A 2. magyar hadsereg támadása Erdélyben
A 2. magyar hadsereg támadása Erdélyben
Az aktív magyar támadólagos fellépés előkészületeiről az eredendően Észak-Erdélyben állomásozó magyar tisztek között különféle hírek kaptak lábra, de pontos információkkal a támadás megindulásáig nem rendelkeztek. Somody József százados, a gyergyótölgyesi 21. székely határőrzászlóalj parancsnoka augusztus 31-én erről a következőket jegyezte fel naplójába: „Sok minden hír kering, de ezeket csak megszűrve szabad elfogadni. Nem tudni mi lesz Erdély megszállásával, de az előkészületek megtörténtek úgy tudom, sőt az ezredes úr (Ferenczy Márton ezredes, a 69. határvadász-csoport parancsnoka – R.I.) magánvéleménye szerint számol ezzel, hogy minket elvisznek innen (...) azonnal megszállónak (...) Most kaptam katonai vonalon, hogy a németek igen rövidesen bevetik a nagy V-t, de azért készüljünk fel a gáz háborúra alaposan, mert az ellenség azzal fog válaszolni (...) lassan visszatér a hitem. Bízzunk a jó Istenben.”525
525 Refl.: Somody-levél.
Nem volt mindenki ilyen bizakodó. Egyes vélekedések szerint: „Az ország népe – mint hétszáz évvel ezelőtt a tatárok ellen –, most is igyekezett lezárni a szorosokat. De hétszáz 98éve sem védték meg a torlaszok az országot a pusztulástól! (...) Az emberek attól rettegtek – nem megalapozatlanul –, hogy a megkínzott, megtaposott és felperzselt szovjet ország katonái közül csaknem mindegyiknek akad majd törleszteni valója. Egyikük sem fog azon elmélkedni, hogy vajon magyar, vagy német pusztította el otthonát.”526
526 Csernavölgyi II–252. p.
A kételyek és kérdések mellett megjelent a lelkesedés is. Egy páncélos tiszt naplójában olvasható: „Mi lesz velünk? Anyag nincs, de azért dél Erdélyért megyünk (...) Minekünk győznünk kell, és győzünk (...) Izgalom, óriási lelkesedés az egész zlj-nál. (...) senki nem tud semmit, de a lelkesedésünk határtalan.”527
527 Kemény 55. p.
1944. szeptember 4-én 16 órakor Helmuth von Grolman vezérőrnagy táviratilag jelentette a német szárazföldi erők főparancsnoksága (Oberkommando des Heeres, OKH) hadműveleti osztályának a támadás másnapi megindítását, valamint az egyes seregtestek számára megszabott feladatokat. A 2. magyar hadseregnek négy ponton kellett súlyt képeznie. A 7. tábori póthadosztálynak Szászfenes, a 9. póthadosztálynak Kolozs térségéből kellett déli irányban támadásba lendülnie. A 2. páncéloshadosztálynak két csoportban kellett támadását megindítania, Vasasszentgotthárd térségéből déli, Budatelke körzetéből délnyugati irányban. Egy-egy zászlóaljerőben figyelem-elterelő és szárnybiztosító támadást is kellett indítani Bánffyhunyadtól délnek, valamint Marosvásárhelytől nyugatnak. Grolman jelentette azt is, hogy tudomása szerint Arad térségében a 6. magyar tábori póthadosztály is támadásba lép, megindulásának időpontját azonban nem ismeri.528
528 KTB 7208275–7208276. felvétel.
Szászfenes Kolozsvártól nyugatra a Kis-Szamos mentén található, onnan déli irányban lehet behatolni azon patakok völgyébe, amelyek a Gyalui-havasok keleti előhegyein keresztül az Aranyos folyóba futnak. Kolozs Kolozsvártól keletre található, onnan a Kolozsvár–Torda vasútvonal mentén lehetett kijutni a Mezőségen keresztül az Aranyoshoz. Vasasszentgotthárd a Füzes patak mentén fekszik, északkeletre Kolozstól, Budatelke ettől keletre, nem messze az akkori magyar–román határ kelet–dél derékszögű fordulójától. Mindkét község felől a Mezőséget észak–dél irányban átszelő Ludas patak völgyébe lehet behatolni, amely Marosludasnál torkollik a Marosba.
Magyar részről a dél-erdélyi támadás politikai vetületeit fentebb áttekintettük. Katonai értelemben augusztus 28-ától kell kezdenünk a vizsgálódást. Vörös János vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke ekkor adta ki „Irányelvek egy esetleges D.Erdélyi előnyomuláshoz” címet viselő intézkedését.529
529 Intézkedések 176. lap, a vonatkozó intézkedés száma: 4613./M.hdm.1-vkf-44.
Problémát jelent azonban, hogy a magyar intézkedések nem maradtak fenn, csupán az azokra történő utalás a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztályának intézkedéseit összefoglaló napijelentésekben. Így hiába volna szükség az egyes intézkedések bemutatására és elemzésére, erre a dokumentum hiányában nincs lehetőségünk. Legjobb esetben is csak következtetéseket tudunk levonni egyéb anyagok alapján, az intézkedések felsorolásának sorbarakásával, esetleg a német forrásanyag ismeretében. Némileg enyhíti a nehézségeket, hogy a 2. hadsereget alkotó seregtestek számára, legalábbis nagy vonalakban, a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoksága szabta meg a feladatot. Ezek a hadseregcsoport napijelentései között fennmaradtak.
29-én Vörös módosította előző nap kiadott intézkedését „Helyesbítő intézkedés a D.Erdélyi előnyomuláshoz kiadott irányelvekhez” címet viselő dokumentumában.530
530 Intézkedések 177. lap, a vonatkozó intézkedés száma: 4636./M.hdm.1-vkf-44.
Augusztus 30–31-én járt Budapesten Heinz Guderian vezérezredes, az OKH megbízott vezérkari főnöke (tárgyalásait fentebb leírtuk). A távozását követő napon a Fővezérség intézkedett a 2. magyar hadsereg-parancsnokság felé a támadás megindítására. E dokumentum, amelyről annyit találunk a napi intézkedések felsorolásában, hogy „Intézkedtünk D.Erdély elfoglalására”, szintén nem maradt fenn. Nagyon érdekes volna pedig mind a hadműveleti célok kijelölése, mind a harcrendi csoportosítás meghatározása, mind a határidők 99megszabása szempontjából. Ide értendő a támadás kezdeti időpontjának kijelölése is. Kálmán Dániel csak egy bekezdést ír Vörös hadműveleti utasításáról. Ebben annyi szerepel, hogy a 2. hadseregnek a Kolozsvár–Kissármás–Marosvásárhely vonalról kellett támadást indítania, szűkülő sávban Nagyenyed–Gyulafehérvár irányába, s birtokba vennie a Déli-Kárpátok hágóit. A támadást a jobbszárnyon a IV. hadtestnek kellett biztosítania, a balszárnyon pedig a Székely Határvédelmi Erőknek. Előbbinek támadó, utóbbinak aktív védelmi harctevékenységre adott utasítást feladata végrehajtását illetően.531
531 Kálmán II–254. p.; Intézkedések 180. lap, a vonatkozó intézkedés száma: 50.Föv.hdm.-44.IX.1.
Akármit dolgozott is ki a Fővezérség szeptember 1-jén, a fent bemutatott 2-i német hadműveleti utasítás megszabta a támadás alapvető paramétereit. További hadműveleti utasítás, legalábbis a rendelkezésre álló magyar forrásanyag szerint, nem érkezett a Honvéd Vezérkartól vagy a Fővezérségtől a 2. magyar hadsereg parancsnokságához.
