Kosztolányi Dezső: EGY ŐRÜLTHÖZ
vért szomjazó, vad, gyilkos úr
s az őrület nagy koronája
nehéz fejedre ráborul.
parancsot osztogat kezed.
Sovány fejed magasba lendül,
királyi gőgöd élvezed.
a nagy, vasizmu szolga szán.
Szegény bolond nép. Egy se látja,
mint győz hadad véres csatán.
száll egy dühös vas-förgeteg:
acél-sárkányok, zord vitézek
hódolni jönnek most neked...
és szétfigyel csontos füled,
agyad a zord valóra eszmél
s nem részegít az őrület.
Kacagva hódolatra intesz,
kezed kaszál a légen át
s mi szívszorongva, mosolyogva,
könnyezve bámulunk reád...
sápadt, beteg nagy martirom.
Ágyad szemembe drága trón lesz
s legfájóbb könnyem elsirom.
az őrület lángjainál
s megcsókolom rongyos sarúdat,
ártatlan képzelet-király.
hátráljatok, ti sorfalak!
Parancsot oszt királyotok most,
e szenvedő, szegény alak...
rabolva nyúltok máshová, -
de ő hatalmát képzelemből
s roncsolt agyából alkotá.
oroztatok száz életet, -
te csak tüzes lázálmaidban
ölsz, győzöl, ó, sápadt beteg.
ragyogja be tar homlokod,
ó, képzelet dicső gigásza,
a porba néked hódolok.
ints, és ha kell, én meghalok!
Én, én a bölcs... én, én a költő...
a te első alattvalód.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me