Január 17.

Full text search

Január 17.
– Egy újabb „ártatlan bárány” állt az olasz bíróság előtt. Mint ahogy Giulio Andreotti tagadja, hogy politikai vezetőként bármiféle támogatásban részesítette volna a maffiát, ugyanúgy utasítja el Silvio Berlusconi a vádat, miszerint vállalatai pénzügyőröket korrumpáltak volna. Az ő pere kezdődött.
– A szakácskönyvek telített piacára próbál most betörni Helmut Kohl kancellár, aki feleségével közösen állította össze Kulináris utazás Németországban című könyvét, amely ezen a héten jelent meg.
– Szaddám Huszein iraki elnök szerdán kijelentette: kész arra, hogy rendezze Irak és a többi arab ország viszonyát, amely mindmáig sínyli az 1991-es Öböl-háború következményeit. Ezt a háború ötödik évfordulóján mondta beszédében Bagdadban, ahol több ezer tüntető tiltakozott az Irakkal szemben továbbra is érvényben lévő nemzetközi szankciók ellen.
– Az izraeli parlament jóváhagyta a palesztin autonómia ciszjordániai kiterjesztéséről kötött izrael–palesztin megállapodást. A képviselők két és fél napig tartó parlamenti vita után 48 igen és 44 nem szavazattal fogadták el a tavaly szeptember 28-án Washingtonban aláírt megállapodást.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me