A honfoglalás.
A honfoglalás.
Mialatt a Swatopluk fiai között kitört belviszály a szlávokat a nagy Morva birodalomban teljesen lekötötte, azalatt a magyarok megrohanták a morváktól függő Duna–Tisza közét és e vidéket egészen a Szerémségig elfoglalták, lakosait leigázták vagy szétszórták, a kik pedig a magyarok fegyvereinek meg nem hódoltak, azok kénytelenek voltak a bolgárokhoz vagy a horvátokhoz menekülni.
Természetes, hogy azoknál a földváraknál, a hol a népek nagyobb tömegekben laktak együtt, kemény harczokat kellett vívniok a magyaroknak az erősen ellentálló szlávokkal. Bács, Bodrog, a Vajas folyó melletti táborhely és Titel, mindegyik nevezetes állomás, a melyhez a honfoglaló magyarok harczi dicsőségének – úgy lehet – egy-egy fényes emléke fűződött. E vitézi tettek sokáig foglalkoztatták a nép képzeletét. Emlékök évszázadokon át élt a nép ajkán, a regősök mondáiban, az igriczek epikus dalaiban, a honnan később a krónikákba kerültek, melyek e harczok emlékét napjainkig megőrizték.
A mai Titel (Anonymusnál Tetel, Titul XVIII. és XLI., középkori okleveleinkben Titöl, Tetöl és Tytil) a honfoglalás idejében valószínűleg valami nagyobb népcsoport főhelye volt, melyet a magyarok elfoglalván, már ez első megszállás idejében is fontos szerepre volt hivatva, mert a honfoglalókat további előnyomulásukban a hatalmas Duna feltartóztatta és így egyelőre kénytelenek voltak Titelnél, mint véghelyen megállapodni.
32Három évig tartózkodott a magyar nemzet az elfoglalt nagy Alföldön, (897–900), a mikor felkerekedett és átkelvén a Dunán, elfoglalta Pannoniát. (Pauler Gyula: A Magyar Nemzet története Szt. Istvánig 35–36. lap.)
De ha el is hagyták a magyarok a Duna–Tisza közét, azért az új haza határa továbbra is az Al-Duna maradt, és épen azért az ország határszélén erős őrizetet kellett hagyniok. Ily őrség székhelye lehetett Titel is, nem messze attól a dunai révtől, a melyen át a szlávok, a hódító magyarok elől a Szerémségbe menekülve, nekik a hadak útját megjelölték.
A teljesen árvízmentes titeli fennsík, kövér fűdús legelőivel és halakban bővelkedő vizeivel, azonkívül a letelepedésre is rendkívül alkalmas volt, mert itt megtaláltak a magyarok mindent, a mi őket az őshazára emlékeztette.
Mikor a dunántúli rész már szűknek bizonyult, – a mi a nagy kiterjedésű földeket követelő legelők miatt néhány év múlva bekövetkezett, – a nemzet egyrésze ismét visszaköltözött a Duna–Tisza közére.
Baja, Jánoshalma és Szabadka homokja ugyan nem volt alkalmas a letelepedésre, de a nagy folyók mentén, – különösen a Tisza partján, – már a honfoglalást követő első évtizedben megjelentek a magyarok sátortelepei, miként azt Regino, prümi apát krónikájában is olvashatjuk. (Borovszky S. i. m. 115. stb. lapok.)
A halakban gazdag Tisza partján keletkeztek az első nagyobb telepek, mint Zenta, Ada, Péterréve, Becse, Csurog, Titel; különösen az utóbbi és Zenta a legrégibb halásztanyák közé tartoznak. De a Duna mentén is számos telep keletkezett, miként ezt az újabbi ásatások során előkerült honfoglaláskori leletek is igazolják, melyek nemcsak azért becsesek, mert feltüntetik az első megszállás helyeit, hanem azért is, mert némi világot vetnek a honfoglalók művelődési viszonyaira is.
Mindjárt Baja alatt, Bátmonostor határában találtak egy lovassírt, melyre 1904-ben Angyal Lajos szeremlei gazda szőlejében, a földmunkálatok közben bukkantak. A sírban egy vitéz és egy ló csontvázának maradványain kívül, két kengyel, egy zabla, két levélalakú nyílhegy, ezüst lemeztöredékek és húsz bronzpityke (szíjdísz) feküdt. E lelet újabban a vármegyei múzeumba került. (Gubitza Kálmán közlése.) Lejjebb, Apatin határában, Rauschenberger I. polgári iskolai igazgató szőlőtelepén, az úgynevezett római sánczok mellett, szintén egy lovassír került napfényre. A lelet két kengyel- és egy zablatöredékből áll, melyeket szintén a vármegyei múzeumban helyeztek el. Az Apatin melletti Bácsszentivánon (egykor Priglevicza-Szent-Iván) 1898-ban a munkások fadöntés alkalmával egy vaskengyelre akadtak. A tovább folytatott ásatások során csupán két kengyel, egy csikózabla, egy vaslándzsa és egy bronzkarika került napfényre, jeléül annak, hogy e tájon csak egyes sír volt. (Archaeologiai Értesítő 1904. 261–263.)
A honfoglaláskori leletek között kétségkívül legbecsesebb a vármegyében a Gombos község belterületén 1899-ben felfedezett honfoglaláskori temető. Gombos község határában, a hol eddig nemcsak a népvándorlás korából, hanem a történelem előtti korszakból is rendkívül értékes leletek kerültek napfényre, Cziráky Gyula plébános három sírmezőt fedezett fel. Ezek közül a harmadik, benn a faluban, a házak között, az utczán és a kertekben terül el és a honfoglalás vagy a vezérek korából való.
A sírok közül különösen kettő vonja magára a figyelmet; az egyik egy lovassír, melyet Kálozi Mátyás kertjében találtak. Ebben egy 15–16 éves ifjú csontváza feküdt, lábainál lófej, melynek szájában összehajtott zabla volt. A másik sírban egy harczosnak 175 centiméter hosszú csontváza feküdt, nyaka alatt, mellén és csípői alatt zöld patinás vékony lemez darabjai voltak. Jobb czombcsontja felső csuklójához közel, 3 darab deltoid-alakú pengében végződő nyíl úgy feküdt a tegez vasalása között, hogy fele kívül, fele belül volt, ezek fölött néhány cm. távolságban egy vaskés feküdt. A csontváz dereka táján vas-csatt volt, ezen kívül még néhány vasdarab. A fentebb említett 15–16 éves ifjú csontváza melletti sírokban egy kifejlett ember, a másikban egy felnőtt asszony, mellette apró gyermek, a következő sírban ismét egy-egy asszony, végül egy 8–10 éves gyermek csontváza feküdt. (Archaeologiai értesítő 1903. évf. 60–61.) Az utóbbi leletek megerősítik abbeli feltevésünket, hogy e temető már a honfoglalás utáni korból, tehát abból az időből való, mikor a nemzet Pannóniából visszatérve, a mai Bács-Bodrog vármegyében végleg letelepedett.
33A Gombostól keletre fekvő Bácskeresztúr község határában Kuzmiák Sándor gyűjtött össze honfoglaláskori emlékeket, melyek a földmunkálatoknál kerültek a napvilágra, u. m. határozatlan fémkeverékből készült karpereczeket, gyűrűket, szívidomú függőt, halántékgyűrűket és egy durva agyagedényt, melyeket jelenleg szintén a vármegyei múzeum őriz. (A Magyar Honfoglalás Kútfői 587. lap.)
Az újfutaki Rezső-majorban, épület-alapozás alkalmával, két kengyelt és egy csikózablát találtak, melyeket Godor Ignácz a vármegyei múzeumnak adományozott. (Archaeologiai értesítő 1904. 261.)
A Tiszamenti Ada és Péterréve helységek határában szintén néhány honfoglaláskori tárgy került a vármegyei múzeumba. Adáról néhány bögre, lándzsa és kardtöredék, továbbá egy csata-bárd, Péterrévéről pedig gyöngyfűzérek, bronz-fülbevaló, kagyló, bronzkarperecz, vaskarika, késpenge-töredékek, bronz-sodrony-tekercs, fej- és ruhadíszek; az utóbbiakat Cziráky Gyula gyűjtötte egybe a „Vármegyei Történelmi Társulat” költségén.
Végül honfoglaláskori sírokat találtak még az újonnan alakúlt Szilágyi telepes község határában, valamint Regőczén (Rigyicza) is. Az előbbi helyről lándzsákat, nyílhegyeket, bronzszíj-végdíszeket és egy gyűrűt, az utóbbi helyről pedig bronzkarpereczeket és halántékgyűrűket őriz a vármegyei múzeum. Az itt 1906-ban talált lovassír azonban alkalmasint a népvándorlás korából való.
Tudjuk, hogy a honfoglalás után a magyar nemzet, külföldi kalandozásai miatt, valóságos réme lett Europának. Ezeknek a kalandoknak a harczi dicsősége azonban korántsem ért fel avval a sok ember-veszteséggel, a mit e külföldi hadjáratok a nemzetnek okoztak. De bár egész nemzetségek pusztultak is el ez öldöklő harczokban, és bár ennek következtében számos szállás vált uratlanná a Tisza partján, mégis azt állíthatjuk, hogy e vármegye területe már 997-ben, Géza fővajda halálakor, teljesen be volt telepedve.
Titel alatt, Titelrévtől kezdve, egészen Szilszegig (Susek) és Bánmonostoráig, a Duna volt az új haza határa.
Túl a Dunán, a Szerémségben bolgárok tanyáztak, midőn pedig II. Vazul, byzanczi császár a bolgár birodalmat elfoglalta, a görög császárság lett a vármegye közvetetlen szomszédja. (1019).
A letelepedett nemzetségek azonban, a vármegye határszéli fekvése miatt, folytonos támadásoknak voltak kitéve; azért őrhelyeket kellett szervezniök, és így keletkeztek a Duna mentén az első őrhelyek, mint Titel, majd a mai Újvidék helyén Várad, odább Futak és Pest., (Illok átellenében) melyek idővel mind nagyobb jelentőségre emelkedtek.
