Főpapok panaszai.
Főpapok panaszai.
Az egyház és haza bajait bőven, ha nem is minden túlzás nélkül, 1338 év nyarán fölterjesztették a pápához az ország némely püspökei. Úgy gyanítom, Dörögdi Miklós egri püspök volt e fontos ügyírat szerkesztője, nem csupán, mert neheztelt Károly királyra, ki őt az esztergomi érseki szék elfoglalásában akadályozta, hanem aggodalmas szeretetből is egyháza és hazája iránt. A padovai egyetemen nyert kiváló képzettsége is alkalmassá tette e fontos oklevél megírására, melyet egész terjedelmében adunk, jóllehet Csanád érsek távol állott tőle.
„Szentséged hű és alázatos fiai, Magyarország püspökei, főképen pedig soraikból azok, a kik a király üdvösségéről, az ország és Isten egyházainak jó állapotáról buzgóbb lélekkel és nagyobb szorgosságról gondoskodnak, jelentik, hogy az egyházak állapota, jogai és kiváltságai, úgyszintén az ország szabadságai vagy már teljesen meg vannak semmisítve, vagy pedig válságos enyészet szélre jutottak.
„Alig hogy valamely birtokos főpap elhal, bármilyen legyen állása, mind egyházi, mind családi javai királyi rendeletből, világi hatalommal lefoglaltatnak; teteme gyakran minden tisztesség ellenére, a mezítelen földön marad; úgy hogy néha csak ötöd-hatodnapra, mások költségén részesül egyházi temetésben. Káplánjai, unokaöcscsei és cselédjei félelemből szétszaladnak; mert azok, kik netán elfogatnak, kínzással arra kényszeríttetnek, hogy kiszolgáltassák nemcsak azt, a mit az egyházi javakból szolgálataik fejében kaptak, hanem egyéb szerzeményeiket is.
„Továbbá, az egyházak üresedésének egész ideje alatt váraik és javaik a világi hatalomtól elfoglalva tartatnak, jobbágyaik irgalom nélkül kifosztatnak; a templomok erőszakosan föltöretvén, az ott megőrzés végett elhelyezett értéktárgyak elhurczoltatnak; a parasztok, kik abban a hírben állanak, hogy valamijök van, elfogatnak és kínzásokkal vagyonuk kiszolgáltatására kényszeríttetvén, az éhség kínjainak lesznek áldozatai.
„Az, a ki üresedésben levő egyházra előmozdíttatik, akár szerzetes, akár világi pap, szokásból, vagy inkább újon meghonosult visszaélésből, az egyház birtokába a király egyik világi udvarnoka által vezettetik be, a kinek a bevezetett főpap száz márkát, illetőleg az egyház értékéhez képest többet vagy kevesebbet köteles fizetni, a mely összeg fejében a jövendő jövedelmek köttetnek le. Az egyház pedig rendszerint mindenből kifosztva szokott átadatni.”
„Az egyházak, még főpapi székek is, hosszú idővel a főpap elhunyta előtt, szoktak a király által várományosan eladományoztatni. Így történt, hogy huszonhárom esztendő óta világi és szerzetes főpapok, választás mellőzésével mozdíttatnak elő; ha csak a választók a királynak inkább fenyegető nyilatkozata, mint tanácsadó ajánlata előtt meghajolni nem voltak hajlandók. Egyetlen kivétel Lőrincz bosnya püspök, ki megválasztása után harmadéve szentséged lábaihoz járulván, szentséged kegyelméből a bosnya püspökségben megerősíttetett. Ellenben több főpap, erőszak és megvesztegetés közbejöttével, kánonellenes módon, Isten sérelmére és közbotrányra nyerte el és foglalta el székét. Azokat a főpapokat, kik az ország és egyház javára választattak meg, legyenek az 249ország szülöttei vagy idegenek, a király úr a szentszék színe előtt, vagy az országban megtámadja, mert nem akarja, hogy azokat, a miket lelki üdvösségének veszélyeztetésével, az egyházak és egyházi férfiak sérelmére cselekszik és cselekedni készül, bárki akadályozni tudja és merészelje.”
„A kegyúri jogot az egyházak fölött, a király úr tetszése szerint adományozza az egyházak súlyos kárára és hátrányára, minthogy azok, kik ily módon megadományoztatnak, inkább rablók, mint védnökök módjára járnak el.”
„A világi és szerzetes főpapok, káptalanok és konventek évenként egyszer, néha többször is kénytelenek táborba szállani, az egyház jövedelmeit meghaladó számban fegyvereseket vezetni vagy küldeni, noha csak akkor volnának kötelesek fegyvert fogni, midőn a hitetlenek vagy félhitűek támadnak az országra.”
„Minden esztendőben, januárius első napján az érsek kétszáz, a püspökök ötven márkát kötelesek a királynak újévi ajándékul bemutatni. A várak építésében, az egyház szabadsága sérelmére, a király az egyházak jobbágyait dolgoztatja, a kiket ezen fölül önkényesen tetszése szerint adókkal terhel. Több világi és szerzetes egyház birtokait és falvait önkényesen, minden jogczím nélkül várak számára foglalta le.”
„Főpapok és más egyházi férfiak, rangkülönbség nélkül, a papi kiváltságok mellőzésével, világi törvényszékek elé idéztetnek. A világiak harmincz évi elévülésre támaszkodnak az egyházak ellenében, míg az egyháziak száz esztendőt meghalad birtoklásra is hiába hivatkoznak, ha nem képesek a királynak tetsző okiratot fölmutatni; pedig az egyházak okíratai nagy részben elvesztek a tatárok kétszeri betörése idején. E mellett az egyházak és egyházi férfiak, akár fölperesek, akár alperesek, ha okíratokat nem mutathatnak föl, ámbár a bizonyításra tanúkat hozhatnak, bajvívásra ítéltetnek; a miért is azok, kik az egyházi büntetéseket magokra vonni nem akarják, gyakran igazságos ügyöket veszni engedik.”
„A király úr, lelke üdvössége koczkáztatásával és a király méltósággal járó erkölcsök sérelmére, trónraléptétől kezdve, mostanig egyetlen egyszer sem ült nyilvánosan törvényt (audienciam generalem), a főpapokat, főurakat és nemeseket pedig, az ország jogai és szabadságai sérelmére, az ország és a rendek nagy kárára a szokott gyűlések (generalia consilia et parlamenta) tartásától eltiltotta. A nemeseket ok nélkül méltóságaiktól és örökségüktől megfosztja; sőt úgyszólván összes szabadságoktól és szokásoktól, melyekkel őket Szent István, Szent László és más királyok megajándékozták, megfosztotta és folytonosan megfosztja; noha ismételten ígérte és esküvel fogadta, hogy ezeket a szabadságokat és szokásokat fönntartja és megerősíti, a mennyiben pedig megszüntette, visszaállítja; de a határidők, melyeket kitűzött, leteltek anélkül, hogy esküjét megtartotta, igéretét teljesítette volna; a miért félő, hogy a keresztény hit nagy veszélyével az egész magyar nép lázadása következik be.”
„Magyarország régi szent királyainak rendelkezése szerint a főpapok vannak arra hívatva, hogy az országot és királyát tanácsaikkal vezéreljék, a mint hogy eddig vezérelték is. Most azonban annyira megvetés tárgyaivá lettek, hogy még a szegények, özvegyek, árvák és jogfosztottak érdekében a királyhoz intézett folyamodásaik se hallgattatnak meg és mikor az irgalmasság e cselekedeteire vállalkoznak, megszégyenítve utasíttatnak el, sőt személyökben, vagy egyházok javaiban vagy rokonaik érdekében üldöztetést szenvednek.”
„Mindezekben és más hasonló ügyekben üdvös orvoslásért Isten után nincs más, a kihez fordulhatnánk, mint kegyelmes szentségednek gondviseléséhez. Attól rettegünk, hogy Isten és szentséged neheztelésének teszszük ki magunkat, ha az egyházak és lelkek szerencsétlen állapotát hallgatással elfödjük. Nehogy tehát az előrebocsátott visszaélések egyházaink és a római szentegyházhoz mindíg híven ragaszkodó Magyarország kárára, a király utódainak például szolgáljanak; esedezünk szentségedhez, hogy szent fenségednek az egész világban Isten dicsőségére magasztalt bölcsessége és igazságossága, az apostoli szék kegyességéből és a szánakozás érzésének sugallatára, irgalmasan segítséget nyújtson. De úgy tegye ezt szent atyánk, hogy a királyi harag ne találhassa meg ebben az országban azt, vagy azokat, a kiket a föntebbiek föltárása miatt sújthatna; mert ellenkező esetben mind a főpapokat, mind követeiket menthetetlenül botrány, megszégyenítés és személyök veszedelme érné.*”
E nagyfontosságú oklevelet felfödözte a vatikáni levéltárban Fraknói és közölte A m. kir. kegyúri jog oklevéltárában I. körv. II.; továbbá Magyarország egyházi és pol. összeköttetései a római szentszékkel czímű műve I. köt. 161. s köv. lapjain.
A pápa ez emlékíratot megküldötte a királynak, kit atyai hangon, mérsékelt és enyhe kifejezésekkel, elődei példája követésére, a zsarnokok eljárásának kerűlésére intett és Isten haragjának eltávolítása végett arra buzdított, hogy orvosolja az egyházon eddig ejtett sérelmeit, melyektől a jövőben az egyházakat kímélje meg.* (1338 szeptember 20.)
Ugyanott folytatólag.
A mit elért XII. Benedek pápa e fölszólalásával, vajmi kevés lehetett, minthogy ezentúl haláláig, negyedfél esztendeig, szinte teljesen megszakította összeköttetését Károly királylyal.
Részben már előadtuk és még következőkben előadjuk, mennyi körűltekintésre volt szüksége Telegdi Csanád, Vásári Miklós, Keszei Miklós érsekeknek és utódaiknak, míg a magyar egyház bajait részben orvosolhatták.
Csalódnánk azonban, ha azt hinnők, hogy a pap urak az elbánásra, melyben őket Károly király részesítette, semmit okot se szolgáltattak. Példa András, erdélyi püspök, ugyanaz, kit az erdélyi káptalan nagy szabódására, s ehhez képest Károly király ajánlatára a pápa – mint láttuk, – kelletlen erősített 250meg. András azután 1356-ig volt erdélyi püspök, mely harminchat év alatt bőséges alkalma nyílt az erdélyi káptalannak tapasztalnia, hogy csöbörből vödörbe jutott, minthogy András püspök tudománya és belátása ugyan nem épen, de hatalma a hatalmaskodásig fejlődött. Kikötött mindenkivel a világon: az egri püspökkel, hatalmasúl betörvén Máramarosba, mely miatt az egri és erdélyi püspökök között rég folyt a viszály; a királylyal, kit Gyulafehérvárba bocsátani nem akart, a miért ez őt megfogatni és jószágait lefoglaltatni rendelte; a pápával, ki őt káptalanával együtt kiközösítette, hivatalától fölfüggesztette s egyházi megyéjét tilalom alá rekesztette; végre saját hűséges káptalanától is elvette annak szentmihálykői várát.*
András püspök viselt dolgait olv. Pór Antal, Nagy Lajos czímű munkája 55. és köv. lapjain.
Az időben a vránai rendházban is nagy volt az erkölcsi sülyedés. Campariano János prefektus megházasodott és nejével Zárába szökött: a rend sok kincsét elsikkasztván, fölvette a Bonjohannes nevet.*
Margalits, Horvát repertorium I., 635.
