AZ ADÓK BEHAJTÁSÁNAK MÓDJÁRÓL S A TÖRVÉNYHATÓSÁGOK JOGKÖRÉRŐL.
AZ ADÓK BEHAJTÁSÁNAK MÓDJÁRÓL S A TÖRVÉNYHATÓSÁGOK JOGKÖRÉRŐL.
A képviselőház 1868. julius 13-dikán tárgyalta a közadók kivetéséről, befizetéséről, biztosításáról, behajtásáról, s a pénzügyi törvényszékek fölállításáról szóló törvényjavaslatot. A 68–79. §§. a pénzügyi és központi bizottságok szövegében így szólottak: 68. §. A megyék és kerületek közönségei tisztviselőik által fölügyelnek arra, hogy a községek előljárói mindazokat, mik a közadók kivetésére, beszedésére, behajtására és úgy azoknak, mint a jövedékeknek és illetékeknek biztosítására nézve teendőikhez tartoznak, s a mik iránt az illetékes pénzügyi hivatal vagy annak kiküldött tagja által föl fognak szólíttatni, hatáskörük szerint teljesítsék. 69. §. Sz. k. városokban az előző §-ban említett teendők teljesítése a városi tanácsot s az alája rendelt tisztviselőket illeti. 70. §. A fogyasztási adókra, jövedékekre és illetékekre vonatkozó törvények ellen elkövetett kihágások eseteiben a törvényhatóságok tisztviselői kötelesek az illetékes pénzügyi hivatal vagy kiküldött megkeresésére a leletről jegyzőkönyvet fölvenni, a tényállás földerítése s a tetteseknek kinyomozása végett a tiszti vizsgálatot haladék nélkül végrehajtani, a dugárúnak, illetőleg az áthágás tárgyainak és eszközeinek lefoglalása, s a kincstár követelésének a tettenérettnél talált javakban, a menynyiben törvény vagy fönálló szabály rendeli, biztosítása iránt intézkedni. 40871. §. A fogyasztási adóknál, hol az átalány alkalmaztatik, úgy különösen a hús- és borfogyasztási adó iránt kötendő bérleti szerződések megkötésénél az illető törvényhatósági tisztviselők közbenjárólag közreműködendenek. 72. §. A sószállításnál közbejövő akadályok eseteiben az illető törvényhatósági tisztviselők, illetőleg a községi előljárók is, a szállítmány vezetőjének, vagy más arra hivatottnak fölhivására, a tényálladék földerítése, a közbejött akadályok elhárítása, a só széthordásának megakadályozása, átalában a kincstár megkárosodásának eltávolítása iránt azonnal intézkedni kötelesek, az általuk e végre alkalmazandóknak munkabérét és időveszteségét a kincstár utólag megtéríteni tartozván. 73. §. A törvényhatóságok mindazokat, miknek teljesítése a törvényesen megszavazott és beszedetni rendelt adók kivetése, biztosítása és behajtása körül ezen törvényczikk és a közadók tárgyában hozott egyéb törvények által kötelességökké tétetik s az ezekkel egyezőleg kiadandó miniszteri rendeleteket felelősség terhe alatt, végrehajtani tartoznak. 74. §. Ezen kötelezettség és felelősség a pénzügyi hatóságok által a törvény értelmében kiszabott illetékek beszedésére és a pénzügyi törvényszékek itéleteinek végrehajtására is kiterjed. 75. §. A törvényhatóságok akképp fognak intézkedni, hogy a 73. és 74. §§-ban említett rendeletek és itéletek végrehajtása és illetékek beszedése késedelmet ne szenvedjen. 76. §. Ezen rendeleteknek és itéleteknek késedelmes, hanyag, szabályellenes teljesítése, vagy a teljesítés megtagadása, vagy kijátszása által az állambevételekben okozott károkért az tartozik kártérítéssel az államnak, a ki okozta. 77. §. Ennélfogva valahányszor valamely törvényhatóság közgyűlésén indítvány tétetik a pénzügyminiszternek a törvényesen megállapított adók iránt a 68. és 73. §§. értelmében kiadott rendeleteinek végre nem hajtása vagy elhalasztása iránt, az elnök köteles névszerinti szavazást tűzni ki, s az indítványozónak, valamint az indítvány mellett szavazók neveinek jegyzőkönyvbe igtatását eszközölni. 78. §. Ha az elnök a névszerinti szavazást kitűzni és a neveket a jegyzőkönyvbe beigtattatni elmulasztaná, kártérítéssel az azon napon elnöklő tartozik. 79. §. A kártérítési kereset a kincstári ügyészség által az illető ker. tábla előtt indíttatik meg; a fölebbezés a kir. táblához történik.
Tisza Kálmán úgy látta, hogy a törvényjavaslatnak 68–79-dik szakaszai a törvényhatósági élet gyökereire vágnak, a mennyiben a pénzügyi hivataloknak egyenesen és közvetlenül alája rendelik a községi előljárótól fogva a tisztviselőket, a helyett, hogy e tisztviselőknek és községi előljáróknak feje kerestetnék meg az itt szóban levő intézkedések megtétele végett. De ezen kívül, a pénzügyminiszternek és a pénzügyi közegeknek minden rendeletére 409nézve oly intézkedés czéloztatik behozatni, mely a megyék legfontosabb jogát, a fölirati jogot, majdnem illusoriussá tenné. Minthogy ő a felelősségnek mindenütt barátja, nem ellensége annak, hogy a törvényhatóságokra is, még pedig a megyei bizottságok egyes tagjaira is alkalmaztassék a személyes felelősség elve; de nem fogadhatta ezt el így mellékesen behozva; nem fogadhatta el úgy, hogy meggátolhassa az egyszerű fölszólamlást, s nem fogadhatta el úgy, hogy midőn a kormány és a törvényhatóságok közti ügyről van szó, benne a kerületi és királyi táblák mostani birái itéljenek, a kiknek még csak hivatalbeli állandóságuk sincs meg. Ő nem kivánta az államkincstár károsodását; de nem kivánta a törvényhatóságok jogkörének csorbítását sem. A dugárúk lefoglalása és a kincstár követeléseinek biztosítása eseteiben ő is végrehajtandóknak tartotta a pénzügyi közegek rendeleteit; minden más esetre nézve azonban azt tartotta, hogy a megye fölszólalása nem veszélyezteti az államkincstár érdekeit. Ezen szempontoknál fogva a következő módosítványt terjesztette elő:
68. §. A megyék és kerületek közönségei oda utasítandják tisztviselőiket, hogy felügyeljenek arra, hogy a községek előljárói mindazokat, mik a közadók kivetésére, beszedésére, behajtására és úgy azoknak, mint a jövedékeknek és illetékeknek biztosítására nézve a törvény értelmében teendőikhez tartoznak, hatáskörük szerint teljesítsék.
A 69. §. maradjon meg; a javaslat többi szakaszai a 80. §-ig kihagyatván, helyibük a következő szerkezet jöjjön:
« 70. §. A törvényhatóságok kötelesek a törvény kihirdetése után azonnal úgy intézkedni, hogy tisztviselőik: a) a fogyasztási adókra, jövedékekre és illetékekre vonatkozó törvények ellen elkövetett kihágások eseteiben, az illetékes pénzügyi hivatal vagy kiküldött megkeresésére, a leletről a jegyzőkönyvet felvegyék, a tényállás felderítése és a tettesek kinyomozása végett a tiszti vizsgálatot haladék nélkül végrehajtsák, a dugárúnak, illetőleg az áthágás tárgyainak és eszközeinek lefoglalása, s a kincstár követelésének a tettenérettnél talált javakban, a mennyiben törvény vagy fönálló törvényes szabály rendeli, biztosítása iránt intézkedjenek; b) a fogyasztási adóknál, hol az átalány alkalmaztatik, különösen a bor- és húsfogyasztási adó iránt kötendő bérleti szerződések megkötésénél közbenjárólag közreműködjenek: c) a sószállításnál közbejövő akadályok eseteiben – s itt megyékben a községi előljárók is – a szállítmány vezetőjének, vagy más arra hivatottnak felszólítására, a tényálladék földerítése, a közbejött akadályok elhárítása, a só széthordásának megakadályozása, s átalában a kincstár megkárosodásának eltávolítása iránt azonnal intézkedjenek, az 410általok e végre alkalmazandó munka bérét és időveszteségét a kincstár utólag megtéríteni tartozván.»
Ebben csekély változtatással benne van, a mi az eredeti szerkezetben a 74. §-ig elmondatik. Ez után a következő új §. jönne:
«71. §. A törvényhatóságok mindazt, mi – ideértve a pénzügyi hatóságok által a törvény értelmében kiszabott illetékek beszedését és a pénzügyi törvényszékek itéleteinek végrehajtását is – a törvényesen megszavazott és beszedetni rendelt adók kivetése, biztosítása és behajtása körül ezen törvényczikk és a közadók tárgyában hozott egyéb törvények által kötelességökké tétetik, teljesíteni, végrehajtani és illetőleg végrehajtatni felelősség mellett tartoznak.»
Ez után következnék az utolsó szakasz:
«72. §. Tartoznak továbbá ezen törvényekkel egyezőleg kiadandó miniszteri rendeleteket végrehajtani, s e törvény kihirdetése után azonnal úgy intézkedni, hogy tisztviselőik a dugárúk lefoglalását s az államkincstár követeléseinek biztosítását, utólagos bejelentés mellett, a mulasztások miatt bekövetkezhető netaláni károsodásokért való személyes felelősség terhe alatt minden esetben haladék nélkül eszközöljék.
Az egyik különbség a két szöveg közt az volt, hogy míg a törvényjavaslat 68. §-a elegendőnek tartotta a törvény rendeletét arra, hogy a megyei tisztviselők kénytelenek legyenek a törvények végrehajtására, a Tisza ajánlotta 68. §. szükségesnek találta, hogy a megyei bizottságok különösen utasítsák a tisztviselőket a törvény végrehajtására. A másik lényeges különbség a javaslat 76. és 77-dik szakaszai és Tisza módosítványának 71. és 72-dik szakaszai közt volt. Míg a javaslat határozottan megmondotta, hogy miben áll a felelősség, Tisza módosítványa beérte annak kijelentésével, hogy «a törvényhatóságok tartoznak mindazt felelősség mellett végrehajtani».
A módosítvány fölött keletkezett vita, mely három űlést töltött be, a megyék rendezésének kérdése körül forgott. Az ellenzék azt állította, hogy az út, a melyen a kormány és pártja haladnak, a törvényhatóságok sirjához vezet. Lónyai Menyhért pénzügyminiszter ellenben kifejtette, hogy törvényjavaslatának egyik czélja éppen az volt, hogy előre kizárassék mindaz, a mi alkalmat szolgáltathatna az összeütközésre a megye és a felelős kormány között. Hivatkozott azon törvényjavaslatra, melyet Kossuth Lajos, Magyarországnak első alkotmányos felelős pénzügyminisztere, 1848. julius 18-dikán nyujott be a képviselőháznak az adótartozások és a földadó behajtásáról. E javaslat 2. §-a elmondván, hogy mik teendői a megyéknek, hozzáteszi, hogy: «azoknak mulaszthatlan teljesítéseért az említett 411tisztviselők akként felelősek, hogy nem teljesítés esetére a pénzügyminiszter által hivatalaikból azonnal el fognak mozdíttatni». Az 5. §. így kezdődik: «Bevégződvén az első szakaszban kitett határidő, az egyéni számvetés legfelebb egy hét alatt a pénzügyminiszterhez fölterjesztendő.» A 2. §-ban a felelősség ezen esetre is kiterjesztetik; tehát ha ez a számvetés idején nem terjesztetik be, akkor a miniszter egyszerüen «elbocsátja a megye tisztviselőjét». A 6. §. ezt mondja: «A pénzügyminiszter a törvényhatóságok észrevételeinek megbirálása mellett haladéktalanul végzést hozand, s azt egyenesen a törvényhatóságok főnökeinek megküldi, kik azt minden további ellenvetés avagy gyűlés elé terjesztés nélkül végrehajtani hivatalból elmozdítás terhe alatt kötelesek.» E példát nem azért hozta fel, hogy azt lemásolva, egyszerüen mint indítványt előterjeszsze; sőt ezzel ellenkező a nézete; csak annak a megokolására hozta fel, a mit előbb mondott: hogy a megyei rendszer föntartásának azok a legőszintébb, legbiztosabb barátai, a kik előre mindent gondosan kerülni kivánnak, mi a megyei rendszert a parlamenti felelős kormányrendszerrel összeütközésbe hozhatná. Végül kijelentette, hogy azon esetben, ha a pénzügyi törvények végrehajtására nézve, t. i. az adó kivetése, beszedése és kezelésére nézve, a ház nem fogadja el mindazon intézkedéseket, melyek gondos megfontolás után a miniszterium által beterjesztettek és a pénzügyi bizottság által egyhangulag elfogadtattak: akkor ő az adók rendes befolyására és a pénzügyek rendes kezelésére nézve a felelősséget nem vállalhatja el.
