Legfelsőbb kézirat a magyar kanczellárhoz.
Legfelsőbb kézirat a magyar kanczellárhoz.
Kedves b. Vay!
Mai elhatározásaimmal a m. é. okt. 20-diki diplomámban felállított elvek valósítására szükséges intézkedéseket kibocsátván, jónak látom egyszersmind azon módnak megállapítását, hogyan történjék a birodalmi tanácsba menendő követek választása magyarországi királyságomban, a horvát- és tótországi királyságban s az erdélyi nagyfejedelemségben, az országos törvények szerinti alkotmányos elintézésére utalni.
Egyuttal a birodalmi tanácsot, monarchiám valamennyi országa javát 1860-dik okt. 20-diki diplomám II-ik szakasza értelmében egyaránt érdeklő, sürgős ügyek eligazítása végett f. é. ápril 29-kére egybehívtam.
A birodalmi tanácsba menendő követek miképi kiküldetésének végleges alkotmányos megállapítását magyarországi királyságomban nagyon föltételezvén az ország belső alkotmányos helyzetének alakulása; az pedig azon mértékben kecsegtetvén a monarchiám többi országával való egyetértő közreműködés üdvös sikerével, a melyben ezekkel összhangzásba hozatik; ezen intézkedések azonban előreláthatólag több időt s kimerítőbb tárgyalásokat igényelvén: Ön haladéktalanul terjeszsze elém javaslatait, melyek szerint a magyar országgyűlés föl leszen szólítandó, hogy követek kiküldése által már a legközelebbi birodalmi tanácsi gyűlésben is egyfelől kellően tartsa fönn az ország befolyását azon ügyekre, melyekben okt. 20-diki diplomám II. szakaszához képest ezentúl csak népeim czélszerűen rendezett részvéte mellett akarok eljárni és határozni, a nélkül, hogy másfelől a birodalmi tanácsba küldendő magyar követek kiküldésének módja iránti végleges intézkedés el legyen hamarkodva.
Bécs, február 26. 1861.
Ferencz József m. k.
«Ma reggel – irja Lónyay Menyhért 1861. márczius 4-dikén – Bécsből haza érkezvén, reggeli után bejött hozzám Eötvös Pepi s elmondá, miként látja itthon a hangulat kifejlését. Véleménye szerint a legnagyobb baj, mit az új pátens okozott, a bizalmatlanság, a melyet helyreállítani nem lehet. Deák maga, a ki hivatva lett volna az országgyűlésen a kiegyezést megkísérleni, egészen elveszté bizalmát. Most szótalan, úgy a mint volt 1848-ban, midőn Kossuthtal egyet nem értve, a veszélyt közeledni látta. Meglátod, – mondá Eötvös – oly fulminatoriummal fog az öreg úr előállani, minek még párja nem volt, s azután kivonja magát mindenből, miután 360meg van győződve arról, hogy csak a forradalmi tér marad fönn a nemzetnek. Az öreg úr, Pepi állítása szerint, haragszik Vayra is, a ki mindkettőjüket fölültette. A császárhoz azért mentek, mert hitték a kiegyenlítés lehetőségét. A császár maga úgy állítá nekik a kérdést, hogy ha a pénzügyre kiegyenlítés, a hadügyre nézve egyesség létesíthető, ő kész lenne a 48-at concedálni. Ez oly tér volt, a melyen lehetett volna becsülettel kiegyezni; de most az új pátens óta oda minden bizalom; a németek hátsó gondolatai nyilvánosak, mi harcz nélkül el nem távolítható.
Az öreg úrral – így folytatja Lónyay – a kaszinóban beszéltem. Csakugyan komor színben lát mindent. Véleménye szerint, ha ma vissza is vonnák a pátenst, a bizalom megszünt mindenkinél a kiegyezés lehetősége iránt. Mert ha, mint előbb állottak az ügyek, volt sok hazafinál az a gondolat, hogy adósságok vállalása, a hadügyben teendő concessiók által, nyugalmat, alkotmányos szabadságot, anyagi fölvirágzást lehetne szerezni, s különösen Szt. István koronájának egységét biztosítani, s így érdemes lett volna ezen concessiókat téve, a forradalom bizonytalan terét kikerülni; de az új pátens a korona integritását tényleg megczáfolja, hisz Horvát-Tótország és Erdély, mint különvált országok küldenének a Reichsrathba követeket; e mellett minden közös törvényhozási teendő, pénz, háború, közös anyagi érdekek egyenesen a Reichsrathnak reserváltatnak; felelős magyar kormány így nem is képzelhető. Tehát a kibékülésnél nem vár reánk más, mint mi legrosszabb esetben egy európai háború bekövetkezte után beállott fölbomlása után Ausztriának reánk várna. Ezért tehát érdemes lenne-e annyi terhet és súlyos adót nyakunkra venni és a kibékítést megkísérlőket a haza előtt semmivé tenni, még pedig a siker reménye nélkül? Azt nem vettem észre, hogy Vay ellen ingerült volna.»
