Templomépítkezések.

Teljes szövegű keresés

Templomépítkezések.
Az Isten háza iránti buzgóságot nem csupán magában ápolta Csanád érsek, hanem másokban is élesztette és elősegítette. Midőn Meskó nyitrai püspök, egyébként – mint tudjuk, – Boleszló érsek öcscse és Erzsébet királyné atyafia, székesegyházát, melyet a király és az ország hűtelenei (Csák Máté korában) lerontottak, újra építeni elhatározta és megkezdvén az építést saját költségén, hogy azt tovább folytathassa, arra kérte Csanád érseket, mint metropolitáját: engedje meg neki, hogy a barsmegyei Horo és Leveled püspöki birtokrészeket, melyekből eleddig semmi haszna sem volt, a temploma építési költségeire elidegeníthesse; szentül igérvén, hogy az összeget, melyet a mondott birtokrészek után kap, megszaporítva saját jövedelméből, csupán a templom építésére fogja fölhasználni, és még akkor is, ha időközben más püspökségbe áthelyeztetnék, gondoskodni fog épűlő temploma elkészítéséről. Csanád a nyitrai püspök kérését készséggel teljesítette.*
Az eszterg. főkápt. hiteles ltára 67. iszák, 6. nyaláb, 18. szám. – Máskor azonban nem volt különös tekintettel Meskó püspökre, midőn közötte és az esztergomi káptalan között pör támadt a fölött, ha vajon Nyírmálalja tizede kettőjök közül kit illet? Minthogy Meskó a neki fölajánlott esküt el nem fogadta, Miklós honti főesperes Gellyén érseki káplán jelenlétében a hely színén megesküdött, hogy Nyírmálalja (ma Kőalja) Kő- (Kyo-) Bajomhoz (Esztergom) tartozván, tizede a káptalant illeti. (Az eszt. főkápt. magánltára 29. fiók, 1. nyaláb, 9. sz.) – Viszont Meskó püspök áthelyeztetvén Veszprémbe, utóda, Kőszegi Vida barát kérésére Csanád több püspökkel egyetemben átírta I. Károly. királynak 1313-ban János nyitrai püspök és utódai számára Nyitra vármegyéről szóló adományos levelét.
E buzgóságát ismerték és értékesítették a pápák is. Perényi (de Purin) Miklós, az egri egyházmegyéhez tartozó Szentkereszt falu (Szabolcs várm.?) ura a pápához folyamodott: minthogy Szentkereszten s egy napi járatra nincsenek se szerzetesek, se más papok, kik a népnek Isten igéjét hirdetnék, jóllehet magában a mondott faluban ötvennél több kúria van, a vidéken pedig folyamodónak ezernél több jobbágya tartózkodik, ide nem számítva mások számos jobbágyát; kik szintén vajmi ritkán hallgatják Isten igéjét, pedig ez nagy hasznukra lenne; minthogy a szomszédságban szakadár ruthének laknak, más szerzetesek pedig a nagy hegyek miatt nem jöhetnek alkalmas időben a nép oktatására; erre való tekintetből építtet ő egy alkalmas templomot, építtet most egy nagy hálótermet (dormitorium), sok egyházi ruhát szerzett a templom számára, s el van határozva a még szükséges helyiségeket is megépíteni és fölszerelni, ha ő szentsége megengedné a szent-ferenczrendi szerzeteseknek, kik iránt nagy tisztelettel viseltetik, hogy Szentkeresztre bevonúlhassanak.
XII. Benedek pápa fölhítta tehát Csanád érseket, tartson ez ügyben vizsgálatot; és ha mindent úgy talál, miként Perényi úr neki megírta, és legalább tizenkét szerzetesnek lesz kolostorában helye és az ama vidéki plébánosok jogaiban csorba nem esik; teljesítse az ő nevében buzgó kérelmét.*
Theiner, Hung. I., 640. ded. 1340 szeptember 6.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem