A városi villamosvasút

Teljes szövegű keresés

A városi villamosvasút
1868-ban több temesvári polgár a Gyárkülvárost, a Belvárost, a Józsefkülvárost és a pályaudvart összekötő lóvonatú vasút építési és üzleti engedélyt eszközölt ki, melynek érvénye az üzem napjától 40 évre terjedt, azzal a kikötéssel, hogy a vasút az engedély lejárta után megy át ingyen a város tulajdonába.
A lóvasútat 1869 novemberben adták át a forgalomnak, a társaság engedélye tehát 1909. évi november havában járt volna le. Idővel az eredetileg 6 kilométernyi közuti vasút a forgalmi igényeket már nem elégítette ki. A város tehát 1895-ben felhívta a közuti vaspályatársaságot, hogy a hálózatnak villámos földfeletti vezetékkel való kiépítése és az engedélynek megfelelő meghosszabbítása mellett leendő üzembehelyezése és esetleg jelenlegi hálózat kiterjesztése iránt, terjesszen elő részletes javaslatot.
Hosszas tárgyalások után a város az 1896. évi február hó 17-én tartott közgyűlésben a villamos üzemre való átépítés és a tervezett új vonalaknak ugyanoly üzemerőre való kiépítése, berendezése és üzembentartása iránt 1959. évi deczember hó 31-éig terjedő időtartamra kötendő szerződést elfogadta, majd az 1896. évi május hó 11-én megejtett közigazgatási bejárás eredményéhez képest módosított végleges területhasználati szerződést, 1896. évi november hó 30-án elfogadta.
Az engedélyokirat az építéshez, berendezéshez és a forgalmi eszközök beszerzésére szükséges tőkét 1,120.000 forintban állapított meg s feljogosította a társaságot, hogy 175.400 forintnyi régi alaptőkéjének hozzászámításával, 1,295.400 forint össztőkéjének 2/5-öd része erejéig, 4 1/2%-os elsőbbségi kötvényeket, a fennmaradó része erejéig pedig részvényeket bocsáthasson ki.

Városi Gizella-árvaház.

Részlet a Losonczy-térről.

A kormányszéki épület

A Fehér-Kereszt Egylet Poliklinikája.

