A II. magyar hadtest felvonulása és harcba lépése
A tordai csata súlyát viselő magyar 25. gyalog- és a 2. páncéloshadosztály Románia átállásáig az 1. magyar hadsereg kötelékében az Északkeleti-Kárpátokban harcolt. Az átirányító parancs 1944. augusztus 30-án (Esze Jenő emlékiratai szerint – tévesen – 29-én), a 2. magyar hadsereg megalakulásának napján érkezett. A parancs úgy szólt, hogy a két hadosztály menetét vasúti szállítással hajtsa végre.
167A 25. gyaloghadosztály átszállításáért Kalkó Gyula vezérkari ezredes, a hadosztály gyalogsági parancsnoka volt felelős, aki szeptember 1-jén délben gépkocsival érkezett Désre. A dési állomásparancsnokság nem tudott felvilágosítást adni a leendő elhelyezési körletekről. A hadosztály I.a. (hadműveleti) osztályvezetője, Stojalowski László vezérkari százados, aki ugyancsak gépkocsival kora délután érkezett Kolozsvárra, Homonnay Hugó vezérkari századostól, a IX. hadtestparancsnokság hadműveleti tisztjétől azt a felvilágosítást kapta, hogy a körleteket még nem jelölték ki. Azt azonban megtudta, hogy a hadosztály a 2. hadsereg-parancsnokság közvetlen alárendeltségébe lép.
Stojalowski este fél 9-kor vette Homonnaytól az intézkedést, hogy a hadosztálynak a Kendilóna–Vízszilvás–Szamosújvár–Nagyiklód körletbe kell bevonulnia, s a hadosztály-parancsnokság Szamosújvárott rendezze be törzsszállását. A 2-án késő estére beérkező hadosztálytörzs az első éjszakát még Szamosújvárott töltötte, majd a várostól délre, Bonchidára települt, mivel az a hadosztály aznap kiterjesztett elhelyezési körletének középpontjába esett.. A parancsnokság a támadás megindulását követően, 6-án Kolozsvárra települt előre.
Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy, a hadosztály parancsnoka szeptember 2-án érkezett Erdélybe, s még aznap jelentkezett a hadseregparancsnoknál Bethlenben. Veresstől tájékoztatást kapott az általános helyzetről, s a hadosztály várható alkalmazásáról. Egyelőre gyülekeztetnie kellett alakulatait, konkrét harcfeladatot még nem kapott. A hadseregparancsnok délen Pusztaszentmiklósig (Szamosszentmiklós), délkeleten Kötelendig, keleten Székig terjesztette ki a hadosztály elhelyezési, egyben gyülekezési körletét.
A 2. páncéloshadosztály parancsnoka, Zsedényi Zoltán vezérőrnagy augusztus 30-án úgy intézkedett, hogy a harckocsik Huszton és Munkácson vagonírozzanak be, a keréken útba induló alakulatok pedig Tokaj körzetében gyülekezzenek. Függetlenül attól, hogy mely csapatrészek milyen módon hajtanak végre menetet, szeptember 3-ára rendelte el a (beérkezés utáni) készenlétet Szamosújvár térségében, de maga már 1-jén jelentkezett Kolozsvárott. A hadműveleti osztály 2. segédtisztje, Schuppler Erik hadnagy elkísérte Kolozsvárra, onnan Szamosújvárra, majd visszahajtott Kolozsvárra, ahol térképeire berajzolták a pillanatnyi helyzetet a magyar–román határon.
Az arcvonalból való kivonáshoz, a kötelékek rendezéséhez és a levonuláshoz a hegyekből a berakási körzetekbe átlag két napra volt szükség. A bevagonírozást az elsőnek útba induló csapatrészek mindkét hadosztálynál szeptember 1-jén kezdték meg. A 25. gyaloghadosztály ezen a napon kezdődő, „Sárkány” fedőnevű szállítása keretében Rahó–Tiszaborkút állomásokon 3 szerelvényt raktak be. Ezeken a hadosztálytörzs, a 25. felderítőosztály, a 26. tüzérosztály és a IX/1. gépkocsizó tüzérüteg utazott. A vonatokat Dés–Beszterce állomásokra irányították. Mindhárom vonat 3-án beérkezett, de az 1-jén meghatározottaktól eltérően, Kolozsvárra. A későbbiekben a hadosztály szerelvényei Kolozsvárott, Apahidán, Nagyilondán és Aranyosgyéresen raktak ki.
A 25. gyaloghadosztály híradózászlóaljának átszállítása húzódott a legtovább, miután az összeköttetést minden körülmények között biztosítania kellett. A híradás rendszerét augusztus 31-én építette ki a berakó-, szeptember 1-től a kirakóállomásokon. Az előkészítő részleg szeptember 1-jén áttelepült Erdélybe. Az első részleg szeptember 1-jén indult Máramarossziget érintésével tengelyen, s 3-án érkezett Bonchidára, az utolsó a hadosztály végszállítmányának szerelvényén utazott. A parancsnokság 6-án érkezett Kolozsvárra.
A 25. gyaloghadosztályból az utolsó nagyobb szállítmány, 7 és fél vonat, szeptember 14-én rakodott ki Kolozsvár–Apahida–Aranyosgyéres állomásokon. A hadosztály végszállítmánya, másfél vonat több, mint egy héttel később, 23-án érkezett be. Ezzel a hadosztály szállítása, összesen 63 vonattal befejeződött.
168A 2. páncéloshadosztály szállításáról lényegesen kevesebb adat áll rendelkezésünkre, mivel az – a parancs ellenére, objektív okból, a vasúti szállítási kapacitás miatt – csak részben történt vasúton, s így a rendelkezésünkre álló legrészletesebb forrás, a Központi Szállítás Vezetőség naplója csak a hadosztály kisebb részeit illetően forgatható. Vasúti szállítása a „Zebra” fedőnevet viselte. Szeptember 1-jén elsőként a 3/II. harckocsizászlóalj részeivel Bátyu–Huszt–Száldobos vasútállomásokon két és fél szerelvényt töltöttek meg, s azokat Apahida–Szamosújvár állomásokra irányították. Az élszállítmány már másnap beérkezett Apahidára. A zászlóalj többi része 3-án rakott ki a két célállomáson. Utolsóként a 3. harckocsiezred törzse rakodott ki, szeptember 5-én, Apahidán.
A keréken haladó részeknek augusztus 31-én két menetvonalat jelöltek ki, ám egyikbe sem tartozott bele az előző napi hadosztályparancsnoki intézkedésben szereplő Tokaj. A Kiss-csoport 20 órakor indult a Técső–Avasújváros–Szinérváralja, a Balsay-csoport 21 órakor a Huszt–Nagyszöllős–Tiszaújlak–Halmi–Sárköz menetvonalon. Nagybányától Pusz-tahidegkút–Nagysomkút–Dés érintésével Szamosújvárig a két útvonal a menetparancs szerint találkozott.
A 3/I. harckocsizászlóalj augusztus 31-én Técsőn vette a parancsot. Göndör István alezredes zászlóaljparancsnok Kemény György hadnagyot szeptember 1-jén küldte előre Szamosújvárra gépkocsival mint szálláscsináló tisztet. A zászlóalj a Técsőhöz közeli Mihálkán vagonírozott be, s Szatmárnémeti érintésével jutott el a célállomásra. Az erdélyi örmények központjukban, Szamosújvárott legalább olyan lelkesen fogadták a magyar páncélosokat, mint a magyar lakosság.
A hadosztály Szamosújvárott kirakott páncélosrészeit a támadás megindításáig hátra lévő éjszakákon mozgatták előre a megindulási körzetekbe, ám nem egyenes útvonalon, hogy elkerüljék a felderíttetést. Basó József főhadnagy harckocsiszakasz-parancsnok szerint: „...éjjeli menetekben állandóan változtattuk tartózkodási helyünket (...) s rengeteg üzemanyagot használtunk el, míg végre megkaptuk a parancsot a támadásra.”
A 3/5. gépkocsizó lövészzászlóalj is augusztus 31-én vette a parancsot, s még aznap 20 órakor megkezdte menetét. A keréken haladó zászlóalj jó ütemben szeptember 1-jén Désen át elérte Szamosújvárt, ahonnan 2-án Göczre ment tovább.
