II.
II.
Tisza Kálmán, midőn először hallotta az indítványozott §§-at, azt a benyomást tették reá, hogy inkább sértik meg az ország függetlenségét és önálló intézkedési jogát, mint a javaslatnak bármely más része. Deáknak az időnkéntiség eszméjére vonatkozó kivánsága némi részben enyhítette aggodalmait.
Tisza a külfölddel eddig kötött kereskedelmi szerződésekről ki akarta mondatni, hogy Magyarországra nézve jogilag nem érvényesek; politikai tekintetből azonban kész volt elfogadásukra, de felhasználva az alkalmat arra, hogy azon szerződéseknek az ország érdekeit károsító némely pontjai megváltoztassanak. Egy jövendőbeli absolutismusra való tekintettel azonban még ezen megváltoztatásnál is nagyobb súlyt fektetett arra, hogy a külföldi államok meggyőződjenek, hogy törvénytelen kormányokkal kötött szerződéseik érvényessége iránt nem lehetnek biztosak.
Az indítvány szerint a vám- és kereskedelmi szövetség kötése alkalmával egyezkedés által határoztathatnak meg az indirect adókra vonatkozó szabályok, s «megállapíttathatik egyszersmind jövendőre azon módozat, mely szerint az ezen adóknál behozandó reformok a két törvényhozás által egyetértőleg fognának eldöntetni». Ezzel az van kimondva, hogy soha többé Magyarország az indirect adókról önállólag nem fog intézkedhetni. Határozottan ki akarta mondatni, hogy ha akár most, akár a meghatározandó évek elmulása után nem sikerül az egyezség, az ország mindezen tárgyakban önállólag intézkedhetik. Itt többen közbekiáltottak: «Ez benne van a szövegben.» Igaz – folytatta Tisza – hogy a 64. §. szerint az esetben, ha az egyezkedés nem sikerülne, az ország törvényes jogai sértetlenek maradnak; de ő ebben nem nyugodhatott meg, mert minden előbbi szakasz kimondja, hogy minden változtatás csak a másik országgyűlés beleegyezésével 289történhetik. Tehát visszaadják Magyarországnak az indirect adókra és a pénzlábra vonatkozó önálló intézkedési jogot, de azon feltétellel, hogy róla rögtön maga mondjon le, ehhez pedig ő semmi szín alatt nem járul. Kivánta, hogy azon rendelkezés, mely szerint csak a másik fél beleegyezésével lehessen módosításokat vagy reformokat behozni, hagyassék ki.
Ghyczy Kálmánra az indítványozott §-ok azt a benyomást tették, hogy ha elfogadtatnak, s ha megáll, a mit a bizottság már eddig is elhatározott, Magyarország önkényt lemond arról, a mit az absolut hatalom tőle elvett; elfogadja egész terjedelmében a november 17-dikén érkezett kir. leiratot, s elfogadja a dolog lényegére nézve az októberi diplomát is. Hogy ez ne történjék, azért szükségesnek tartotta, hogy a 64. §. homályos és határozatlan szövegezése helyett minél præcisebben mondassék ki, hogy azon esetre, ha a kérdésben levő államügyekre nézve egyezségek a két országgyűlés között nemzetközi úton nem létesülhetnének, Magyarország magának önálló és független intézkedési jogát mindezen államügyekre nézve egész terjedelmében fentartja.
Fest Imre és Podmaniczky Frigyes báró beszédei után fölszólalt Deák Ferencz.
Deák Ferencz: A mióta ezen munka fölött tanácskozunk, annak minden lényegesebb részére nézve az a vád volt ellenünk fölhozva, hogy mi az ország jogait, függetlenségét, önállását feláldoztuk. Időnkint megtettük rá észrevételeinket, s visszautasítottuk az alaptalan vádat; de legváratlanabb volt ez a vád előttem éppen ezen pontoknál, melyek most vannak tanácskozás alatt.
Miből áll a jelenleg tárgyalás alatt levő módosítások tartalma? és melyek azon pontok, melyek abban foglaltatnak? Midőn javaslatunknak már ezen bizottság által is elfogadott részében megállapítottuk azon közös tárgyakat, melyek a sanctio pragmaticából folyó kötelezettségekből származnak; midőn kimondottuk, hogy az ezen közös tárgyakra vagy ügyekre szükséges költségek is közösek: elhatároztuk egyszersmind azt is, hogy azon arány, mely szerint mi ezen közös költségekhez járulni tartozunk, külön, szabad egyezkedés mellett határoztassék meg, és ha az egyezkedés nem sikerülne, ő felsége szava legyen elhatározó. Ez már, mint említém, a fentebbi szakaszokban el lévén fogadva, itt most csak mellesleg említtetik, midőn a 64-dik 290szakaszban az mondatik, hogy a quóta meghatározásával egyidejűleg történjenek egyezkedések az ott előszámlált tárgyak fölött.
Ezen tárgyakra és illetőleg egyezkedésekre nézve javaslatunk is világosan kimondja, hogy azok nem a pragmatica sanctióból származnak, hanem érdekeink kölcsönös érintkezésénél fogva igényelnek némi közös intézkedéseket.
Első tárgy ezek között a kereskedelem, melynek nagy fontosságát senki sem tagadja, minthogy anyagi jólétünk emelésére legnagyobb befolyással bir, s ha kereskedelmünk fölött a szükséges óvatosságot mellőzzük, nem anyagi helyzetünk javulásának, hanem fokonkinti sülyedésnek nézhetünk elébe.
Ha közjogi szempontból úgy tekintjük is helyzetünket a kereskedésre vonatkozólag, hogy az ország vámvonalak által is intézkedhetik saját kereskedelmi érdekei fölött, nem feledhetjük, hogy ugyanezen joggal birnak irányunkban ő felségének többi országai is. E jognak gyakorlati életbe léptetése tehát abból állana, hogy a közbenső vámvonalakat mind mi, mind azok fölállítanák. Mielőtt azonban ezen tárgy fölött javaslatunkban megállapodtunk, szükséges vala megfontolni helyzetünket s az ország érdekeit. Tekintetbe vettük mindenekelőtt, hogy átalában az államgazdaság törekvései a szabad kereskedés felé vannak mindenütt irányozva. Nem értem én ez alatt azt, hogy a szabad kereskedés rögtön, minden előleges intézkedés nélkül mindenütt életbe lépjen, de értem én ezalatt azt, hogy az államgazdák és az államok mindenütt ügyekeznek a kereskedelem bilincseit lassankint és egymás után fölszabadítani. Az e részben uralkodó európai eszmék és irányzat minden államra több vagy kevesebb befolyást bizonyosan gyakorolnak; s ha mi most azt javasolnók, hogy a közbenső vámok köztünk és ő felsége többi országai közt állíttassanak föl, világos ellentétbe jönnénk a fentebb említett kereskedelmi politika elveivel és irányzatával. Helyzetünknél fogva pedig különösen fontolóra vettük azt is, vajjon óhajtja-e Magyarország, hogy a vámvonalak ismét helyreállíttassanak? Én azt hiszem, hogy ennek az ország nem igen örülne. Gyakorlatilag majdnem hermetice el vagyunk zárva, egy igen csekély pontot kivéve, mely még contravertáltatik, a külföld kereskedésétől. Nyers termékeinknek lefelé piaczuk nem igen van. Ha mi azok kivitelét az által nehezítenők, hogy közbenső vámvonalakat állítanánk föl, s mi vámmal terhelnők az ő áruikat, ők vámmal terhelnék a mi kivitelünket: körülbelül azon helyzetbe jutnánk, mely ellen egykor annyi panasz volt, hogy 291tudniillik a magyarországi termények kivitele irtóztatóan meg volt nehezítve, minek következtében minden kis jobb termés után pangás állott be. Azon kérdést tettük tehát magunknak, hogy