A julius 16-dikán tartott űlésben fölszólalt Deák Ferencz.
Deák Ferencz: T. ház! Midőn az általunk megállapított adók behajtásának módja fölött tanácskozunk, elméleti tekintetben, úgy hiszem, valamennyien egy értelemben vagyunk; mert mindenik azt akarja, hogy a behajtásnak oly módja állapíttassék meg, mely pontos és gyors legyen, az állam jövedelmeinek befolyását lehetőleg biztosítsa, a csalást, a hanyagságot lehetőségig kizárja, s azok irányában, kik fizetni nem képesek, kiméletlen és túlszigorú ne legyen. De ezen elveknek alkalmazására, a megállapítandó módnak gyakorlati részére nézve, úgy látszik, elágaznak a képviselők véleményei, s midőn az előterjesztett törvényjavaslat oly módot foglal magában, mely a miniszteriumnak, a pénzügyi s a központi bizottságoknak és számos képviselőknek véleménye szerint leginkább megfelel az említett kellékeknek, másrészről több képviselőnek azon aggodalma van, hogy ezen mód a gyakorlatban volt megyei önkormányzati jogot és hatáskört 412tetemesen korlátolja s magát a megyei intézményt veszélyezteti.
Mielőtt e tárgy fölötti véleményemet kimondanám, engedje meg a t. ház, hogy az 1848-diki év előtti állapot és a jelen helyzet közt párhuzamot vonhassak.
1848 előtt megajánlotta az országgyűlés a hadi és hadfogadói adót, mely összesen soha négy és fél millió pengő forintra nem rúgott; a törvényhatóságok pedig elkészítették évi költségvetéseiket, fölterjesztették a helytartótanácshoz, s a megállapított összeget, mint házi adót, magok vetették ki. Midőn a hadi és hadfogadói adó az országgyűlésen tanácskozás alatt volt, az alsóház mindig igyekezett azt alábbszállítani, a fejedelem az alábbszállításba bele nem egyezett, s így tettleg rendesen az előbbi országgyűlésen kivetett hadi és hadfogadói adó lett újra megállapítva. Ezen adót az országgyűlés osztotta föl porták szerint a törvényhatóságokra, s a porták megállapításának kulcsa volt az országos portalis összeirás, és pedig hosszú évek során keresztül az 1728-dik, későbben az 1827-dik évi portalis összeirás.
Vannak még a t. ház tagjai közt többen, kik velem együtt tanui valának 1827-ben az akkor véghezvitt összeirásnak. Pirulva emlékszem még most is azon módra, melylyel az teljesíttetett. Átalános elv volt a megyékben eltitkolni, a mit csak lehetett, nehogy a pontosabb összeirás a megyének portáit, s ez által adóját nevelje. Ezen elv szándékosan terjesztetett a nép között is, s rendesen nagy sikerrel. Tudok megyét, melynek egyik járásában a 60 ezret haladó népesség között egy leány sem találtatott, kinek kora 18 évet meghaladott, mert a 18 esztendős leány már az adó tárgyai közé volt fölírandó. (Nagy derültség.)
