A 2. magyar hadsereg visszavonulása Torda térségébe
A 2. magyar hadsereg visszavonulása Torda térségébe
Szeptember 7-én már olyan mértékű volt a szovjet csapatok beáramlása a Déli-Kárpátok átjáróin, hogy a hadseregcsoport parancsnoksága lehetetlennek ítélte a 2. hadsereg és a Gruppe Siebenbürgen támadásának folytatását, valamint a Székelyföld védelmét. A német légi felderítés ekkor már a 6. szovjet gárda-harckocsihadsereg főerőinek átkelését jelentette a Vöröstorony-szoroson és a Vulkán-hágón át, s páncélososzlopot jelentett Nagysze-bentől északra is. A 2. hadseregparancsnok 2. segédtisztje naplójának tanúsága szerint a szovjet előrevetett osztagok már Déváig jutottak.599
599 KTB 7208473. felvétel; Welser 588. p.
Friessner ezek alapján elhatározta, hogy a támadó csoportosításnak védelembe kell átmennie. A védelem kiépítését a Nagy-Küküllő (Târnava Mare, Grosse Kokel) mentén határozta meg. Grolman 12 órakor kiadta hadműveleti parancsát. Ennek megfelelően a 2. hadsereg jobbszárnyának Gyulafehérvártól felfelé kellett védőállásokat foglalnia a Maros jobb (északnyugati) partján Nagyenyedig, balszárnyának a Nagy-Küküllő jobb (északi) partján Erzsébetvárostól a torkolatig (a Marosba). Ott kellett csatlakozást kiépíteni a 2. 110magyar páncélos- és a 8. SS-lovashadosztálynak. Utóbbinak szintén a Nagy-Küküllő mentén kellett kiépítenie védőállásait, a határtól (a folyó Székelykeresztúrnál keresztezte azt) Erzsébetvárosig. Ehhez az Erdély-csoportnak birtokba kellett vennie Segesvárt. Grolman parancsában aznap, tehát 7-én estig határozta meg a kijelölt vonal elérését.600
600 KTB 7208474. felvétel.
A feladatszabás egyszerre volt reális és irreális. Feltétlen reális volt a védelembe való átmenet elrendelésében, hiszen a szovjet csapatok beözönlésével az erőviszonyok oly mértékben változtak meg, ami már lehetetlenné tette a támadás folytatását, sőt papírforma szerint álló védelem megszervezésére sem hagytak sok esélyt. Irreálisnak ítéljük viszont annyiban, hogy nem állította le azonnal a támadást, s nem rendelte el a védelembe való átmenetet az elért terepszakaszon, tehát általában a Kis-Küküllő (Târnava Mica, Kleine Kokel) és a Maros vonalán. Ezzel egy teljes nappal több idő állt volna rendelkezésre a védőállások kiépítésére, s nem határoztak volna meg eleve elérhetetlen támadási célokat.
A Nagy-Küküllő ugyanis átlagosan 20 km-re délebbre folyik a Kis-Küküllőtől, azzal párhuzamosan nyugati irányba. Láttuk, hogy a román ellenállás éppen 7-ére kezdett megerősödni, s hogy a magyar–német csapatok erre a napra a Kis-Küküllő vonalát érték el. A Gruppe Siebenbürgen szászszöllősi hídfőjét a Kis-Küküllő déli partján éppen 7-én számolta fel a 6. román kiképző gyaloghadosztály. A 2. páncéloshadosztály ugyan 7-én foglalt hídfőt Dicsőszentmártonnál, ám attól nyugatra még el sem érték a magyar csapatok a folyót. Sőt a 2. páncélos- és a 9. póthadosztály, az öt támadó hadosztályból az a kettő, amely még 8-án is teret nyert, csak 5-8 km-re tudta megközelíteni a Kis-Küküllő Küküllő-vár alatti szakaszát.
A Honvéd Vezérkar főnöke 7-én szintén támadással elérendő feladatot határozott meg. A 2. páncéloshadosztálynak Gyulafehérváron át Hátszegig kellett (volna) kijutnia, mielőtt védelembe megy át. A támadásba be kellett (volna) kapcsolódnia az 1. és a 2. hegyi-pót-dandárnak a Nagyvárad–Bánffyhunyad vonalról Belényes irányába. Ehhez intézkedtek e két seregtest átcsoportosítására Abrudbánya körzetébe. 9-én meg kellett (volna) indítania támadását a IV. hadtestnek is, s a Maros völgyében az 1. páncéloshadosztálynak találkoznia kellett (volna) a 2.-kal.601 A Fővezérség intézkedett a VII. hadtestparancsnokság, illetve a 4., 8. tábori póthadosztály és a 12. tartalékhadosztály Nagyvárad térségében történő összevonására is, szintén támadó céllal.602
601 Intézkedések 186–187. lap, a vonatkozó parancsnok száma: 265./Föv.hdm.-44.IX.7., 268./Föv.hdm.-44.IX.7., 276./Föv.hdm.-44.IX.7.; a hadműveleti utasításnak tekinthető 268. számú intézkedés teljes egészében fennmaradt.
602 Intézkedések 186. lap.
A Honvéd Vezérkar hadműveleti osztályának 7-én kiadott parancsaiban realizálódott támadó elképzeléseket hasonló okokból tartjuk irreálisaknak, mint Grolman hadműveleti intézkedését. A magyar intézkedések annál is inkább irreálisak minősíthetők, mivel a Fővezérség tudott a 6. szovjet gárda-harckocsihadsereg Dél-Erdélybe érkezéséről.
