Hidas.

Teljes szövegű keresés

Hidas.
Hidas, erősen magyarosodó, felsőcsallóközi német kisközség 169 házzal és 1025, róm. kath. vallású lakossal. Ősrégi szabadalmas község, mely 1238 óta szerepel. Régi kiváltságait már a XIII. században kapta. Hajdani neve, melyet a XIII. századtól egész a mult század végéig viselt, egész a legújabb időkig Pruck volt. I. Károly király 1335-ben Jakab pozsonyi bírónak és a bíró komájának birtokrészt adományoz itt, melybe két évvel később iktatták be őket. Az 1553-iki adókivetés szerint Serédy Gáspár nevén 4, Mérey Mihályén 5 és Farkas Ignáczén 1 porta adózik. 1647-ben részben a Kerekes család, részben az éberhardi uradalom bírja és e réven a Balassa, a báró Jeszenák és a gróf Apponyi család lett az ura, ma pedig a báró Vay családnak van itt birtoka. Ősi temploma 1315-ben már mint régi templom van említve, a mikor Károly comes helybenhagyja Belye comes régibb adományát az itteni templom javítására. Mai temploma az ősinek a helyén a XV. századnak a vége felé épülhetett, késői gót stilben. A községet az idők folyamán sok csapás érte; u. m. 1764-ben földrengés, 1769-ben tűzvész, a mikor is majdnem az egész község leégett. 1831-ben és 1873-ban kolera, 1857-ben, a mikor a templom is leégett és 1863-ban tűzvész martaléka lett a község. Hozzá tartoznak Valentinlak, Vay és Winkler béreslakok. Postája és távírója Éberhard, vasúti állomása Püspöki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem