ÖSSZEGEZÉS

Full text search

ÖSSZEGEZÉS
Rónay Jácint az első magyar darwinista volt. A darwini tanok elfogadását megkönnyítette számára az, hogy már korábban, az 1840-es években határozott evolucionista alapon állott.
Az a lélektani irányzat, melynek munkássága első szakaszában ő is híve volt, a magyar egyezményes filozófiából merítette módszertani elveit, s mint ahogy ez a filozófia is, sokat foglalkozott társadalmi kérdésekkel is.
Politikai tekintetben a 40-es évek folyamán – az egyezményes filozófia többi képviselőjével együtt – a reformellenzék általános irányvonalának megfelelően úgy vélte, hogy reformok útján megelőzhető a forradalom.
A forradalom és szabadságharc idején ennek ellenére nem vonult vissza, hanem bátran vállalt exponált szerepet is, s tevékenysége fontos volt, amit az is bizonyít, hogy a szabadságharc 36 olyan „főbűnöse” közé sorolták, akiket „in effigie” kivégeztek.
Tudományos munkásságának legjelentősebb szakasza a londoni emigráció éveire esett. A legelsők között fogadta el Darwin elméletét, s nemcsak Magyarországon, hanem Európában is az első Darwin-interpretátorok sorába tartozott.
Hazatérése tudományos munkásságában törést okozott, egyre távolabb került – elsősorban világnézeti vonatkozásban – a darwinizmustól. Ez az eltávolodás politikai pályájának felfelé ívelésével párhuzamos.
Életének utolsó szakasza tudományos pályafutásában visszafejlődést hozott, de nem tette semmissé a korábbi eredményeket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me