Kis-Hont vármegye.
Kis-Hont vármegye.
A XV. század elején Hont vármegye két részre szakadt. Tanúság erre egy 1419-ben kelt oklevél, melyben Vajodai Dezső (Ders) özvegye, Erzsébet és fia László bizonyos jószágrészeket Gömör és Kis-Hont vármegyékbe kebelezett falvakban (Harmacz és Szuha helységekben) Korláth Tamásnak elzálogosítanak. (Pesty Frigyes: Eltünt Vármegyék. 44. l.) Az oklevélből kitetszőleg, Kis-Hontnak ekkor már önálló közigazgatása volt, de azért a XV. században a vármegyei közgyűléseket közösen tartották, sőt Hont vármegye egyik közgyűlése Rimaszombatban volt. Közigazgatásilag azonban Kis-Hont mégis önálló szervezetet nyert. Ez az állapot megmaradt a mohácsi vészig; a XV. század folyamán ugyan mutatkoztak egyes kisérletek az elszakadásra, de ezek csak a mohácsi vész után öltöttek határozott jelleget.
A tatárpusztítás után IV. Béla király okulván a tapasztaltakon, bőkezűen osztotta a várépítési engedélyeket az egyes főuraknak, de a városokat is erődített helyekké alakíttatta át, s ezek a tatárjárás után újból, sőt néha az előbbinél alkalmasabb védelmet nyújtó helyen épűltek fel; ezeknek a védelmét azután a városi polgárság vállalata magára. Az ekként megerősített városok az Anjouk 290és a Hunyadiak korában újabb kiváltságokkal gyarapodván, csakhamar virágzásnak indultak és nem csupán az ipar és a kereskedelem középpontjaivá váltak, hanem a tudomány és a művészet számára is otthont nyítottak.
