Bercsényi Miklós.

Teljes szövegű keresés

Bercsényi Miklós.
A megrettent bécsi udvar gróf Schlick Lipót lovassági tábornokot küldte Ocskay ellen, a ki egyesülvén a gróf Forgách Simon vezérlete alatt álló megyei hadakkal, továbbá gróf Koháry és báró Ritschán csapataival, október 31-én Lévát foglalta vissza, majd Zólyom és a bányavárosok felé vonult, de Bercsényi Miklós és Károlyi Sándor a gyetvai győzelem után (november 15-én) Schlick hadát egész Körmöczig szorították vissza, mire Forgách Simon november 19-én kivezette a seregét Zólyomból és csak nagy veszteségek árán tudott a Schlick hadához csatlakozni. November 27-én Bercsényi is megindult a fősereggel Zólyomból és miután Selmeczbányát megszállotta, Bars-Szent-Kereszt felé vonult. (Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen V. l. 615. – Thaly Kálmán: A Bercsényi család III. 58.). A november 29-én tartott közgyűlésen az alispán bemutatta Bercsényi tábornoknak zólyomi táborából Hont vármegyéhez intézett levelét, melyben három nap alatt általános felkelést rendelt. A vármegye Madocsányi Pál alispánt és Kajali Pál jegyzőt küldte a Rákóczi táborába, a Duna-Tisza-közi főhadbiztos mellé pedig Bene Pált. A hadikötségekre 20 frtot vettetett ki portánként.
A vármegyében ekkor már csak Csábrág vára, a Koháryak fészke, daczolt a kuruczokkal. A vár ura, Koháry István, a zólyomi vereség után Schlick tábornok hadával visszavonulni kényszerülvén, öcscse Farkas, Hont vármegye főispánja, szintén elmenekült Csábrágról és 1704-ben Horvátországban, Dubrava várában elhalt. Rákóczi még 1703. deczember 7-én kelt levelével Duló Ádámot, a honti és Radvánszky Jánost, a zólyomi felkelő sereggel Csábrág ostromára rendelte. A vár csakhamar kaput nyitott és a Koháryak összes javai összeiratván, az uradalom zárgondnokául ifj. Rákóczy Pált nevezték ki. (Hőke Lajos kézirata.) Csábrág megszünt erősség lenni, bástyáit 1705-ben Rákóczi parancsára lebontották.
A következő év (1704) jórészt hadi készülődésekkel és a vallási sérelmek ügyében folytatott tanácskozásokkal telt el. A vallási egyenetlenségek tárgyában II. Rákóczi Ferencz több leiratot intézett a vármegyéhez, így február 15-én Miskolczról kelt rendeletében a templomnak és a plébánia-épületeknek erőszakos visszafoglalásától mindkét felekezetet eltiltotta, február 10-én Bercsényi Miklós is intézett e tárgyban levelet a vármegyéhez. Augusztus 7-én kelt leiratában Rákóczi a közeli országgyűlésig az eddigi rendelkezésekre való figyelemmel, mindkét (kath. és prot.) vallásfelekezeteknek plébániák, iskolák és templomok alapítását megengedi, a dézsmát és stólákat a jelenlegi állapotukban rendeli fentartani. 1704-ben minden portára 16 forintot, a nagyobb malmokra három, a kisebbekre egy forintot és ötven dénárt, a mészárszékekre is ugyanennyit vetettek ki.
Szeptember 12-én a harczoló felek fegyverszünetet kötöttek, a melyet október 31-éig meghosszabbítottak. A bécsi udvar ezalatt Széchényi Pál kalocsai érseket kérte a békeközvetítésre. Rákóczi ekkor Selmeczbányára, majd gyógykezelés 340végett a közeli Vihnyére jött, a hol huzamosabb ideig tartózkodott; itt várta be a császári biztosok és a külföldi követek megérkezését, a kik közül Széchényi Pál kalocsai érsek és Lamberg gróf császári államminiszter Komáromból Léván és Báthon át mentek Selmeczbányára a Géczy Péter és Ebeczky István vezetése alatt melléjük rendelt díszkisérettel, majd október 15-én gróf Seilern miniszter és Hamel-Bruiniux hollandi követ szintén Selmeczbányára mentek. Rákóczi ezalatt Vihnyén fényes udvart tartott. Október 20-án fogadta nagy fénynyel és pompával a hollandi követet; október 22-én Stepney lord angol követ is Bécsbe jött és onnan Pozsonyon és Léván át érkezett Selmeczbányára. Valamennyien a báró Hellenbach-féle palotában kaptak szállást. A békekövetek megérkeztével megkezdett tanácskozások szinhelye az 1889-ben lebontott szentantali nagy alsó kapu volt, melynek csak a kápolnája maradt meg. (A jelenlegi Szent Erzsébet-kápolna.)
A tanácskozások a kuruczok részéről Bercsényi, Károlyi Sándor, továbbá gróf Mikes Mihály, Jánoky Zsimgond és Ráday, – az udvar részéről pedig Lamberg gróf és báró Seilern miniszterek, továbbá a követek, valamint Széchényi Pál érsek, Viza János czímzetes püspök, a Rákóczival együtt 1700-ban elfogott Szirmay István, Okolicsányi Pál és gróf Koháry István vettek részt.
A tárgyalások október 22-én kezdődtek, de Seilern báró miniszter kiméletlen fellépése meghiúsította a békés kibontakozást. Mindenekelőtt a fegyverszünetnek három hóra való meghosszabbítását követelte, olyképen azonban, hogy az ország nyugati része egészen az Ipoly völgyéig a császáriak kezébe kerüljön. Seilern fellépése, a kit gróf Koháry István is buzgón támogatott, lehetetlenné tette a megegyezést, habár a külföldi követek, különösen lord Stepney, mindent elkövettek az ellentétek kiegyenlítésére. Október 28-án a hollandi és az angol követet Vihnyén fogadta Rákóczi, a kik másnap, búcsúlátogatást tettek Vihnyén és elutaztak Selmeczbányáról. (Thaly Kálmán: A Bercsényi-család tört. III. 261.)
A béketárgyalások meghiusulása után október 31-én Rákóczi is elindult Vihnyéről Érsekujvár ostromára, mely város november 16–17. éjjelén a kuruczok kezébe került. Ujból kitört tehát a harcz. Rákóczi deczember 13-án Galgóczról kelt levelében a vármegye hadi tartozását kétszáz lovasban és négyszáz gyalogosban állapította meg. A következő évben (1705) Bercsényi Miklós megismételte Rákóczi április 11-én kelt rendeletét és 1381/2 nádori porta után 542 hajdú kiállítását követelte; később azonban a kiállítandó hajdúk számát 142-ben állapították meg. Habár a harcz az ország nyugati részében szünet nélkül folyt, Rákóczi a békés kiegyenlítésről nem mondott le. Április 14-én Egerből kelt levelével felhívta a vármegyét, hogy a külfejedelmek kezessége mellett kötendő béke iránt a nézetét vallja. (Hőke Lajos kézirata.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem