4. AZ ULTRAMONTÁNIZMUS JELENTKEZÉSE
4. AZ ULTRAMONTÁNIZMUS JELENTKEZÉSE
A reakció is arra kényszerült, hogy rendezze sajtóviszonyait. Két lapjuk klerikalizmusában, konzervativizmusában, külpolitikai elképzeléseiben (elsősorban a választójog revíziójában, a megyék újjárendezésében, a francia orientációban) egyezett, s csak árnyalati különbséget jelentett, hogy az Idők Tanúja például a hadseregi dualizmus mellett, a Pesti Hírnök pedig ellenkezőleg foglalt állást. Az 1848 szerint „míg a Pesti Hírnök az ómagyar alkotmányt tűzi zászlajára, s a nemzetiség, a »faj« rokonszenves ügyével igyekszik a hierarchia 1848 előtti mindenhatóságát visszaidézni, az Idők Tanúja nagy szóval hirdetve a miniszteriális kormányformában való megnyugvását, a modern ultramontanizmus elvét akarja diadalra segíteni. Míg a Hírnök a tespedő conservativ elemekkel s a nemzeti előítéletekkel fog kezet, az Idők Tanúja az 1848-iki vívmányok hypocrita elismerésével akarja beszőni szemét a nemzetnek, hogy a világosság századában a setétség uralmát érvényre 155emeljék.” (1848. 1867. április 26.) Egy év múltán még világosabban látszott, hogy – a Hazánk szerint – az Idők Tanúja a Doanloup– Rauscher-féle európai ultramontán irányt követi, a Pesti Hírnök pedig a Pázmány-féle papi hatalom, a magyar középkori hierarchia letéteményese. Jóllehet e két irány elvi alapon csak nehezen köthetett volna kompromisszumot, a lapok igazi gazdái másként döntöttek: a főpapok elhatározták egy nagyobb terjedelmű, egységes napilap kiadását. A két lap egyesült, s 1869-től Magyar Állam elnevezéssel lépett tizedik évfolyamába. Hogy az újságírógárdát és a tárcarovatot megerősítsék, négyezer előfizetést garantáltak, s a kétezer jelentkezett előfizetőn felül fennmaradó összeget szubvenció formájában juttatták el a „lapigazgatók és tulajdonosok”, Török János és Lonkay Antal kezébe. Az „ideiglenes felelős szerkesztő” még címében is névleges tisztét Jósika Kálmán báró töltötte be, tőle vette át 1870 májusától Lonkay Antal, s újra neki adta vissza az év végén. Ők hárman képezték a lap irányítógárdáját 1872 végéig, amikor újabb fordulat állott be a lap történetben. Addig az első félévben az Athenaeum, majd egy évig Kertész József nyomdája állította ki a lapot, míg végre 1870 júniusától „Lonkay Antal Hunyadi Mátyás irodalmi és könyvnyomdai intézete”, a Szent István Társulat segítségével alapított és a klérus politikai céljait szolgáló kiadó végezte e munkálatokat.
A meghirdetett program „az állam, a társadalom, a törvényhozás keresztény jellegének védelmére szállni…s különösen a divatos téveszmék s ellenséges sugallatok által kiválóan üldözetbe vett katholikus egyházat s annak e hazában esküés törvény által biztosított jogait és függetlenségét bárhonnan intézett agressio ellen a legkitelhetőbb erővel megóvni” kívánta (Magyar Állam. 1868. december 16.), s az autonómia szervezési munkálatai hiteles közlönyének tekintette magát, s hogy joggal, azt az a tény is bizonyítja, hogy Simor esztergomi érsek megindulásakor külön főpásztori körlevélben népszerűsítette a lapot.
Félhivatalos jellegének megfelelően a lap számos latin nyelvű pápai allokúciót, érseki körlevelet publikált, s szerkesztési elveiben sem felelt meg egy napilap akkori követelményeinek. Hosszúra nyújtott elvi-történeti fejtegetések folytatódtak hónapokon keresztül, elvonva a helyet a belpolitikai tárgyaktól és a parlamenti tudósítástól. (Például „Korunk főtévelyeinek befolyása az álladalomra”, vagy „Vajon a gyermekeknek kath. hitbeni neveltetését illetőleg szolgáltat-e a merő szóbeli ígéret olyan biztosítékot, aminőt az 1841-diki apostoli breve a vegyes házasságoknál követel?” címmel.) Tárcacikkeiben a materializmus és darwinizmus „tévtanai” ellen csatáztak. Cikkeik polemikusak, agresszívek voltak, de stílusukban, sőt helyesírásukban is bevallottan ortodox elveket követtek. Egészen primitív szintet képviseltek a gyakran közölt „vidéki” levelek („Agricola”, „Tiszaháti”, „Egy régi táblabíró” stb.).
Az egyesült lap eleinte nagy tarkaságban vegyítette elődeinek eszméit, hamarosan azonban a két laptulajdonos (és „római lovag”) közül Lonkay Antal kerekedett felül: az alcímében „egyetemes napilap” a „katolikus” 156egyszerű magyarra fordítását jelentette. Minden más irányzatot elutasítottak, a „protestáns és zsidó közlönyök” fogalma az összes többi orgánumot jelentette, s nagy harcot folytattak e „keresztényellenes judaizmus által fanatizált eretnekség” ellen. (Magyar Állam. 1871. február 22.) – Elsősorban a Reformot támadták, de nem kímélték a Pester Lloydot és „a tudatlanoknak és gazoknak összletét”, a Pesti Naplót sem. (A Magyar Újságot szóra sem méltatták.) A durva hangnem 1871-re mérséklődött, megszűnt a polémia a lapokkal, s eltűntek a főleg vidéki levelezők tollából származó kimondottan antiszemita hangvételű cikkek, s megjelentek az első elvi igényű fejtegetések, összefüggésben a katolicizmus Európa-szerte megindult offenzívájával.) Lapjaik a francia Monde és Univers, az olasz Civilta Cattolica, a mainzi Katholik, a berlini Germania s főként – mert ez volt az igazi minta – a belga Independence voltak. A bécsi Vaterland és a Volksfreund, e két klerikális lap közül az utóbbit sorolhatjuk ide – a budapesti, itt „hegymögi (= ultra-montán) állam”-nak gúnyolt lap is inkább evvel rokonszenvezett. A Vaterland inkább a konzervatív föderalisták orgánumának számított.
Míg tehát korábban csak deklarálták, hogy „akik a magyar klérus ellen vannak, azok bármely álarcot viseljenek, politikai tekintetben a Madarászokhoz tartoznak” (Magyar Állam. 1869. június 17.), most „két ellenségük”, a pozitivizmus és racionalizmus, és az ebből „törvényszerűen” fakadó sor: protestantizmus, liberalizmus, forradalom, szocializmus, Internacionálé, Kommün elemzésébe fogtak. (Magyar Állam. 1872. április 16.) – Rámutattak arra, hogy a liberális állam kétféle mértékkel mér, mással a munkásnak, mással a tőkésnek, s ezért a negyedik rend harca törvényszerű, még a Kommünnek is „folytatása következik”. A konzervatív antikapitalizmus és a politikai katolicizmus gondolatterében élve jelentették ki, hogy a liberalizmus csődbe visz, a kiutat csak a kereszténység elveihez való visszatérés jelentheti.
A vezércikkek azonban továbbra is kizárólag külpolitikai jellegűek voltak, melyek naponta rendszerint Jósika Kálmán báró (Jósika Miklós színdarabírással is foglalkozó unokaöccse) jegyeivel jelentek meg. A lajtántúli kérdéseket illetőleg a be nem avatkozás álláspontján voltak, s az egységes Németország megteremtése után már fokozott rokonszenvvel figyelték a cseh föderalista törekvéseket. A nemzetiségi elvet természetesen elutasították: ha ez érvényesülne, „irtóztató fajharcra virradna Európa”, de szerencsére a dinasztiák békésen kiegyeznek… A Jósika-vezércikkek következetesen támadták Beust „protestáns” külpolitikáját. Helyette franciabarát külpolitikát szorgalmaztak, a kitört porosz – francia háborúban követelték a hadba lépést Franciaország oldalán (osztozva korábbi ellenfelük, a Reform állásfoglalásában), mivel – a cikken belüli kiemelés (kurzív és fett szedés) módszerét talán első ízben alkalmazva – fennen hirdették: „Franciaország legyőzetése a habsburgi birodalom utolsó óráját s a magyar nemzet szégyenteljes szolgaságát jelentené”. (Magyar Állam. 1870. július 12.) Jósika még egy év múltán, 1871 őszén is kitartott álláspontja mellett: a porosz szövetség végzetes, Bismarck birodalmunk szétbomlasztásán munkálkodik, s újabb egy év múltán is, már 157Andrássy külügyminisztersége alatt lehetetlennek tartott egy poroszbarát politikát, hiszen szerinte még az Internacionálénak is Bismarck a legfőbb titkos vezetője…
Nem meglepő, hogy ilyen politikai bölcsesség – s persze az európai viszonyok alakulása – mellett Jósika jóslatai rendre tévesnek bizonyultak: francia győzelmet, az egységes államba olvadt délnémet államok újólagos önállósodását, Róma további francia megszállását remélte, kizártnak tartotta itthon a csalatkozhatatlansági dogma nyomán a placetum felújítását stb. Egyetlen, talán erdélyi voltából fakadó, elvétve szorgalmazott önálló elképzelése volt: a környező népek közül egyedül a románokat tartotta alkalmas szövetségesnek, s ezért indokoltnak tartotta a hazai románok „megnyerését”.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
