II.
II.
Az 1861. február 23-dikán tartott XII. ülésben az elnök a tanácskozás tárgyául a következő kérdést tűzte ki: «Minthogy a magyar örökösödési törvényeknek minden változtatás nélküli tökéletes visszaállítása lehetségesnek nem mutatkozott, mi volna a teendő, s hogyan kellene a hézagokat pótolni?» Többen az alválasztmány javaslata, mások a különvélemény mellett szólottak. Thalabér Lajos ügyvéd a különvélemény mellett nyilatkozott, nem pártoltatván az alválasztmány javaslatát a következő okokból:
3401. Mert az izgatottságot és elégületlenséget a törvényeknek vissza nem állítása idézte elő. 2. Mert a meglevő magyar alaptörvények megváltoztatására a nméltóságú tanácskozmány hivatva nincs. 3. Mert törvény alkotmányos országban csak az országgyűlésen hozható. 4. Mert mi azonkívül alkalmaztatik, csak oktroyrozás leend, s az újabb elégületlenséget okozna. 5. Mert az október 20-diki diploma az alkotmányt és helyhatóságokat visszaállítani igérte. 6. Mert a megyék magukat a régi törvények alapján rendezvén mint helyhatóságok, határozatilag kimondották, hogy idegen törvényt és hatóságokat el nem ismernek. 7. Mert kimondák, hogy csak alkotmányos törvények szerint járnak el. 8. Mert a megyék a kanczelláriától a keresztséget megtagadták. 9. Mert a nemzet, hacsak a törvények vissza nem állíttatnak, megnyugodni nem fog, s végre 10. Mert a nemzetnek jelszava: «patere et honora legem, quam tuleris ipse.»
Deák Ferencz: Sajátságos a helyzet, melyben a tanácskozmány van. Az október 20-diki diploma folytán azt mondták a törvényhatóságok: vissza van állítva a magyar alkotmnáy, vissza vannak állítva a megyék; a megyei és általában közhatósági jogok egyik legfőbbike pedig az igazságkiszolgáltatás, mi tehát visszakivánjuk az igazságkiszolgáltatást. Ezt igen természetesnek találtam, s fődolognak tekintettem volna, hogy az igazságkiszolgáltatás minél előbb az alkotmányos birák kezébe kerüljön, hogy az alkotmányszerűleg választott biró itéljen a megyében, a törvényhatóságban, s alkotmányszerűleg választott biró itéljen a megyében, a törvényhatóságban, s alkotmányszerűleg rendezett főtörvényszékek birálják meg ezen itéleteket. Ezt én sokkal fontosabb kérdésnek tartottam, mint azt a kérdést, hogy ezen birák ezen néhány hét vagy hónap alatt melyik törvény szerint fogják az igazság kiszolgáltatását gyakorolni. (Tetszés.) Hanem vannak dolgok, melyeket nagy bölcsesség meg nem mozdítani, s ha megmozdíttatnak, lehetetlen helyre hozni. Ez volt az országban a hangulat, s így történt, ne csináljunk magunknak illusiót, hogy ezen tanácskozmány sajátságos pressio alá jutott.
Azt mondották a hatóságok és azon közönség, mely az emberekre hat, hogy vissza kell állítani a régi magyar törvényeket; mondották erre néhányan, hogy azt, a mi volt, nem lehet teljesen visszaállítani, mert új jogviszonyok keletkeztek; itt van a telekkönyv, mit respectálni kell, s erre azt mondják: a telekkönyveket mi is igen szükségesnek tartjuk, de a régi törvényekben a telekkönyvi institutio oly módon nem fordul elő, tehát azokat alkalmazni kell; a tanácskozmány fogja módját találni, hogy miként lehessen visszaállítani a régi törvényeket, ámbár azokat úgy, mint vannak, visszaállítani absolute még sem lehet. S így semmi egyéb korlátot nem tűzött a tanácskozmánynak a publica 341opinio, mint csak kettőt; az egyik: minden változtatás octroyrozás; a másik: octroyrozni nem szabad, de változtatni mégis kell. Szeretném látni azt a bölcset, ki ezen keresztülvág.
Én ily bilincsekben tanácskozni nem tudok; ez a legnagyobb lehetetlenség. (Tetszés.) Mi az oka ezen állapotnak? A közjogi nehézség. Akármit beszéljünk azon gyűlöletről, mely egyik vagy másik törvény ellen van, higyje el a tanácskozmány, ezen gyűlöletnek kilencz tizedrésze közjogi szempontból származik; mert gyűlölt hatalom gyűlölt időszakban hozta be azon törvényeket; mert ha azok csupán javaslatkép lettek volna a magyar országgyűlés elé terjesztve, azokat, nem mondom, minden részben elfogadta volna, de bizonyosan nem mondotta volna gyűlöletesnek, gyalázatosnak, rossznak, gonosznak, hanem megfontolta volna az egyes tételeket, s a mennyire helyesek és czélszerűek, helyben hagyta volna.
Hogy mennyire igaz az, hogy a régi törvényeket per bausch, egy szóval visszaállítani lehetetlen, a tanácskozmány megmutatta az által, hogy az urak abban sincsenek még magukkal úgyszólván tisztában, hogy az 1848-diki törvény eltörölte-e az ősiséget vagy nem, és mennyiben? Mert Kopácsy úr azt mondta, hogy a fi- és leányágat illető jószágok természete az 1848-diki törvény által már el van törülve; mások pedig azt hiszik, hogy nincsenek eltörülve, mert az 1848-diki XV. törvényczikk határozottan kiemeli az 1836-diki XIV. törvényczikk eseteit, és nemcsak az eljárásra nézve emeli ki, hanem egyszersmind azt mondja, hogy jövőre ősiségi viszonyból eredő pereket indítani nem lehet, kivéve az 1836-diki XIV. törvényczikk eseteit, tehát azon eseteket is ősiségi viszonyból eredőknek kanonizálta, és a XIV. törvényczikkben egyenesen fönn van tartva a fi- és leányág közötti különbség gyakorlatilag is, a mennyiben azt mondja, hogy a szerző-levelek tartalmából kell a sexus és a sexus közötti különbséget megitélni. Azt mondja, hogy azon végrendeleteket, melyek az ősiekről rendelkeznek és nem jogosak, nem lehet tekintetbe venni, hanem félre teszi azon végrendeleteket, melyek ősiséget involválnak. S így tehát magunk sem vagyunk tisztában, minél fogva a törvényeket – a mint annak – visszaállítani nem lehet.
Tisztelt barátom és öcsém Deák József tegnapi indítványa legalább szoros logikai összeköttetésben van annyiban, hogy a régi magyar törvényeket in integrum kivánja visszaállítani, s indítványának csak azon egy hiánya volt, hogy nem volt formulázva. Mert ha az elv csak odavetve van, midőn szóról-szóra, §-ról §-ra megy az ember, sokban 342megütközik, mit különben helyesnek találna, ha formulázva volna. Én mindamellett sokkal természetesbnek találtam azt, mint a most előttünk fekvő véleményt, azon egyszerű oknál fogva, mert ennek, mint tegnap is mondám, végeredménye épen az, mi az osztrák törvényé. S azon okoskodásokat nem érem föl, hogy midőn valaki azt mondja, hogy az albizottságnak munkáját azért nem fogadja el, mert nem szabad octroyrozni, a régi törvényt kell visszaállítani, országgyűlés nem vagyunk, mégis a különjavaslatot elfogadhatónak találja, holott ezen különjavaslat sokat változtat a régi törvénynek majdnem minden pontján, tehát hasonlag octroyrozás. Mert a fi- és leányág közti jogkülönbséget eltörüli s így változtatást tesz a magyar törvényen; de változtatást tesz a házasság alatti szerzeményekre nézve is, a mennyiben azt mondja, hogy a házasság alatti szerzemények mindkét hitestársat közösen s egyenlő arányban illetik, azonban a nőnek szerzeményrészét annak örökösei vagy hagyományosai csak a férj halála után vehetik birtokba; a magyar tövény szerint pedig a férjnek sok esetben joga volt az egész szerzeményről rendelkezni; meglehet, hogy helyes vagy czélszerű ezen intézkedés, de mindenesetre a régi törvény megváltoztatása.
Indítványoztatott, hogy a különjavaslatnak 4. és 8. szakasza maradjon ki. A negyedik szakasz így szól: «A végrendelkezési jog, leszármazó utódok nemlétében, minden öröklött és szerzeményi vagyonra kiterjed; ha azonban leszármazó örökösök vannak: az öröklött vagyon s illetőleg annak értéke őket illetvén, a végrendelet csak az öröklött vagyon helyrepótlása után fenmaradó szerzeményi javakra érvényes.» Úgy van-e ezen szakasz kihagyatása értve, hogy a végrendelkezési jog semmire sem adatik meg; vagy az ősiekre, vagy mindenre megadatik, minden megszorítás nélkül? (Fölkiáltások: Mindenre!) Akkor tehát semmiben sem különbözik ezen javaslat az osztrák törvénytől, és akkor nyugodt lélekkel az albizottsági véleményre vagy ezen javaslatra is lehet szavazni.
A másik lényeges különbség az, mely a 8. §-ban van, mely így szól: «Ha az apa vagy anya, vagy közőlök már egyik sem élne, az apát az apai, az anyát az anyai leszármazók képviselik. Sem szülők, sem leszármazóik nem lévén, az öregapát s öreganyát, s illetőleg ezek leszármazóit, – és ha ezek sem volnának életben, az ősapát és ősanyát s illetőleg az ő leszármazóikat, s így sorban a további felmenőket s ezek leszármazóit illeti az öröklés ugyanazon elvek szerint, melyek a 6. és 7. §§-ban megállapítvák.» Ez tehát a másik főkérdés, melyet némely tagtársunk kihagyatni kiván, s vélekedésem szerint, ha ezen általam 343felidézett két szakaszt kihagyjuk, akkor az albizottság véleménye és ezen különjavaslat között lényeges különbség nincs.
Még egy eszmét említek itt meg. Ezen javaslatban mindenütt ezen szó: «öröklött» használtatik. Sejtem, hogy alatta az ősi vagyont akarják érteni, azt vélvén, hogy talán az «ősi» szó kellemetlen reminiscentiákat idézhetne elő; de e két szó nem ugyanazt jelenti, mert vannak öröklött vagyonok, melyek a magyar törvények szerint nem lettek ősiek; például: az apa után végrendeletileg kapott vagyon a családra nézve nem volt ősi, s hasonlag nem volt az a conjugális successio, ezen vagyonról az illető szabadon rendelkezhetett. Ha pedig megmaradna ezen kifejezés: «öröklött», és a tanácskozmány által a javaslat elfogadtatnék, ez által a t. véleményező urak nagyobb megszorítást hoztak volna be a végrendelkezésre nézve, mint maguk akarnák.
Egyébiránt még sokat szólhatnék e dologról, hanem röviden csak azt jegyzem meg, hogy nekem más volt az eszmém, óhajtásom, mielőtt azon reményemtől elestem, hogy meg fognak a törvényhatóságok nyugodni abban, ha a magyar birák kezébe kerül az igazságkiszolgáltatás, s bevárják az országgyűlés intézkedését, mielőtt tapasztaltam, hogy semmit sem akarnak tenni a német törvény szerint; mondom, midőn a tanácskozmány összehivatott, nekem más nézetem s reményem volt. Én ugyanis úgy számítgattam, hogy körülbelül márczius eleje vagy közepe itt lesz, míg a tanácskozmány munkájával elkészül, s ha az fölterjesztetik, 24 óra alatt ott sem fognak «igen»-t vagy «nem»-et mondani; itt lesz tehát az országgyűlés, még mielőtt ő felsége a tanácskozmány munkálatát életbe léptethetné. Óhajtottam volna tehát, hogy a tanácskozmány nem arra tekintett volna, mit mond most itt vagy amott a hangulat, mi tetszik vagy nem tetszik, mi octroyrozás, mi nem az; hanem csinált volna oly tervet, mely ha nem léphet is az országgyűlés előtt életbe, legalább az országgyűlés elé adatott volna, mint oly előterjesztés, melyet a rendes törvényes úton ideiglenesen elfogadott volna. Ez lett volna a nyereség, s én társaimmal ezen szempontból indultam ki, midőn a büntető albizottságban működtünk, hol úgy vélekedtünk, hogy ha az általunk tett javaslat nem léphet is rögtön életbe, összeszedtük legalább mindazokat, a mikre az országgyűlés kimondhatja a helyest vagy nem helyest. Azonban úgy látszik, hogy mind a tanácskozmány többségének véleménye, mind pedig az, mi pressiót gyakorol minden emberre az országban, a közhangulat, ezt nem akarja, hanem semmit sem akar, mi osztrák, semmit, mi változás, semmit, mi octroyrozás. Ez ellen én nem szegülhetek; hanem azt jövendölöm, hogy 344ha nem akarják, hogy innen történjék oxtroyrozás, minden megye maga fog octroyrozni, és a különbség utoljára is csak az lesz, hogy egy helyett ötvenkét octroyálás lesz az országban, mint ezt a következés mutatja, t. i. hogy minden megye dolgait máskép octroyrozza.
Tökéletesen mindegy tehát előttem, akár e különvélemény fogadtatik el, s itt értem mindig azon egy pontot az örökösödésre nézve, mert a többi pontokra föntartom hozzászólásomat; akár az albizottság javaslatát fogadjuk el, mert e kettő között nagy különbség csakugyan nincs; hozzátévén azt, hogy arról, mi történjék az ősiségi pátenssel, a különvélemény nem szól s azt hiszem, hogy azok, kik az albizottság véleményére szavaznak, tisztán csak az örökösödésre vonatkozólag mondják ki szavazatukat.
Magára az örökösödésre vonatkozólag, kivéve egy pontot, nem találok különbséget, s így akár az egyiket, akár a másikat fogadjuk el, a végeredményre nézve tökéletesen mindegy. A különbség csak az, hogy a német törvény szerint az apa, ki egyik gyermekét a másik fölött akarja boldogítani, vagy valamely idegennek vagy nejének kedveért akar csorbát ejteni gyermekei örökségén, a kötelesrész föntartásával tehát végrendeletet; a javaslat szerint pedig végrendeletet nem tehet, de élők között elajándékozhatja vagyonát, mi a végeredményben ugyanaz, s azért, minthogy határozott szavazat kivántatik minden tagtól, azt mondom, hogy in principio az örökösödésre nézve az albizottság javaslata mellett maradok.