A Fehér-Kereszt Egylet szülészeti osztálya és bábaképzője.
159Az építkezések, a lóvasúti közlekedés zavartalan fenntartása mellett, 1899. év elején befejezést nyertek s 1899 július hó 27-én megkezdődött a villamos városi vasút üzeme, melynek forgalma és jövedelmezősége minden várakozást felülmuló lendületet nyert, mert míg a lóvonatú vasútnál az 1898. évben 874.900 szállított személy után a bevétel 185.776 korona volt, addig a bevétel a villamosüzem első évében 1,922.300 személy után, 306.210 koronára szaporodott.
1902. év végével a magyar államvasutak budapest-orsovai vonalrészét a város belterületéről a katonai gyakorlótérre helyezték ki és ezáltal a villamos közuti vasútra nézve olyan jelentékeny forgalmi akadály szünt meg, hogy a kocsi-foralom és a vasút bevételei is az első nyolcz hónapban 10%-nyi emelkedést értek el.
Ily körülmények között a város érdekében állónak látszott a villamosvasút forgalomban levő részvényeinek megszerzésére törekedni s ez uton keresni a módot arra, hogy a város a vasút fölött való rendelkezési jogát magának biztosítsa. A forgalomban levő 5870 darab részvényből azoknak több mint 4/5-öd része, t. i. 4825 darab, a Magyar Vasuti Forgalmi Részvénytársaságé volt. A vasút által az engedélyokirat alapján eredetileg kibocsátott 5150 darab 1,030.000 korona névértékű 4 1/2%-os elsőbbségi kötvényből még forgalomban volt 5097 darab 1,019.400 korona névértékű elsőbbségi kötvények beváltása is czélba vétetett.
A Magyar Vasúti Forgalmi Részvénytársaság képviselői hozzájárultak a részvények vételárának végső összegképen, 265 koronában való meghatározásához. A város közönsége ez ajánlatot 1903 augusztus 31-én tartott közgyülésében elfogadta, elhatározta továbbá, hogy a közönség körében forgalomban lévő többi részvényeket ugyanazon árban megveszi és a vasút elsőbbségi kötvényeinek a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1903 november hó 30-án kelt ajánlatához képest, 99.5% árfolyam mellett való beváltását is elhatározta. A villamos vasúti részvények és elsőbbségi kötvények beváltására szükséges költségek fedezhetése végett, a város közönsége a Magyar Jelzáloghitelbanktól 2,654.587 korona névértékű törlesztéses kölcsönt vett fel, 4.825 annuitás mellett, 50 évi törlesztésre, 97% árfolyam mellett. A vasút részvényei és elsőbbségi kötvényeinek megvételére szükséges kölcsön törlesztésére tehát 50 éven át fizetendő évi 128.083 korona volt szükséges.
A közönség körében levő részvények beváltása akadály nélkül történt meg, a mennyiben a városi tanács részéről kibocsájtott felhívásra, a forgalomban volt részvények és elsőbbségi kötvények – csekély kivétellel – beváltás alá kerültek.
Magának a villamos vasútnak a város részére való megszerzése pedig egy adásvételi szerződéssel történt, melyben a város a vasútat a részvénytársaságtól 2,571.150 korona vételár mellett megvette. A vételár törlesztését úgy állapították meg, hogy a város átvállalja a részv.-társasági kötvények beváltását és a részvényeknek egyenként 265 koronáért való megvételét és a társaságnak való átadását.
Ez időben a vágányhosszúság 14.264 méter, az üzemhosszúság pedig 10.315 méter volt, míg a kocsipark 17 darab egy-egy Walkermotorral felszerelt személyszállító villamos kocsiból, 10 pótkocsiból és 5 teherkocsiból állott. A megnövekedett forgalom jobb kielégítése czéljából a villamos vasútnak a város által való birtokba vétele óta, gyors egymásutánban bővítették ki a hálózatot. A vágányhosszúság 17.067 méter, az üzemhosszúság 10.919 méterre emelkedett. Az új vonalak és a második vágány építésével kapcsolatban már az 1906-ik évben 6 darab új motorkocsit szereztek, miáltal a kocsipark 23 motorkocsira szaporodott.
Az igazgatóság abbeli törekvése, hogy az évről-évre mindinkább növekedő forgalmi igényeknek fokozottabb mértékben felelhessen meg, újabb vonalak tervezésében és kiépítésében valósult meg. A közönségnek a közlekedő motorkocsik túlzsúfoltsága iránti panaszát orvoslandó, a város 1908-ban ismét 6 darab motorkocsit szerzett be, továbbá 1909-ben több új vonalat és kettős vágányt építtetett.
A villamos vasútnak a város kezelése alatti időben foganatosított mind ez építkezéseit a forgalom fennakadása nélkül fejezték be s összköltségük 550.000 K-ra rúgott, mely összeg a mellett, hogy 1909 végéig a városi házipénztár javára (évi 30.000 K) 170.000 K-át, a vasút megvételére felvett kölcsönkamat és törlesztési részleteinek kiegyenlítésére 771.000 K-át fordítottak, a villamos vasút folyó bevételeiből, illetőleg feleslegeiből nyert fedezetet, úgy hogy a villamos városi vasút a vételáron kívül nem vett fel kölcsönt, sőt maga a vállalat adott a városi útalapnak a Temesvár-varjasi h. é. vasúthoz megszavazott hozzájárulás czéljaira 50.000 K kölcsönt.
A villamos városi vasút forgalmának növekedésére jellemző, hogy 1900-ban 780.221 kocsik méterenként 2,397.492 személyt szállítottak s a bevétel 306.210 kor., 1601905-ben 919.887 kocsi-kméterenként 3,663.613 személy után a bevétel 426.911 kor. volt, 1911-ben pedig 1,592.523 kocsi-kméterenként 7,694.173 személy után a bevétel 782.425 kor. volt.
Temesvár tehát messze felülemelkedik más hazai városok közúti vasúti forgalmán, a miről az 1910. évről kiadott következő hivatalos adatok (csupán a legforgalmasabb városokról) tanúskodnak.
Város
Pályahossz, km.
Járművek
Menetek száma
Szállított személyek
Bevétel ezer kor.
Pozsony
11.0
8
241.542
2,656.952
341.7
Fiume
5.3
13
172.901
2,593.515
293.0
Nagyvárad
22.9
26
32.433
3,190.267
625.0
Szeged
17.7
31
143.377
3,459.891
506.4
Temesvár
10.9
39
320.043
6,652.571
706.5
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem