Az alispánok.
Az alispánok.
Szemben a vármegye főispánjaival, a kik egyházi méltóságokat töltöttek be, de nagyrészt idegenek voltak, az alispáni tisztség a XVIII. században mindegyre nagyobb jelentőségre jut. A szatmári békekötés utáni korszakban az alispánok sorát Meszlényi János nyitja meg, a kit még 1710-ben választottak e tisztségre. Ő képviselte a vármegyét Zemberger Ádámmal együtt az 1712. és az 1715. évi országgyűléseken. Őt követte Fiáth János, a ki Biró Istvánnal együtt volt Győr vármegye követe az 1722–23. évi országgyűlésen.
Fiáth János után Györödy Ádám, Meszlényi János és Mecséry Dániel következtek. Az utóbbi alispánsága alatt (1736–49.) még nem volt rendes székháza a vármegyének; közgyűléseit többnyire, – mint például 1746 július 21-én is, – az alispán magánlakásán tartotta.
Mecséry Dániel halála után özvegye, született Tallián Zsuzsánna, odakinálta a vármegyének saját házát, mely a mostani polgári leányiskola helyén áll. Az 1749 július 24-én tartott közgyűlés 5000 forintért meg is vásárolta. De ez a ház csakhamar szűknek bizonyúlt, miért is a vármegye lebonttatta s helyén 1750-ben újat építtetett. (Zoltán Vilmos adatai.)
Ebben a házban megmaradt a vármegye a XIX. század elejéig, midőn az 1786-ban eltörölt ferencz-rendi zárdát és templomot nyerte a kincstártól, cserébe ingatlanaiért.
A szatmári békekötés után a vármegye is mindegyre jobban kivetkőzik nemzeti jellegéből. Azok a családok, a melyeknek sarjai kitartottak a felkelés ügye mellett, háttérbe szorulnak; helyökbe azok lépnek, a kik az 1709. évi országgyűlés egybehívása után kezdtek szerepelni, vagy a szabadságharcz alatt Győr városában húzták meg magukat, mint Meszlényi, Fiáth, Mecséry, stb. Az újabban nemesítettek közül pedig az Illos család tagjai jutnak közhivatalokba.
362Az 1715. évi országgyűlés gróf Heister Sigfrid és báró Liebenberg Károly győri várparancsnokokat honfiusítja. Új birtokosok terjeszkednek még a vármegyében, mint a Gindliek, a kik után az Amadé család örökölt, továbbá a Kaunitz grófok és az Apponyiak. Ezek azonban nem a legjobban bántak jobbágyaikkal. 1737-ben a vármegye meginti Amadé Lászlót, hogy a malomsokiakkal emberségesebben bánjék, mert ha elszöknek, vele fogják megfizettetni a közadót. Ráró ura, Apponyi Lázár, a ki 1718-ban bárói, 1739-ben grófi rangot nyert, embertelenségeinek szomorú emlékeit hagyta hátra a vármegyei jegyzőkönyvekben. (Fehér Ipoly i. m. 527. 566.)
Győrben is sokan laktak a főrangú családok közül. Az 1720-ik évi összeírásban előfordul a város lakosai között két gróf Zichy, két Esterházy, egy báró Amadé és egy báró Viczay.
Az utolsó szabadságharcz alatt a főrangú családok nem érezték magukat biztonságban a vidéken, ezért Győrött, vagy Pozsonyban kerestek menedéket. Egyedül a Viczayak maradtak meg Hédervárott, a melynek évszázados falai biztos védelmet nyújtottak a család tagjainak. Csak évtizedek mulva kezdtek a vidéken kastélyokat építeni, mikor az állandó katonaság behozatalával nem kellett többé támadásoktól tartaniok.
A politikai légkör még mindig izzó volt. Sokan Rákóczi visszatérését várták. Nem csoda, ha a kormány vezérférfiai még egyre a felkelés megújulásától tartottak. Ennek esett áldozatul Korporai Jánosné, született Garamszeghi Géczy Juliánna is, a ki szolgálatokat vélt teljesíteni a kormánynak, de rajta vesztett. Pálffynak Pozsonyban Rákóczi állítólagos leveleiről tett jelentést, de mivel azokat nem tudta előmutatni, Pálffy elfogatta és Vöröskőbe záratta. A kormány ujabb összeesküvéstől tartva, a kalandos multú szép asszonyt egy külön delegált bíróság elé állíttatta, a melynek elnöke gróf Koháry István, s tagjai Meszlényi János, győrvármegyei alispán, Nádasdy Tamás, báró Sándor Gáspár és Nagy István ítélőmester voltak. A törvényszék felségsértésben és hűtlenségben mondta ki bűnösnek, és fejvesztésre ítélte a szerencsétlen asszonyt, s bár gróf Koháry mindent elkövetett, hogy megmentse a hóhérbárdtól, Károly király parancsának engedelmeskednie kellett. Több mint két éven át őrizték Korponaynét Győrött, míg végre 1715. augusztus 18-án lefejezték. (Millenn. Tört. VIII. 153. l.)
