Megszünt egyházak.
Megszünt egyházak.
Még e gyászos időszak előtt, s részben később, megszűntek a következő egyházak: Divénybe 1639-ben Balassa Imre özvegye, Bosnyák leány, plebánost hozott, a predikátort kiűzte s az egyházat megsemmisítette. Kékkő várbeli egyház megszűnt a Balassák római katholikus hitre térésével. Megszűnt Ludány, hol még 1656-ban superintendens-választó zsinatot tartottak. Orosziban hajdan mindkét protestáns felekezetnek anyaegyháza volt. Terényben, Toldon, Kazáron, Keszegen, Gácsalján hasonlóan virágzó eklezsiák voltak, ma mindezek teljesen megsemmisültek, valamint a szécsényi mindkét felekezetű és a losonczi ev. és számos ref. egyház. Jellemző a losonczi ev. egyházra, hogy virágzó gimnáziuma volt, de temploma papja nem, Tamásiba járt templomba, de azért sohasem tartotta magát leánygyülekezetnek.
Mint oldott kéve, hullott szét a nógrádi protestántizmus, a gyászévtizednek nevezett nagy üldözés után. Egyes vagyonos nemes urak udvari papokat tartottak, mint a Mocsáryak Lapujtőn, a Sréterek Surányban, sőt volt idő, mikor Surányban két Sréter család, két külön udvari papot tartott. A nemes urak ügyeibe ez időben sem avatkozhatott sem a klerus, sem a hatalom s így Surányban fennáll az ev. egyház napjainkig, míg Lapujtőn – Mocsáryék római katholikus hitre térésével – megszűnt az anyaegyház és filiává változott át.
Ama gyűlekezetek, melyek később életre keltek, a gyászévtized alatt vesztették el templomaikat, egyházi épületeiket, jövedelmeiket, mint Nagykürtös, Alsóesztergály, Szentpéter, Nagysztráczin, Nagylam, Maskófalva, Lónyabánya, Szinobánya, Turicska, Ozdin és Uhorszka. * De úgy látszik, ez az állapot csak időleges volt, mert az 1687-iki pozsonyi országgyűlésen a protestáns sérelmek között Nógrád nem szerepel.
1681. évi soproni orsz. gyűl. az ev. sérelmei. Közli Zsilinszky M.: A m. orsz. gyűlések vallásügyi tárgyalásai. III. 504. l.
1683-ban Mazsári Jakab, hitjelölt, egyházmegyei tisztikar hiányában, hogy felszentelhető legyen, Bezzegh István nógrádi alispántól visz ajánlólevelet Turóczi superintendenshez, ki is látva e körülményből a nógrádi állapotokat, levél útján felhívta az alispánt, hogy az esperességben a régi rendet állítsa vissza.
Bezzegh alispán még azon évben összehívta az ev. papokat Tamásiba, hol Bulyovszky Ferencz, hevesvármegyei jegyző, Pelárgus György, Batta Pál és más világi urak jelenlétében megtartott esperességi gyűlésen, Marczelli György tamásii papot esperessé, Vietoris János alsósztregovait pedig decanussá megválasztották.
Ily alapon indult meg újra a vármegyében a lutheránusok egyházi élete 1683 július 29-én, de a teljes tisztikart csak 1685. évi májusban választották meg.
A nagygyűlés lezajlása után ily mérvű általános csapás nem érte többé a protestantizmust, de azért állandó volt az üldöztetés. De miután a külhatalmak is borzadva látták a magyarországi eseményeket és nem egyszer közbe is vetették tekintélyüket a magyar protestánsok érdekében, a hatalom, egyesűlve a clerussal, jónak látta harczmodort változtatni.
