Amiről a föld vall
Amiről a föld vall
Nagycenk a természet minden adományával bővelkedik” – írta Vályi András a XVIII. század végén. Bizonyosan a legrégibb időkben is alkalmas volt a letelepedésre. Az első telephelyeknek, a későbbi közösségek lakóhelyeinek feltárásával a régészek nem kényeztették el a mai falut.
Pedig a szórványos ásatások arról tanúskodnak, hogy a község és környéke már az őskorban lakott volt. Leletek kerültek elő szinte minden jelentős történelem előtti korból. Az első nyomokra, amelyek ebből az időszakból valók, 1904-ben bukkantak. A Vízálló-dűlőben lecsapolási munkákba kezdett az akkori bérlő, a cukorgyár. Árokásáskor több helyütt csontok kerültek felszínre. Bella Lajos, a Soproni Múzeum régésze tárta fel a területet. A munka azt valószínűsítette, hogy itt, a mocsár közepén, egy kisebb dombon, kiemelkedésen emberi lakóhely volt valaha. Élésverme, csont- és cseréptöredékek jelezték az egykori település helyét. A csontleletek között emberi és állati – mocsári disznótól és szarvastól származó – maradványok egyaránt megtalálhatóak. Mellékletek híján csak feltételesen lehetett a kort megállapítani. Bella úgy vélte, hogy a kőkor embere (Krisztus előtt 3200 körül) hozott itt létre emberi tartózkodásra alkalmas helyet. Szórványokban későbbi korok emlékei is előkerültek egészen a római korig, ami a telep kontinuitására, folyamatos használatára utal.
A közelben, a nagycenk–peresztegi út mentén a második világháború frontjának ideérkeztekor, véletlenül bukkantak újabb őskori nyomra. A Halomnak vagy Halom-köznek is nevezett dűlőben a német katonák ágyúállást építettek ki egy három-négy méter magas, huszonöt-harminc méter átmérőjű dombocska tetején, amelyről kiderült, hogy mesterséges halom. Mellékletek itt sem kerültek elő a későbbi ásatáskor, de a domb párhuzamot mutatott a Sopron-Várhelyen, illetve annak környékén feltárt halomsírokkal. A kutatások szerint a Várhely a katonáskodó, a környék védelmét ellátó gazdagabb réteg lakóhelye volt, amelynek élelmezéséről a sík vidéken szétszórt szegényebb, földművelőtelepek gondoskodtak. Talán ez a halom egy ilyen hallstatt kori – Krisztus előtt a VIII–VI. századi – telep temetője volt.
Ugyanerre a korra datált leletegyüttes került elő a falu másik felén, a déli vasút állomása mögötti dombból is. 1975-ben hamvasztásos sírra bukkantak a régészek, gazdag mellékletekkel. Urnát, több kisebb edényt, köztük egy viszonylag ritka ikeredényt rejtett a föld.
A két világháború között, 1936-ban a Mise út – ma Szent Imre utca – egyik kertjében hat edényt találtak a réz- és bronzkor – Krisztus előtt 2000 körül – közötti átmeneti időből. A leletek közül ma már nem sok látható. Létezésükről Bella Lajos és Nováki Gyula soproni régészek leírásaiból tudunk.
Több és jobban datálható anyag maradt ránk Pannónia provincia egykori uraitól, a rómaiaktól. Vályi a falut bemutató könyvében szükségesnek tartja megjegyezni, hogy „itt 1787-ben egy régi fazekat ástak ki a földből, mely tele volt római ezüstpénzzel”. Hogy honnan, arról nem szól a híradás, de talán annak a villának a közeléből, amelynek égett köves maradványait a Bálint-kúti-dűlőben találták meg. A kő- és téglamaradványok mellett lévő mécses és pénzek Nagy Konstantin császár (Krisztus után 282– 337) korából származnak. A szántóföldön talált egyéb maradványok, elsősorban kő és tégla, római telep létezését bizonyíthatják. A leégett ház – villa – pedig, amelynek a maradványait felszínre hozták, a birtok központja lehetett. Későbbi kutatás tárgya lehet az az elképzelés, amit egyelőre szakemberek nem erősítettek meg. Eszerint a Scarbantiát (Sopront) Magentianával (Keszthellyel) összekötő út (nagyjából a mai 84-es számú főút) keresztülhaladhatott a jelenlegi Nagycenk területén. Innen mintegy tíz kilométernyire délre pedig a híres Borostyán út vezetett. Ha ezt a két fontos utat összekapcsolták, akkor az összekötő út éppen az említett villa mellett haladt. Ebből az következik, hogy az épület valamilyen védelmi, esetleg vámszedési feladatot láthatott el.
Ettől a helytől nem messze, a Szőlők alján 1966-ban tíz római kori tégla-koporsót találtak az árokásók. Mivel itt női és gyermekcsontvázak is elő-kerültek, valószínűleg családi sírokat bolygattak meg a modern kor munkásai. A leleteket a győri Xantus János Múzeumba szállították.
Csak elbeszélések szólnak arról, hogy a falu központjában, az iskolával szemben római út maradványaiból eredő köveket találtak. Ha a későbbi korokra és Nagycenk vámszedési jogára gondolunk, és összehasonlítjuk a római kori és a középkori úthálózatot, akkor nem zárható ki itt egy jelentősebb római település létezésének a lehetősége.
A Római Birodalom már a IV. század végén feladta Pannónia provinciát. Nyugat-északnyugat felől érkező népek lepték el a Nyugat-Dunántúlt. Ez a történelmileg rövid szakasz tekinthető a longobárdok és gepidák uralmának a térség fölött. Így aztán csak valószínűsíthetjük a térségben a jelenlétüket. A helyükre érkező és egész Pannóniát megszálló avarok viszont stabil államot építettek ki. Késő avar kori – 670–680 körüli – temetőt tártak fel a Kossuth utca kertjeiben. A mindössze öt sírból álló temetkezési hely kicsiny települést feltételez. A leletanyag azonban gazdagságról árulkodik. Vascsatok és nyílcsúcsok, szíjvégek, övveretek, fülbevalók, agyagedények mesélnek az avarok életmódjáról.
Nagy régészeti szenzációval nem szolgált a község és környéke, de a szórványok tanúsága szerint a vizek és mocsarak védte dombok mindig is alkalmassá tették az emberi tartózkodásra. Az előkerült régészeti emlékek a Soproni Múzeumban és a győri Xantus János Múzeumban találhatók meg.
Övcsatok a Kossuth utcai ásatásból (Fodor Katalin rekonstrukciós rajza)
Vaskori bögre (Fodor Katalin rekonstrukciós rajza)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