A 2. páncélos-utászzászlóalj is keréken haladt. Szeptember 1-jén a Huszt–Beregszász–Csap menetvonalon ért Tokajra, másnap reggel továbbindult, s Erdélybe 3-án érkezett meg a Nyíregyháza–Szatmárnémeti–Szamos mente–Szamosújvár menetvonalon. Ismereteink szerint ez volt a 2. páncéloshadosztály egyetlen, Tokajt is útba ejtő csapatrésze.
A szeptember 5-i támadásban részt vett tábori pótalakulatok szállításáról még ennyit sem tudunk. Azt is csupán egy visszaemlékezés révén ismerjük, hogy az 1/III. gyalog-pót-zászlóalj szeptember 1-jén vagonírozott be Aszódon, s 4-én este érkezett Kolozsvárra. Seregteste, a 9. tábori póthadosztály felvonulásáról egyszerűen nincs több információnk, akár a 7. tábori póthadosztályéról, illetve az 1. és 2. hegyi-pótdandáréról sem.
A 25. gyaloghadosztálynak – ellentétben a 2. páncéloshadosztállyal – már felvonulása közben be kellett kapcsolódnia a 2. hadsereg szeptember 5-én induló támadásába. A hadosztály vezérkari főnöke, Adonyi-Naredy Ferenc vezérkari őrnagy 4-én személyesen vette a feladatot a hadsereg-parancsnokságon, hogy a IX. gépvontatású közepestüzér-osztály a Kolozsvár és Apahida közötti dezméri vasútállomás körzetéből támogassa a 9. tábori póthadosztály támadását, a 25. felderítőosztály kerékpárosszázada harcelőőrsökkel biztosítsa Kolozsvárt addig, amíg a 9. póthadosztály birtokba nem veszi Erdőfeleket. 5-én reggel, mikor a hadsereg támadó csoportosításai már áttörték a román határvédelem vonalait, Kozár Elemér vezérkari ezredestől, a hadsereg vezérkari főnökétől utasítás érkezett a 25. hadosztály törzséhez, hogy a már kirakott csapatrészeket vonják előre Erdőfelek–Bányabükk 169területére. Harcbavetésükre az utasítás nem intézkedett. E csapatrészek zömmel a 25. gyalogezredhez és a 25. felderítőosztályhoz tartoztak.
A 2. páncéloshadosztály harci útjának történetét felvonulása után visszavonulásával folytatjuk. E kettő közötti harcba lépése a szeptember 5-i támadásban való részvételét jelenti, azt pedig külön fejezetben mutattuk be.
Szeptember 6-án délután a 25. gyaloghadosztály új feladatot kapott a 2. hadsereg vezérkari főnökétől. A már kirakott részeket éjszaka előre kellett vonni Aranyospolyán–Aranyosgyéres–Gyéresszentkirály–Aranyoslóna–Aranyosgerend–Harasztos térségébe. A csoport parancsnokául Hollósy-Kuthy vezérőrnagy a 25. gyalogezred parancsnokát, Böszörményi Géza ezredest jelölte ki. A parancs a 25/I. gyalogzászlóaljra, a 25. felderítőosztályra és a 26. tábori tüzérosztályra vonatkozott, de a hadosztályparancsnok meghatározta azt is, hogy a 25. gyalogezred további részeit beérkezésük és kirakásuk után azonnal a Böszörményi-csoporthoz kell irányítani. Ugyanezen intézkedésében a hadosztályparancsnok a seregtest további részeinek gyülekezési körletét (a kirakás után) délebbre tolta előre, Aranyosegerbegy–Gyéresszentkirály körzetébe.
Szeptember 7-én a hadosztályparancsnok intézkedett, hogy a Böszörményi-csoport az éjszaka leple alatt mozogjon előre Székelykocsárd–Vajdaszeg térségébe, tehát a Kis-Küküllő vonalára. Az egyes osztályok és alosztályok beérkezése Erdélybe a rendelkezésre álló források alapján nem ismert részletesen, csupán egyes alakulatokról tudunk. Ilyen a 25/III. gyalogzászlóalj, amelynek szerelvényei egyik századparancsnokának emlékiratai szerint 7-én érkeztek be Kolozsvár főpályaudvarára.
