Útban a „Kakasos-ház” felé
Útban a „Kakasos-ház” felé
Az osztrák–magyar birodalom területén Ferenc József parancsolt még abban az időben, de abban a házban, ahová téli vagy nyári hajnalon lépkedtünk: egy Mária Teréziás külsejű hölgy rendelkezéseinek engedelmeskedett mindenki, úgy a férfi, mint a női párton.
Jolánnak hívták a szentemet. A legszenvedélyesebb hitvitázók is csak akkor nyitották ki a házában a szájukat, ha erre J.-tól engedelmet kaptak. J. még abban a világban tanulta megbecsülni a sajtót, amikor a hírlapíró urak (különösen azok, akik a rendőrségi hírek után jártak) a policájjal mindenféle intimebb dolgokat is elintéztek. Kovács F. Sándor akkoriban szerez bérkocsiengedélyeket, valamint mulatóhelylicenciákat, a hírlapíró rovására nagy botrány kerekedik a sajtóban; azt hinnétek, hogy a botrány ártott a hírlapírói karnak? Ördögbe, még nagyobb tekintélyre tettek szert a lapírók! J. asszony – bár az ő háza csak amolyan Mohamed koporsója módjára lengedezett az úgynevezett polgári otthonok és ama hírhedt, legbarátságtalanabb házak között, amint a fél világot szokták nevezni: mégis megbecsülte a hírlapírók barátságát, mert az ember sohasem tudhatta, mikor kerül összeköttetésbe a rendőrséggel.
Kosztos, barátságos ház volt ez...
A konyháján csaknem éjjel-nappal égett a tűz, mint valamely nagy traktérban a legnépesebb országutak mentén. Libamájak kellemeskedtek kövérségükkel vagy fagyos, pástétomos csiklandósságukkal, mint maga az egészséges szerelem, amely egy farkassovány férfi és egy kövér madár között létrejöhet. Jókai aranykeretes, díszmagyaros, a millenáris kiállítás idejéből való arcképe mint egy tükör nézegetett alá a falról azokra a hölgyekre, akik itt többnyire háremnők példájára (és a természetes508 női ösztönüknél fogva) mezítláb, papucsban, félig öltözötten a földön üldögélve ebédeltek, zsidókonyha szerint készült paszulyokat vagy marhahúsokat, amelyeket vállára vetve, szerelmes levél kíséretében hozott a mészároslegény J. asszonynak.
Maradjunk egy darabig J. asszony kosztjánál és Jókai képénél. (Ady lépései Révész Béláéval egyetemben már úgyis hallatszanak a lépcsőn.)
– Kik járnak ehhez a házhoz? – kérdé M. doktor egy hajnalon.
– Tyúkok vagy örömlegények – válaszol J. asszony a maga külön szójárásával.
– Tudja, asszonyom, hogy mióta azt a nőt a jóisten kegyelméből megismerhettem, nem érdekelnek más nők.
– Majd úgy jár, mint Kovács Noldi – szól a cigarettája mellől J. asszony.
Azt hiszem, ekkor M. úr némi védőbeszédet vágott ki ama férfiak mellett, akik az élet valóságos, kézzelfogható megismerése céljából minden barlangot és alagutat bejárnak – hiszen már a jeles költő, Dante úr is elment a pokolba...
– Éppen olyan gazember volt, mint a többi férfi.
– Költő volt, asszonyom... Sajtó! Azonkívül nagyobb tisztelettel beszélhetne róla, mert szerzetesi ruhát viselt.
– Maga is kispap volt, mégse tisztelem.
– Én nem is akarom, hogy tiszteljen. Mit érek én a maga tiszteletével? Mulattasson, pletykáljon, hiszen azért jöttem ide, hogy szórakozzam.
– Azt hittem pedig, hogy megint valamelyik lányomat akarja elszöktetni az ablakon át, mint tavaly... Ne higgye, hogy már elfelejtettem. Azért nem is tisztelem magát, pedig hallom a fiúktól, hogy jó sajtó. Szerkesztő.
A nevezetes lexikonszerkesztő a maga hidegvérűségével folytatta:
– Nézze, ha én majd öreg ember leszek...
– Talán még nem elég öreg ember? Kérdezze csak meg a lányokat.
