Az 1944-es esztendő
Az 1944-es esztendő
A keleti arcvonal helyzetének rosszabbodása és a szovjet csapatok állandó térnyerése arra késztette a magyar kormányzatot, hogy 1943 december utolsó napjaiban a Honvéd Vezérkar főnökét, Szombathelyi Ferenc vezérezredest a német főhadiszállásra küldje, a helyzet és a további német szándékok megismerése végett. Egyúttal tájékoztatást is kellett adnia a Kárpátok biztosítására tervezett magyar katonai rendszabályokról. A magyar politikai és katonai vezetés az Ukrajnában megszálló feladatokat ellátó kilenc kétezredes könnyűhadosztályt a németek beleegyezésével haza kívánta hozni, hogy a harcedzett hadosztályok a Vörös Hadsereg támadására, a keleti határok védelmére időben felkészülhessenek. Hitler ez alkalommal is a szokásos módon új német erők bevetését, a szovjet támadás visszaverését helyezte kilátásba. A “Kárpátvédelmi” tervekkel kapcsolatban nem volt észrevétele, de a megszálló hadosztályok hazahozatalához nem járult hozzá.
A magyar kormánynak határozott elképzelése volt az 1944-es esztendőre vonatkozóan. Kállay Miklós miniszterelnök visszaemlékezései szerint, miután a Vörös Hadsereg eléri a Kárpátokat, és azt tapasztalják, hogy a magyaroknak nincs támadó szándékuk, akkor Moszkvában “kétszer is meggondolják”, mielőtt a kárpáti védőállásokat frontálisan megrohannák. Számukra sokkal egyszerűbb és kevesebb időveszteséggel jár, ha a főellenség, a németek ellen a Kárpátoktól északra, a lengyel síkságon vagy délen a román alföldön keresztül folytatják offenzívájukat: “Miért vesztegetnék idejüket feleslegesen a Kárpátok leküzdésével az oroszok, egy másodrangú hadszíntéren, amikor Magyarországot széles körben megkerülhetik, és így időt és vért takaríthatnának meg.”29
29 Gosztonyi Péter: Magyarország a második világháborúban (Róma, 1986) 183. p.
A Honvéd Vezérkar főnöke 1944. január 2-án az érintett magasabbparancsnokokat a 255tervek szerint számukra kijelölt jövendő felvonulási területeikre, az Árpád-vonalba rendelte azok megszemlélésére és felülvizsgálatára az alábbiak szerint:30
30 Jolsvai Viktor: A m.kir. 1. honvéd hadsereg története (HL Tgy. 3480.I.) 4. p.
10. gyaloghadosztály: Körösmező–Tatár-hágó, 7. gyaloghadosztály: Királymező–Pantyr-hágó, 16. gyaloghadosztály: Szinevér–Ökörmező–Toronyai-hágó, 1. hegyidandár: Huszt és attól keletre a második lépcsőben. E a seregtestek képezték volna az 1. hadsereget. A terv szerinti 3. hadsereg seregtestei közül a 6. gyaloghadosztály: Volóc–Beszkid-hágó, a 20. gyaloghadosztály: Vezérszállás–Vereckei-hágó, a 24. gyaloghadosztály: Fenyves-völgy–Uzsoki-hágó, a 2. hegyidandár: Perecseny–Szolyva térségében a második lépcsőben lett volna. A két hadsereg mögött az I. páncéloshadtest parancsnokának alárendeltségében mint tartalék vonult volna fel: az 1. páncéloshadosztály: Munkács körzetébe, a 2. páncélos-hadosztály: Ungvár körzetébe, az 1. lovashadosztály: Szobránc körzetébe.
A 13., 25. gyaloghadosztály és a 27. székely könnyűhadosztály békeelhelyezési körletében maradt volna, az előbbi a délvidéki partizánok féken tartására, az utóbbi kettő a román magatartás iránti bizalmatlanság okán az esetleges átállás ellensúlyozására.
A Kárpátok védelemének ellátására a tervezet szerinti erők bőségesen elegendőek lettek volna. A szovjet főerők valószínű támadása a Kárpátoktól északra eső területen kelet-nyugati irányban volt várható. Ez a védelem jelentős szovjet erőket vonhatott el a főirányban támadó főerők oldalának biztosítására és egy esetleges ellentámadás elhárítására.31 Ilyen erők felvonultatása csak általános mozgósítás elrendelésével volt megoldható.
31 uo.
Az 1. hadsereg mozgósítását 1944. január 6-án rendelték el. A 3. hadsereg mozgósítását elhalasztották, mert úgy gondolták, hogy a megszálló hadosztályok visszavonása a Kárpátok vonalára elegendő erőt képez majd az eredeti feladat végrehajtásához.
Magyarország német megszállása és az 1. magyar hadsereg támadása a Kárpátok előterében minden korábbi tervet felborított. A nagy veszteségeket szenvedett 1. hadsereg arcvonala Kuty–Kosov–Pistyn–Peczenyczin–Kolomea-délnyugat–Ottynia–Tlumacs vonalon szilárdult meg. Közben folytatták a Hunyadi- és a Szent László-állás kiépítését.
A Hunyadi-állás az Északkeleti-Kárpátokat biztosító erődítések legkülső vonala volt. Megerődített támpontok, völgyzárak, műszaki zárak és az azokat fedező fa- és földerődök, reteszállások össze nem függő rendszeréből állt. A felvezető utakat zárta le a völgyek bejáratánál. Déli végpontja a Csorna Hora előterében Zabie, Mikuliczyn, Jaremcza, fontosabb támpontjai a Javornik és a Gorgan előterében, a Tatár-hágó felé vezető utakon Delatyn, a Toronyai-hágó előtt Zielona, a Vereckei-hágóhoz felvezető úton Sztrij, északi végpontja a Magura lábainál az Uzsoki-szorosba vezető völgyben Turka volt.32 A Szent László-állás az Északkeleti-Kárpátokban az ezeréves határok mentén kijelölt felvételi állás volt mint az Árpád-vonal előretolt állásrendszere. Létesítését 1943 őszétől, az arcvonal közeledtével kezdték meg. Hosszabb ideig való tartását nem tervezték. Műszakilag megerődített körkörösen védhető század- és zászlóaljtámpontokból, illetve reteszállásokból állt, a reteszállás előre kiépített vagy kijelölt védőállás volt, ahol a védőnek az arcvonalba betört ellenség támadását kell megállítania.33 1944 július második felében az 1. magyar hadsereg és a XI. német hadtest a Hunyadi-állásba vonult vissza, majd augusztus–szeptember folyamán a Szent László-állásra támaszkodva az Árpád-vonalba.
32 Lexikon 185–186. p.
33 Lexikon 412. p.