A 25. híradózászlóalj parancsnoksága két részlegre osztottan szeptember 6-án Tordára és 7-én Gerendre települt előre (a naplóbejegyzésekől vagy más forrásokból nem derül ki, hogy Aranyosgerendre vagy Gerendkeresztúrra). 8-án a két részt a visszavonulás előkészítésével összefüggésben egyesítették és hátrairányították Tordatúrra. 9-étől az összes raj kitelepült az Aranyos-vonal mögötti helységekbe, illetve vezetési pontként kijelölt hegyekre, és megkezdte a híradási hálózat kiépítését, amelyet 11-ére befejezett.
7-én a 2. páncélos-utászzászlóalj parancsot kapott egy hídfő berendezésére a Maros bal (déli) partján Marosludastól délre, s a Maroson átívelő hidak robbantásra történő elő-készítésére Maroslekence és Marosludas között. Ez az intézkedés már a 2. hadsereg tervezett visszavonásával állt kapcsolatban a Maros-vonalra. 9-én Marosludasig keletről a 16. SS-utászszázad (a német Gruppe Siebenbürgen kötelékébe tartozó 8. SS-lovas-hadosztály 16. lovasezredéből) átvette a Maros vonalának műszaki biztosítását a magyar műszakiaktól, akik ekkorra már előkészítették a hidakat a robbantásra.
8-án a 25. gyaloghadosztályt, ami addig hadseregközvetlen seregtest volt, alárendelték a II. hadtest parancsnokságának. A Bányabükkön Kiss István altábornagy hadtestparancsnoknál jelentkező Hollósy-Kuthy tájékoztatást kapott a szovjet csapatok megjelenéséről Medgyes térségében, a Nagy-Küküllő vonalán. A hadtestparancsnoki harcállásponton éppen ott tartózkodó Veress vezérezredes közölte, hogy a jelentett 150-200 szovjet harckocsi közeledése miatt szándékában áll visszavonulni az Aranyos–Maros vonalára, egyben meghatározta, hogy a 25. hadosztály, egyelőre mint hadtesttartalék, menjen át védelembe az Aranyos mentén Szentmihályfalvától Aranyosgyéresig, foglaljon előretolt védőállást Harasztos térségében és a Keresztesmezőt délről szegélyező Létom-hegyen, továbbá Mészkőnél és Borrévnél létesítsen zárakat a Hasadát, illetve a Jára patak északnyugat felé vezető völgyeinek lezárására azzal, hogy ez a két pont nem fog beletartozni a had-osztály sávjába, védelmüket a visszavonuló 7. tábori póthadosztály veszi majd át.
Hollósy-Kuthy, mivel ekkor már a rendelkezésére álló 10 gyalogzászlóaljból (3x3 a gyalogezredeknél, 1 pedig a felderítőosztály – legalábbis Hollósy-Kuthy annak tekintette) 1704 harcban állt a 9. tábori póthadosztály arcvonalszakaszán, s tüzérségének nagyobb része ugyancsak már harcolt, kérte, hogy hadosztályát tartsák egészben, s egyszerre vessék be. A már beérkezett csapatrészek voltak azok, amelyeket bevetettek, s így a meghatározott védőállások elfoglalására jobbára csak azok a csapatrészek álltak rendelkezésére, amelyek éppen kiraktak vagy még menetben voltak. Emlékirataiban úgy fogalmaz, hogy kérése feljebbvalóinál nem talált meghallgatásra. Példának okáért az előző nap Kolozsváron kirakodott 25/III. gyalogzászlóaljat vezényelték Borrév térségébe.
Megítélésünk szerint a szovjet csapatok beérkezésével kialakult helyzetben, a támadásból a visszavonulásra való, hadműveleti szünet nélküli áttérés közepette, ismerve a tábori póthadosztályok viszonylag csekély harcértékét, nem volt reális lehetőség a 25. gyaloghadosztály már harcban álló csapatrészeinek hátravonására, tehát Hollósy-Kuthy kérésének (javaslatának) teljesítésére. A már bevetett csapatrészek csak a póthadosztályok alakulataival együtt vonulhattak vissza. Ellentmond a hadosztályparancsnok kesergő megállapításának az is, hogy a hadosztály hadműveleti naplójának tanúsága szerint Kozár Elemér ezredes, a hadsereg vezérkari főnöke alapvetően egyetértett Hollósy-Kuthyval a 25. gyaloghadosztály egységbe fogott bevetését illetően.
Ezen a napon, tehát szeptember 8-án jelenik meg először a német napijelentésekben a 25. gyaloghadosztály, de érdekes módon a Gruppe Siebenbürgen kötelékében. A magunk részéről úgy véljük, tévesen szerepeltették ott, mivel sem a hadosztály hadműveleti naplója nem utal a hadosztály vagy bármely csapatrésze alárendelésére az Erdély-csoportnak, sem a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport további napijelentéseiben nem jelenik meg a hadosztály az Erdély-csoport alárendeltségében. Megítélésünket támasztja alá, hogy a 8-i német napijelentésben leírt gyülekezési körlet („in Versammlung südostw. Thorenburg”) nem az Erdély-csoport, hanem a 2. magyar hadsereg sávjába tartozott.
Láttuk korábban, hogyan indult meg a 2. hadsereg visszavonulása. 9-én a 7. póthadosztály a Maros és az Aranyos között, az Alsószolcsva–Miriszló terepszakaszról átlagosan 4 km mélységben vonult vissza a Vidály–Torockógyertyános–Maroscsesztve vonalra. Felvinctől északra a szovjet–román erők áttörték a visszavonuló 9. tábori póthadosztály utóvédeinek arcvonalát, s a fenti vonal jobb szélén, ami a 2. hadsereg tervezett védelmének legnyugatibb pontja is volt az Aranyos mentén, a 2. román hegyihadosztály elfoglalta Aranyoslonkát és átkelt az Aranyos bal (északnyugati) partjára. A tervezett védőállás helyreállításának szándékával 18 órakor a hadtestparancsnok utasította a 25. gyaloghadosztályt, hogy másnap a községet foglalja vissza. Hollósy-Kuthy az ellenlökés vezetésével Böszörményi Géza ezredest, a 25. gyalogezred parancsnokát bízta meg, beosztva a csoportba a 25/III. gyalogzászlóaljat, a 25/1. és 2. üteget, valamint a hadtestparancsnoktól kapott felhatalmazásra hivatkozva (az ellenlökés idejére), a 7. tábori póthadosztály kötelékébe tartozó 13/III. gyalogzászlóaljat, 66/I. határvadász-zászlóaljat és 7/2. üteget.
Az ellenlökést a Böszörményi-csoport 10-én 14 órakor indította meg. A támadó csoportok Vidály térségéből indultak meg déli irányban az Aranyos két oldalán, de Alsóaklos visszafoglalása után elakadtak a magukat közben a hegyes terepen beásott románok tüzében. A csoport parancsnoka 3-4 századot jelentett Aranyoslonkán, illetve az azt övező hegyeken, amelyeket 1 üteg támogat. Böszörményi ezredes másnap folytatni kívánta támadását, azonban azt, a hadosztályparancsnok azt az időközben feltűnt szovjet harckocsik miatt, lefújta. Aranyoslonka a 2. román hegyihadosztály kezén maradt, ezzel kialakult az első román hídfő az Aranyos-vonalon.
Szeptember 9-től 10-ig a 2. páncéloshadosztályt kivonták az arcvonalból. Egyelőre Nagysármás körzetében tervezték gyülekeztetni pihentetés és feltöltés céljából, ám ez az erős szovjet nyomás miatt csak részlegesen volt lehetséges. A hadosztály lánctalpas 171részei szeptember 9/10-én éjszaka befejezték átkelésüket a Maros jobb (északi) partjára a helyreállított marosludasi közúti hídon. A gyalogos csapatrészek csak 11-ére fejezték be a visszavonulást a Maros mögé. Kivonásuk közben, 10-én 11 órától a még a marosludasi hídfőt tartó utóvédeket tüzérségi tűz érte, majd 12 órakor állásaikat megrohamozta a szovjet gyalogság. Az utóvéd kitartott.
