Kazinczy mérséklete
Kazinczy mérséklete
Ő maga sokszor számadásra vonja és mérsékli magát, bár ügyétől elállani, kezdeményével felhagyni okot nem talál. Kis János, Pápay és Szentgyörgyi intéseikre sokat javít. A grammatika lelketlen törvényeit gyűlöli, valamint a javításról, újításról hallani nem akaró oktalan szokást is. Főkép pedig a szépírók jogait kevélyen visszautasító, önmagokkal megelégedő tespedt embereket és köröket. Ezek ellen írta többek közt Vitkovicshoz címzett episztoláját, melyben az Adelung példájára egy kor és kör íróihoz ragaszkodást és az újabbak magasabb törekvéseinek és jogainak mellőzését ostorozza. A rideg grammatika ellen oltalmába veszi az idegen szépségeket és soloecismust is. Így az ifjú gr. Széchenyi Istvánhoz írt episztolájában, melyben öngyarlóságát is érzi s bevallja, de gúnyolódva menti is, mondván:
»…a nyelvpcér (orthologus nyelvész)
régóta zaklat engem is, kit a
külföld szerelme vétkes útra szédít.
Én a magyar németté tenni igyekszem,
és franciává, rómaivá, göröggé,
és rontom a szép nyelvet, szabdalom
Szavainknak farkokat, teremtem a szót,
A régit új formába fűzöm össze.« stb.
régóta zaklat engem is, kit a
külföld szerelme vétkes útra szédít.
Én a magyar németté tenni igyekszem,
és franciává, rómaivá, göröggé,
és rontom a szép nyelvet, szabdalom
Szavainknak farkokat, teremtem a szót,
A régit új formába fűzöm össze.« stb.
De határozottan be is vallja tévedéseit, s több helyen igazolni igyekszik, midőn korlátok közé szorítja és szabályozza. Így ebben: »Az újításokat nem kell halmozni, hanem félénken behozni, hogy az írás egészen tarka ne legyen s az újítás kedvetlenségeit két úton pótolni; 1. hogy az olvasó érezze, hogy arra szükség volt; 2. hogy az újítás édes legyen, legalább ne kedvetlen«. Ismét: »Az én tudományom nem lehet sokaké, valamint nyelvem nem az élet és írás alantabb nemének nyelve, hanem a poesisé.« Soloecismusait azzal menti, hogy »szabad kézzel« nem fordíthat, köti az eredeti. »Lessing, Göthe fordítójának nem szabad auktora szavaihoz semmit adni a magáéból.« Határozottan és önérzettel szól pedig ekkép (Kisfaludy S.-hoz 1822. febr. 13.), »hogy én sok vétket követtem el a nyelv ellen, senki sem kiálthatja inkább, mint a hogy én vallom. A kezdő ritkán áll meg a középpont mellett. De ez a nagy dísz, melyet lelkes öcséd Auróráján elöntve látunk, az én munkám«. És tévedéseit nemcsak vallotta, hanem helyrehozni is igyekezett. Összes munkáit ily szándékkal akarta újra dolgozni mindjárt kiadásuk után, de ez a szándéka, miért-miért nem? nem teljesedhetett. A mint egyfelől joga volt úgy vélekedni, hogy az újítás jogosúlt s az ő újítása hasznos volt, úgy másfelől lehetetlen volt nem éreznie, hogy tanúlmánya közben feltalált, költői és művész lelkének tetsző, a szépirodalom régióiba behozhatott, de maga szerint is keveseknek való szólások, sokak, a nem művészi érzékűek, megbotránkozását csakugyan nem méltatlanúl okozták s valóban mentegetést, sőt javítást tettek szükségessé.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
