Kimérák

Full text search

Kimérák
A szexuális szaporodás megkerülésének ismét más módja, amikor nem sejteket egyesítenek, hanem soksejtű szervezetek különböző részeit (egyes sejtek összeolvadása nélkül). Ez a lehetőség ősidők óta ismert a növényeknél; növénynemesítők, kertészek gyakran élnek vele. Állatoknál természetesen más a helyzet. Csak az embrióátültetés modern technikái tették lehetővé az állati kimérák létrehozását (kiméra: a görög mitológia oroszlánfejű, kecsketestű, kígyófarkú szörnye). Az eljárás lényege, hogy az egyik állatfajból származó korai (pár sejtes) embriót kiveszik, s ebbe beültetik a másik fajból származó embrió néhány sejtjét. Ilyen úton előállítottak már juh-kecske és juh-szarvasmarha kimérákat. Érdekességük egyelőre inkább elméleti jellegű, de a kutatók már gyakorlati feladatok megoldásán is dolgoznak.
A Charolais marha pl. azzal az előnyös tulajdonsággal rendelkezik, hogy borjúhússzerű húst produkál felnőtt korban is (350 kg-osan is, szemben a normál borjú legfeljebb 90 kg-os súlyával); hátránya azonban, hogy egészen 65 kg-ig nő méhen belül (normális születési súlya 40 kg), így csak császármetszéssel hozható világra. A két fajta kimérájától azt remélik a kutatók, hogy így egyesíthető a két előnyös tulajdonság, a kimérák születési súlya kicsi marad, a húsminőség viszont felnőtt korban is borjúszerű lesz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me