ha az ország érdekében nincs az, hogy közbenső vámvonalak állíttassanak föl: mi volna azon mód, melylyel ezen bajon segíteni lehetne? S mit mondunk erre nézve javaslatunkban? Azt talán, hogy ő felsége intézkedjék ezen vámvonalakról s azok tarifájáról, vagy azok eltörlése mellett tegyen valami intézkedéseket? Éppen nem, hanem azt mondjuk, hogy ez iránt, mint szabad nemzet szabad nemzettel, egyezkedjünk az osztrák tartományokkal. Mindegyik félnek joga volna magát vámvonalakkal védeni; de egyiknek sincs érdekében azok fölállítása: egyezzünk tehát meg, kössünk vámszövetséget. Ha Németországnak egymástól tökéletesen független souverain államai köthettek egymással vámszövetséget, miért ne köthetnénk mi, mint szabad nemzet, az osztrák tartományokkal, mint szabad nemzettel, vámszövetséget? Mit mondunk arra nézve, hogy hogyan kössük mi ezen szövetséget? Előre bocsátottuk azt, hogy mint szabad nemzet szabad nemzettel egyezkedjünk. Azt mondjuk, hogy a két miniszterium, melyek mindegyike felelős, lépjen egymással érintkezésbe, készítsen javaslatot, a két küldöttség értekezzék a fölött, fontoljon meg minden körülményt, alkudjanak, és a miben megállapodnak, az iránti javaslatukat terjeszszék a két országgyűlés elé, s az ily alkudozás a helyzet változása szerint időnkint történjék, mint ez a 61-dik szakaszban megmondatik. Kérelem már most, miben van az országnak alkotmányos önállása ez által föláldozva? Föláldozta-e az jogát, ki kész a másikkal szabadon egyezkedésre lépni? Mit mondunk tovább? Azt mondjuk-e, hogy ennek az egyezkedésnek pedig okvetetlenül meg kell történni, mert egyébkint ő felsége határozand a dolog fölött? Egy szóval sem mondottuk; sőt ellenkezőleg ismételve kijelentettük: ha pedig az egyezkedés nem sikerülne, visszaáll az ország törvényes joga. Indítványunk melyik pontjában sértettük meg mi az ország függetlenségét, nem csak eddig gyakorlott jogait, hanem még azokat is, melyek az országot valaha illették vagy illethetnék? Ha az, a mit mi indítványba hozunk, t. i. a vámszövetség megkötése, az ország függetlenségének föláldozása: úgy Poroszország föláldozta függetlenségét, midőn a német vámszövetségbe lépett, föláldozta azt Ausztria és mindazon államok, melyek e vámszövetséget kötötték. Ezt pedig bizonyosan senki sem fogja mondani.
A másik tárgy, mely itt föl lett említve: az indirect adó. Az indirect 292adók itt is, ott is léteznek. Mindenik ország érdekében fekszik két tekintet: egyik az, hogy a reá háramló nagy terheket, nem csak a közösöket, hanem az ország költségeiből származókat is, minél könnyebben viselje; a második az, hogy ezen teherviselés módja el ne ölje az ipart és az adóképességet. Valamint Magyarországban mindig létezett egy neme az indirect adónak, valamint Európában mindenütt léteznek indirect adók: úgy előre látható, hogy az indirect adókat átalában végképpen eltörölni ezután sem lehet. Mit mondunk mi ezen javaslatban? Azt, hogy fő szempontul kell tekinteni, miszerint az egyik fél indirect adója a másik fél jövedelmét lehetetlenné ne tegye, mindig azon szempontból indulva ki, hogy igen sok fontos ok van, mely a közbenső vámok fölállítását nem tanácsolja. Van-e több, mint a legszorosabb méltányosság, kölcsönösség abban, hogy az egyik a másiknak jövedelmét semmivé ne tegye oly intézkedések által, a melyek egyoldalúlag tétetnének, és a melyeknek tételére egyébkint, ha azon veszély nem járna velök, joga is volna úgy az egyik, mint a másik félnek? Mi fog például gyakorlatilag történni azon esetben, melyet Podmaniczky báró barátom fölemlített, ha tudniillik egyszer azon idő következik be, a midőn Magyarország sok fontos okoknál fogva a dohány-monopoliumot meg akarja szüntetni? Ez esetben a magyar miniszterium azt mondhatná: «Én a dohány-monopoliummal fölhagyok»; mire az osztrák azt felelhetné: «De, barátom, ha ezt teszitek, a dohány-monopoliumból eredő jövedelmünk teljesen megszünik; mi nem avatkozunk abba, hogy ti miképp rendelkeztek, csak biztosítsatok arról, hogy jövedelmünk ne szünjék meg». Ez esetben azon kérdés merül majd föl, hogy vámvonalak állíttassanak-e föl, és ekkor az lesz megfontolandó, vajjon czélszerű-e fölállításuk, s miből háramlik az országra több kár vagy több haszon: abból-e, ha Magyarország tovább is föntartja a monopoliumot vámvonal nélkül, vagy abból-e, ha megszünteti a dohány-monopoliumot, és a két fél egymás ellenében vámvonalakat állít föl? Ezt a mi szerkezetünk éppen nem zárja ki; abban csak azon uralkodó eszme van kifejezve, hogy egyik félnek jövedelme a másikét semmivé ne tegye; és minden egyéb intézkedés, mely ezen zsinórmértéken kívül áll, én azt hiszem, a két fél kezébe adatott. Mit ajánlottunk tehát? Azt, hogy a miről itt szólunk, a két fél között egyezkedés útján lesz elhatározandó. Ezen egyezkedés ide terjesztetik majd az országgyűlés elé, és ha az országgyűlésnek abból az egyik vagy a másik pont nem tetszik, az egyezkedést nem fogadja el, vagy új egyezkedésbe bocsátkozik, vagy pedig visszalép a 29364-dik szakasz szerint régi jogaiba. Ugyan kérdem, t. bizottság, az ország függetlenségének melyik ágát rontja ez le?
A mi a vasutvonalakat illeti, azoknak egész kezelése az országot illeti, és a fölött az ország határozhat; hanem kérdést sem szenved, hogy még az európai vasutvonalaknál is egymástól független államok között az érintkezési pontokra nézve egyezkedések történnek. Mik azok az intézkedések, és mennyiben szükségesek azon intézkedések, azt most nem állapítottuk meg, hanem azt mondottuk, hogy az országnak azon küldöttsége, mely ez iránt javaslatot készít, tervezze azt, milyenek azon vonalak, és minő intézkedések lehetnek arra nézve szükségesek. Én például alig látok e részben mást szükségesnek, mint a két végérintkezési pont iránti intézkedést. De a küldöttség majd fog ez iránt javaslatot kidolgozni. És kérdem, a mit ez tervez, azt mindjárt életbe léptetik? Nem, hanem az országgyűlés elé terjesztik, a melynek azután kezébe van adva, azt elfogadni, vagy elvetni. Kérdem, melyik jog gyakorlata van ez által az ország kezéből kiadva?
Az utolsó pont az államadósságokra vonatkozik. Erről nem szólok bővebben, mert hiszen ezt a mult alkalommal eléggé megvitattuk, s elvben el is fogadtuk; s azt hiszem, nem is szükséges újabban támogatni azt, a mi ezen pontban mondva van.
Átalában azt jegyzem meg, hogy midőn mi azt mondjuk: ezek a tárgyak nem folynak a sanctio pragmaticából, nem szoros, viszonyos kötelezettség, hanem közös érdekek tárgyai, ezen közös érdekekre nézve egyezkedjünk, mint szabad nemzet, szabad nemzettel alkú alapján, olyannak alapján, mely ismét az országgyűlés elé terjesztetik, oly módon, hogy ha az alkú nem sikerül, a nemzet törvényes jogai fönmaradnak; midőn ezt mondjuk: teljesen meg vagyok nyugtatva az iránt, hogy az országnak semmiféle jogát meg nem csorbitottuk. (Helyeslés.)
