Ő FELSÉGE DEÁK FERENCZNEK 1866. FEBRUÁR 22-DIKÉN MONDOTT BESZÉDÉRŐL.
Ő FELSÉGE DEÁK FERENCZNEK 1866. FEBRUÁR 22-DIKÉN MONDOTT BESZÉDÉRŐL.
Február 24-dikén a következőket írta naplójába Gorove István:
Azóta, hogy a képviselőház Andrássy Gyulát alelnökének választotta meg, főleg pedig azóta, hogy az udvar itt van, Deák Ferencz után a képviselők 437közt ő emelkedett a legnagyobb jelentőségre. Andrássyt szeretik a képviselők megnyerő modora, élénk, játszi elmejárása, genialis ötletei, találó hasonlatai miatt. Én, ki őt az emigratio hét éves iskolájából ismerem, azon felűl úgy találom, hogy a legnehezebb kérdések megoldására a legelső képes a kulcsot meglelni. Van teremtő esze és alkotásai vázlatát a legtetszetősb és legelfogadhatóbb formában állítja elő; de azután analysálni, részletezni nem mindig képes, s nem egyszer akad fenn a megfejtéssel, midőn egy-egy részlet a conceptió egészével ellentétben állónak mutatkozik. Ezek ellenében tömérdek új gondolatja van s teljes európai műveltséggel bír, noha olvasottsága nincs elegendő. Genialitása azonban pótolja fogyatkozásait. El is ismerik őt mindenfelől kitünőségnek. Februárban mondott beszéde sok tekintetben volt nevezetes; fordúlt elő azonban benne nehány tétel, jelesűl hogy az osztrák birodalomnak a békét koldulnia kellett, holott parancsolnia kellett volna, s hogy az utolsó idők kormányférfiai a birodalmat harmadrendű hatalommá sülyesztették, melyek a budai várpalotában nagy boszuságot keltettek. Budai hírek szerint Andrássy állása ott fonákká vált.
E hírek benyomása alatt mondottam én Andrássynak ma a következőket: Hogy Deák és pártunk a császárnál acceptus legyen, az legnagyobb részben a te egyéniséged útján érhető el, s így reánk nézve nem lehet közömbös, hogy milyen a te állásod az udvarnál; beszéded ott nem tett jó benyomást; ezt helyre kell hozni. Miként? azt a te ügyességed fogja a legjobban eltalálni.
Azért is mondottam neki ezeket, mert tudtam, hogy beszéde rossz hatása daczára Andrássyt a holnapi udvari estélyre meghívták, s valószínű, hogy a császár fog vele beszélni, vagy a törést avval fogja kimutatni, hogy őt elkerüli.
Följegyzem még ide, mit a császárné Andrássynak nem régen mondott: «Én önnel bizalmasabban beszélek s megmondom, mit nem mindenkinek mondanék meg: lássa, ha a császár dolgai Olaszországban rosszúl mennek, ez nekem nagyon fáj; de ha Magyarországban mennek dolgai rosszúl, ez engem megöl». Mennyire szeretheti e nemzetet, a kinek lelkében ily nyilatkozatok fogamzanak meg.
Február 26-dikán. A tegnapi udvari estélyről keringő hírek képezik a mai nap eseményét. Mindenfelé beszélik, hogy a császár 20–25 perczig conversált Andrássyval. «Lelki gyönyörűség volt ezt nézni», mondotta nekem a meghivottak egyike. Hihető, hogy a benyomás, melyet az Andrássyval folytatott beszélgetés a császárra tett, nem volt kedvező Apponyi állására. Apponyi később panaszkodott is, hogy hiába állította föl embereit, a császár velök még csak nem is szólott. A császár ez után, a mint egy chassé croisé-ben találkozott a császárnéval, mondott neki valamit, s ekkor a császárné Andrássyhoz, a császár pedig Andrássynéhoz fordultak.
Ezekből kitűnik, hogy alig volt való az a sok monda, mit Andrássy 438képviselőházi beszédének rossz hatásáról terjesztettek, vagy ha igaz volt, a helyzet megváltozott, s ez az ügyre nézve annál kedvezőbb.
Andrássy a beszélgetés fő momentumait ily formán adta nekem elő:
Meglátva a császár engem, nyájasan közeledett felém s így szólított meg: «Hallottam, hogy betegeskedett és örömmel látom, hogy most már egészen jól van.» Ő felsége kegyessége következtében neki bátorodva, megkezdtem a szót (tehát megtörve az udvari szokást): Olvasta Felséged Deák beszédét? «Igen, olvastam; nem mondom, hogy nincs benne közeledés; de mégis azt találom, hogy sokat vett fel a baloldal nézeteiből.» Bocsásson meg Felséged, de ha valaha volt beszéd, mely békére vezethetett, bizonyára ez a beszéd az. Azután hosszasan fejtegette a beszédet s feltüntette azon részleteit, a melyek kétségtelen bizonyítékai a békülékeny hajlamnak és a kiegyezés létrejötte lehetőségének. «Nem mondom az ellenkezőt; elismerem, hogy erre vannak benne ajtócskák, de csak ajtócskák!» Kapuk Felséges Uram. S azután újra fejtegette a kibékülésre vezető passusokat. Ilyen hangulatban – folytatta a császárhoz szólva Andrássy – vagyunk mi mindnyájan, s ezt az országgyűlés további folyama ki fogja tüntetni. A kérdéseknek érdemleges tárgyalása bizonyítja ezt majd be a legjobban, s látni fogja Felséged, hogy mi nem Rotteck és Welcker-féle theoriák, de az élet szükségei után indulunk. «No, felelé a császár, pedig a képviselőház vitái közben igen sokszor kísértett Rotteck és Welcker szelleme». Andrássy a képviselőházban tartott beszédére czélzónak vélvén ő felsége ezen megjegyzését, reá azt felelte: Engedjen meg Felséged, én talán sok szemrehányást érdemlek meg, de ez ellen védekeznem kell, mert hogy a theoriáktól vezettetném magamat, ezt a vádat nem érdemlem meg.