– Hát majd akkor, ha még öregebb leszek, veszek egy házat Kispesten, lehetőleg azt, amelyben az apám lakott, és megírom az emlékirataimat. Azért feltétlenül szükséges tudnom, hogy kit tisztel maga ebben a városban.
J. asszony nagy számban szívta cigarettáit:509
– Maga nekem nagyon fiatal a kóstolásaival. Kóstoltak már engem a hék, a ripik, mutogattak itt arcképeket a detyik, amikor valaki ellépett a városból. Még Tavakosztát is nálam keresték. De én többé nem ismerek meg senkit, aki innen a lábát kihúzza.*
* Pesti zsargon. (Krúdy Gyula jegyzete)
Pesti tolvajnyelv, amelyen a fiatal újságírók is beszéltek ez idő tájt. Hogyne tudta volna ezt a nyelvet a pesti sajtó „öreganyja”.
– Azzal csak nem árul el senkit, ha tisztel?
– Mit tudom én: mi jár magának a rafinírozott fejében. De hát azért csak megmondom, ha nagyon kíváncsi: Márkus Miksát tisztelem a legjobban. Az egy ember. Olyan szőr van a mellén, mint egy medvének. Ha még egyszer lány volnék, hozzá mennék feleségül.
A „rejtélyes doktor” bólogatott:
– Éppen eleget ment férjhez. Hát Jókait nem tiszteli?
– Szegény Móricot a második házassága előtt tiszteltem. Akkoriban a Teréz körúton laktam, egy Ganz-gyári német mérnök volt a vőlegényem, mindig féltékeny volt szegény Móricra. Pedig szegény Móric igazán ártatlan volt. Csak éppen azért szokott meglátogatni, hogy a zsidókonyha csínját-bínját megtanulja. Én mindig libazsírral főztem. Van most is a spájzomban vagy hatvan liter. Akarja látni?
M. doktor meg se moccant a csábító látványosságra.
– Nézze, Jolán, magát a legokosabb nőnek mondják az éjjeli világban. Okosabb, mint Takácsné, okosabb, mint a Dundi; még talán Waldmann-nénál is okosabb, pedig annak van a legnagyobb üzlete Pesten, a Télikert. Hát egy ilyen okos nő csak megérthetné, hogy én nem a libazsír iránt érdeklődöm. Engem Jókai érdekel, mert történetíró vagyok.
J. asszony eldobta a cigarettáját:
– Eh, mit a történelem! Ami volt, az elmúlt. Legjobb nem beszélni a holt emberekről, mert akkor hazajárnak, visszafújják a füstöt a kéményből, kinyitják éjszaka hirtelen az ajtót, öklöndöznek az ágy alatt, pedig csak a házmester jött haza részegen. Hagyjuk a múlt időket. Mindenki volt valaha fiatal, mindenki után törik a nyakukat a férfiak, amíg meg nem vénülnek. Akkor aztán a vén nők törik a lábukat a férfiak után. Ilyen az élet.
M. nem volt megelégedve az egyszerű, paraszti filozófiával:510
– Hát maga azt állítja, hogy nem tudná: milyen kivételes ember volt Jókai „Móric”, akit maga a zsidókonyhára tanított?
– Hogyne tudnám. Meg is rendeltem az összegyűjtött műveit egy rablóbajszú könyvügynöknél. Ott vannak bezárva a szekrényemben. Majd jók lesznek a lányomnak, Fridának. – Szegény Móric nagyon szomorú ember volt. Tudja, olyan volt, mintha azt jósolták volna neki, hogy elviszi az első tavaszi szél. Félt, fázott, a gallérjába húzta a nyakát, pedig akkor nemigen kellett szégyellni magát senkinek, aki hozzám járt. Popovics, az orfeumi portás volt a fiákeresem. Mint a bolond, úgy vitt a Stefánia úton.
– És Jókai mit mondott?
– Nézze, már megmondtam, hogy a férfiakról nem szoktam beszélni. Annyi férfi fordul meg ennél a háznál, hogy a káptalan sem tudná rendben tartani azt a sok felesleges beszédet, ami itt elhangzik. Mindegyiknek van valami nótája, amiről beszélni szeret, ha kellő helyen megvakarják.
M. doktor nevetett:
– Lám, már itt is tudják, hogyan lehet az embereket pozitívvá vagy negatívvá tenni.
J. asszony cigarettára gyújtott:
– Bizony én már nem emlékszem, hogy mit beszélt szegény Móric.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
