LÓNYAY MENYHÉRT NAPLÓJÁBÓL.

Teljes szövegű keresés

LÓNYAY MENYHÉRT NAPLÓJÁBÓL.
Bécs, 1966. szeptember 2.
Délelőtt Szentiványi Károly látogatott meg, de semmit sem szólt arról, hogy Kemény is itt van.
Délután megérkezett a császárné; négyen, Mailáth, Sennyey, Andrássy és én, kimentünk a Neue Weltbe ebédelni; ott láttuk a kocsit, a melyen ő felsége Schönbrunnba jött.
Midőn éppen ebédelünk, kit látunk? Szentiványit és Keményt. Zsigó incognito akart maradni, azért mondá Szentiványinak, hogy még nekünk se szóljon róla, hogy itt van; egy pár heti utat kiván tenni szórakozás végett.
Felkerestem őket, aztán együvé ültünk, kedélyesen beszélgettünk, együtt mentünk haza és innen én a két úrral a wiedeni szinházba mentem. Czélom az volt, Zsigót rábeszélni, hogy a Naplóban érdekünkben irasson.
Midőn ma reggel Andrássy Hübnernél volt, Hübner ismét arra akarta Andrássyt rábeszélni, hogy az új combinatióban Mailáthot hagyja meg ő felsége oldala melletti miniszternek. Andrássy az én persuasiómra azt mondá: Jó lesz Mailáth országbirónak. Andrássy egyébiránt egyenesen kimondá, hogy vegyes kormányt nem akar.
Szeptember 3.
Még mindig itt vagyok. Reggel eljöttek hozzám Kemény, Szentiványi és velök Draskovich; később átjött szobámba Andrássy, s nálam reggelizett. Sok mindenféléről volt szó. Az ország hangulatát a königgrätzi csata után átalában változottnak mondák; a határozati párt erősödött, stb. Szóba jött az a hír, hogy a határozatiak egy részének eszméje Ausztria feloszlása s egy confoederatio alkotása, melynek élén Magyarország állana; Horvát- és Erdélyországokat készek lennének feláldozni.*
Ez a hír tévesnek bizonyult.
Később – Draskovich távozta után – Andrássy szobájába mentünk. 51Itt Andrássy Zsigát arra kérte, irjon mielőbb a Naplóba czikket, mely fölvilágosítsa a közönséget, hogy itt fusióról a conservativekkel szó nem lehet; hogy ő az ország önkormányzata föntartásával akar csak kibékülni, ennek alapja pedig a többség kormányzata, tehát a többségből kell alakulnia a kormánynak.
Voltam a tiszai ügyben Beckénél; értelmes ember, sok érdekeset beszélt. Többek közt a dohánymonopolium megszüntetéséről, stb.
Ma Szentiványival és Keménynyel ebédeltem. Ebéd közben sok mindenféléről volt szó; annyiban feljegyzem, mert a hangulat jellemzésére szolgál.
Kemény, ki átalában pessimista, azt a prognostikont állítja fel, hogy ha minisztérium lesz, még tisztán Deák-párti minisztérium is, a többség a határozatiaké lesz. Legnagyobb bajnak hiszi, hogy Deák ismét a transactio terére fog lépni a határozatiakkal, s akkor megbukik a miniszterium.
Andrássy szerint a hatvanhetes bizottságban Deák össze fog veszni a határozatiakkal; ez okvetetlenül be fog következni. Ezért akarja ő a tizenötös bizottság munkálatát a hatvanhetesbe vinni. Kemény pedig azt állítá, hogy ez nagy hiba lenne. A minisztérium vigye a tizenötös bizottság munkálatát, mint kormánypropositiót, egyenesen a ház elébe s csináljon belőle tárczakérdést; ez esetben hiszi, hogy többséggel kivihető. Mond valamit. Nézetem szerint is gyorsan fog kelleni eljárni.
A megyék visszaállítását is nehéznek, de kikerülhetetlennek hiszi; egyedüli czélszerű eljárásnak tartja, az első megye ellen, mely túlmegy a határokon, keményen és azonnal feloszlatólag fellépni; ez egyébiránt Andrássynak is a véleménye. Mind Kemény, mind Szentiványi azon nézetben vannak, hogy a mi nemzetünk csak erélylyel kormányozható jól, ennélfogva egy kis önkény a jó ügy érdekében nem fog ártani.
Bécs, szeptember 5.
Még mindig itt vagyok; egyenesen Andrássy kivánatára maradtam. Menni nagyon óhajtottam volna már mindjárt azon nap, midőn irásban előterjesztettük felvilágosításainkat. Nagyon szerettem volna a budai dalárdai zászlószentelés előtt Somot és Lónyát megjárni, a jó Etelkát, édes anyámat és a két nagy fiút meg testvéreimet látni. Előre gondolám, hogy maradásunknak értelme nincsen, sőt a császárral való összejövetel után helyén lett volna elmenni, nehogy azt gondolják, hogy mi a kormány után vágyódunk.
De azok, a kik ismerik a bécsi dolgok rendes menetét, azon nézetben vannak, hogy a mostani kritikus időben tudni kell kitartani, várni.
52Tegnap végre reá birtam Andrássyt, hogy mielőtt Bécsből távozik, kérjen búcsúfogadtatást ő felségétől. Szükséges ez sok okból. Először az illendőség így kivánja; ő felsége rendelt ide bennünket, meg kell tehát kérdezni, parancsol-e még velünk; de szükséges különösen azért, hogy ő felségének, kit annyiszor ámítottak el és csaltak meg, tisztán előadja a dolgokat; különösen pedig azt tanácsoltam Andrássynak, emelje ki azt, hogy azon felvilágosítások és illetőleg módosítások, melyeket kilátásba helyezénk, nem úgy vannak értve, hogy bármily személyekből is alakítsa, ő felsége a magyar kormányt, azok kivihetők lennének, vagy az országgyűlés többsége által pártoltatnának; de értendők mint olyanok, melyeket egy a többségből alakult kormány kivinni lehetőnek tart, melyek mellett mi felszólalni és azokat kivinni minden erővel igyekeznénk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem