KATONA TAMÁS (MDF)

Full text search

KATONA TAMÁS (MDF)
KATONA TAMÁS (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Zavarban szoktunk lenni, amikor a hatalmi ágakat fel kell sorolnunk. Megtanították nekünk annak idején, bár utána hosszú időn keresztül megpróbálták elfeledtetni velünk Montesquieu híres hármas felosztását: törvényhozás, végrehajtó hatalom, bíráskodás. De Magyarországon itt van a szovjet típusú ügyészség mint negyedik hatalmi ágazat, és akkor még nem is említettük az önkormányzatokat, és nem is említettünk egy hatalmi ágat – hatalmi ágat? – ugyan kérem, hatalmat, világhatalmat, a sajtót! Mert a sajtó világhatalom, legyen szó akár a tömegtájékoztatás világhatalmáról, legyen szó akár látható, akár hallható, akár olvasható tömegtájékoztatásról.
A hatalmi ágak szigorú szabályok szerint működnek, tudnak együttműködni, és így tudnak igazán hatásos munkát kifejteni. Ebből a szempontból sajnálatos, hogy a sajtó kérdései meglehetősen szabályozatlanok. Nagyon nagy öröm számunkra, hogy egy bizonyos perióduson, a sajtó és a pártok torzsalkodásának periódusán, úgy remélem, túl vagyunk. Hogy a sajtó valóban szakított korábbi, a pártállam idején hosszú időn keresztül tanúsított nem éppen feddhetetlen, nem éppen dicséretes szokásaival, és megpróbált mozgatója lenni a változásoknak, és a pártok részéről eltűntek azok a türelmetlen reflexek, amelyek mindenáron regulázni, mindenáron kioktatni, mindenáron szervilissé akarták tenni a sajtót.
Örülünk, hogy ezen túl vagyunk. De nagyon jó volna valamilyen módon legalább elemi szabályokat megállapítani, legalább annyit, amennyit annak idején boldogult Deák Ferenc mondott, hogy a sajtótörvény egy paragrafusból is állhatna: "Hazudni nem szabad." (Erőteljes, hosszan tartó taps a kormánypártok részéről.)
Ez a sajtótörvényünk azonban nincsen meg. Ezért legyen szabad nekem itt napirend előtt megemlítenem egy bizonyos, nagyon kínos cikket, amely az egész magyar parlamentarizmus aláásására alkalmas. A Magyar Hírlap szombati számában Lovas Zoltán azt írta a Magyar Demokrata Fórum frakcióüléséről, a képviselőcsoport kétnapos értekezletéről, hogy itt fogják a frakciótagoknak kiosztott időszakos jutalmak anomáliáit megbeszélni. Ezek a magasabb jövedelmű frakciótagoknak esetenként nagyobb summát jelentenek.
Kérem, mi egy szegény ország Parlamentje vagyunk. Nem a mi hibánkból szegény ez az ország, mi ezt így örököltük. Mi, mind a hat párt próbálunk ebben a Parlamentben tenni valamit, hogy ez az ország ne legyen szegény, de addig, amíg ez az ország az, tudomásul kell venni, hogy a parlamenti képviselők sem gazdagok, és mi a parlamenti képviselőknek megállapított honoráriumait, tiszteletdíjait nem szoroztuk be az inflációval, ugyanannyit kapunk most is, mint korábban. Nem tudom, más frakciókban mi a szokás (Orbán Viktor közbeszólása: Sajnos, nem ez.) , de szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy sehol időszakos jutalmakat, rendszeres jutalmakat nem osztanak ki, és ez így helyénvaló.
Úgy gondolom, hogy a Parlamentnek, a Parlament hatpárti támogatásának volt köszönhető rendkívül sok jelentős eredmény ebben az országban. Olyan jelentős eredmények például, mint az, hogy az előbb említett szovjet államcsínykísérlet idején ebben az országban már nem voltak szovjet katonák, nem volt már Varsói Szerződés, hogy nem volt már Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, és ennek igen sokat köszönhettünk. S noha ezek – úgymond – kormányzati tevékenységek, igenis nagyon fontos volt, hogy ebben a munkában kezdeményező volt mind a hat parlamenti párt, és támogatta a Kormányt mind a hat parlamenti párt.
Úgy gondolom, hogy ezt a Parlamentet, amelyik küszködve és robotolva próbálja meghozni a maga törvényeit, nem szabad ilyen módon megszégyeníteni. Úgy érzem, hogyha nincs meg ez a Deák Ferenc-féle egymondatos, egyparagrafusos sajtótörvényünk, akkor nekem innen kötelességem felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét, és ahogy elnök úr szokta mondani: a képernyőre és a rádióra figyelő honfitársaim figyelmét, hogy olyan újságírónak, aki ilyeneket ír, olyan újságnak, amely ilyeneket kinyomtat, kérem, ne higgyenek. (Erőteljes taps a kormánypártok részéről.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me