Birtokszerzések.

Teljes szövegű keresés

Birtokszerzések.
De nem csupán a jogtalanúl elfoglalt egyházi vagyon visszapörlésével, a papi tized s egyéb jövedelem rendezésével emelte Csanád az érsekség megcsappant jövedelmét, hanem vétel útján, csere és más míveletekkel is azon volt, hogy birtokait kikerekítse s azok bevételeit gyarapítsa. Az erre vonatkozó adatokból közöljük a következőket: János, az esztergomi egyház kincsőrzője többször panaszkodott Csanádnak, hogy hivatala sok gonddal és költséggel jár, pedig jövedelem meg nem haladja a tíz márkát, minthogy a nógrádmegyei Szelő és Rendvég, mely a kincsőrző jövedelmét adja, messze fekszik, ellenséges indulatú nemességtől van körülvéve, a miért jobbágyait nem bírja megvédeni. De mert a mondott birtok a szomszédos érseki birtoktól határjelek által sincs elválasztva, arra kérte Csanád érseket, hogy tekintve a jó szolgálatokat, melyeket neki tett, cserélné föl birtokát nehány negyedrész tizeddel (quartaval, melyeket capellának is neveztek.) – Csanád érsek teljesítette a kincsőrző kívánságát és mindama quartákat, melyeket Teofil volt prépost lemondása előtt kért, neki engedte át, kikötvén, hogy e negyedjövedelem negyedét, a sedecimát az ottani lelkészeknek juttassa, és meghagyván az érseknek föntnevezett birtokát, és IV. Béla király adományos levelét is, melynek erejével azt bírta.* (1335. április 1).
Az eszterg. káptalan magánlevéltára. 51. fiók, 1. nyaláb, 34. szám. – Knauz. Monum. eccl. Strigon. I., 374. – Fejér. CD. IV/II., 14., VII/V. 278., VII/IV., 103.
Országos érdek szövődik ez érsekség Szerdahely nevű pozsonymegyei birtokához. I. Károly király a Nyitra folyó mellett fekvő gyoroki és léki földterületeket Menulfia Péternek adta volt, ki azokat, minthogy az érsekségi birtokok szomszédságában feküdtek s a jobbágyok között ismételt ízetlenségek támadtak, a király rendeletére elcserélte az érsekség Szerdahely nevű fekvőségével. – A király erre a Péterre bízta a morva-határszéli Újvár (Holics) és Berencs őrizetét, hogy a határokat Cseh István ellen megvédje. Minthogy pedig e várakat megrongált állapotban találták, bástyáik romladoztak, belső épületeik is hiányosak valának, I. Károly király átengedte Péter várnagynak négy vármegye királyi adóját, hogy ezen a szükséges javításokat eszközölje. Péter szigorúan beszedte az adót, de sem a mondott czélra nem fordította, se róla számot adni nem tudott. A király tehát megfosztotta őt Szerdahely birtokától, Csanád érsek pedig visszaváltotta azt 200 márkán az érsekségnek (1335 május 14.) és a vételárt Laczkfi István királyi lovászmester és újvári várnagy kezéhez megfizette. (1338 márczius 29.*) – Kálmán herczeg és prépost, az esztergomi és nyitrai káptalanok 1334-ben, illetve 1335-ben tanúságot tesznek arról, hogy Csanád érsek a ludányi, örményi és bodaki (Nyitravármegye) tizedet (ide nem értve a nemesek tizedét és a magistralis quartát) átengedte Vid nyitrai püspöknek, ki viszont Mekit (Udvard mellett), Ivánkatelkét Tardoskedd mellett és perbetei részét Perbete falu szomszédságában átengedte Csanád érseknek, nemkülönben lemondott az udvardi és perbeli quartákról, melyeket némely esztergomi érsek ajándékából élvezett.* – Ugyanúgy a zobori konvent átengedte Csanád érseknek a nyitramegyei Nagykért és a nyárhídi vám őt illető 240részét az esztergomi érsekséget megillető nyitramegyei tizedért, melyet Csanád érsek a zobori konventnek adományozott.*
A prímási világi levéltárban. L-fiók, 1. nyaláb, 1. szám és a káptalani magánlevéltárban 4. nyaláb, 52. szám.
Országos levéltár. Acta eccl. 2. nyaláb, 6. szám. – Prímási vil. levéltár 2. fiók, 3. nyaláb, 38. szám. – Fejér. CD., VIII/IV., 114.
Prímási világi levéltár. N-fiók, 1. nyaláb, 5. szám. – Fejér. CD. IX/I., 704.
Azonképen megcserélte Csanád érsek barsmegyei Bogdán nevű birtokát, mely Szódó és Sáró között feküdt, Vörös Bede harasói (hrussói, ma: magas-majtényi) várnagy és ennek Péter fia Bél, másként Fődes Péter földével és Sáró nevű birtokával.* – Továbbá megvette hatvan márkáért Emőkei Dezső, a Zobonya testvére Kendi nevű birtokát Nyitramegyében, mely szomszédos az érseki Ezbeg (Üzbég-)-gel.* – Azonképen zálogba vette Vid fia Mátyástól Kuralt, mely az érsekség Farnad és Gécz nevű birtoka között feküdt. A zálogos birtok bármikor visszaváltható.*
Prímási világi levéltár. K-fiók, 1. nyaláb, 2. és 3. szám. – Fejér. CD. VIII/V., 393.
Országos levéltár. acta eccl. 3. nyaláb, 13. szám. – Prímási vil. levéltár, L-fiók, 1. nyaláb, 2. szám. – Anjouk. Okmt. IV., 196.
Prímási világi levéltár, K-fiók, 1. nyaláb, 4. szám.
Esztergom város közvetetlen szomszédságában is végzett Csanád érsek vásárlásokat. Így megvett a keresztesek Szent-Pál nevű falujában, a Duna mellett, Koncz esztergomi polgártól egy darab földet négy márkán s így szomszédja lett Hencz „korcsolyás” mesterembernek (neculator); továbbá Ite fia Miklós özvegyétől, Sebe (= Erzsébet) asszonytól egy telket a rajta fekvő épületekkel együtt, ugyancsak Szent-Pálfalván, szintén négy márkáért; azonképen Beke esztergomi polgár házhelyét megint Szent-Pálfalván, a Duna mellett négy márkáért.* – Muzslai Jakabtól pedig és hozzátartozóitól megszerezte az érseki Muzsla és a káptalani Ebed között fekvő Muzsla nevű birtokot cserében Szódóért, mely Mikola és Bogdán között a Garam mellett feküdt.* – Nemkülönben Vezekényt, melyet eddig zálogban bírt, végleg magához váltotta.* – Goór Miklóst pedig arra kötelezte, hogy néhai Tamás érseknek Hylyenről szóló levelét visszaadja, mint ha nem tenne, az a levél hatását veszti, ő pedig hamis oklevél bemutatójának tekintendő.*
Prímási világi levéltár, Z-fiók, 3. nyaláb, 39., 41., 42. számok.
Országos levéltár., NRA. 1050 nyaláb, 1. szám.
Ugyanott. Ügyvédek után maradt íratok, 24. nyaláb, 120. szám.
Prímási világi levéltár, L-fiók, 4. nyaláb, 51. szám.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem