III.

Teljes szövegű keresés

III.
Somosközy Antal hétszemélynök nem tartotta ugyan elfogadhatónak a különvélemény minden javaslatát, «mert vannak benne oly pontok is, melyek sem az ősiség eltörlése czéljával, sem a családisággal meg nem egyeztethetők, mindazáltal czélszerűnek vélte, hogy akár az alválasztmány, akár egy másik megbizassék, hogy e tekintetben oly javaslatot készítsen, mely az ősiségi pátens folytán közbejött tényleges jogállapotot összhangzásba hozhatná a főszabályul tekintendő magyar öröklési renddel.»
Deák Ferencz: Ugy gondolom, hogy egy újabb albizottság kiküldésével nem fogunk czélt érni. Midőn az imént azt mondtam, hogy elvileg mindegynek tekintem, akár a négyes véleményt, akár pedig az albizottság javaslatát fogadjuk el, ezt csak egy kérdésre értettem, t. i. magára az örökösödésre, különösen pedig a szabad rendelkezésre, mert ebben van a fő elvi eltérés. A többihez vagyis a részletekhez még hozzá fogunk szólani. De úgy hiszem, nem csak azt szabad 345mondanunk, hogy elfogadjuk azt, mi a javaslatban benne van, hanem szabad lesz ahhoz is szólani, mi nincs benne. Ezt csak minden félreértés elkerülése végett tartottam szükségesnek megemlíteni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem