Az októberi diploma.
Az októberi diploma.
A deczember 12-ére egybehívott közgyűlés rendkívül nagy érdeklődés mellett ment végbe. Az elnöklő főispán, miután felolvasta az uralkodónak 1860. október 20-án kelt elhatározását (októberi diploma) és a főispán kinevezését, letette az esküt; jegyzőnek ideiglenesen Pongrácz Lajost nevezte ki. A főispán megnyitó beszédére Pongrácz Lajos válaszolt a vármegye közönsége nevében. Ekkor kiegészítették az 1848. évi megyebizottsági tagok névsorát és megalakították a középponti választmányt. A közgyűlés a »Szózat« hangjaival ért véget. Másnap megtartották a tisztújítást. I. alispán lett Rajner Pál, a későbbi belügyminiszter, II. alispán Buócz Kálmán, I. Főjegyző Pongrácz Lajos, II. főjegyző Palugyay Gusztáv. Az újonnan megalakúlt tisztikarnak nehéz feladata volt, mert nemcsak a közigazgatást, hanem a törvénykezést is át kellett vennie. A törvényszék, a másodalispán elnöklete alatt alakult meg és ugyanakkor árvaszéket is szerveztek.
Az októberi diploma kibocsátását az egész vármegye jobb jövő hajnalaként üdvözölte, de a következő év elején az általános örömöt már aggodalom váltotta fel. Az országgyűlés egybehívása még mindig késett, úgyszintén az 1848. 395évi törvények visszaállítása is; már előrelátható volt, hogy még évek hosszú során át tartó küzdelemre lesz szükség, míg az alkotmány győzedelmeskedik az önkény túlkapásaival szemben. Az 1861. január 21-én tartott közgyűlésen felolvasott királyi leirat már szemére is lobbantja a vármegye közönségének, hogy az októberi diplomában megszabott korlátokon túlcsapott, sőt e leirat a bizottsági közgyűlések betiltásával is megfenyegeti a vármegyét. A vármegye feliratban védekezett és a feliratát a társtörvényhatóságoknak is megküldötte. E közgyűlésen került szóba gróf Teleky Lászlónak, az emigráczió egyik legtevékenyebb szereplőjének ügye, a kit a szász kormány Drezdában elfogatott és Ausztriának kiszolgáltatott. Az uralkodó visszaadta ugyan Telekinek szabadságát, de a közéletben való szerepléstől eltiltotta. Hont vármegyében Telekinek még 1848 előtt is sok barátja és tisztelője volt, azonkívül birtokos is volt a vármegyében (Nagy-Csalomia, Nyék, Gyürki, stb.); kitörő örömmel üdvözölték tehát visszatértét, melynek a közgyűlés is kifejezést adott. (Gyürky Antal, II. 62–64. Pongrácz Lajos, Kivonatok Hontvárm. jegyzők 34–35.)
