Városi zálogház

Teljes szövegű keresés

Városi zálogház
A város közönsége a csekély összegű zálogkölcsönre szoruló szegény néposztály érdekében 1901-ben elhatározta, hogy városi zálogintézetet állít fel és annak vezetésével és kezelésével a Temesvári Iparbank részvénytársaságot bízza meg. A jogviszonyt egy hat évre terjedő egyezség szabályozza. Az intézet köteles értékpapírokra, arany- és ezüstneműekre, ruhaneműekre 20 korona értéken alul is zálogkölcsönöket adni s a nyujtandó kölcsönösszegek behajthatósága tekintetében minden koczkázatot s a kezelés kifogástalansága tekintetében is a teljes biztosítékot elvállalni. A kamatláb megállapítása értékpapíroknál egyelőre 8%-ban, arany és ezüstneműek után 15%-ban, ruhaneműek után 18%-ban czéloztatik ugyan, de kedvező körülmények között a kamatláb leszállítását már az egyezség tartama alatt is kilátásba vették. A szükséges forgalmi tőke, egyelőre 200.000 korona erejéig, a város szavatossága melletti kölcsön útján, legfeljebb azonban 1%-al a bankkamatláb fölött, lesz beszerzendő s ez a kölcsön a szükséghez képest, kormányhatósági jóváhagyás alá terjesztendő külön közgyűlési határozat alapján, fel is emelhető. A város az első öt évben, míg a zálogintézetnek tiszta jövedelme alig lesz, a Temesvári Iparbankot anyagilag olyképen támogatja, hogy az első évben 2000, a másodikban 1600, a harmadikban 1200, a negyedikben 800 és az ötödikben 400 korona pénzbeli segélyben is részesíti, köteles lesz azonban viszont az intézet a zálogintézetben elérendő tiszta jövedelemből 10'%-ot a városi szegényalap javára évenként a városi pénztárba befizetni.
A városi zálogház 1902. évi május hó elsején, a városi házipénztárból előlegezett 20.000 korona üzemtőkével, megkezdte működését. A zálogház forgalma az első két évben mutatja a legerősebb emelkedést és a fennállott magánzálogházakra alig gyakorolt káros hatást, de a szegény néposztálylyal szemben a legmesszebbmenő előzékenységgel, a legkisebb zálogkölcsönöknél még némi áldozattal is dolgozott és az üzleti kört kibővítette. Nevezetesebb tiszta nyereség csak 1908. évtől kezdve mutatkozik, mióta a zálogállomány 200.000 koronán túl emelkedett.
Az 1909. év végéig, vagyis hét és fél év alatt az üzemtőke kamatoztatásán fölül, a kezelő pénzintézetre 21.085 korona, a városi szegényalapra 4944 korona, összesen 25.728 korona tiszta nyereség jutott. A kezelő bank azonkívül a városi házipénztárból megkapta még a 6000 korona kikötött segélyt. A városi zálogház 1910. évi április hó 4-én a város kezelésébe ment át, a mit már augusztusban a józsefvárosi takarékpénztárra ruházott át.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem