Balti flóra.
Balti flóra.
A vármegye éjszaki részének magasabb hegyvidéke a balti flórabirodalomhoz tartozik. A magastörzsű fáknak van itt főszerepük, de ezek mellett a zöld 16rétek és a fűtakarók is jelentékenyek. Általában a hegylejtők alacsonyabb részén a tölgy és a kőris, feljebb a bükk és a gyertyán, legfelűl pedig a tűlevelűek az uralkodók; a hegység déli oldalán nemcsak a tölgy, a kőris és a bükk formácziója keverődnek össze, hanem a fenyveserdőkben előfordul még a kocsános és a kocsántalan tölgy, sőt a cser is. A Szitnyán, a Tatárrét körűl és egészen fel a csúcsig, sűrűn kerűl szem elé a hegyi, vagy fürtös juhar (Acer Pseudoplatanus), melynek fehér és nem vetemedő faja kitünő műfát szolgáltat, továbbá a jókori, vagy töklevelű és a mezei juhar (Acer platanoides és campestre). Az erdei tisztásokon szórványosan a fehér nyír (Betula alba), a rezgő nyárfa (Populus tremula), a kecskefűz (Salix caprea), melynek szép barkáit virágvasárnapkor szentelik, mindenütt található, de nem hiányzik a hárs sem. Kmety András, a Szitnyavidék e lelkes floristája a Kis-Szitnya hársfáját Tilia Sitnensisnek keresztelte el. Nagyon szembetünő, hogy a Szitnya éjszaki eljtőjén határozottan a fenyő dominál. Feltünő, hogy a szálerdőben a jegenyefenyő (Abies pectinata DC.) luczfenyővel (Picea excelsa DC.) keverve van túlsúlyban. A vörös fenyőnek nem kedvez ez a vidék. A cserjék közül nevezetesebbek az alacsonyabb dombvidéken is honos mogyorón, közönséges borókán, kökényen, csíkos kecskerágón, galagonyán és kányafán (Viburnum opulus) kivül az ebcseresznye vagy ükörke-loncz (Lonicera Xylosteum), vesszős fagyal (Ligustrum vulgare), málna (Rubus Idaeus), fekete áfonya (Vaccinium Myrtillus), farkas boroszlán (Daphne Mezereum), melynek hármas lila virágai az orgona virágaira emlékeztetnek és hazánk egyik legmérgesebb növénye; továbbá a borostyán (Hedera Helix), melynek szára a Szitnyán karvastagságú.
A Szitnya és vidéke a vadontermő rózsák legklasszikusabb helye, még Tirol és Svájcz sem vetekedhetnek vele. Európában hozzáfoghatóan gazdag rózsalelőhely nem ismeretes. A Szitnya vadontermő rózsáit Kitaibel Pál, a pesti botanikus-kert alapítója, kezdte ismertetni, de főleg Kmety berencsfalusi róm. kath. plébános érdeme, hogy most már a Szitnyáról és környékéről leírt rózsafajok és fajváltozatok száma háromszázra rúg. Kmety maga is sok rózsát írt le és sok anyagot küldött Borbás Vinczének »A Magyar birodalom vadontermő rózsái monographiájának kisérlete« czímű nagy munkájához, valamint Braun Henriknek (Beiträge zur Kenntniss einiger arten u. Formen der Gattung Rosa).
Borbás Vincze hazánk vadontermő rózsáit 11 csoportra (sectio) osztotta. Ezek közül a Szitnyán és vidékén 9 van képviselve; magán a Szitnyán 7. Már júniusban, de különösen júliusban legszebb virításban találjuk a Szitnya rózsáit. Legfeltünőbbek a nagyszirmúak és ezek között is különösen a Rosa gallica, olykor egész 8 cm.-es virágokkal. Belőle származik a százlevelű rózsa (R. centifolia). A nagyszirmú rózsák közül a Rosa trachyphylla Rau. csak a Szitnyán fordul elő. A csipkerózsák csoportjából legszebb a Rosa Friwaldskyi H. Br. A felálló kelyhű alpesi és tiroli rózsák igen szépen vannak képviselve a Szitnyán; ezek között legérdekesebb a Rosa Ilseana Crép., a mely a Szitnyán kivül csak kevés helyen ismeretes hazánkban. Először Kitaibel említi (Rosa glaucescens Kit. néven), másodszor (1876-ban) Kmety találta Szélaknán. Borbás említi, hogy ez a rózsa délen élénkpiros, holott a Szitnyán egészen halvány. érdekes még e csoporból a Rosa incana Kit. és a Kmetiana Borb., továbbá a Rosa Sytnensis Kmety és f. Petri Km. A rozsdás levelű rózsák közül a kellemes illatú Rosa rubiginosa L., R. nitidula, Bess, scabrata Crép, Bohemica H. Br. (Németiben), Gisellae, Borb. és különösen a szép Rosa granensis említendő. A molyhos rózsáknak a Rosa tomentosa Sm., a fahéjrózsáknak a Rosa cinnamomea L. f. foecundissima Koch a főképviselője. legjellemzőbb azonban a Szitnyán az alhavasi és az apró levelű rózsák csoportja. Az alhavasi rózsák virágjai rendesen magánosak, bíborbirosak. Nevezetesebbek a Rosa pubescens, adenophora, globosa, prifera stb. Érdekes közülök a R. coccialba, a melynek sötétvörös virága belül fehéres. Az aprólevelű rózsákat a Rosa spinosissima L. és f. spinosa képviseli.
Honti szakadék.
A dudvás-növények a fiatal fenyvesekben szintén nagy számmal találhatók.
A réteken feltünőbb tömeges-növényfajok: az őszi kikirics (Colchicum autumnale), legmérgesebb növényeink egyike; a tavaszi kikirics, vagy orvosi kankalin (Primula officinalis), a tavaszi vagy magyar sáfrány (Crocus Heuffelianus, Selmeczbánya, Teplipatak), a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis), a mocsári gólyahir (Caltha palustris), főleg patakágyak mentén, ugyanilyen helyeken a fehér kalapfű lapu, vagy acsafű (Petasites albus), melyen gyakran élősködik 17a sárga szádor (Orobanche flava); az agyagos partokon a lókörmű martilapu (Tussilago Farfara), a százszorszép (Bellis perennis), a galambszínű ördögszem (Scabiosa columbaria), a nagyvirágú margitfű (Chrysanthemum leucanthemum), a pitypangfélék, a boglárkafélék (dagadttövű boglárka), veronikák, csengetyűkék, nefelejcsek, a barátszegfű (Dianthus Carthusianorum), a széleslevelű gyapjas fű (Eriophorum latifolium, pl. a Paradicsom alján), a kosborfélék: a vitéz, foltos, gömbös, agár, bodza kosbor (Orchis militaris, maculata, globosa, morio, sambucina), a mocsári zsurló (Equisetum palustre). Nagyrabecsült tömeges-növény a vármegyében a leánykökörcsin, Anemone (Pulsatilla) grandis; halványlila virágai a Szitnya déli lejtőin, a Tatárréten már akkor nyilnak, a mikor még a Szitnya éjszaki oldala hó alatt van. Őszkor virít a szagos harangvirág (Adenophora suaveolens); a Szitnyát díszíti a nagyvirágú Parnassia palustris és a bársonyos mécsvirág (Lichnis coronaria), melyet nagy biborszínű virágai miatt kertekben is kedvelnek. Elég tömeges helyenként a tavaszi lednek (Lathyrus seu Orobus vernus), a csinos kétlevelű csilla, vagy erdei jáczint (Scilla bifolia), a galambvirág (Isopyrum thalictroides); ritkább a pikkelyes farontó, vagy kónya vicsorgó (Lathraea squammaria), mely a bükk és a mogyoró gyökerén élősködik; továbbá a fehér fagyöngy (Viscum album), mely a gyümölcsfákra is rátelepszik; sziklás helyeken gyakori a borsos varjúháj (Sedum acre), a kövi rózsa (Sempervivum tectorum és hirtum). Nagyon ritka sziklanövény a hegyi tömjéngyökér (Libanotis montana), a melyet Kmety észlelt (Veleba Sitna 103. 1.) a Szitnyán.
A Szitnya-hegy teteje.
A hegyi kaszálók és legelők sokféle füve közül csak hegyvidéken ismeretes a közepes rezgőfű (Brisa media), a kék nyúlfarkúfű (Sesleria coerulea) és a szagos borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum), mely utóbbi okozza cumarin-szagával a hegyvidéki széna kellemes illatát.
E hegyvidéki füvek, a havasi rózsák csoportja, a jegenye és a luczfenyő erdők, de kiváltképen a Szentlászló tárnicsa (Gentiana cruciata), az egyvirágú és a gyöngyvirágú körtike (Pirola uniflora és secunda), a változó búzavirág (Centaurea variegata), a fekete szeder (Rubus saxatilis), a hármaslevelű macskagyökér (Valeriana tripetris) és a fürtös kőrontó (Saxifraga Aizoon) havasalji flórát jeleznek a Szitnyán.
