TUDOMÁNYOS ÉS POLITIKAI MŰKÖDÉSE

Full text search

TUDOMÁNYOS ÉS POLITIKAI MŰKÖDÉSE
Rónay nem maradt sokáig Pannonhalmán, barátai Pestre hívták. Itt kapta a hírt br. Eötvös Józseftől, hogy „a M. T. Akadémia, f. é. (1867) január 30-án tartott nagygyűlésén Főtisztelendő Urat először a philosophiai osztályba rendes tagjává, azután az Igazgató Tanács-csal vegyes ülésén jegyzőjévé választotta; s a megerősítés legfelsőbb helyről mindkét választásra már megérkezett”. A január 30-i nagygyűlés jegyzőkönyvének tanúsága szerint rendes taggá választása nem ment könnyen. Az Akadémia alapszabályai szerint csak a halál által megüresedett helyekre – és osztályokba – lehetett felvenni új tagokat. A jelölés időpontjában 4 üreshelyre 5 jelölt volt, köztük Rónay, akit a filozófiai osztály rendes tagjai közé kívánt felvenni, holott üresedés nem volt. Végül Csengery és Toldy javaslatára abban állapodtak meg, hogy a filozófiai osztályban legközelebb megüresedő helyet a matematikai osztály kapja meg, amely ekkor nem tölthette be helyét. A választás eredménye így a következő volt: Rónayra 27, ellene 10 szavazat esett. A jegyzőválasztáson olyan rendes tagokat előzött meg, mint Greguss Ágost, Gyulai Pál, Hunfalvy János és Szabó József.
Részt vett a különböző tudományos szervezetek munkájában, a Magyar Történelmi Társulatnak pedig alapítója lett.
A Magyar orvosok és természetvizsgálók 1867, augusztus 12-én Rimaszombaton tartott közgyűlésén értekezést olvasott fel a kenti barlangról, a cseppkövek keletkezéséről.
Októberben megtartotta székfoglaló előadását az Akadémián Az ősember haladása címmel. Értekezésében feltűnő, hogy bár a tudományos eredmények precíz ismertetését adja, tartózkodik a világnézeti következtetések levonásától. Figyelemre méltó újdonság viszont korábbi munkáihoz képest, hogy a paleoantropológiát az összehasonlító néprajztudomány eredményeire is kívánja alapozni. Helyesen mutat rá, hogy a még kőkorszaki szinten élő afrikai és ausztráliai népek életének tanulmányozása feleletet adhat az ősember életének még tisztázatlan kérdéseire.
Tudományos munkássága elismeréseként, 1870-ben megválasztották az Akadémia II. osztálya titkárának.
Mint a II. osztály titkára részt vett a Kazinczy-alapítvány felülvizsgálatára alakított akadémiai bizottság ülésein, s ő vezette a jegyzőkönyvet, s ugyancsak e minőségben vett részt a Széchenyi-szobor felállítására alakított bizottságban. Naplójában nem szívesen emlékszik vissza e tevékenységeire, mert az alapítvány felülvizsgálatánál kiderült, hogy nagy hanyagsággal kezelték azt, és visszaéléseket is feltártak.
A második bizottság üléseiről gúnyosan jegyzi meg, hogy Ürményi József több ízben azt kifogásolta, hogy a szobor nem hasonlít Széchenyire, valamint azt, hogy soha nem tartotta Széchenyi a jobb kezét a kard markolatán.
1871. május 20-án tartotta utolsó jelentősebb értekezését az Akadémián A szerves élet haladása és a fajok kihalása címmel. Ebben ismertette a legújabb geológiai és biológiai kutatási eredményeket, ugyanakkor – tudományos és világnézeti vonatkozásban egyaránt – jelentős visszalépést figyelhetünk meg korábbi munkáihoz viszonyítva. Az élet elterjedését egy központból vezette le, ami lényegében a teremtési aktus elfogadását jelentette. A konklúzió ezt még jobban alátámasztja, ugyanis kijelenti, hogy a földi élet minden időben „ugyanazon rendszer nyomán haladott, hogy a szerves élet összhangzó egészet képez, mely a valószínűtől a valóságig, s innét a megfoghatatlanságig szövődik”.
Bár az udvar a hazatérő emigránsokkal megígértette, hogy nem foglalkoznak politikával, de ezt nem vonatkoztatta a kiegyezés támogatására, sőt azt messzemenően méltányolta. 1867 elején régi barátja, Kálóczy Lajos felkereste, s azzal a javaslattal állt elő, hogy tekintettel a közelgő kiegyezésre, reménye van a magyar királyi alapítványi javak igazgatói állásának elnyerésére, lemond képviselőségéről, s helyére Rónayt javasolja.
Rónay választási programjában síkra szállt Deák és a kiegyezés mellett. Hangsúlyozta: „…pártolni fogom a képviseleti rendszer alapján a megyék, a városok és községek szabad és korszerű szervezését; az igazságszolgáltatás elkülönözését a közigazgatástól; a béke-bírák felállítását … Pártolni fogom a nevelési rendszer átalakítását, hogy a kor igényeinek, a magyar nép és törvényeink szellemének megfeleljen…” E program alapján 1867. március 17-én választották meg Győr megye péri kerületében országgyűlési képviselőnek, s június 6-án mint képviselő, ő is hódolatát fejezte ki a koronázási szertartásra érkező király előtt.
1869-ben ugyanebben a kerületben újraválasztották. Választási felhívásában hivatkozott arra, hogy itthon és külföldön egyaránt az a törekvése volt: „…hogy a magyar hazában, mint önálló nemzet éljünk! E szent czélnak alárendeltem mindent, mert az elveszett jogokat vissza lehet küzdeni, de az elhalt nemzet élet mindenkorra sírba száll! … e czélt a kiegyezéssel… leginkább biztosítva láttam.”
Az országgyűlésben 1870 májusától tagja a Tanügyi bizottságnak, de nemcsak tanügyi kérdések érdekelték, amit bizonyít ez év július 5-i hozzászólása „A törvényhatóságok rendezéséről” c. törvényjavaslathoz. E hozzászólás külön érdekessége, hogy egyrészt bírálja a megyék kiváltságait, de – feltételekkel – támogatja is a megyék autonómiáját. A parlamentarizmus megszilárdításával együtt jár – fejtegette beszédében –, hogy „a megyének, a törvényhatóságnak nem lehet más célja, mint hogy a közműveltségnek és haladásnak, mint Angliában van, főtényezője legyen. Ez célja a törvényhatóságoknak, de korántsem az, hogy kiváltságos politikai hatóságok legyenek … a mely arányban fognak törvényhatóságaink valódi közigazgatósági hatóságokká fejlődni, oly arányban fog és kell csökkenni a kormány béavatkozásának”.
Világosan látta a kiegyezés után rendkívül gyors dzsentrisedési folyamat káros következményeit is. Naplójában megdöbbenéssel ír a köznemesség hanyatlásáról, arról, hogy nem akarnak elhelyezkedni: „…az ipar és a kereskedelem munkaterén, hanem a hivatal úri körében … És a hivatal-had megdöbbentőleg népesedik, felemészti az adó nevezetes részét, . . , s az úgynevezett urak nagy többsége még is nyomorog … oly hivatalsereggel indítottuk meg a kormány ezer ágú gépezetét, melyet a takarékosság és munka-haladás egyiránt kárhoztat…”
Társadalmi pályafutásának újabb állomása volt 1871-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium osztálytanácsosi állására történt kinevezése, de állását még el sem foglalta, amikor Andrássy Gyula közöl te vele, hogy Deák javaslatára, őt ajánlotta a trónörökös nevelőjének. Ezután sorra le kellett mondania hivatalairól, hogy októberben elfoglalhassa nevelő állását Rudolf trónörökös mellett. 1871–72-ben oktatta a trónörököst magyar történelemre, hetenként három alkalommal egy-egy órát foglalkoztak a magyar történelmi eseményekkel. Előadásainak anyagát jórészt Horváth Mihály A magyarok története c. munkája alapján állította össze. Főleg eseménytörténetet adott, oly módon, hogy egy-egy király uralkodásának politikai és hadi eseményeit foglalta össze. Önálló jegyzeteket is készített, amelyben egy-egy periódus értékelését foglalta össze, természetesen lojális beállítottságban. Ez utóbbira két példa: az 1848. júliusi országgyűlés eseményei közül Széchenyi beszédét emelte ki, melyben hitet tett arról, hogy „nemzetünk feladata: hogy az alkotmányos kifejlésnek bázisa, a dynastiának támasza legyen”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc okául a „körülmények ellenállhatatlan hatalmát” és a „trónt körül vevő tanácsosok félelmét és ellenszenvét” jelölte meg.
Saját kora feladatának azt tartotta, hogy „ .. merüljön feledésbe a múlt, szilárduljon a trón és nemzet közt a bizalom, viruljon fel az alkotmány áldásai közt a nemzet jóléte és haladása; s a magyar nép, mely oly nagyszerű áldozatkészséggel védte életét, legbiztosabb, legerősebb támasza leend a koronának”.
Még a tanítási év befejezése előtt tudatta Andrássy Rónayval, hogy kijelölték Mária Valéria főhercegnő nevelőjének, ami szükségessé tette egyházi méltósággal való felruházását. A király javaslatára a hercegprímás 1872. július 7-én kinevezte pozsonyi prépostnak, s ugyanez év novemberében megkapta a szkodári címzetes püspöki rangot, ezzel együtt a felsőházi tagságot is.
Újabb nevelői állásának elfoglalása után találgatások jelentek meg arra vonatkozóan, hogy tényleges megyés-püspökké nevezik ki, ha visszavonja természettudományos dolgozataiban kinyilvánított elveit. Erről közelebbit nem tudunk. Rónay naplójában azt írja, hogy amikor Trefort Bécsben a pápai nunciusnak felvetette ezt a kérdést, az legfőbb akadálynak a 17 évi távollétet hozta fel.
Megítélésünk szerint Rónayt nemcsak tudományos elvei miatt nem kedvelték Rómában, hanem a londoni olasz emigrációval fenntartott kapcsolatai miatt sem. Az olasz emigráció vezető személyiségével, Mazzinivel is jó kapcsolatai voltak. Eljárt az olaszok „meeting”-jeire, azokról tudósításokat is küldött a Pesti Naplóba. 1851. február 21-i keltezésű levelében pl. arról írt, hogy az olaszok 19 nagy meetinget tartottak a pápa világi uralma ellen, s azokon leginkább kitűntek Agostini, Gallenga, Lozotti és Páter Gavazzi szónoklatai, melyekben történeti adatokkal bizonyították a pápa világi uralmának káros következményeit az olasz nemzetre, s a felszólalásokat „mennydörgő helyeslés” fogadta.
Rónay az udvari szolgálattól 1883 márciusában vált meg. Sok elismerésben részesült, kitüntetéseket kapott, kinevezték valóságos belső titkos tanácsossá. Visszavonulása után sokat utazott, részt vett emlékünnepségeken, s éveken keresztül foglalkozott naplójának kinyomatásával. A napló utolsó kötetét a német császárság politikai térhódításáról írva, ezzel a baljóslatú próféciával zárta: „Azt tudjuk, hol kezdődik a német birodalom; de ki merné meghatározni, hol fog végződni?”
Néhány héttel élte túl volt tanítványát, Rudolf trónörököst, 1889. április 17-én halt meg.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me