11-én Kiss altábornagy a 25. gyalogezred három zászlóalját és a 25. felderítőosztályt ideiglenesen alárendelte a 9. póthadosztály parancsnokságának, egyben elrendelte hátramozgásukat Bágyon–Harasztos körzetébe, a Keresztesmezőt délről lezáró hegyekre. Adonyi-Naredy őrnagy, hadosztály vezérkari főnök ugyanekkor Harasztosra irányította a 26/III. zászlóaljat is. A Tordától délre a Torda–Nagyenyed főútvonal két oldalán 11-éről 12-ére virradó éjszaka kialakítandó csoportosítás feladata az volt, hogy kb. 10 km szélességben fedezze a 9. póthadosztály visszavonulását a Gyalui-havasok előhegyei közé. Hollósy-Kuthy vezérőrnagy szándéka ezen túlmenően az volt, hogy a 9. hadosztály Torda felé visszavonuló balszárnyát felfogja, ugyanis „a kötelékek ebben a sávban összezavarodva a hdt. által sem ismert vonalban harcolnak.”
A tordai irány lezárása fontosabb volt, mint Aranyoslonka térségéé, mivel Torda körzetében nem volt más erő, csak a 25. gyaloghadosztály éppen beérkező csapatrészei, a Gyalui-havasok előhegyei között viszont már menetben voltak délnek az Aranyos-vonalra az 1. és 2. hegyi-pótdandár egységei.
11-én estére, tekintettel arra, hogy a Bágyon–Harasztos vonaltól délre a helyzet nem tisztázódott, s oda a 9. hadosztálytól semmilyen csapatrész sem érkezett még be, Hollósy-Kuthy és Adonyi-Naredy módosították elgondolásukat. Javaslatukat a hadtestparancsnok elfogadta. Eszerint a Bágyon–Harasztos terepszakaszra rendelt, s az újonnan kirakott 26/III. gyalogzászlóalj kivételével már leharcolt csapatrészeket vonják hátra Torda térségébe, az Aranyos vonalára, ahol azokat feltölthetik, s ahol azok tartós védőállásokat foglalhatnak. A 9. tábori póthadosztály balszárnyán kialakult helyzetet pedig ne védelembe rendelt gyalogos kötelékekkel tisztázzák (akik „csak” várnak arra, ki érkezik vissza vonalaikba), hanem a 2. páncéloshadosztály jelenleg Aranyosgyéres–Aranyosegerbegy körzetében gyülekező s aktív fellépésre képes részeivel.
11-én este a 4. gépkocsizó lövészzászlóalj a 3. harckocsiezred Marosludas térségéből már kivont részeivel északkelet felől Felvinc irányába megindította az ellenlökést. Az kezdetben teret nyert, majd 12-én délelőtt, mivel feladatát teljesítette, leállították és az abban részt vevő erőket hátravonták.
Szeptember 12-én a szovjet–román csapatok a 2. páncéloshadosztály átadás alatt álló arcvonala ellen három támadást indítottak. Az elsőt reggel Marosbogátnál, ahol fél tízre be is törtek a Maros-vonalba. Az 5. gépkocsizó lövészzászlóalj egy százada ellenlökésével helyreállította a Maros-vonal védelmi rendszerét. Késő délben erdeménytelen támadás indult Radnót és Marosludas ellen is. A 2. páncéloshadosztály egészét 13-án vonták előre, de akkor már a tordai arcvonalba.
11-én este Hollósy-Kuthy utasította az 59. utászzászlóalj parancsnokát, hogy vizsgálja meg a II. hadtest sávjában az Aranyoson átvezető hidakat, s a visszavonulás biztosítása érdekében legalább egyet erősítsen meg 16 t teherbírásúvá. Meghatározta továbbá Hunyor Sándor százados számára, hogy készítse elő a Torda térségéből északnyugat és északkelet felé vezető utak zárását, valamint szervezzen Torda körzetében záróvonalat. Ezek a elgondolások és intézkedések már a tordai csatát készítették elő.
Külön nehézséget jelentett, hogy a román harcjárműveket bizonyos távolságon túl, különösen hajnalban vagy alkonyatkor össze lehetett téveszteni a sajátokkal, hiszen például német gyártmányú Pz.IV harckocsival mindkét fél rendelkezett. Kemény György 172hadnagy így emlékezik: „...a románok ugyan olyan harckocsival voltak felszerelve mint mi. Sose tudtuk hogy elg.-e (ellenség – R.I.) vagy saját. Mindig meg kellett várni míg az tüzelt. Sokszor viszont az már késő volt. Így lőttek ki a románok 4 harckocsinkat.”