A KÉPVISELŐK NAPIDIJÁRÓL.
A KÉPVISELŐK NAPIDIJÁRÓL.
A KK. és RR. 1848. ápril 4-dikén tartott kerületi ülésükben tárgyalták a főrendek észrevételeit «az országgyűlési követeknek népképviselet alapján választásáról» szóló törvényjavaslatra. A törvényjavaslat 56. §-a így szólott: «Mindegyik országgyűlési követnek az országos pénztárból 5 pft napidíj, s lakbér fejében évenként 400 pft fizettetik». A főrendek erről a pontról következőleg nyilatkoztak: «Tekintve más alkotmányos országoknak példáját, s a parlamentáris kormányzási rendszernek természetét, legczélszerűbbnek látnák, hogy az országgyűlési követek semmi díjjal se láttassanak el; azon esetre mindazonáltal, ha a t. KK. és RR. a hazánkban jelenleg fönforgó körülmények közt e nézetüket elfogadhatónak nem tartanák, a napidíjaknak s lakbérnek javaslatba tett mennyiségét – tekintve az országos pénztárra azoknak fizetéséből, a követek nagyobb száma mellett, háramlandó tehernek tetemesebb voltát – aránylag nagynak vélik, s azért lejebb szállíttatni kivánják.»
Deák Ferencz: Valamint egyrészről igyekezni kell, hogy alkotmányos országban a legális hatalom a miniszterek kezében összpontosíttassék, úgy másrészről őrizkedni szükség oly módoknak kezébe adásától, melyek által vesztegethessen s a felelősséget kijátszhassa. A felelősség kijátszásának pedig alig van biztosabb módja, mint ha a főrendi javaslat szerint a követek elélhetése nem biztosíttatván, 44ők a megvesztegetésnek könnyű szerrel kitétetnek, mert a szűkölködés az emberek leggyöngébb oldala. A mit tehát a követek illő díjazása által anyagilag vesztünk, bőven megnyerjük moraliter. Mondják, hogy a követ akkor is egyformán megvesztegethető, ha 6–8 forint napidíjt kap. De ez nem áll; mert a tapasztalás mutatja, hogy ugyanazon ember, ki ellent tud állani a fényüzési vágynak, nem képes ellentállani a szükség, az éhség sugallásainak s azon látványnak, ha családja pecsenye helyett száraz burgonyát eszik. A tapasztalás mutatja azt is, hogy a vesztegetések nem szoktak feltünő szemtelenséggel űzetni, nem szokta senki mondani: «légy te gazember s fizetek ennyit és ennyit». Előbb a dolgot szép alakban, józan elv alakjában adják elő, a lehető legnagyobb simasággal; azután ellesik a szükség, az elkeseredés pillanatát. A lelkiismeret felszólal; de lassankint elalszik, az általa felhozott okokat lerontja a szükség, s az ember veszve van. Mondják, hogy szegény ne választassa meg magát; de ezzel a követség kizárólag a pénzaristokratia kezébe játszatik, mert azon javaslat, hogy a követ napidíjt ne kapjon, tettleg iszonyú magas értékbeli qualificatió, s nem sokan lesznek, kik Pesten, azon drágaságban, mely ott keletkezni fog, családjukkal együtt 3–4 hónapot is tölteni könnyünek és kivánatosnak tartanák. A szegényebb ember tehát, ha meg is választatik, el nem vállalja a követséget, vagy ha elvállalja, oly feltéttel vállalja fel, hogy majd szerez ő magának más úton is. (Helyes! Maradjon!)
A kerületi gyűlés a szerkezet megtartása mellett nyilatkozott.
