IV. (Kún) László.
IV. (Kún) László.
Még ez év őszén megbukott a Joakim pártja és helyét legádázabb ellenségei, a Csákok foglalták el, a kikhez a Hunt-Pázmán nembeli Achilles fia Tamás, a későbbi szlavon bán is tartozott. Ez a helyzet azonban nem volt tartós, mert 1276-ban ismét a Henrikfiak és Joakim kerekedett felül s az utóbbi Achilles fia Tamást is kibuktatta a hivatalból. (Pauler: II. 342.) 1277-ben azonban a Henrikfiak összes méltóságaikat elvesztették, mire újból kitört a polgárháború. Csak 1278. nyarán sikerült a kibékülés, a mikor Csák Mátyus lett az ország nádora, a ki új méltóságában az Otakár elleni hadjárat alkalmával szerepelt első ízben. A csehek elleni hadjáratban, melylyel Habsburgi Rudolf a hatalmát megalapította, a honti várjobbágyok is részt vettek, köztük Palásti Guze fiai, Álmos és Fábián, a kiket utóbb a király a hadjáratban szerzett érdemeikért 1281-ben megnemesített, továbbá Rakonczai Miklós comes, Fülöp és Jakab, valamint Benke fiai, a kik utóbb Rakoncza falut nyerték adományul. (Hont várm. Oklt. 13. és 20. okl.) A dürnkruti diadal azonban nem hozta meg a belbékét. A IV. László király zavarteljes kormánya alatt elhatalmasodott főurak a polgárháború alatt a gyakori kormányváltozás következtében támadt zavarokat felhasználván, egyre-másra dúlták, rabolták a gyengébbeket. Már 1278-ban jelentették a királynak, hogy a Hunt-Pázmán Kázmérfiak elpusztítottak egy falut, Hunt fia Demeter comes (1275–78.) főispánsága alatt pedig annak egyik rokona, Palásti Jób, a Simonyiak jószágait (Kér, Nagy- és Kis-Kereskény, Varsány) pusztította. (Századok 1867. 129.) Noha Demeter főispán főrészes volt ezekben a pusztításokban,mégsem érte baj, nemcsak azért, mert Palást közelében emelkedő vára, melyről egy 1283-ben kelt oklevél emlékezik meg, biztos védelmet nyújtott néki, (Wenczel IV. 248.) hanem azért is, mert mindenkor meg tudta őrizni a király kegyét. IV. László király 1284-ben kelt oklevele, melylyel Hont helységet adja Demeternek, magasztaló szavakkal emlékezik meg hűségéről, melylyel iránta gyermekkora óta viseltetett. (Századok 1869. 627.) A belzavarok közepett, 1285. elején, újabb tatárbetörés híre is rémítette a lakosokat. Hontból is többen fegyverkeztek a tatárok ellen, így a Rakonczai nemesek, a kik már az Otakár ellenes hadjáratban is érdemeket szereztek.
László király feslett életmódja mindegyre növelte az elégületlenséget. 1287-ben az elégületlen főurak, többek között a Barsa nembeli Tamásfiak és a Héder nembeli Henrikfiak, ismét kitűzték a lázadás zászlóját; László király híveivel márczius havában a Zsitva folyónál foglalt állást, de megveretvén, onnan Korponára, majd Liptóba húzódott. Május 18-án azonban már a Csepelszigetről hirdetett kegyelmet a felkelőknek. A Zsitva mellett vívott ütközetben ismét ott találjuk a király oldala mellett a Rakonczai nemeseket; egyik rokonunk Budafia Pósa az életét is ott veszítette. (Pauler i. m. II. 394. Kubinyi Ferencz Hontvm. Oklt.)
E zavarteljes időkben Hont vármegye lakosai sem voltak mentek a támadásoktól. Forró Péter, Mikó zólyomi ispán fia, a Balassa család egyik őse, felhasználván a belzavarokat, váraiból, Kékkőről és a gyarmati toronyerődből ki-kitörvén, pusztította a vármegyét, sőt rokonainak jószágait is magához ragadta.
309De a Hunt-Pázmán nemzetség sarjai sem maradtak tétlenek. Hunt-Pázmán Tamás a Ladomér esztergomi érsek birtokait pusztította és ezért 1287-ben Gyürki helységet volt kénytelen az érseknek kárpótlásul átengedni. Hunt fia Benedek az érsek vadkerti jószágát perzselte fel, majd a dézsmát is lefoglalta; 1291-ben azonban halálos ágyán megbánván bűneit, végrendeletileg Nevelen nevű birtokát az érseknek, esztergomi házát pedig a sághi monostornak hagyományozta.
Valamennyin túltett azonban Hunt-Pázmán Kázmér fia Lampert, a ki apósának, Forró Péternek, halála után annak kékkői és gyarmati várait foglalta el és Forró Péter martalócz hadával hosszabb ideig rettegésben tartotta Hont vármegyét. Hasztalan fosztotta meg őt a király a rábizott birtokoktól és hiába ajándékozta azokat Demeternek, a Balassák ősének, a királyi adománynak egykönnyen nem lehetett érvényt szerezni. Demeter végül is rendes ostrom alá vette a gyarmati toronyerődöt, mely azonban az oklevelek szerint, csak nagy vérontás és emberáldozatok árán került a hatalmába.
A győzők a félelmetes ellenféllel szemben még ekkor sem mertek erélyesebben fellépni, hanem inkább egyezséget kötöttek vele. Ennek az 1290-ben kötött egyezségnek értelmében Lampert neje is részes lett a Forró Péter özvegyének átadott hidvégi favárban. (Századok 1867. 132.)
Alig egyezett meg Lampert a Balassákkal, rávetette magát az ipolysághi monostorra, azt felgyujtotta, a lakosokat legyilkolta és a monostor vagyonát elrabolta. (Fejér, VI. I. 217.) E merényletért azonban már felelősségre vonták, mire kárpótlásul egyezségileg 1292-ben Olvár birtokát kötötte le.
