Az 1861. évi képviselőválasztás.
Az 1861. évi képviselőválasztás.
Az április 2-ára egybehivott országgyűlésre az ipolysági kerületben Boronkay Lajost, a németi-i kerületben Blaskovich Pált, a szalkaiban Okolicsányi Antalt választották képviselőül. Alig nehány nappal az országgyűlés megnyitása után érkezett Teleki László megrendítő halálának híre. A május 13-án tartott közgyűlésen Rajner Pál I. alispán megható beszédben hangsúlyozta a nagy veszteséget, melyet az ország Teleki halálával szenvedett. a vármegye fényes gyászünnepélyt tartott Perőcsényben, az ottani református templomban és három napos gyászt viselt.
Az országgyűlés erőszakos feloszlatásával az alkotmányos élet csakhamar véget ért. Július 21-én gróf Forgách Antalt főkanczellárrá nevezték ki, mire csakhamar rákerült a sor a vármegyékre. Hont vármegye még két közgyűlést tartott; mindegyiket báró Majthényi elnöklete alatt. A július 29-én és 30-án tartott közgyűlésen, a főispán megnyitó beszéde után, elyben a helyzetet feltárta, a közgyülés bizalmat szavazott az országgyűlés mindkét házának. A szeptember 4-én és 5-én tartott közgyülésen, Pest vármegye körlevelére válaszolván, kijelentette a vármegye, hogy az 1848. évi törvényekhez szilárdan ragaszkodik és minden olyan lépést, mely azokkal ellenkezik, alkotmány- és törvényellenesnek tekint. A közgyűlés befejeztével, az elnöklő főispán zárószavaiban fájdalmasan említette annak a lehetőségét, hogy utoljára vannak együtt a bizottsági tagok; »meglehet« – úgymond – »hogy megszűnnek a bizottsági ülések, de a haza élni meg nem szűnik, a hazának örökké élni kell és élni fog!« (Gyürky i. m. II. 67.) A főispán jóslata csakugyan beteljesedett, de mire az önkény hatalma Hontig elért, a vármegyei tisztikar, a főispánnal együtt, beadta a lemondását, nehogy az önkényhatalomnak engedelmeskedjenek.
A főispán lemondásával, Forgách főkanczellárnak első sorban királyi biztosról kellett gondoskodnia. Miután Gyürky Medárd semmiféle hivatalt sem akart elvállalni, Salkovszky Lajosra esett a választás. Salkovszkynak nehéz feladat jutott osztályrészűl, mivel a vármegyei tisztikar legnagyobbrészt lemondott és az új tisztikart úgy kellett neki összefogdosni. alispánná és főjegyzővé olyanokat sikerült neki megnyerni, a kik csak az ügyvédséghez értettek. (Szilassy, Matuska és Kabzan Sándor), de a legtöbb tisztviselő alig ismerte a közigazgatást. (Gyürky i. m., Ii. 70.) Súlyosbította ezt, hogy a királyi biztosnak nem volt tekintélye; a közvélemény éreztette vele a megvetését, mint mindazokkal, a kik az önkény szolgálatába szegődtek. Ennek a következménye volt az a gúnyirat, mely akkoriban kézről-kézre járt és a mely az egész tisztikart gúny tárgyává tette. Salkovszkyt nagyon bántatta e gúnyirat, de a szerzőit akkoriban nem tudták kinyomozni; elborúlt kedélylyel végezte tehát még egyideig a hivatalos teendőket, azután 1862. február 3-án önkezével véget vetett életének.
Salkovszky váratlan halálával a vármegyei tisztviselők hivatalfőnök nélkül maradtak, míglen Andreánszky Sándor került a vármegye élére főispánként és utóbb, midőn gróf Zichy Herman foglalta el Forgách helyét, Hont vármegye élére Koreska József került és maradt 1865-ig, az alkotmány visszaállításáig.
Az 1861-től 1865-ig terjedő éveket főleg az erőszakos adóbehajtások tették emlékezetessé. A vármegye közönsége még az 1861. május 13-án tartott közgyűlésen eltiltotta a tisztikart az országgyülésen meg nem szavazott adók behajtásától. Időközben azonban az alkotmányos tisztikar leköszönt és az annak helyébe 396lépő kinevezett hivatalnokok megkezdték az adóbehajtást. De a nemzeti ellenállással szemben a hivatalnokok tehetetlenek voltak és így 1862-ben megkezdődött az adónak a katonasággal való behajtása. az adófizetők mégis inkább eltartottak 10–20 katonát, semhogy a reájuk kivetett adót befizessék. A kíméletlen adóbehajtás különben sok keserűségnek volt okozója és a kormánynak sem volt belőle haszna, mert az erőszakosan beszedett adó, eltekintve attól, hogy roppant költségbe került, jórészt elsikkadt a beszedők kezén. A provizorium alatt alkalmazást nyert hivatalnoki kar nem is volt alkalmas az adókezelésre. (Gyürky i. m. II. 73.)
A provizóriumnak egyébként is meg voltak számlálva a napjai: Schmerling szerencsétlen külpolitikája, a mindegyre növekvő pénzügyi bajok csak siettették bukását. Deák Ferencz husvéti czikke megtörte a jeget. Az uralkodó személyesen eljött Budára és a mezőgazdasági kiállítás megtekintése alkalmával az őt üdvözlő herczegprímás beszédére válaszolván, kijelentette, hogy Magyarország kielégítést nyer. Schmerling bukása magával rántotta gróf Zichy Herman kanczellárt is, kinek helyét Mailáth György foglalta el és ezzel ismét felderült az alkotmányos korszak hajnala.
Az új kanczellár ajánlatára, az 1865. év szeptember végén báró Majthényi László volt főispán az uralkodótól megbizást nyert az 1861. évi alkotmányos tisztikar visszaállítására. Az 1865. október hó 5-én tartott közgyűlésen Majthényi főispán újra alakította a tisztikart; első alispán lett Rajner Pál, másodalispán Zmeskall Zsigmond és főjegyző Majláth István. A tisztikar megalakítása ellen ugyan többen felszólaltak, sőt Hederváry Antal e miatt heves hirlapi támadást is intézett a főispán ellen, minthogy azonban a tisztikar megfelelt a közbizalomnak, csakhamar elsimultak az ellentétek.
