Újabb katonai terhek ellenzése. Harcz a vármegye és a királyi biztos között.
Újabb katonai terhek ellenzése. Harcz a vármegye és a királyi biztos között.
1820-ban Európa déli részén ismét forradalmi láz szállta meg az embereket. Spanyolországban, Nápolyban felkelés támadt, melynek az elnyomására az udvarnak elsősorban pénzre és katonára volt szüksége. Még a piemonti hadjárat folyamán herczeg Metternich előterjesztésére az uralkodó 1821 április 4-én kelt leiratával az 1813. és 1815. évi ujonczjutalékból még hátralevő mennyiség kiállítására szólította fel a vármegyéket, ezt követte az 1822 augusztus 13-án a másik leírat, a mely az adónak november elsejétől kezdve ezüstben leendő kifizetését rendelte el, a mi, tekintettel a papirospénz és a pengőpénz értékarányára, a legsúlyosabb adóemeléssel volt egyértelmű.
Nógrád vármegye 1822 október 15-én és november 7-én tartott közgyűlésében tárgyalta e rendelet végrehajtását. Már az első közgyűlésen heves hangulat uralkodott; különösen Baloghy Lajos táblabíró kelt ki a rendeletek ellen, a melyeknek a végrehajtását, épen az ő beszédének a hatása alatt, a vármegye megtagadta. Ugyanígy határoztak a rendek a novemberi közgyűlésben is, a melyben Prónay Ferencz alszolgabíró és Ebeczky József, a Kolomperia egyik vezére vitte a főszerepet.
A kanczellária csakhamar tudomást vett a közgyűlés határozatairól. 1822 november 20-án báró Malonyay Nep. Jánost, Zemplén vármegye főispáni helytartóját küldte ki királyi biztosul annak a kiderítésére, hogy kik vettek részt a megye ellenszegülő határozatainak a meghozatalában. Báró Malonyay csakhamar Balassagyarmatra érkezett és az 1823 január 7-én tartott közgyűlésben már ő elnökölt. Törekvései, hogy a vármegyét a hozott hátározatainak a megmásítására bírja, hajótörést szenvedtek; a rendek, hivatkozván arra, hogy a miként azt már a Felséghez intézett kétrendbeli felterjesztésükben is kifejtették, az újonczok megajánlása az országgyűlés joga, »ennek következésében« – így végződik a közgyűlési határozat –, »a Tekintetes Rendek tovább is a Hazai Törvényekhez ragaszkodván s azon fogva a kívántt újontzoknak kiállításában ezúttal is meg nem egyezhetvén, sőtt ezen sérelmeket az Ország Gyűlésére is feltartván, oda nyilatkoztatják ki magokat, hogy ezen Felséges Rendelés és Parantsoló erőhatalommal tovább nem ellenkezhetvén, e tárgyban semmi activ részt nem vehetnek.« (Nagy Iván gyűjteménye.)
Malonyay királyi biztosnak ilyen körülmények között nem maradt más dolga, mint vizsgálatot tartani a mult évi közgyűlésekben történt felszólalások ügyében. Malonyay jelentéséből a kormány meggyőződést szerzett arról, hogy az őszi közgyűlésekben kik vitték a főszerepeket? Ezért azután csakhamar királyi leírat érkezett, a melyben a megyét szigorúan meginti, hogy a jövőben a szenvedélyes és a törvényhatóság szégyenére való cselekedetektől tartózkodjék, Prónay Ferencz alszolgabírót, Ebeczky József és Baloghy Lajos táblabírákat pedig dorgálja meg. Ezalatt azonban a vármegye, noha magának is elég baja volt a kormánynyal, a szorongatott Nyitra vármegye segítségére sietett és az április 23-án tartott közgyűlésben elhatározta, hogy miután Nyitra vármegyében az ujonczozás katonai erőhatalom alkalmazásával ment végbe, e sérelem ellen felírnak és orvoslása végett közbenjárásra kérik fel nemcsak a nádort, hanem a trónörököst, a primást, a kanczellárt és az országbírót, sőt magát Metternichet is, a kinek a közbenjárására a rendek különös súlyt helyeznek, mert, a miként a jegyzőkönyvben olvasható, az ő fáradhatatlan tevékenységének köszönhető Európa régi constitutionalis szerkezetének a fenntartása és így ő herczegsége iránt, valamint minden alkotmányos nemzet, úgy a magyarok is kiváló bizalommal viseltetnek. Ekkor már Malonyay nem volt a vármegyében; látván, hogy kényszereszközök alkalmazása nélkül nem boldogul, lemondott a királyi biztosságról. 500Ekkor gróf Brunswik József országbíró, a vármegye főispánja, a ki annak idejében a törvénytelen rendeletek végrehajtására nem vállalkozott, a felizgatott kedélyek lecsillapítása végett váratlanul a vármegyébe érkezett. Június 10-én ő elnökölt a közgyűlésben, a mely alkalommal a rendek még egyszer megkísérelték a felírást a királyhoz és a nádorhoz. A királyhoz intézett mérsékelt hangú feliratban előadták, hogy ők a szeretett király iránt érzett hű ragaszkodásuktól vezetve, a nádor felhívása nélkül is eleget tennének ő Felsége kívánságának az ujonczozást illetőleg, ha nem gátolná őket a törvény iránti engedelmesség kötelessége; minthogy azonban a király és a törvény iránti kötelességeiket egymástól szétválasztani nem lehet, kénytelenek a felség kegyéért esedezni, szabadítsa meg őket a dilemmától oly módon, hogy az újonczozás ügyét terjessze az országgyűlés elé. Még mielőtt a felirat a királyhoz jutott, június 7-én kelt királyi leirat értésükre adta a rendeknek, hogy a király Malonyait felmenti a királyi biztosságtól és helyébe báró Wenckheim Józsefet, Arad és Krassó vármegyék főispáni helytartóját nevezi ki, meghagyván neki, hogy az újonczozásra és az adókra vonatkozó rendeleteket hajtsa végre. Ezzel azután a koczka el volt vetve. A vármegye és a királyi biztos között a legélesebb harcz tört ki, a melyet Ballagi Géza már idézett műve (Millenn. Tört. IX. 107–114.) nyomán a következőkben ismertetünk.
Mivel a június 7-én kelt királyi leirat és a rendeknek a június 10-én tartott közgyűléséből a királyhoz intézett felirata keresztezték egymást, Koháry kanczellár, nehogy a királyi biztos elé akadályokat gördítsenek a rendek a miatt, mert az utóbbi feliratukra választ nem kaptak, azt javasolja a felségnek, intézzen haladéktalanul újabb leiratot Nógrád vármegye közönségéhez, feleletül a június 10-i feliratra, hogy mire Wenckheim a megyegyűlést egybehívja, a királyi választ felolvashassa.
A felség elfogadván a kanczellár előterjesztését, kibocsátotta a válaszát a június 10-i feliratra, de mielőtt a királyi biztos Balassagyarmatra érkezett és az augusztus 28-ára hirdetett közgyűlést megtartotta, a rendek augusztus 25-én tartott közgyűlésükben elkeseredett hangú határozatban válaszoltak a június 7-én kelt leiratra. Előrebocsátották a rendek, hogy a legfelsőbb rendeletet annyival is inkább mély fájdalommal vették, mert remélték, hogy a haza törvényeiben és ő Felsége iránt való és soha semmiféle viszontagságoktól meg nem tántorítható hűséggel tett többszöri alázatos előterjesztésükre ő Felsége kedvező elhatározását bizton remélték. Az új királyi biztos megbízása ellenkezvén az 1805:V. törvényczikkel, törvényesnek el nem ismerik, hanem ragaszkodnak az adó és az ujonczozás ügyében hozott határozatukhoz, a melytől semmiféle hatalom és kényszerítő eszköz nem fogja sem őket, sem a tisztviselői kart eltántorítani. Azt ők is óhajtják, hogy az adó fizetése pengő pénzben történjék, de a fizetés módját csakis az országgyűlés állapíthatja meg; az újonczozásra nézve pedig a maguk számára is azt kérik, a mit ő Felsége Bars vármegyének megengedett: a szabad toborzást. Ha a feliratukra legfelsőbb válasz érkeznék – minthogy a királyi biztos elnöklete alatt sem ők, sem a tisztviselők nem tanácskozhatnak – kérik a királyi biztost, hogy a tisztviselők útján közölje velük a leiratot, a melyet törvényes elnökük vezetése alatt fognak tárgyalni. Végül köszönetüket fejezik ki a nádornak, a ki hathatós közbejárásával kieszközölte Bars vármegye részére az említett kedvezményt, Bars vármegyének, mely a súlyos viszonyok között tanúsított tántoríthatlan szilárdságával engedékenységre bírta ő Felségét és Malonyay volt királyi biztosnak, a ki hazafiságának fényes tanujelét adta azzal, hogy félrevonult, a mikor látta, hogy megbízatása a törvénynyel össze nem egyeztethető.
Wenckheim királyi biztos aug. 26-án Gyarmatra érkezvén, meglepve vette át Gyürky Pál alispán kezéből a megelőző napon hozott közgyűlési határozatot. Majd Gyürky alispán vezetése alatt küldöttség tisztelgett nála, azzal a kéréssel, hogy megbízásának végrehajtását függeszsze fel addig, a míg az augusztus 25-én kelt feliratra válasz nem érkezik és hogy támogassa a legfelsőbb helyen a kérésüket, a melytől semmi szín alatt sem tágítanak. Wenckheim erre azt válaszolta, hogy igyekezni fog a rendek kívánságát a felség parancsaival összeegyeztetni, de kéri, adjanak erre módot azzal, hogy az ő elnöklete alatt tartsák meg a kihirdetett gyűlést és ott olvassák fel a királyi rendeletet. Gyürky azonban azt válaszolta, hogy ezt a kívánságot kivihetetlennek tartja, mert attól tart, hogy a felizgatott tömeg a királyi biztos személyét is támadás tárgyává 501tenné; ezért azt tanácsolja neki, hogy a gyűlésen ne mutassa magát. Wenckheim az alispánnak kitérő választ adott, de a gyűlés napjának reggelén magához rendelte a két alispánt, meg a főjegyzőt és meghagyta nekik, hogy a gyűlést azonnal oszlassák föl és ő Felsége további rendelkezéseig ne merjenek gyűlést tartani. Gyürky alispán így is járt el, a gyűlést megnyitotta, de nyomban be is rekesztette és a teremből eltávozott. A rendek azonban ott maradtak és Gyurcsányi Gábor másodalispánt visszatartva, iszonyú zaj közepett elhatározták a gyűlés folytatását. Ekkor a vármegye pecsétjét követelték az alispántól, a ki ezt megtagadta, mire a rendek a vármegye levéltárából vettek ki egy pecsétet, de ezt az odarendelt katonaság a másodalispán kezéből kivette. Az ifjúság vezérlete alatt álló tömeg izgatottsága nőttön-nőtt, mind a teremben, mind a megyeháza előtt. A királyi biztos készenlétbe helyezte a katonaságot és Nagyorosziból egy század dragonyost is rendelt oda. Összeütközésre még sem került a sor, mert a rendek, elhatározván, hogy a rajtuk esett sérelmet a többi megyével közlik, szétoszlottak, illetőleg a gyűlésnek másnapra való halasztását mondották ki. A királyi biztos azonban elhatározta, hogy a közgyűlés megtartását megakadályozza. Délután magához rendelte a tisztikart, de mivel a tisztviselők vonakodtak előtte testületileg megjelenni, egyenként beszélt velük és meghagyta nekik, hogy a gyűlés ideje alatt otthon, vagy a hivatalos helyiségekben tartózkodjanak. Augusztus 29-én a két alispán és a szolgabírák háza elé katonákat állíttatott, hogy a lakásukat el ne hagyhassák, a főjegyzőt, a fő- és aladószedőt, a számvevőt és a levéltárnokot pedig az alatt az ürügy alatt, hogy tanácskozni akar velök az adó kivetéséről és behajtásáról, magához hívatta és ebédre marasztalván, nem engedte, hogy eltávozzanak. Ezenfelül lovaskatonákat rendelt a megyeháza elé, azzal az utasítással, hogy egyeseknek engedjék meg a ki és bejárást, de a tömeges bevonulást akadályozzák meg. Ily módon sikerült neki a közgyűlés megtartását megakadályozni; mindamellett a megyeháza előtt egybegyűlt rendek, Szmrecsányi Dénes tiszti ügyész vezetése alatt, kalaplevéve a katholikus templom nyugati oldalán elterülő térségre vonultak és minthogy az összes főbb tisztviselők katonai őrizet alatt voltak, Prónay Ferencz legidősebb alszolgabírót elnökké kiáltván ki, elhatározták, hogy a levéltár kulcsait és a vármegye pecsétjét átveszik a katonai őrizet alatt álló Gyurcsányi másodalispántól és az átvételre Desseffy Imrét, Diószeghy Tádét és Beniczky Lajos alszolgabírót küldték ki, egyúttal pedig a közgyűlésnek másnap reggel Szügy helységben leendő folytatását mondották ki. (Nagy Iván gyűjteménye. VI. 273.)
Mindez azonban a legnagyobb titokban történt, úgy, hogy sem a királyi biztosnak, sem a vármegyeházát őrző katonaságnak nem volt róla tudomása. Wenckheim, abban a hiszemben, hogy a közgyűlés megtartását sikerült megakadályoznia, a katonaságot elrendelte a vármegyeháza és a főbb tisztviselők lakásai elől, a saját lakásán letartóztatott tisztviselőket is hazabocsátotta, Gyürky alispánnak is engedélyt adott a távozásra s ő maga szintén ott hagyta Balassagyarmatot. Gyürky, a ki ekkor már mindenben engedelmeskedett a királyi biztosnak, főleg azért kért szabadságot, hogy azalatt míg távol lesz, lecsillapuljon a rendek haragja ellene. Mielőtt eltávozott, ősi szokás szerint a négy szolgabíró jelenlétében átadta a vármegye pecsétjét Gyurcsányi másodalispánnak. Ezalatt a rendek a legnagyobb csendben Szügy helységben gyűltek össze; mire megvirradt, már együtt voltak mindazok, a kik az előző napra tervezett közgyűlésre egybesereglettek. Kitörő örömmel üdvözölték a vármegye pecsétjével megérkező Gyurcsányi másodalispánt, a ki csakhamar megnyitván a gyűlést, meghívta a rendeket másnap, szeptember 1-én, a vármegye székhelyén tartandó közgyűlésre. Addig is azonban attól tartván, hogy a gyűlésüket ismét megtalálják hiúsítani, a rendek ott nyomban elfogadták a tiszti ügyésztől az előző napon szerkesztett tiltakozást, a melyet a váczi káptalan levéltárában rendeltek elhelyezni. A váczi káptalan át is vette megőrzés végett a tiltakozást; e miatt azután a legfelsőbb helyről szigorú dorgálásban is részesült. Gyürky alispán értesülvén a történtekről, legott visszafordult és követelte a pecsétet a másodalispántól, a ki azonban kijelentette, hogy a pecsét átadását mindaddig megtagadja, míg a megtartott közgyűlésről jegyzőkönyvet nem vesznek fel és a társ-törvényhatóságokhoz intézett körlevelet, a melyben elpanaszolják az elkövetett hallatlan erőszakosságokat, valamint a feliratot le nem pecsételik.
A Nógrádban történtek híre csakhamar eljutott a társ-törvényhatóságokhoz. 502Bár a kanczellária október 4-én kelt rendeletében megtiltotta a nógrádi körlevél tárgyalását, több vármegye, így Abaúj, Bereg, Hont, Gömör, Somogy, Borsod, a magáévá tette Nógrád ügyét és élesen kikelt a királyi biztosok ellen. A kanczelláriát sehogy sem elégítette ki Wenckheim működése, a ki szabadulni szeretett volna a kellemetlen megbízástól. Mindamellett Koháry kancellár, bár ő is hibáztatta Wenckheim eljárását, az adott körülmények között azt ajánlotta a királynak hogy ismét őt küldje ki Nógrádba királyi biztosnak. Egyúttal javasolta, hogy a rendeknek a toborzásra vonatkozó kívánságát olyan módon teljesítsék, mint a barsiakét, de az adó ügyében ne engedjenek, hanem ha a rendek a legfelsőbb parancsot még mindig vonakodnának teljesíteni, a királyi biztos maga vesse ki és hajtsa be az adót, a vakmerő kihágások tárgyában pedig vizsgálatot tartván, vonja felelősségre a bűnösöket. A király szeptember 17-én kelt leiratával megbízta már Wenckheim Józsefet, hogy feladatát Nógrádban juttassa befejezéshez. Az október 22-én Weiszkirchenben kelt királyi rendelet pedig szigorúan meghagyta a vármegyének, hogy az újonczok kiállítása és az adó ügyében kibocsátott rendeleteket hajtsa végre.
Wenckheim királyi biztos a november (Nagy Iván adatai szerint deczember) 4-ére kihirdetett közgyűlés napján katonasággal vetette körül a megyeházát és nem érezvén magát biztonságban, katonatisztek kíséretében ment a terembe. Három szolgabírót, Horváth Gedeont, Sréter Lászlót és Tihanyi Ferenczet, a kik elleneszegültek ama parancsának, hogy a többi tisztviselőkkel együtt vegyenek részt a gyűlésben, egy alezredessel vezettette a terembe. Maga a gyűlés igen rövid ideig, mindössze csak addig tartott, a míg a királyi leiratokat felolvasták. Ez után a királyi biztos az augusztus 25-iki és a Szügyben augusztus 30-án tartott közgyűlés jegyzőkönyveit széttépte.
Mindjárt a gyűlés után, a tisztviselők közreműködésével, szabad toborzás útján megkezdődött az újonczozás. Az adószedők ellenben megtagadták az adókönyvecskéknek a községektől való beszerzését, mire a lakásukat egy-egy tiszt vezérlete alatt katonák szállották meg, a kiket a saját költségükön mindaddig kénytelenek voltak élelmezni, a míg a királyi biztos rendeletének eleget nem tesznek. A kivetést maga a királyi biztos kényszerűlt elvégezni és sajátkezűleg írta be az egyes községekre eső adót az adókönyvecskékbe.
A deczember 27-én kelt legfelső kéziratban az uralkodó utasította a kanczellárt, hogy Wenckheimnek és báró Taxis vezérőrnagynak, a katonaság parancsnokának, fejezze ki a megelégedését sikeres tevékenységükért; megbízta egyúttal a királyi biztost, hogy a megtartandó vizsgálat után terjessze be azoknak a neveit, a kik őt eljárásában támogatták, valamint azokét, a kik ellene szegűltek, az utóbbiakat azért, hogy a legközelebbi tisztújításkor a főispán őket ne jelölhesse. Wenkheim azonban megelégelte a dicsőséget és mihelyt az adóbeszedéssel elkészült, sietve kérte a felmentését. A kormány azután Adamovics Antalt, Verőcze vármegye főispáni helytartóját bízta meg a vizsgálat vezetésével, a ki még 1824-ben is folytatta a kihallgatásokat, a melyek hovatovább elposványosodtak.
Ezzel Nógrádban befejeződött a hatalmas színjáték, a mely, ha a vége felé veszített is hatásából, nem tűnt el nyomtalanul, mert hogy az újkori államalapítás nagy küzdelmei közepett korszakot alkotó 1825. évi országgyűlés összeűlt, elsősorban a vármegye ellentállásának köszönhető és a mennyiben ennek az országgyűlésnek az alkotmány megmentésében része volt, e nehéz munka érdeméből az oroszlánrészt ama vármegyéknek kell adnunk, a melyek ellentállásukkal az országgyűlés egybehívását siettették és a melyek között az első hely kétségtelenül Nógrádot illeti meg.
A kormány báró Wenckheim távozása után egy ideig nem engedte meg közgyűlések tartását, csak 1824 szeptember 7-én gyűltek egybe a rendek közgyűlésre gróf Brunswik főispán elnöklete alatt, a kinek bölcs mérséklete, törvénytisztelete lett volna hivatott a felkavart szenvedélyeket lecsillapítani. Mielőtt azonban a vármegyei önkormányzat ismét megkezdte a működését, a rendeknek az udvari önkény még egy megnyilvánulásával kellett találkozniok. A közgyűlés megnyitása után a főispán felolvastatta a gróf Almásy Ignácz ellenjegyzésével 1824 július 30-án kelt királyi leiratot, a mely a rendeket a múlt évi augusztus 28–29-én Balassagyarmaton történtekért, úgyszintén a Szügyben augusztus 30-án kelt tiltakozó határozatokért keményen megdorgálja. A közgyűlés a leiratra 503igen mérsékelt hangú feliratban válaszolván, elhatározta, hogy a hadi adónak a királyi biztos részéről az egyes községekre történt felosztása és kivetése ügyében a legközelebb egybehívandó országgyűléshez fordul panaszával, a mely czélból bizottságot küldött ki. Ekkor már mindegyre jobban várta a nemzet az országgyűlést, a melyet az 1825 júl. 3-án kelt királyi meghívó szept. 11-ére tűzött ki.