A hadműveleti osztály vezetője 7-én délután a 2. hadsereg törzsszállására küldte Baga-méry József vezérkari századost, hogy a helyszínen tájékozódjon a csapatok elért helyzetéről, s további harci lehetőségeiről. A fennmaradt feljegyzésben világosan megfogalmazódott, hogy a Vulkán-hágón át előző nap óta beáramló szovjet páncélosok várhatóan már 8-án elérik a 2. hadsereg éleit, s hogy ezekkel szemben a térségben harcoló két magyar hadosztály „...eredményes feltartóztató erőt nem képvisel”. Írásba fektették: „...a 2. hds. pk. úr a 2. pc. ho. alkalmazását a javasoltak szerint lehetetlennek tartja...”. A két hegyi-pótdandár támadásba vetését Veress elkésettnek nevezte, azokat inkább a 2. hadsereg fő-erői visszavonulásának biztosítására kívánta alkalmazni. Veress és Bagaméry álláspontja csupán a IV. hadtest támadólagos bevetésében egyezett meg, mivel annak még lett volna ideje birtokba venni a Maros és a Fehér-Körös áttöréseit az Erdélyt a Partiumtól elválasztó hegyeken, ezzel késleltetni a szovjet csapatokat: „...meg fogják előzni nemcsak a 2., hanem az 1. hds. visszavonulását is...”603
603 Intézkedések 188. lap.
A Honvéd Vezérkar 1. osztályának intézkedését ezek ellenére az motiválhatta, hogy 111Grolman hadműveleti utasítását nyomatékos kérés formájában még délben a Fővezérség tudomására hozták. Az ezt megörökítő Kubinyi főhadnagy azzal zárta a feljegyzést, hogy „Bár közlését az ezr. úr (Jessel német ezredes, Greiffenberg vezérkari főnöke – R.I.) nem abban a formában tette, de az parancsnak tekintendő.”604
604 Intézkedések 189. lap.
Érdekes, hogy a Fővezérség túllicitálta Grolman intézkedését, hiszen távolabbi elérendő terepszakaszt határozott meg a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vezérkari főnökénél, s nagyobb erők bevonását rendelte el a támadásba. Úgy véljük, így próbáltak esélyt adni a Grolman által meghatározottak végrehajtására, még a helyi viszonyokat és lehetőségeket náluk jobban ismerő Veress ellenében is. Úgy gondolhatták, az általuk kijelölt távolabbi támadási célok elérésére való törekvés közben Veress eléri Grolman közelebbi támadási céljait. A dolog nem nyerte el a német hadvezetés tetszését. Grolman, akinek Greiffenberg vezérkari főnöke hívta fel a figyelmét, hogy a magyar Vezérkar az övétől eltérő tartalmú hadműveleti utasítást adott ki, az OKH-hoz fordult a magyar parancs megváltoztatása érdekében. Grolman ezen lépéséből kiérezhető, hogy még a saját maga által megszabott támadási célok teljesíthetőségében is kételkedett.605
605 KTB 7208477. felvétel.
A Honvéd Vezérkar hadműveleti osztályának iratanyagában nem találunk arra iratot vagy irat kiadására vonatkozó bejegyzést, hogy 8-án a 2. hadsereg támadását leállították volna. Olyan bejegyzést viszont igen, hogy a 9-én megindítandó újabb támadáshoz az 1. hadseregtől ki kell vonni két gépvontatású tüzérosztályt és a 151. sorozatvető tüzérosztályt, s azokat át kell irányítani a 2. hadsereghez. Két nappal később a már szállítás alatt álló 151. osztályt a IV. hadtesthez irányították.606
606 Intézkedések 190., 192. lap, a vonatkozó intézkedések száma: 295./Föv.hdm.-44.IX.8., 383./Föv.hdm.-44.IX.10.
Azt tudjuk, hogy IV. hadtest támadását szeptember 8-án 10-ére, 9-én 11-ére halasztották, de ezek az intézkedések sem tartalmaztak (a fennmaradt utalások szerint) semmit a 2. hadsereg támadásának leállítására.607 A IV. hadtest támadására vonatkozó 12-i hadműveleti utasítás, ellentétben a 2. hadseregével, fennmaradt.608 Ez, amelyet a távollévő Vörös vezérezredes helyett László altábornagy, vezérkarfőnök-helyettes írt alá, a 2. hadsereg tá-madásáról is ír: „Szándékom: a IV. hadtest és 2. hds. támadásával a Bihar tömbjét birtokba venni...”. Itt a 2. hadsereg alatt a VII. hadtestet kell érteni, László ennek határozott meg olyan harcfeladatot, amely közvetlenül nem kapcsolódik a II. hadtest 5-én megindult támadásához. A 2. hadsereg és a VII. hadtest kapcsolódását fentebb vizsgáltuk.609
607 Intézkedések 190., 191. lap, a vonatkozó intézkedések száma: 306./Föv.hdm.-44.IX.8., 378./Föv.hdm.-44.IX.9.
608 Intézkedések 198–199. lap.
609 Intézkedések 198. lap.
A szakirodalomban elterjedt, hogy Veress 8-án leállította a 2. hadsereg támadását. Erre vonatkozó elsődleges levéltári forrással nem rendelkezünk, adatokkal azonban igen. Kálmán Dániel azt írja, hogy a Fővezérségtől 8-án váratlanul (!) parancs érkezett a leállításra, s hogy azt a szovjet erők átkelésével indokolták a Déli-Kárpátok hágóin.610 A 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplója szerint Veress már 8-án közölte a támadás megállításának és a hadsereg visszavételének szándékát Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy hadosztályparancsnokkal, elrendelve egyben, hogy a hadosztály kezdje meg védőállások kiépítését az Aranyos vonalán. Azt azonban ebben a naplóbejegyzésben sem találjuk meg, hogy ki is adta a visszavonulásra vonatkozó parancsát.611
610 Kálmán II–258. p.
611 25.ho. 16–17. lap.
A 2. hadsereg parancsnokának emigrációban írott háromkötetes munkája a támadás le-állítását tekintve – megítélésünk szerint – autentikusnak fogadható el. Veress ebben azt írja, egyetértésben törzsének tisztjeivel, már szeptember 6-án arra a következtetésre jutott, hogy a szovjet csapatok dél-erdélyi jelenléte következtében teljesíthetetlenné vált az eredeti hadműveleti cél, a Déli-Kárpátok átjáróinak birtokbavétele és lezárása. E naptól kezdve arra törekedett, hogy a hadsereg seregtestei jól védhető terepszakaszokra jussanak ki, s hogy a támadást ennek érdekében már csak korlátozott céllal szabad folytatniuk. Ez a Maros-vonal elérése volt, ami egybecseng a hadseregcsoport parancsnokságának szándékával a Maros-Stellung védelmét illetően. Veress megjegyzi, hogy egyelőre (6-án) a seregtestek 112parancsnokságait nem tájékoztatta a nagy létszámú szovjet erők átkeléséről a Déli-Kárpátokon, mivel nem szerette volna támadásuk lendületét megtörni.612
612 Veress III–25. p.
A Maros-vonal Veressnél is csak elvi fogalom volt (akár a Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnál vagy 1916 augusztusában és szeptemberében az 1. osztrák–magyar és a 9. német hadseregnél). A földrajzi viszonyok függvényében az Aranyos torkolatáig szándékozott a védelem peremvonalát a Maros jobb (északi) partján kialakítani, attól nyugatra az Aranyos bal (északi) partján. A 25. gyaloghadosztályt, a Székelykocsárdnál bevetett négy zászlóaljat leszámítva, az Aranyos menti védelem kiépítésére rendelte, ún. felvételi állásba. Meg kellett kezdeniük a védelem kiépítését a folyó mentén, s biztosítaniuk a hadsereg főerőinek visszavonulását a vízi akadály mögé. Veress védelmi tervet említ. Ez már a tordai csata előjátékának tekinthető.613
613 Veress III–25. p.
Arra vonatkozóan, hogy a hadseregparancsnok már 6-án elhatározta a visszavonulást a Maros-vonalra, rendelkezünk egy közvetett bizonyítékkal. Esze Jenő százados, a 2. pán-céloshadosztály 2. páncélos-utászzászlóaljának parancsnoka már 7-én parancsot kapott Marosludasnál egy hídfőállás berendezésére a Maros bal (déli) partján, valamint a Maroson átívelő hidak robbantásának előkészítésére.614
614 Esze 32. p.
A 2. páncéloshadosztály parancsnoksága 8-án kapott előzetes intézkedést, hogy fel kell készülnie a visszavonulásra, sávjának átadására a 9. tábori póthadosztálynak, s visszavonulása közben a hidak, az utak és a vasutak rombolásra történő előkészítésére. A magyar páncélosseregtest 9-én adta át arcvonalát, vált le a szovjet–román erőkről, és kezdte meg a hátramozgást. Schuppler Erik hadnagy, a hadosztály 2. (hadműveleti) segédtisztjének naplója ezáltal megerősíti a 25. gyaloghadosztály naplójának fent idézett bejegyzését.615
615 Refl.: Schuppler-napló szeptember 8–9-i bejegyzése.
A védelembe való átmenetet elrendelő parancsot, legalábbis Veress így emlékezik, a hadsereg parancsnoksága 9-én adta ki. Ez már tartalmazta a folyó menti védőállások elfoglalásához szükséges visszavonulási feladatokat is. A parancs kiadásának időpontját a hadseregparancsnok azzal indokolja, hogy e napon a 7. és a 9. tábori póthadosztály már harcérintkezésbe került a szovjet csapatokkal, s hogy azok vissza is vetették néhány km-rel a két hadosztályt, amelyek csak német rohamlövegek és két német utászzászlóalj (92. és 207.) támogatásával tudták a szovjet tankok útját elreteszelni.616
616 Veress III–26. p.
A közvetlenül a háború után készített ún. békeelőkészítő iratok szerint a 2. magyar hadsereg csak egy nappal később, 10-én került közvetlen harcérintkezésbe szovjet csapatokkal.617 Ezt késeinek tartjuk, nem csupán a többi iratban foglalt korábbi időpont okán, de azért is, mert 9-én történt a legnagyobb területvesztés a 2. hadsereg arcvonalán, a Marosújvár–Dicsőszentmárton sávban, sokkal nagyobb, mint 10-én.
617 HL BEI 5. p.
A magunk részéről a 9-i dátumot fogadjuk el a 2. magyar hadsereg támadásának leállítására és védelembe való rendelésére intézkedő parancs vonatkozásában. Szeptember 8-án ugyanis az élen haladó erők szembetalálkoztak a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg és 27. hadsereg két-két hadosztályával. Veress ezt leíró szeptember 24-i összefoglaló jelentésében félre nem érthetően adja meg, hogy 8-ától ezek a szovjet erők egyre erősebbé váló nyomást fejtettek ki hadseregére: „Diese russ. Kraefte verursachen seit dem 8.9. einen immer staerker werdenden Druck auf die 2. Armee...”618
618 A 2. magyar hadsereg parancsnokának 2.A.O.K. Nr. 1127/I.a.-44. számú jelentése a Fretter-Pico-seregcsoport parancsnoksága számára (in Gosztonyi-archívum).
A szovjet csapatok beérkezését érzékelő magyar sereg- és csapattestek egy része felvette a közvetlen harcérintkezést, más része magától megállt. Mindezt szemléletesen mutatják a visszaemlékezések is. Szeptember 8-án a 8. SS-lovashadosztály és a 2. magyar páncéloshadosztály szárnyainak csatlakozásánál harcoló Csaba királyfi gyorsfegyvernemi hadapródiskolás harccsoport arcvonalára visszaérkező, a 2. páncéloshadosztályhoz tartozó motorkerékpáros felderítők azt jelezték, hogy Erzsébetvárosig hatoltak előre, ahol „be-tekintésük volt a pályaudvarra, s azt észlelték, hogy nagy orosz erők rakodnak ki.” A fel-derítők 113visszaindultak saját parancsnokságukra, de Veress Zoltán főhadnagy, a hadapródiskolás csoport parancsnoka – saját elhatározásából – egy motorost Marosvásárhelyre küldött a hírrel. A motoros a városból azzal az utasítással tért vissza, hogy a Csaba királyfi harccsoport váljon ki az arcvonalból, és vonuljon be Marosvásárhelyre, az iskolába. 9-én a riadócsoportot feloszlatták, a hadapródiskolásokat útba indították Budapestre.619
619 Marosvásárhelyi 8–9. p.
Szeptember 8-án a szovjet előrevetett osztagok az Erdélyi-szigethegységben Gyalu és Körösfő között elérték a magyar–német vonalakat.620 Este a 2. hadsereg két hadosztálya, a hadseregcsoport napijelentése szerint már megkezdte az előkészületeket a visszavonulásra a Maros-vonalig, illetve hátul elhelyezkedő csapatrészeikkel a védőállások kiépítését. A 7. és a 9. tábori póthadosztályról van szó, noha a napijelentés nem nevezi meg azokat. Annyiban pontosítanunk kell a német forrásban leírtakat, hogy (mint látni fogjuk) a védőállások kiépítését nem e két hadosztály hátrább elhelyezkedő csapatrészei végezték, hanem elsősorban a 25. gyaloghadosztály.621 A Kessel-zárócsoport, amelynek megalakítását fentebb mutattuk be, ugyanekkorra érkezett be Marosbogát térségébe.622
620 Welser 591. p.
621 KTB 7208484. felvétel.
622 KTB 7208485. felvétel.
9-én a 7. tábori póthadosztály a Vidály–Torockó–Torockógyertyános–Maroscsesztve vonalra vonult vissza, Miriszlót kiürítve. Maroscsesztvétől az arcvonal Maroskoppándig a Maros jobb (északi) partján húzódott. Az e községtől a folyó mögé visszavonuló 9. póthadosztály, a marosludasi kivételével, feladta hídfőit a Maros bal (déli) partján. A 2. pán-céloshadosztály a Maroskoppánd–Magyarbükkös–Dicsőszentmárton vonalig vonult vissza, Dicsőszentmártont és az ottani hídfőt feladva. A hídfőt az Incze Frigyes hadnagy harckocsi-szakaszparancsnok vezette utóvéd hagyta el utoljára. A várostól feljebb az arcvonal e napon továbbra is a Kis-Küküllő mentén húzódott. A Maros és a Kis-Küküllő között a visszavonulás mélysége elérte a 10-15 km-t (Dicsőszentmártontól nyugatra 10 km-t, Marosújvártól keletre 15 km-t).623
623 KTB 7208491. felvétel; Mehner XI–21. p.; 25.ho. 18. lap; Armata Romana 81. p.; Refl.: Incze-levél 5–6. p.
9-én a Honvéd Vezérkar 6. osztálya közleményt adott ki. A 30. számú hadijelentés úgy fogalmaz, hogy „Kolozsvártól D-re Tordán át előretört csapataink a megvert román erők üldözése közben elérték a Maros vonalát.” A sajtónak szánt tájékoztató, nyilván a lakosság megnyugtatásának szándékától vezérelve, hamis volt. Rég nem folyt már üldözés, sőt már folyamatban volt a visszavonulás (igaz, éppen a Maros vonalára), s a hadijelentés szerint megvert románok éppen megindultak a visszavonuló magyar csapatok nyomában Kolozsvár irányába. Az ekkorra a 4. román hadsereg arcvonalára beérkezett szovjet csapatokról a közlemény nem is tett említést.624
624 Hadijelentések 682/b. lap.
10-én a német napijelentés arról számolt be, hogy a 7. tábori póthadosztály az Aranyos mentén ellenlökést indított Aranyoslonka visszafoglalására, s hogy 2 km-re a községtől északra elakadt. Erre Veress elképzelésének megvalósításához szükség volt, enélkül hézag keletkezett volna az Aranyos-vonal védelmében, s a román csapatok behatolhattak volna a Gyalui-havasok keleti előhegyei közé. A román források e napon nem jeleznek a térségben magyar térnyerést, de nem is zárják azt ki, mivel csak 13-án jeleznek újabb román térnyerést itt, amikor az 1. román hegyihadosztály elfoglalta az Aranyoslonkától 4 km-re északra lévő Alsóaklost.625 Az ellenlökést valójában a 25. gyaloghadosztály indította, miként azt a tordai csata leírásánál részletesen bemutatjuk.