A Honvéd Vezérkar főnökének elgondolása fő vonalaiban megegyezett a Friessner hadműveleti utasításában foglaltakkal. A fő támadást a 2. hadseregnek kellett indítania súllyal Kolozsvár felől Torda irányába Dél-Erdély birtokbavétele, s a Déli-Kárpátok átjáróinak lezárása céljából. A IV. hadtestnek Arad–Temesvár irányában végrehajtott kisegítő támadással kellett segítenie a fő támadást. A Székely Határvédelmi Erők feladata a támadásba lendült csapatok biztosítása volt.532
532 Dombrády–Tóth 338. p.
A támadásba beosztott legütőképesebb seregtest, a 2. páncéloshadosztály törzsének 2. (hadműveleti) segédtisztje, Schuppler Erik hadnagy naplójában vázlatosan feljegyezte a hadosztály harcfeladatát, amelyet a 2. hadsereg parancsnokától 3-án kapott. Az eredeti harcparancs hiányában e pótolhatatlan dokumentumot teljes terjedelmében idézzük:
„Szándék az ellenséget lerohanni és elérni a Kárpátokat mielőtt az oroszok azokat átlépik. Hágókat lezárni. Velünk támad a 7.táb.pót ho. Első cél a Maros és Aranyos átjárók birtokba vétele.
Ellenséges helyzet: szervezett ellenállás csak Nemes 408, Csonka 459, Csuka 477-nél várható.
I.ütem: a/ 4.gk.löv.zlj. vegye birtokba Falka 479-et
b/ 5.gk.löv.zlj., 3/II.hk.zlj., u.szd. vegye birtokba a 435 és 422-es pontokat
c/ 59.hv.zlj. vegye birtokba Csonka 459 és Csuka 477-et
II.ütem: Tád. folytatása
a/ cél Magyarfráta
b/ cél Magyarsármás
a 101.pv.szd. csatlakozik a b-csoport támadásához
III.ütem: a 3.hk.e. birtokba veszi a Maros és Aranyos hidakat
Harcálláspont szept.4-én 20,00 órától Cege.”533
533 Refl.: Schuppler-napló szeptember 4-i bejegyzése.
A leírásban a táb.pót ho. rövidítés tábori póthadosztályt, a hk.e. harckocsiezredet, a gk.löv. gépkocsizó lövészt, a hv. határvadászt, a zlj. zászlóaljat, a szd. századot, az u. utászt, a pv. páncélvonatot jelent. A háromjegyű szám az adott magaslat tengerszint feletti magasságát takarja. A dokumentumból azt is megtudhatjuk, hogy az 59. határvadász-zászlóaljat – önálló támadási céllal, nem pedig kísérő gyalogság gyanánt – beosztották a 2. páncéloshadosztály kötelékébe. A többi dokumentumból tudjuk, hogy a hadosztály tá-madását a 102. páncélvonat segítette.
Esze Jenő, a 2. páncélos-utászzászlóalj parancsnoka szerint a 2. páncéloshadosztály harcfeladatát szeptember 4-én kapta meg: Feketelak körzetéből harcba lépve törje át a román határvédelmet, közelebbi feladatként foglalja el Nagysármást, támadási célként érje el Marosludast, vegyen birtokba átjárókat az Aranyoson, annak torkolatánál és a Maroson Marosludasnál, majd távolabbi feladatként folytassa támadását a Vöröstorony-szoros birtokbavételére a szovjet főerők beérkezése előtt.534
534 Esze 28. p.
100Esze Jenő adatait több ponton kritikával kell kezelnünk. A 2. magyar hadsereg támadását eredetileg 4-ére tervezték, s megindítását aznap halasztották 5-én hajnalra, ami kizárja, hogy a feladatszabás 4-én történt volna meg – az 5-i támadás kezdetének pontos időpontját határozták meg 4-én. Tekintettel arra, hogy a 2. páncéloshadosztálynak 3-án kellett készenlétét elérnie (Esze erre vonatkozó adatát a magunk részéről elfogadjuk), a 2. páncéloshadosztály parancsnokának már 3-a előtt feladatot, de legalább előzetes intézkedést kellett kapnia a támadásban való részvételre vonatkozóan. Az, hogy 3-át megelőzően a hadosztály zöme még menetben volt, nem befolyásolhatta a feladat vételét.
Ugyancsak kritikával kell szemlélnünk azt a megjelölést, hogy Feketelak körzetéből lépjen harcba, ugyanis a harcbavetés terepszakaszát két terepponttal (ami két község is lehet) határozzák meg, ami a harcba lépés vonalának két szélső pontja. Feketelak olyan értelemben volna elfogadható, hogy ott jelölték ki a támadás súlyképzését, egyben egy áttörési pontot határoztak meg a hadosztály számára. Elfogadható volna, ha szemben jól megerődített, erős védelmet kell a hadosztálynak áttörnie. Azt azonban a szemben álló 4. román hadsereg anyagából tudjuk, hogy erről szó sem volt. A szóban forgó határszakaszon csupán a 7. határőrezred 1. zászlóalja állt, az is nagy szélességben elnyújtott, inkább határőrizeti, mint határvédelmi állásokban. Nagysármásig nem is bocsátkozott harcba, addig azonnal visszavonult.535 Azt is láttuk a Schuppler-naplóban, hogy a hadosztálynak két fő és egy kisegítő támadási irányt jelöltek ki. Feketelakot ezért úgy tekintjük, mint a támadás megindításának tengelyét kijelölő pontot a terepen, nagyjából a harcbavetés te-repszakaszának középpontjában.
535 Armata Romana 80. p.
A 2. magyar hadsereg harcfeladatáról fennmaradt töredékes adatok egyike a 9. tábori póthadosztály számára megszabott feladat, amit a 25. gyaloghadosztály hadműveleti nap-lójából ismerünk, s amit 4-én Kolozsvárott a hadsereg-parancsnokságon Adonyi-Naredy Ferenc vezérkari őrnaggyal, a 25. hadosztály vezérkari főnökével ismertettek. A 9. hadosztálynak a Kolozsvár–Kolozskara szakaszról kellett megindítania támadását Torda irányába, súllyal Erdőfeleken át, egy ezreddel megkerülve azt, közelebbi feladatként el kellett érnie az Ajton–Bányabükk terepszakaszt, támadási célként Koppándot. A 9. hadosztály balszárnyán a 2. páncéloshadosztály egy csoportjának kellett közelebbi feladatként elérnie a Magyarfráta–Nagysármás szakaszt, majd támadását Mezőzáh körzetén át az Aranyos átkelőinek birtokbavételére kellett kifejlesztenie. A 9. hadosztály támogatására Dezmér vasútállomás körzetéből a 25. hadosztály kötelékébe tartozó IX. gépvontatású közepestüzér-osztály kapott parancsot.536
536 Erdélyi hadműveletek 7. lap (in 25.ho. 12. lap).
Azt, hogy a 2. hadsereg parancsnoka szeptember 3-án adta ki harcparancsát, két naplóból tudjuk. Egyik sem írja le azonban magát a harcparancsot, csupán utal arra. Vidos Géza vezérőrnagy, a II. hadtest műszaki parancsnoka egyetlen mondatot vezetett be: „Este kiadják a támadó parancsot – de aztán mindent lefújnak. 24 óra eltolódás...”537 Ugyancsak Vidostól tudjuk, hogy Veress harcparancsa nem lehetett túl részletes: „...a hdtpk. kijelentette, hogy neki csak a »támadási célt« adja meg a hsgpk.– a kivitelt bízza rá.”538 Schuppler többet jegyzett fel: „A tád-i parancs megérkezett. 4-én 4,15-kor indul a ho. támadásra. (...) Velünk támad a 7.táb.pót ho. és a 9.táb.pót ho. Délután új parancs érkezik. Támadás elhalasztva.”539 Tekintettel arra, hogy Schuppler naplója általában rész-letesebb mint Vidosé, a magunk részéről úgy véljük, Veress harcparancsa inkább délben vagy legkésőbb kora délután érkezhetett meg az alárendelt seregtestekhez.
537 Vidos 32. p.
538 Vidos 34. p.
539 Refl.: Schuppler-napló szeptember 3-i bejegyzése.
Az eredetileg szeptember 4-ére kitűzött támadást 3-án 24 órával elhalasztották. A Fővezérség ügyeletes tisztje Nádas Lajos vezérkari ezredestől, a hadműveleti osztály vezetőjétől 2015-kor kapott utasítást a halasztás jelzésére a 2. hadsereg-parancsnokság felé. Csak 2040-kor sikerült telefonon leadnia, hogy „Vkf. Úr utasítása: politikai okok miatt a holnapi 101dolog IX. 5-re halasztandó.” Veress vezérezredes Kozár Elemér vezérkari ezredesen, vezérkari főnökén keresztül kérte, hogy maga beszélhessen távbeszélőn a Honvéd Vezérkar főnökével. 2050-kor Nádas kiegészítő utasítás továbbítását szabta meg az ügyeletes tisztnek, amit az 2125-kor tudott teljesíteni a következő szöveggel: „de csak abban az esetben, ha a csapatoknál nem okoz zavarokat.”540
540 Intézkedések 182. lap.
A két mondatot egybefogva: 2135-kor géptávirat ment ki a 2. magyar hadsereg parancsnokságához a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztályától.541 Ez véglegessé tette a halasztást. Veress legalábbis így értelmezte a géptáviratot, amit jóval a telefonbeszélgetés után kapott meg. Bár erre vonatkozó feljegyzései nem maradtak fenn, feltehetően nem tudott mit kezdeni a félmondatos kiegészítéssel. Katonaember lévén egyértelmű parancsokhoz szokott: vagy el kell halasztani a támadást, vagy nem. A halasztás mindenképpen zavart okoz a csapatok körében, de ha a Honvéd Vezérkar főnöke már a halasztás mellett döntött, akkor ő milyen alapon mérlegeljen és döntsön ad absurdum másképp? Hol húzza meg a határt, amely alatt a zavaró körülmények a csapatok felé még kezelhetők, s amely felett már kezelhetetlen mértékűek? Milyen alapon döntsön éppen ő, s mi a biztosíték, hogy utólag helyeslően hagyják majd jóvá elhatározását? Ha egyszer Vörös már döntött, akkor ő azt nem bírálja felül, akármilyen zavarokat is okoz a támadás elhalasztása a csapatoknál a tervezett megindítás előtt mindössze néhány órával.
541 Intézkedések 183. lap.
A beosztott tisztek sem örültek a halasztásnak. Egy visszaemlékezésben olvashatjuk, hogy „...valósággal őrjöngtünk (...) katonailag megbocsájthatatlan bűn volt az elhalasztás. A meglepetés önmagában fél sikert jelentett volna különösen olyan hangulatú legénységgel, amilyen akkor rendelkezésünkre állott. Másrészt a (...) még üres déli területekre egyetlen nap alatt akár egy teljes páncélos hadsereg is bevonulhatott (...) lélektani szempontból is megbocsájthatatlan volt a már támadásra hangolt embereknek egy napra való megállítása.”542
542 Csernavölgyi II-264–265. p.
A végleges támadási parancs szeptember 4-én délben érkezett meg a hadsereg parancsnokságáról a seregtestekhez. Nem változtatta meg az eredeti harcparancsban foglaltakat, de kijelölte az új megindulási időpontot másnap hajnali háromnegyed ötre.543
543 Refl.: Schuppler-napló szeptember 4-i bejegyzése.
1944. szeptember 5-én hajnalban a 2. magyar hadsereg és a német Gruppe Siebenbürgen megindította a támadást Dél-Erdély irányába. A hadműveletek súlyát a magyar alakulatok viselték, az ő arcvonalukon alakult ki az 1944-es magyarországi hadműveletek első olyan, nagyobb szabású ütközetsorozata, amelyet csataként kezdtek emlegetni, s amely a későbbi szakirodalom egy részébe is tordai csataként vonult be.
A csata fogalmát eltérően értelmezi a korabeli katonai szaknyelv és az 1945 utáni magyar hadtudomány. Akkor a csata kategóriájába tartozott a néhány seregtest által megvívott olyan hadművelet-sorozat is, amely egy adott hadseregcsoport vagy hadsereg számára egy adott térség birtoklása vagy egy adott hadműveleti cél teljesítése szempontjából döntő jelentőséggel bírt. Itt ez a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport, illetve a 2. magyar hadsereg; Dél-Erdély, illetve Erdély; s a szovjet–román csapatok feltartóztatása volt. Ennek alapján használjuk a csata fogalmát, jóllehet az 1945 utáni magyar hadtudományban, s a maiban is, a csata kategóriájába magasabb szintet képviselve azon események tartoznak, amelyek az egész háború, de legalább egy hadjárat szempontjából bírtak döntő jelentőséggel, mint például a sztálingrádi, a kurszki vagy a normandiai csata.544
544 Hadtud. 191–192. p.
Esze Jenő azt írja, hogy a románok összevonták erőiket a 2. páncéloshadosztály sávjában, és szívósan védekezve vonultak vissza. Ennek minden más forrás ellentmond, legfőképpen a 4. román hadsereg anyaga. Annak ismeretében, hogy a román munkák általában eltúlozzák a román csapatok harci teljesítményét, a magunk részéről a román adatot fogadjuk el, miszerint a 2. páncéloshadosztály támadását az egyetlen ott lévő román határőrzászlóalj 102meg sem kísérelte felfogni, hanem azonnal visszavonult Nagysármásig, csatlakozott ezredéhez, s annak kötelékében vette fel a harcot.545
545 Esze 29. p.; Armata Romana 80. p.
Basó József főhadnagy, a Sásdy Alajos alezredes parancsnoksága alatt álló 3/II. zászlóalj Turán-75 harckocsikból álló élszakaszának parancsnoka szerint a 2. páncéloshad-osztály támadása nem az általános 0445-kor, hanem napkeltekor indult meg. A hadosztálytörzs 2. (hadműveleti) segédtisztje, Schuppler Erik hadnagy naplójában az áll, hogy a hadosztály tüzérparancsnoka 505-kor jelentette a támadás megindulását. E bejegyzés Basót erősíti meg, miután a napkelte szeptember 5-én 508-kor volt.546 A hadseregparancsnok 2. segédtisztje 0415-re teszi a támadás megindítását.547 A 9. tábori póthadosztály 1/III. gyalog-pótzászlóalja 8. századának 1. szakaszparancsnoka, Varga Imre hadapród őrmester emlékiratai szerint az 0430-kor indult meg.548 Láttuk: van, aki későbbi, van, aki még korábbi időpontra emlékezik, szemben a parancsban kitűzött 0445-tel. Perdöntő dokumentum hiányában a magunk részéről Basó és Schuppler adatát tekintjük a legvalószínűbbnek. Az ennél korábbi időpontok egyike feltehetően a tüzérségi előkészítés kezdete volt. Noha Welser Tibor a hadsereg-parancsnokságon szolgált, augusztus 24-én behívott tartalékos zászlósként nem feltétlen tudta elkülöníteni a tüzérségi előkészítés kezdetének időpontját a támadás tényleges megindításának idejétől. Azt viszont kizárhatjuk, hogy az egyes seregtestek eltérő időpontban, mintegy lépcsőzetesen léptek volna harcba, mivel az első támadó ék megindulásakor a románok riadóztathatták volna teljes arcvonalukat, ezt az esélyt pedig Veress Lajos vezérezredes hadsereg-parancsnok nem adhatta meg nekik.