625 KTB 7208500. felvétel; Mehner XI–23. p.; Armata Romana 81. p.
A 7. és 9. póthadosztály egyéb arcvonalszakaszain jelentősebb harctevékenység nem volt, leszámítva, hogy Miriszlótól északra elhárítottak egy zászlóaljerejű román támadást, illetve hogy az aznap előrevont 7. román kiképző gyaloghadosztály Felvincnél átkelt a Maroson, s betört a városba, ahonnan a 9. póthadosztály aznap még ki is vetette.626
626 KTB 7208500. felvétel; Mehner XI–23. p.; Armata Romana 81. p.
A 2. magyar páncéloshadosztály arcvonalát 10-én a Marosgezse–Cintos–Marosdég–Küküllőpócsfalva vonalig vonták hátra. A visszavonulás a Maros és a Kis-Küküllő között 2-4 km átlagos mélységet ért el. Ettől keletre a védelem még mindig a Kis-Küküllő északi 114partján állt. Dicsőszentmártontól 11 km-re keletre, a 2. magyar páncélos- és a 8. SS-lo-vashadosztály csatlakozásánál a 11. román kiképző gyaloghadosztály sikertelen kísérletet tett a betörésre, ami a visszavonulás rendezett végrehajtására utal.627 A fenti vonalon a 2. páncéloshadosztály részéről már csak gyalogos utóvédek harcoltak. A harckocsik a 10-ére virradó éjszaka átkeltek a Maros északi partjára a marosludasi közúti hídon.628 A hadosztály még a Marostól délre védekező utóvédei mögött a Maros vonalának biztosítását a Gruppe Siebenbürgen műszaki alakulatai vették át, annak előjeleként, hogy a német csoportnak kellett átvennie a 2. magyar hadsereg balszárnyától a Maros-vonal védelmét Marosludasig.629
627 KTB 7208500. felvétel; Mehner XI–23. p.; Armata Romana 81. p.
628 Esze 32. p.
629 Esze 32. p.
Szeptember 11-én Székelykocsárd–Székelyföldvár térségében, a 7. és a 9. tábori póthadosztály csatlakozásánál a 20. román kiképző gyaloghadosztály arcvonalán keresztül harcba lépett a 6. szovjet gárda-harckocsihadsereg 5. gárda-harckocsihadtestének egy harckocsidandára. A szovjet–román csoportosítás estig mintegy 5 km mélységben nyert teret. A 7. póthadosztály arcvonalának balszárnyát elkanyarította 90 fokban, hogy a támadók felé nézzen, a sarokpont a megtartott Felvinc volt. A 9. póthadosztály a német 92. páncélos-utászzászlóalj és 207. utászzászlóalj segítségével Székelykocsárdtól és Székelyföldvártól északra egyelőre elreteszelte a betörést, de világos volt, hogy a Maros és az Aranyos közötti nyílt terepen a harckocsik feltartóztatása nem lesz lehetséges, a visszavonulást az Aranyosig gyorsan végre kell hajtani.630
630 KTB 7208509. felvétel; Mehner XI–26. p.; Armata Romana 81. p.
Az 5. szovjet harckocsihadtest másik dandárának bevetésével Dicsőszentmártontól északra szintén jelentősen megváltozott a helyzet. A 2. páncéloshadosztály kiürítette a Maros déli partját, Marosludastól délre sem sikerült hídfőt megtartani a folyó bal partján, a szovjet harckocsidandár és a román 9. gyalog-, illetve 8. lovashadosztály Kutyfalvától Marosgezséig kijutott a Maroshoz.631 A szovjet támadás nyomán megmozdult a Gruppe Siebenbürgen 2. páncéloshadosztályhoz keletről csatlakozó, addig változatlan arcvonala is. A 8. SS-lovashadosztály jobbszárnya feladta a Kis-Küküllő vonalát, és visszavonult az Oláhkocsárd–Mikefalva terepszakaszra.632
631 KTB 7208509. felvétel; Mehner XI–26. p.; Armata Romana 81. p.
632 KTB 7208509. felvétel; Mehner XI–26. p.; Armata Romana 81. p.
A 2. magyar hadsereg visszavonulása az Aranyos–Maros vonalára szeptember 12-ére fejeződött be. A 25. gyaloghadosztály erre az időre teljes egészében felvonult a Torda–Aranyosgyéres–Marosludas vonalra. A 25 km széles védősávba vonult vissza a 2. pán-céloshadosztály is. Tordánál, Aranyosegerbegynél és Gerendkeresztúrnál a két hadosztály egy-egy hídfőt tartott fenn az Aranyos jobb partján. A szeptember 5-e óta erősen leharcolttá vált 7. és 9. tábori póthadosztályt a visszavonulás befejezése után hátravonták pihentetésre és feltöltésre. A védelemnek Aranyosbányától Torda felé húzódó szakaszát 11-étől az egyidejűleg előrevont, ez ideig harcba még nem vetett 1. és 2. hegyi-pótdandár foglalta el. A 7. póthadosztály Szelicse–Sütmeg–Magyarpeterd–Indal, a 9. póthadosztály Mezőcsán–Mezőszentjakab–Mezőszopor térségében foglalt gyülekezési körletet. Ez azt jelentette, hogy a 7. póthadosztály a Tordai-hasadékon átfolyó Hasadát patak völgyében, a 9. póthadosztály az aranyosegerbegyi hídfőtől északkeletre 15-20 km-re a Mezőségben gyülekezett.633 13-án az utóvédek is átlépték az Aranyos vonalát.634
633 Veress III–26–27. p.; KTB 7208511., 7208523. felvétel.
634 KTB 7208528. felvétel.
12-én Grolman távirati úton parancsot adott a 2. hadseregnek az Aranyos vonalának bármely áron való tartására.635 Ez megegyezett Veress szándékával, amit szeptember a Fretter-Pico-seregcsoport parancsnoksága számára 24-én papírra vetett összefoglaló jelentéséből is tudunk. Veress kiemeli, hogy a hadsereg jobbszárnyát és centrumát a sokkal jobban védhető Torda környéki állásokba vonta vissza („...die Mitte und den rechten Flügel der Armee in die viel bessere Verteidigungsmöglichkeiten bietende Stellung um Torda zurücknehmen...”), miután a szovjet csapatok beérkezése miatt el kellett rendelnie a visszavonulást és a védelembe történő átmenetet.636
635 KTB 7208523. felvétel.
636 A 2. magyar hadseregparancsnok 2.A.O.K. Nr. 1127/I.a.-44. számú jelentése (in Gosztonyi-archívum).
115A 8. SS-lovashadosztály visszavonulása nem fejeződött be 12-én. E napon a román műszakiak szovjet harckocsik fedezete mellett megkíséreltek hidat lefektetni a Maroson a Gruppe Siebenbürgen jobbszárnyán, ám a 8. SS-lovashadosztály tüzérsége megakadályozta abban.637 A hadosztály zöme Radnót és Kerelőszentpál között 14-ére vonult vissza a Maros mögé. Balszárnya ekkor még a Kerelőszentpál–Nagycserged–Küküllőszéplak vo-nalon védekezett, s csak 17-én vonult vissza a Nyárád folyó északi partjára, amikor Nagy-csergednél a 9. román gyaloghadosztály, Küküllőszéplaknál a Tudor Vladimirescu hadosztály, Küküllőszéplak és Bélavásár között a 78. szovjet lövész- és az 1. román lovas-hadosztály egyidejű támadást indított a Kis-Küküllő menti védővonal felgöngyölítésére. A Nyárád, majd torkolatától a Maros mentén a német védelem két hét időtartamra megszilárdult.638 Szeptember 16-án a 8. SS-lovashadosztály három lovasezrede 2296, 8. SS-páncélos-felderítőosztálya több mint 400 harcképes katonával, a hadosztály egésze 8 db Hetzer vadászpáncélossal és 25 db 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval rendelkezett.639
637 Waffen-SS 243. p.
638 Armata Romana 81. p.
639 Waffen-SS 243. p.
A visszavonulást követően a Gruppe Siebenbürgen a Marosludas és Marosvásárhely közötti, hozzávetőleg 50 km-es arcvonalon rendezkedett be védelemre, jobbról balra a 16. SS-lovasezred, 8. SS-páncélos-felderítőosztály és 8. SS-páncélvadászosztály, 18., 15. SS-lovasezred harcrendben. A Gruppe Siebenbürgen sávját szeptember 23-án szűkítették le a Marosludas–Nyárád-torkolat terepszakaszra.640
640 Waffen-SS 244. p.
Szeptember 12-én Veress vezérezredes utasítására megkezdték a „nem hadifontosságú intézmények” áttelepítését az ország belsejébe.641
641 Welser 593. p.
Szeptember 10-én este Kozár Elemér vezérkari ezredes, vezérkari főnök összegezte a 2. hadsereg addigi tevékenységét a Honvéd Vezérkar főnöke számára. Az „Általános és magyar 2. hds-et érintő helyzetmegítélés 1944. szeptember hó 10-én este” címet viselő ötoldalas anyagot 11-én reggel távirati úton továbbították.642
642 Intézkedések 193–195. lap, a távirat száma: Hung. 319 IX.11.
Összegzését azzal kezdi, hogy a 2. magyar hadsereg támadása meglepte a 4. román hadsereget, amely jelentős erőket vonultatott fel a támadási sávba eső területen. Megítélése szerint e térségből szerettek volna később támadást indítani: „...saját támadásuk egyik fő területének szánták, amelyet az orosz erők felvonulásáig biztosítani akartak.” Sajnálkozik afelett, hogy miután a magyar csapatok áttörték a román vonalakat és jelentős területnyereségre tettek szert, nem maradt lehetőségük a 4. román hadsereg megverésének befejezésére, mivel beérkeztek a szovjet harckocsizócsapatok. Ezekkel szemben pedig, az erőviszonyok alapján, a magyar csapatoknak semmi esélyük sem volt az eredeti feladat, a Déli-Kárpátok hágóinak birtokbavételére és lezárására.643
643 Intézkedések 193. lap.
Bár, mint fentebb láttuk, nem maradt fenn a 2. hadsereg szeptember 5-i támadására vonatkozó harcintézkedés, Kozár összegzése alapján következtethetünk annak tartalmára, legalábbis a hadműveleti célt illetően. A hadsereg vezérkari főnöke leírja, hogy „Az eredeti célkitűzést, Dél-Erdély területének birtokba vételét lényeges szovjet erők megjelenése előtt nem válthattuk valóra.”644
644 Intézkedések 193. lap.
E több szempontból is lényeges mondatból két dolgot emelünk ki. Az egyik az, hogy a 2. hadsereg támadásának nem politikai, hanem katonai célja volt, mégpedig a Déli-Kár-pátok gerincvonalának lezárása. Ugyanaz a katonai cél, ami több német iratban is megjelenik. Az a katonai cél, amely (teljesítése esetén) biztosíthatta volna a Kárpát-medence és a Duna-vonal Vaskapu–Vidin közötti lezárását, s ott téli állások kialakítását. A cél katonai jellegének hangsúlyozása igen lényeges, mivel a korábbi hazai (vagy magyar nyelven is megjelent) szakirodalomban előfordult a román munkákban ma is olvasható állítás, hogy a támadásnak politikai célja lett volna, mégpedig Dél-Erdély visszacsatolása Magyarországhoz. Ez nem felel meg a valóságnak, a támadáshoz vezető politikai döntéshozó folyamatban meg sem jelent ilyen igény. Az más kérdés, hogy a katonai cél kizárólag Dél-Erdély 116katonai birtokbavételével lett volna megvalósítható. Politikai értelművel már csak azért sem, mert a katonai cél megvalósulása esetén Dél-Erdély lehetett volna a területi bázisa a német politikai vezetés, elsődlegesen Hitler által óhajtott németbarát román ellenkormánynak. Ez pedig semmilyen módon sem lett volna összeegyeztethető Dél-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásával.
A másik lényeges elem, hogy a támadásnak a szovjet főerők beérkezése előtt kellett volna lezárnia a Déli-Kárpátok átjáróit. Hiba volna olyan következtetést levonni, hogy erre a Honvédség szeptember 5-énél korábban is képes lett volna, hiszen lám, a románok megfutottak. Hibás egyrészt azért, mert (mint láttuk) az észak-erdélyi IX. magyar hadtest ehhez augusztus végén nem rendelkezett elegendő erővel. A 2. hadsereg megszervezésére idő kellett, hozzávetőleg 10 nap. A Honvédség harcképes alakulatai a román átállás pillanatában az Északkeleti-Kárpátokban, Galíciában, illetve a lengyel Főkormányzóságban álltak. A többi, elsősorban pótalakulat ekkor még nem mozgósítottan, az országban szétszórva állomásozott. Igaz, hogy szeptember 5. és 8. között a román csapatok jelentős területet vesztettek, de a 4. román hadsereg ellenállása 8-ára éppen kezdett megszilárdulni. Az is igaz, hogy a 2. magyar hadsereg megszervezése csak szeptember elejére fejeződött be (akkor sem teljesen), de az 1. román hadsereg ezt megelőzően is Dél-Erdélyben állomásozott, nem kis erőfölényben a IX. magyar hadtesttel szemben, annak augusztus 23-i állapotát tekintve.
S végezetül, de egyáltalán nem utolsósorban, szeptember 5-én a szovjet csapatok már a Déli-Kárpátokon belül voltak. Nem is kis erővel, hiszen Nagyszeben térségéből a 2. Ukrán Hadseregcsoport legerősebb kötelékét, a 6. gárda-harckocsihadsereget jelentették. Ebben az összefüggésben azt a következtetést kell levonnunk, hogy a 2. magyar hadsereg támadásának szeptember 5-i megindítása már elkésett, mivel reálisan már nem számolhattak a Kozár által is leírt katonai cél megvalósíthatóságával. A 2. hadsereget, bármennyire is teret nyert a román csapatokkal szemben támadásának első három napján, időközben irreálissá vált cél érdekében alkalmazták offenzív módon. Erejét „felélte” a háromnapos támadásban és az azt azonnal követő visszavonulásban, aminek következtében a számára kijelölt védőszakasz megtartására csak részlegesen volt képes.
A tordai csatában ugyan valóban feltartóztatta a túlerejű szovjet–román kötelékeket, de csak Torda és Marosludas között. Tordától nyugatra, a Gyalui-havasok keleti előhegyei között erre már nem volt képes, egyszerűen nem volt hozzá elegendő ereje. Nem azt szeretnénk ezzel állítani, hogy az 1. és a 2. hegyi-pótdandár katonái kevésbé harcoltak kitartóan, mint a 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztály honvédei. Nem. Egyszerűen számukra túl nagynak bizonyult a kijelölt védősáv. Kicsit ahhoz hasonlóan, mint másfél évvel korábban Don menti bajtársaik számára. Az arcvonalat végül a Kolozsváron is átfolyó Kis-Szamostól délre néhány km-re, a Gyalui-havasok előhegyeinek kelet–nyugati irányú vízválasztóján tudták (német segítséggel) megszilárdítani.
Ennek alapján – megítélésünk szerint – megkockáztatható a megállapítás, hogy szerencsésebb lett volna eleve korlátozott célú támadást indítani. (Ha már mindenképpen támadásra kerül sor, s ha már azt nem lehet megindítani szeptember első napjainál korábban.) Kolozsvár terep adta védhetetlensége déli irányból – az akkori országhatár a város déli peremétől 2-3 km-re húzódott – valóban szükségessé tette a támadást; ám ez is kizárólag katonai cél, nem pedig politikai. E támadás kis erőkifejtéssel és kis veszteséggel érte volna el a Gyalui-havasok keleti előhegyeinek kelet–nyugati irányú vízválasztóját, onnan a Turi patak völgyét a Kolozsvár–Torda főút tengelyében, Tordától az Aranyost, annak torkolatától a Maros vonalát a Nyárád torkolatáig. Ezzel biztosítható lett volna Kolozsvár és az Aranyos–Maros-vonal védelme, beleértve a Marosvásárhely–Kolozsvár közti országhatár-beszögellés 117levágását és Marosvásárhely védelmének biztosítását is. A korlátozott célú támadást követően több idő állt volna rendelkezésre a védelem kiépítésére ott, ahol az a valóságban a végrehajtott támadás, majd az azt azonnal követő visszavonulás nyomán amúgy is megszilárdult. Több idő, hiszen, mint láttuk, ezt a vonalat a 2. hadsereg már a támadás első napján, 5-én este elérte, s oda csak 11-12-ére vonult vissza. Ez pedig pontosan egy hét. Ez az egy hét állt volna rendelkezésre a védelem kiépítésére, úgy, hogy a 2. hadsereg addigi harcértékének sokkal kisebb részét vesztette volna el az egynapos, korlátozott célú támadásban, mint vesztette el szeptember 5-től 12-ig.
Kozár a továbbiakban helyesli az Aranyos–Maros-vonal kijelölését a védelemre. Nem jut el a fenti következtetésekig, de a szeptember 5-i támadás eredményének tudja be, hogy a 2. Ukrán Hadseregcsoport nem kezdett korábban komolyabb támadást a Bánságban és a Délkelet-Alföldön, hiszen éppen a 2. hadsereg támadása miatt fordították a 2. Ukrán Hadseregcsoport főerőit Dél-Erdély irányába. E következtetését továbbgondolva kimondja, hogy a támadás nagyobb erőt mutatott a 2. hadsereg valóságos erejénél, s ez vezetett a 2. Ukrán Hadseregcsoport főerőinek 90 fokos elfordításához jobbra.645
645 Intézkedések 193/b.–194. lap.
Kozár e következtetése nem nélkülözi a logikát, de téves. Az igaz, hogy a 90 fokos elfordításra vonatkozó szovjet direktívát (lásd fent) szeptember 5-én adták ki, amikor a 2. hadsereg támadása már megindult, de tudnunk kell, hogy a II. világháború során egyetlen szovjet direktíva sem született – nem is születhetetett – meg egy nap alatt. Igaz ez a hasonló szintű német vagy angolszász hadműveleti utasításokra is. A szeptember 5-i direktíva előkészítése is napokat vett igénybe, s megszületését így nem is befolyásolhatta a 2. hadsereg támadása. Amikor a magyar támadás megindult, a direktíva már „úton volt” a 2. Ukrán Hadseregcsoport felé. A szovjet történeti munkák le is írják, hogy az Malinovszkij felterjesztett javaslatai alapján született meg. Ez, amit Malinovszkij a jelen lévő Zsukov-val együtt dolgozott ki, 4-én megérkezett a szovjet vezérkarhoz.646
646 Styemenko 255. p.
A 2. Ukrán Hadseregcsoport főerőinek 90 fokos elfordítása két más eseménysor következménye volt. Ezek egyike, hogy a szovjet csapatok nem tudtak áttörni a Keleti-Kárpátok hágóin, s Malinovszkij nem szeretett volna hasonlóan sok időt fordítani a Keleti-Kárpátokban kiépített, magyar és német csapatok védte magyar erődvonal leküzdésére mint Petrov 4. Ukrán Hadseregcsoportja az Északkeleti-Kárpátokban. A másik, hogy a szeptember 5-én északnak fordított három hadsereg (27., 53. összfegyvernemi- és 6. gárda-harckocsi-) eleve elhaladt a Kárpátokkal párhuzamosan, attól délre, amikor a Foksányi-kapun át támadott nyugati irányban. E két tényezőt összekapcsolva világossá válik Malinovszkij szándéka: a Keleti-Kárpátokban elakadt jobbszárnyat (7. gárda- és 40. összfegyvernemi hadsereg) kimozdítja helyzetéből, ha a Déli-Kárpátokon keresztül a 8. német hadsereg hátába kerül, ráadásul átkelése a dél-erdélyi román katonai jelenlét következtében akadálymentesnek ígérkezett. Malinovszkij számítása e tekintetben be is vált: a német hadvezetés hamarosan megkezdte a Székelyföld kiürítését.647
647 Intézkedések 194. lap.
Kozár a 2. hadsereg jelenlétéről a Maros-vonalon levon még egy következtetést, nevezetesen, hogy az nem engedi meg a szovjet hadvezetésnek főerői átcsoportosítását a Délkelet-Alföldre. Tévedett. A 2. Ukrán Hadseregcsoport törzse pontosan fel tudta mérni, hogy mekkora erők állnak a Maros-vonalon, s ezek lekötésére mekkora erőket kell hátrahagynia, ideértve a 4. román hadsereget is. Felmérte, hogy főerőit nyugodtan átmozgathatja nyugatra, s bevetheti a Dél Hadseregcsoport jobbszárnya ellen a harckocsi-magasabb-egységek szétbontakoztatására sokkal alkalmasabb Délkelet-Alföldön.
Kozár további kifejtett gondolata, miszerint most (ti. szeptember közepén) jött el a legalkalmasabb pillanat a 2. Ukrán Hadseregcsoport déli szárnyának [sic!] megsemmisítésére, a fentiek fényében teljesen téves. Ilyen gondolat a német hadvezetésben még csak fel 118sem merült. Kozár azt is leírja, hogy ezt a megsemmisítő támadást mely terepszakaszokról, mely irányokban és milyen erőkkel kellene megindítani.648
648 Intézkedések 194., 194/b., 195. lap.
Végkövetkeztetésében viszont igaza van a 2. magyar hadsereg vezérkari főnökének: „...Erdély elvesztése után sokkal kedvezőtlenebb helyzetben még kevésbé remélhetné a háború folyásának javára fordítását” (ti. a magyar és a német hadvezetés – R.I.).649
649 Intézkedések 195. lap.