546 Refl.: Schuppler-napló szeptember 5-i bejegyzése; Refl.: Basó-levél 5. p.; Csillagászati Évkönyv (Gondolat Kiadó, Budapest, 1979) 22. p.
547 Welser 584. p.
548 Varga 6. p.
A támadás meglepetésként érte a román csapatokat. Nem is tanúsítottak számottevő ellenállást, arcvonaluk összeroppant. A 20. kiképző gyaloghadosztály parancsnoka, Cons-tantin Visarion dandártábornok (egyes forrásokban és e könyv első kiadásában tévesen Valentianu) maga is fogságba esett. 5-én estig a 2. hadsereg seregtestei: a 7. és 9. tábori póthadosztály, a 2. páncéloshadosztály és a 1179. német rohamlövegosztály 20-25 km mélyen behatoltak román területre és elérték a borrévi folyóvilla–Sinfalva–Torda (7. póthadosztály)–Aranyosegerbegy (9. póthadosztály)–Marosludas (2. páncéloshadosztály) vonalat. A német Erdély-csoport 8. SS-lovashadosztályának ékei 5-én estig a Maros tengelyében a kijutottak a Maroslekence–Marosugra–Nagycserged–Küküllőszéplak vonalra. Harcfelderítő járőreik elérték a Maroslekencétől 10 km-re lévő Marosludast, s felvették a harcászati összeköttetést a 2. magyar páncéloshadosztály ékeivel. (Az összefüggő magyar–német arcvonal csak másnap alakult ki.) Az Erdély-csoport támadásában a Marosvásárhely–Marosludas vasútvonalon a 102. magyar páncélvonat is részt vett, amely nyugati irányban Marosugra-nyugat körzetéig tört előre.549 A 7. és 9. póthadosztály hadműveleteinek irányítása Kiss István altábornagy II. hadtestparancsnok kezében volt, aki törzsszállását Kajántón rendezte be.550
549 KTB 7208282. felvétel; Mehner XI–11. p.; megjegyzendő, hogy a német napijelentések „egy magyar páncélvonat”-ról számolnak be, a Kszv. napló bejegyzései alapján azonosítható, hogy ez a kettő közül a 102. hadrendi számot viselő volt.
550 KTB 7208450. felvétel.
Ugyancsak a Gruppe Siebenbürgenbe osztották be a marosvásárhelyi Csaba királyfi gyorsfegyvernemi hadapródiskola eredetileg 62 fős, 1 db Pz.IV harckocsival és 1 db Zrínyi rohamtarackkal rendelkező harccsoportját, amelyet ekkorra 180 póttartalékossal, 2 gyalogsági ágyúval (?) és egy 4 cm-es páncéltörő löveggel töltöttek fel. A Veress Zoltán főhadnagy parancsnoksága alatt álló, megerősített század erejű csoport Nyárádtő belterületéről lépett harcba a Maros menti főút és vasút tengelyében délnyugati irányban. Harc nélkül birtokba vette Kerelőszentpált, majd szétszórt egy magaslatot védő beásott román századot, s estig elérte és birtokba vette Maroscsapót.551
551 Marosvásárhelyi 4–7. p.
A 7. tábori póthadosztály a 2. hadsereg jobbszárnyán Magyarfenesnél és Erdőfeleknél különösebb erőfeszítés nélkül leküzdötte a román Cluj területvédelmi zászlóalj egy századának és a 20. gyaloghadosztály 83. gyalogezrede menetzászlóaljának ellenállását, átlépte a Kis-Szamos vízválasztóját, bejutott a Gyalui-havasok keleti előhegyei között 103délkeleti irányba párhuzamosan futó patakok völgyébe és Borrév–Torda között kijutott az Aranyos északi partjára. A tordai hidat épségben birtokba véve, hídfőt alakított ki a déli parton. Kálmán Dániel szerint Borrévnél is hídfőt foglalt a jobb parton, de ennek a német és a román forrásokban nincs nyoma.552 A Gyalui-havasok keleti előhegyei között, a hadsereg jobbszárnyán, a Jára patak völgyében Magyarlétán át Borrév irányába a 7. tábori póthadosztály 13. gyalog-pótezrede támadott 5 német harckocsival megerősítve. Az ezred a németekkel 5-én késő délután elérte Borrévet.553 A borrévi híd épségben maradt.554
552 Armata Romana 80. p.; Kálmán II–258. p.
553 Magyar 86. p.
554 Isépy 13. p.
A támadási sáv közepén a 9. tábori póthadosztálynak egyedül Kolozspatánál kellett harcba bocsátkoznia a román Cluj zászlóalj egy századával. Ellenállás nélkül áthaladt a mezőségi dombokon, és a Torda–Aranyosegerbegy szakaszon elérte az Aranyos bal partját. Az aranyosegerbegyi hidat épségben birtokba vette, és Aranyosgyéres elfoglalásával hídfőt foglalt a folyó jobb partján. A 7. póthadosztály bal- és a 9. jobbszárnya ezzel birtokba vette a majdani tordai csatamezőt.555 Torda városába gyenge román ellenállást leküzdve a 9. póthadosztály 1. gyalog-pótezredének I. és III. zászlóalja vonult be.556
555 Armata Romana 80. p.; Kálmán II–258. p.
556 Varga 7. p.
Az 1/III. gyalog-pótzászlóalj szakaszparancsnoka emlékirataiból érdemes három dolgot kiemelni. Az egyik igazolja a magyar támadás gyorsaságát, váratlanságát és a román ellenállás gyengeségét: „...megkezdtük a felzárkózást a Torda felé vezető országúton. Az elfogott románokat hosszú sorokban hozták velünk szemben (...) A támadó ék rendkívül gyorsan ment előre. Az él és a közöttünk lévő távolság alig csökkent, pedig az erőltetett menet közben csak néha tartottunk egy-két perces pihenőt.” A másik elsősorban társadalom- vagy mentalitástörténeti szempontból érdekes: „A magyarok könnyes szemmel, de étellel és itallal fogadtak bennünket és virágot tűztek a zubbonyunkra. A román lakosság házaik kerítése mögül, félelmüket legyőző kíváncsisággal figyelt bennünket.” Vagyis a magyar lakosság a felszabadítókat látta a bevonuló magyar katonákban, a románt pedig nem érte bántódás. A harmadik a legérdekesebb (a hadtörténésznek), hiszen a levéltárakban nem található adat a magyar légierő tevékenységéről szeptember 5-én: „A látási viszonyok javulásával repülőink is működésbe léptek és mélyrepülésben támadták a visszavonuló ellenséget. (...) Repülőink ugyancsak jó munkát végeztek.” A szövegből kiderül, hogy a látási viszonyok javulása a napkeltét jelenti.557
557 Varga 6–7. p.
A Varga őrmester által látott saját gépek Debrecenből szálltak fel. A két géppárban repülő Me 210 rombolóraj parancsnoka Hennyey ... százados volt, a második géppárt Rózsa István vezette. A bevetés előtti eligazításon kapott feladatuk a menekülő románok átkelésének akadályozása volt az Aranyoson Torda térségében, ám már Kolozsvár és Torda között lőtték a kolozsvári műúton visszavonuló román oszlopokat.558
558 Rózsa 105. p.
A 2. páncéloshadosztály a hadsereg balszárnyán indította meg támadását, együtt a német 1179. rohamlövegosztállyal. 0520-ra elfoglalta Gyekét, 0557-re Légent, s először csak Nagysármásnál ütközött ellenállásba. A 7. román határőrezred nem tanúsított számottevő ellenállást, megfelelő páncéltörő eszközök sem álltak rendelkezésére. Schuppler Erik hadnagy naplója szerint: „Románok visszavonulóban, egyes helyeken fejvesztett menekülés (...) A környező szőlőkben több szász foglyot ejtettünk.” Nagysármás elfoglalása után a hadosztály a Ludas patak tengelyében gyorsan haladt délnek, s alkonyatra elérte a patak torkolatánál fekvő Maros-parti kisváros, Marosludas előterét. Mezőtóháttól délre, a Marostól 7 km-re északra a hadosztály éle jelentős ellenállásba ütközött, s 1830-kor elakadt. A román 91. gyalogezred védte a Ludas patak alsó folyását szegélyező erdős, alacsony hegyeken a marosludasi Maros-átkelőhelyet. Az ezred állásaiba vonult vissza észak felől a 7., északkeletről a 6. határőrezred is. A harc a román védelem áttörésére sötétedésig tartott, az éjszaka leple alatt a románok kiürítették állásaikat, egyben Marosludast. Estére a 2. páncéloshadosztály parancsnoka Nagysármásra vitte előre harcálláspontját.559
559 Armata Romana 80. p.; Kálmán II–258. p.; Esze 29. p.; Refl.: Schuppler-napló szeptember 5-i bejegyzése; Refl.: Basó-levél 5. p.
104A legnagyobb veszteség az első harci napon Bányabükknél érte a magyar csapatokat: német repülőgépek majdnem teljesen megsemmisítették a 25. rohamtüzérosztály vonatát. A félreértést az okozta, hogy a debreceni repülőtérről felszálló kötelék parancsnokának adott eligazítás szerint a magyar ékek Bányabükkig jutottak, attól délre még románok vannak visszavonulóban – ám mire odaértek, a térségben már magyar csapatrészek mozogtak előre. A kötelék Bányabükkön túlhaladva, lecsapott a románnak vélt oszlopra.560
560 Welser 585., 587. p.
A 2. páncélos-utászzászlóaljnak már az első napon „munkája akadt”. Gyeke (Feketelak szomszédfaluja a határ román oldalán) határában a Hódos patakon átvezető fahíd csekély teherbíró képessége miatt kitérő dorongutat épített.561
561 Esze 29. p.
Marosludasba 6-ára virradóra a 2. páncélos-utászzászlóalj vonult be elsőként, ám a közúti és vasúti hidakat a román utóvédek felrobbantották. A zászlóalj második komolyabb feladata így a közúti híd szükségeszközökkel való áthidalása volt.562 A helyreállítás azonban nem ígérkezett gyorsnak, így Esze Jenő százados harcfelderítést rendelt el keleti irányban a Maros mentén. Hamarosan jelentést kapott, hogy 5 km-re Marosludastól a kutyfalvai hidat a románoknak még nem sikerült felrobbantaniuk. A 2/3. páncélos-utász-század rajtaütött a kutyfalvai közúti és a marosbogáti vasúti híd robbantásának előkészítésén dolgozó románokon, s mindkét hidat épségben birtokba vette. Ez volt a műszakiak első, harccal végrehajtott feladata a 2. hadsereg támadása során. A zászlóaljparancsnok ezt jelentette a hadosztály törzsének, s a magyar harckocsik e két hídon keltek át a Maros bal (déli) partjára. A marosbogáti hídon elsőként Basó József főhadnagy szakasza haladt át. Megjegyzendő, hogy Basó szerint a marosludasi hidak is épségben maradtak, ám e kérdésben minden adat Esze állítását támasztja alá.563
562 Esze 30. p.
563 Esze 30. p.; Refl.: Basó-levél 1–2. p.
A 3. gépkocsizó lövészezred 4. gépkocsizó lövészzászlóalja együtt támadott a 3/II. harckocsizászlóaljjal, mögöttük haladt a 2. páncéloshadosztály parancsnokságának mozgó harcálláspontja. A második lépcsőben meginduló 5. gépkocsizó lövészzászlóaljat 16 órakor féljobbra fordították, így az estére elérte Aranyosgyérest.564
564 Refl.: Dávidházy-napló szeptember 5-i bejegyzése; Refl.: Schuppler-napló szeptember 5-i bejegyzése.
A 2. hadsereg másutt is beleütközött felrobbantott hidakba. Ezeket az 1., 7. és 9. tábori utász-pótszázadok állították helyre, mint az Aranyoson Tordánál átívelő két hidat is. A 7. és 9. század a 7. és 9. tábori póthadosztály, az 1. század az 1. gyalog-pótezred kötelékébe tartozott. Az utóbbit szállító vasúti szerelvény 5-én érkezett be.565
565 Vidos 33. p.
A 2. hadsereg támadásával egyidejűleg indított erőszakos harcfelderítést a hadseregtől jobbra (nyugatra) lévő határszakaszon több alosztály. Közülük a 60. határvadász-zászlóalj Bánffyhunyad térségében végrehajtott vállalkozását ismerjük Szepesvári Béla főhadnagy századparancsnok naplójából. A század ennek során Kelecel határáig tört előre, 12 főt vesztett (ebből 3 hősi halott), kb. 20 fős román veszteséget okozott, s 2 villámgéppuskát zsákmányolt.566 Szepesvári határportyázó-zászlóaljat említ naplójában, ám ilyen kötelék nem létezett, a 60. határvadász-zászlóalj viszont éppen a térségben állomásozott.
566 Refl.: Szepesvári-napló 4–5. p.
Szeptember 6-án a két tábori póthadosztály 12-15 km, a 2. páncéloshadosztály és az Erdély-csoport 3-5 km mélységben nyert teret. A viszonylag nagy különbség oka az volt, hogy a támadási sáv nyugati felén a román erők közül a 20. kiképző gyaloghadosztály zöme 5-én szinte harc nélkül esett fogságba, miután parancsnoka, Constantin Visarion dandártábornok nem hitte el a magyar támadás hírét, s elmulasztotta egységei riasztását. A 7. kiképző gyaloghadosztály egyedül nem állta a támadást, a 6. territoriális hadtest második lépcsőjét alkotó 18. kiképző gyaloghadosztályt pedig csak 7-én vetették harcba.567 A 2. páncéloshadosztály és a Gruppe Siebenbürgen arcvonalán két román hadtest (a 6. és a gépesített) négy hadosztálya védekezett, s a második lépcsőt képező ötödik, a 8. lo-vashadosztály már 6-án ellenlökést indított a 2. magyar páncéloshadosztállyal szemben Magyarózd körzetéből Cintos irányába, Marosludastól délre.568
567 Veress III–23. p.; Armata Romana 80. p.
568 Armata Romana 80. p.
105A 7. tábori póthadosztály 6-án estig az Aranyoslonka–Torockógyertyános–Miriszló–Felvinc, a 9. póthadosztály a Marosújvár–Marosnagylak–Maroskece vonalat érte el. A 2. páncéloshadosztály kijutott a Cintos–Szélkút–Gyulas, a Gruppe Siebenbürgen a Lackod–Héderfája–Küküllőszéplak vonalra. Az Erdély-csoport sávjában támadó magyar páncélvonat a marosbogáti hídig jutott, amit sértetlenül vett birtokba (erre a parancsot 1200-kor vette Mezőméhesen a 2. páncéloshadosztálytól). A 8. SS-lovashadosztály magyar–német Tabay-csoportja Küküllőszéplaknál átkelt a Kis-Küküllő déli partjára és elérte Bonyha–Szászörményes–Zágor térségét, de a községekbe nem hatolt be.569
569 KTB 7208461., 7208482. felvétel; Armata Romana 80. p.; Refl.: Schuppler-napló szeptember 6-i bejegyzése.
A marosvásárhelyi Csaba királyfi gyorsfegyvernemi hadapródiskola soportja 6-án harc nélkül birtokba vette Radnótot, majd mivel eltávolodott a bal szomszéd 8. SS-lovashad-osztálytól, támadási irányát 45 fokban balra fordította. Aznap Oláhkocsárd határáig jutott, ahol a lakosság éppen erődítési munkákat folytatott. A faluba csak másnap vonult be.570
570 Marosvásárhelyi 7–8. p.
6-án Székelykocsárdnál, a 9. tábori póthadosztály arcvonalán harcba vetették a folyamatosan érkező 25. gyaloghadosztály első csapatrészeit. Ez 8-áig négy gyalogzászlóaljat jelentett, továbbá a hadosztály közel teljes tüzérségét.571
571 Kálmán II–258. p.; Veress III–25. p.
A 6-án elért vonal Aranyoslonkától Miriszlóig nyugat–keleti irányban az Aranyos és a Maros között, Miriszlótól Marosgezséig a Maros mentén, onnan keleti irányban, majd Héderfájától a Kis-Küküllő mentén húzódott Küküllőszéplakig. Attól délre egy 5 km mély betörési zsák alakult ki, amelynek legdélibb pontja Szászörményes volt. Onnan északkeletnek fordulva Kóródszentmártonnál érte el a Kis-Küküllőt, ezzel az országhatárt. A támadás térnyerése folytán a magyar magasabb parancsnokságok közelebb települtek a fronthoz, a 2. hadsereg-parancsnokság Bethlenből Kolozsvárra, a II. hadtestparancsnokság Kajántóról a Kolozsvár–Torda műút mentén lévő Bányabükkre.572
572 KTB 7208463. felvétel.
A hadseregcsoport parancsnoksága a 6-ai teljesítménnyel kevéssé volt elégedett, mint az előző napival, főleg a 2. páncéloshadosztály vonatkozásában, s ezt Grolman kifejezésre is juttatta, bár értékelte az elért eredményeket.573 A hadosztály megtorpanásának sajátos magyarázata volt. A Maros és a Kis-Küküllő között, Magyarbükkös és Magyarózd térségében a román hadseregnek hasonlóan nagy tüzérségi lőtere volt, mint a Honvédségnek a hajmáskéri. A román tanalakulatok az ott lévő, korábban oktatásra és gyakorlásra használt lövegekkel, valamint a tűzvezetéshez szükséges koordináták ismeretében (a területet rég „belőtték”) lelassították a 2. páncéloshadosztály előretörését, amely a lőteret és környékét csak 7-én estére, súlyos harcok árán tudta teljesen birtokba venni.574 A magyar harckocsik 6-án a magyarózdi Radák (?) kastélyig futottak be, hosszú órákon keresztül onnan lőtték a torkolattüzek alapján bemért román célokat.575 6-án a 3/5. gépkocsizó lövészzászlóalj (ez-redétől különválva) Székelykocsárdig tört előre.576 Megjegyzendő, hogy Basó József sze-rint – aki akkor főhadnagyi rendfokozatban egy kötényezett Turán-75 harckocsikból álló szakasz parancsnoka volt – a hadosztály előrevetett osztaga, élén Basó szakaszával Ádámosnál még 6-án kijutott a Kis-Küküllő jobb (északi) partjára, ám ott megtorpant, mivel kilőtték két harckocsiját.577
573 KTB 7208465. felvétel.
574 Esze 31. p.; Armata Romana 80. p.; Refl.: Basó-levél 2. p.
575 Refl.: Magó-levél 13. p.
576 Refl.: Dávidházy-napló szeptember 6-i bejegyzése.
577 Refl.: Basó-levél 5. p.
Szeptember 7-én tovább csökkent a támadás üteme, bár a támadó csapatok mindenütt teret nyertek. A 7. póthadosztály 3-5 km mélyen jobbszárnyával az Aranyos jobb (keleti) partján Alsószolcsváig, balszárnyával Úrházáig jutott előre. A hadosztálynak a Maros jobb (nyugati) partján fekvő Nagyenyedre nem sikerült betörnie. A második lépcsőből előrevont 18. román kiképző gyaloghadosztályt ezen a napon éppen a 7. magyar póthadosztály támadási sávjában vetették harcba. 8-án a 7. póthadosztály ennek következtében már csupán 1-2 km-t haladt előre, s nem foglalt el újabb lakott településeket.578
578 KTB 7208470., 7208481. felvétel; Mehner XI–16., 18. p.; Armata Romana 80. p.
A 7. tábori póthadosztály 13/I. gyalog-pótzászlóalja a Torockó felőli út tengelyében közeledett Nagyenyed felé. Torockógyertyános után a gyalogság behatolt a szűk, kb. 1 km 106hosszú Kőköze-szorosba, s két oldalőrse megtisztította a szorost határoló 700-800 m-es sziklás hegyeket a román gyalogságtól. A térségben a román 18. gyaloghadosztály részei voltak visszavonulóban. A szorosból kiérkező magyar gyalogságot Nyírmező előtt olyan erős elhárító tűz fogadta, hogy az lefeküdt (a község már Nagyenyed román védelmi rendszeréhez tartozott). Fodor István ezredes, a 13. gyalog-pótezred parancsnoka az ezred nehézfegyverszázadát küldte előre az elakadt támadás kimozdítására. 14 óra körül a szorosban a nehézfegyverszázadra néhány rejtőzködő román katona rárobbantotta a határoló sziklákat. A szorost sikerült teljesen megtisztítani a románoktól, az utat is 24 óra alatt helyreállították. Az arcvonal azonban Nyírmező előtt megmerevedett, s onnan a magyar katonák csak 10-én mozdultak ki – akkor azonban már visszafelé (parancsra). Az esetet a hadosztályközvetlen 7. tábori híradó-pótszázad szakaszparancsnoka, Isépy Dezső főhadnagy visszaemlékezéséből ismerjük.579
579 Isépy 13–17. p.
A 9. póthadosztály jobbszárnya Miriszló és Marosújvár között 7–8-án változatlanul a Maros vonalán állt. A hadosztály balszárnya azonban Marosújvártól északkeletre 7-én átkelt a Maros bal (déli) partjára, s Magyarforró és a torkolat között felzárkózott a Somogyi patak jobb (északi) partjára. Ez 5-7 km-es előrenyomulást takart. 8-án a hadosztály to-vábbi 5-7 km teret nyert, s a 7. román kiképző gyaloghadosztály ellenében elfoglalta Ma-rosújvárt, majd kijutott a Miklóslaka–Asszonynépe–Elekes vonalra, e falvakat azonban nem foglalta el.580
580 KTB 7208470., 7208481. felvétel; Mehner XI–16., 18. p.; Armata Romana 80. p.
7-én a 2. páncéloshadosztály volt a legsikeresebb. Szélkútnál áttörte a 8. román lovas-hadosztály állásait, s 8-10 km mélységben déli irányban kijutott a Magyarforró–Magyar-herepe–Dicsőszentmárton vonalra, noha a román lovasság védelmét 20-30 harckocsival erősítették meg. A támadást 1100 és 1700 órától saját repülőgépek támogatták. Az utóbbi különösen sikeres volt, mivel a hadosztály-parancsnoksághoz befutott jelentések szerint a saját repülőgépek megsemmisítettek vagy mozgásképtelenné tettek kb. 50 gépjárművet és 200 fogatot. A hadosztály átkelt az épségben elfoglalt dicsőszentmártoni hídon, és hídfőállást alakított ki a Kis-Küküllő bal (déli) partján. Másnap 4-5 km mélyen előretörve el-érte a Elekes–Szásznagyvesszős vonalat. Balszárnyával Szásznagyvesszős és Dicsőszent-márton között felzárkózott a Kis-Küküllő jobb partjára, de nem foglalt újabb hídfőt a bal parton, illetve nem tágította tovább az előző nap foglalt hídfőt. Abban, hogy a 2. pán-céloshadosztály balszárnya 8-án nem lépte át a folyót, szerepe volt a 9. román gyaloghadosztály addig tartalékban lévő két ezrede aznapi bevetésének és felzárkózásának a folyó déli partjára, illetve a dicsőszentmártoni magyar hídfőre.581
581 KTB 7208470., 7208481. felvétel; Mehner XI–16., 18. p.; Armata Romana 80. p.; Refl.: Schuppler-napló szeptember 7–8-i bejegyzése.
Basó József főhadnagy szerint Sásdy Alajos alezredes 3/II. harckocsizászlóalja kelt át a dicsőszentmártoni hídfőbe, s ért a Kis-Küküllő bal partja mentén Magyarkirályfalváig, ahol üzemanyaghiány miatt torpant meg. Basó – írott forrásokkal ellentétes – állítását megerősíti, hogy Augusztin József hadnagy harckocsiszakasz-parancsnokot, aki ott halt hősi halált, a királyfalvi harcokban tanúsított magatartásáért terjesztették fel kitüntetésre. Incze Frigyes hadnagy szerint elakadásukat az erős szovjet páncélelhárító tűz és csatarepülőgép-támadás okozta. Ugyancsak Basó szerint a dicsőszentmártoni ellenlökést a románok már szovjet gyalogsággal együtt hajtották végre.582
582 Refl.: Basó-levél 5. p.; Refl.: Eszes-levelezés 16. p. és a 3. harckocsiezred Eszes tulajdonában lévő 38. számú kitüntetési felterjesztésének levélhez csatolt másolata; Refl.: Incze-levél 4. p.
A Gruppe Siebenbürgen zömét alkotó 8. SS-lovashadosztály szeptember 7-én a 2. magyar páncéloshadosztály hídfője és Héderfája között is elérte a Kis-Küküllőt, ezzel Dicső-szentmárton és az országhatár (Kóródszentmárton) között teljes hosszban felzárkózott a folyó jobb (északi) partjára. Ez a csoport jobbszárnyán 7 km-es, attól keletre egyre kisebb előrenyomulást jelentett déli irányban. Az előző nap Szászörményesig előretört magyar–német Tabay-csoport a 6. román kiképző gyalogoshadosztály harcbavetése és ellenlökése miatt visszavonult a Kis-Küküllő északi partjára. A déli parton a határtól a román 6., 21., 107s a dicsőszentmártoni hídfőig a 11. kiképző gyaloghadosztály alakított ki védőállásokat. 8-án a csoport már nem folytatta támadását. A kötelékében harcoló 102. magyar páncélvonatról 7-én és 8-án nincs bejegyzés a hadseregcsoport naplójában.583
583 KTB 7208470., 7208481. felvétel; Mehner XI–16., 18. p.; Armata Romana 80. p.
A 8. SS-lovashadosztály kötelékébe osztott Csaba királyfi gyorsfegyvernemi hadapródiskolás harccsoport 7-én Oláhkocsárd előtt elfoglalt egy magaslatot. Harc közben váratlan segítséget kapott egy Marosvásárhely felől oda érkező magyar páncélvonattól. A vonat a megerődített támpont elfoglalása után visszatért Marosvásárhelyre. Személyzete elmesélte a hadapródiskolásoknak, hogy a Gyimesi-szorosból jöttek. Noha Veress főhadnagy nem ad meg hadrendi számot visszaemlékezésében, láttuk fentebb, hogy a Keleti-Kárpátokban a 101. számú páncélvonat harcolt szeptember legelső napjaiban.584
584 Marosvásárhelyi 8–10. p.
A szeptember 5-én indult támadás három napja alatt a négy hadosztály (magyar 7. és 9. tábori pót-, 2. páncélos-, illetve 8. SS-lovashadosztály) átlagosan 50 km-es, a legmélyebb ponton 65 km-es előrenyomulást ért el. A 4. román hadsereg a támadás első napján megingott, védelme szétesett. A harmadik nap estéjére összeszedte magát annyira, hogy a Nagyenyed–Elekes–Dicsőszentmárton–Kis-Küküllő vonalon lelassította a magyar–német támadást, illetve kialakította saját összefüggő arcvonalát.
A támadás az első napon valóban gyorsan teret nyert. A német napijelentés szerint Tordát a 7. tábori póthadosztály 5-én 13 órára elfoglalta. Ez 8 óra alatt 20 km megtételét jelentette, ami 2,5 km-es támadási ütemnek felel meg óránként.585 A támadás gyors kifejlődésében minden forrás megegyezik. Veress Lajos így fogalmaz emlékirataiban: „Elő-nyomulásunk a románokat meglepte. A határőr örsök megadták magukat. A csekély ellenállást Tordánál megtörve, a hadsereg estére Aranyos Bánya–Tordát érte el.”586 Adonyi-Naredy Ferenc majdnem szó szerint ugyanezt emeli ki. Igaz, könyvének tudományos értéke vitatható, de tény, hogy a 25. gyaloghadosztály vezérkari főnökeként átélte az eseményeket, ezért úgy véljük, a 2. hadsereg támadásának első három napon elért előretörési ütemére tett megállapításai elfogadhatók.587
585 KTB 7208287. felvétel.
586 Veress III–23. p.
587 Adonyi 72. p.
Három elsődleges forrás is az első nap gyors térnyeréséről tanúskodik. A 25. gyaloghadosztály hadinaplója óra-percre rögzíti a történéseket. A 9. tábori póthadosztály törzsének harcálláspontján tartózkodott a 25. hadosztály összekötő tisztje, Hertelendy László főhadnagy. A jelentése alapján tett bejegyzések szerint: „Az elg. igen kis ellenállást tanu-sított, amelyet a lendületesen támadó 9.tart.ho. csapatai letörtek. Csapataink fokozatosan tért nyernek. (...) igen távol (...) hallatszott csak tü.tűz, amely (...) a részünkről tád-ó hk.lövegektől származott. A 9.tart.ho. vkf-étől kapott tájékoztatás szerint a tád. minden komolyabb ellenállás nélkül folyamatosan halad...”588 Vidos Géza vezérőrnagy, a II. had-test műszaki parancsnoka naplójában hasonlókat vetett papírra: „...csapataink rövid előkészítő tüzérségi tűz után hatalmas lendületet kapnak (...) A kora délutáni órákban támadásunk már mintegy 15 kmrel haladt előre.”589
588 Erdélyi hadműveletek 8. lap (in 25.ho. 13. lap); megjegyzendő, hogy a feljegyzésben tévesen szerepel 9. tartalékhadosztály a 9. tábori póthadosztály helyett.
589 Vidos 32. p.
A románok meglepetését és gyenge harcértékét igazolja a hadseregparancsnok 2. segédtisztjének naplója. Welser Tibor tartalékos zászlóst 6-án 200 leventével előreküldték Tordáig, hogy szedje össze az eldobált román fegyvereket. A napló szerint: „Amerre a szemünk ellátott, gazdátlan fegyverek és lőszer hevert. Vadonatúj lövegek, géppisztolyok, kézigránátok – valamennyi német gyártmányú. A közelben 15-20 román katona üldögélt. A rajtuk lévő ruhán kívül nem volt semmijük. (...) A hegy peremén méteres földhányás, tele lőréssel. Itt is temérdek fegyver volt. Az ágyúk csöve a város felé meredezett... (a Kolozsvártól délre a város feletti Feleki-tetőről van szó – R.I.) (...) Mind a tizennyolc gépkocsi tele lett fegyverekkel és még rengeteget ott is hagytunk férőhely híján.”590
590 Welser 585–587. p.
Friessner emlékirataiban szintén elismeri a támadás kezdeti gyors térnyerését. Annak elakadását a Déli-Kárpátok átjáróin át beözönlő szovjet csapatok hatására megerősödő 108ellenállással magyarázza, de csak az elkövetkező napokban. Friessner megállapítása igen figyelemreméltó. A hadseregcsoport főparancsnoka ugyanis előszeretettel ócsárolja a magyar csapatok harckészségét és harci értékét. Minden visszavonulásért, szovjet áttörésért őket okolja. Nézetei ellenére, amit később nyugdíjasként sem revideált, elismerően nyilatkozik a támadás kezdetén elért teljesítményről.591
591 Friessner 113–114. p.
Kurt von Tippelskirch 1951-ben kiadott, akkor alapmunkának számító könyvében arról ír, hogy a magyar támadás meglepetésként érte a nem túl nagy harcértéket képviselő (bár létszámban és fegyverzetben a támadó félnél lényegesen erősebb) románokat, gyorsan visszavetette őket a Maros mögé, s hogy a román arcvonal összeomlása veszélyeztette a szovjet elképzeléseket az erdélyi hegyek gyors átlépésére.592
592 Tippelskirch 567. p.
A szovjet források is elismerik a gyors magyar térnyerést. Zaharov 20-40 km-es előretörésről ír az első, további 20-25 km-esről a következő két napon, s arról, hogy szeptember 5-7-én fennállt a veszélye a 4. román hadsereg teljes [sic!] szétzúzásának. A kialakult helyzetet azzal magyarázza, hogy a román hadsereg éppen átcsoportosítás és felvonulás alatt állt, s mikor a támadás bekövetkezett, vezetési szervei összezavarodtak, nem tudták kellő hatékonysággal irányítani a csapatokat. Fentebb láttuk, hogy ez csak részben igaz. Igaz a magasabb parancsnokságok szintjén, de nem a hadosztályokén. A sorhadosztályok és a territoriális alakulatok az érintett térségben hosszabb ideje a helyükön voltak, legfeljebb besorolásuk változott az egyes hadtestparancsnokságok között. Zaharov mentegető jellegű magyarázata megítélésünk szerint nem állja meg a helyét.593 Minaszjan kommentár nélkül tesz említést a magyar támadásról, de ő is leírja, hogy az első napon az 20-30 km-es támadási ütemet ért el.594
593 Zaharov 140. p.
594 Minaszjan 170. p.
A román szakirodalom igyekszik árnyaltan fogalmazni, de nem tagadja a magyar támadás eredményességét. Arról ír, hogy a 2. magyar hadsereg elkésett a támadással, ezzel magyarázza a román védelem gyors összeomlását, ugyanis nem tételezték fel, hogy a ma-gyar támadás akkor is megindul, amikor a szovjet csapatok már beléptek Dél-Erdély területére (elaltatta a román tisztek éberségét az augusztus 24. és szeptember 4. közötti hiábavaló várakozás az általuk egyébként feltételezett magyar támadásra). A román szerzők bizonygatják a román csapattestek hősies ellenállását és a vezetés szervezettségét, kiemelve, hogy ezek együttesen megakadályozták a támadókat céljuk elérésében, amit a 4. román hadsereg szétzúzásában és a kezdeményezés megragadásában határoz meg. Érdekes összevetni ezen állításokat a Zaharov-könyvben a román meghátrálás indokaként felhozott tényezőkkel.595
595 Armata Romana 80. p.
Más, kevésbé történeti jellegű román munkák csupán megemlítik ugyan, hogy szeptember 5-én volt egy magyar–német, 13-án egy újabb magyar támadás, de ezt „Az 1. és 4. román hadsereg csapatai ellenállásukkal meghiúsították...”. Szót sem ejtenek a 2. hadsereg, majd a IV. hadtest térnyeréséről, de arról sem, hogy mindkét esetben a szovjet csapatok kapcsolódtak be a hadműveletekbe román oldalon – s a hátráló románok csak ekkor álltak meg. Úgy véljük, ezen állítások cáfolatára nincs külön szükség.596
596 Bitay 80. p.
A románokat valóban meglephette a magyar támadás. Egyrészt azért, amit a román történészek írnak, de ezen túl azért is, mert – megítélésünk szerint – ha a román vezetés számolt is egy magyar támadással, akkor legfeljebb az átállást követő néhány napban, a fordulatot közvetlenül követő viszonylag zavaros állapotok közepette, de nem két héttel az után, mikor a viszonyok már nagyjából rendeződtek. Szeptember elejére Románia helyzete úgy-ahogy „beállt” az angolszász–szovjet szövetségi rendszerben, s a román vezetés úgy gondolkodhatott: ha eddig a magyarok nem támadtak, most már nem fognak, összpontosításuk a védelem céljait szolgálja. Augusztus 23-át követően 2-3 napig még abban sem lehettek biztosak, hogy a Szovjetunió elfogadja a román hadsereget a Vörös 109Hadsereg fegyvertársának, s nem fegyverzi-e le rövid úton azt az előzetes fegyverszüneti feltételekben foglaltak ellenére (fentebb idéztünk ilyen eseteket bizonyító visszaemlékezést). S abban sem lehettek biztosak, hogy Magyarország megmarad-e a német szövetségi rendszerben, s nem követi a román példát. A román hírszerzés pontos információkkal bírt a korábbi magyar béketapogatódzásokról, sőt, 1943-ban éppen a magyar példa nyomán kezdeményezett a román vezetés is hasonló lépéseket.
Szeptember 7-én a Honvéd Vezérkar 6. osztálya először adott ki közleményt az MTI számára a támadás megindulása óta. A 29. számú hadijelentés szűkszavúan a készülődő román támadás megelőzésére irányuló magyar ellentámadásról tudósít Kolozsvár–Torda térségében. A valós hadműveleti cél, a Déli-Kárpátok lezárása említésre sem került. A 6. osztály az eredményeket eltúlozva fogalmazta meg, de az 1. osztályon belejavítottak. (normál betűvel a hadműveleti osztály betoldásait szedtük): „...a magyar határok megvédésére és nagyobbszabású román betörések megelőzésére csapataink f.hó 5-én ellentámadást hajtottak végre a Kolozsvár megtámadására felvonult román erőcsoport ellen. A román erőcsoportot részben megsemmisítettük részben pedig Tordán túlra vetettük vissza és jelentős zsákmányra tettünk szert. A számos fogoly között van többek között a parancsnokló román tábornok is.” Érdekes, hogy Constantin Visarion dandártábornokot illetően, talán propagandisztikus okból, nem javítottak a szövegbe, noha tudták, hogy ő „csak” egy hadosztályparancsnok volt, s nem a szemben álló 4. hadsereg parancsnoka. S azt sem javították ki, hogy éppen Kolzsvár ellen nem vonult fel támadó román csoportosítás.597
597 Hadijelentések 680/b. lap.
S hogy mit jelentett a magyar bevonulás a magyar és a román lakosság számára? Sem-miképpen sem terrort, mint azt egyes román munkák állítják. Idézzünk a 2. hadsereg parancsnoka 2. segédtisztjének naplójából: „...11 óra után néhány perccel (szeptember 7-én – R.I.) be is futottunk Torda főterére, ami tele volt emberekkel. Jóformán egész Kolozsvár itt nyüzsgött, jöttek megölelni a rég látott rokonokat, ismerősöket.” A román lakosság – ha akarta – mindennapi életét élhette tovább: „Visszaindulás előtt rövid pihenőt tartottunk. Én bementem egy főtéri vendéglőbe ebédelni. A tulajdonos regáti volt, egy szót sem tudott magyarul, de nagyon előzékeny és igen jó ebédet adott, hozzá pompás enyedi bort is. Fizetéskor jó borsos árat számított (számítani merészelt, vagyis nem félt a városba két napja már bevonult magyar katonáktól és csendőröktől – R.I.), amire megkérdeztem: – Mennyi ez leiben? – Leit nem fogadok el, csak »pengo«-t – mondta...”598
598 Welser 587–588. p.