Miután az említett adó, porták szerint, országgyűlésileg a törvényhatóságokra kivettetett, a megye a reá esett mennyiség kivetésének eszközölhetése végett rovatos összeirást rendelt.
Mily hanyagul, gondatlanul, sőt, majdnem mondhatnám, szándékosan hűtlenül teljesíttettek ezen rovatos összeirások, sokan emlékeznek még a t. ház tagjai közül. Komikumnak mondhatnám, ha szégyenítő nem volna, hogy egy népes mezővárosban a város vásári jogára eső adót pár éven keresztül az ottani gyógyszerész fizette, s maga sem tudta miért? A dolog pedig így történt: még akkor a rovatos összeirások táblázatai latin nyelven voltak nyomatva, s az egyik rovat fejezetében e szó helyett: «a nundinis» sajtóhibából ezen szó állott: «anudinis». A rovatos összeirást teljesítő megyei esküdt, ki 413amúgy sem volt erős a latin nyelvben, nem tudta elgondolni, mit jelenthet az «anudini» szó, s mint nagyon idegen hangzásút a gyógyszerészre rótta, ki fizette is mindaddig, míg a hiba fölfedeztetvén, kiigazíttatott. (Derültség.) Csak például hoztam föl ezt az akkori adókezelés hiányos voltának földerítésére.
De mi volt ezen átalános gondatlanságnak, hanyagságnak valóságos oka azon korban? Egyszerüen az, hogy az adó magában véve csekély volt összegére nézve, ámbár a szegény népet néha súlyosan terhelte, mert néhány várost kivéve, leginkább a szegényebb osztály vállaira nehezedett; az országgyűlésnek, a mint megajánlotta az adót, arra többé semmi gondja nem volt, mert sem az adó összegéről, sem annak hováfordításáról az országnak soha senki számot nem adott, senki nem kérdezte, hogy az, a mi a megajánlott adóból s egyéb jövedelmekből tettleg befolyt, elég-e az állam szükségeinek fedezésére; az ország többet nem ajánlott, s a költségek fedezéséről gondoskodni a, fejedelem dolga volt; s éppen annálfogva, hogy nem volt nagy az adó összege, a hanyag, hiányos behajtásból származó adóhátralékok sem lehettek oly nagyok, hogy az állam gépezetét működésében gátolták volna.
Így folyt ez 1848-ig.
Azon korban miben keresték őseink a szabadságnak, az alkotmánynak garantiáit? Minthogy a kormány feletős nem volt, és a jövedelmekről senki az országnak számot nem adott: a tisztviselők választásában és a negatióban, vagyis a vis inertiæben; és így a vis inertæ elvével a hanyagság összhangzásban volt. Azonban hogy mennyire elégtelenek voltak e garantiák, annak bebizonyítására nem akarom fölhozni azon sérelmek végtelen sorát, melyek törvényeinken és alkotmányunkon ejtettek.
Elég legyen azt megemlítenem, hogy midőn 1848-ban a vis inertiæ helyett a parlamenti kormányt s ebből folyó felelősséget, és azon elvet, hogy magunk állapítjuk meg adónkat, magunk kezeljük pénzügyeinket s magunk rendelkezünk jövedelmeinkről, megállapítani sikerült: ezt az egész ország riadó örömmel üdvözölte, mint régi vágyainak teljesedését. (Igaz!)
Alkotmányunknak 1848-diki átalakulása ezen két főelven alapszik; e lényeges változással sokaknak meg kell változni kormányzati rendszerünkben. Azon adónak, melyet mi állapítunk meg, melynek hováfordításáról mi rendelkezünk, melynek minden garasáról kormányunk felelős, kivetését és behajtását nem lehet többé a régi gyakorlat 414szűk keretébe szorítani, nem tehetjük ki azt a régi vis inertiæ vel párosult hanyagság veszélyeinek: mert ha az adó hanyagul foly be, ha csalás által csorbul az állam jövedelme, nem leszünk képesek költségeinket fedezni, nekünk kell a hiányt pótolni, és nem mondhatjuk azt, a mit 1848 előtt mondottak, hogy a fedezetről gondoskodni ő felségének gondjai közé tartozik; egyszóval, saját legközelebbi érdekünkben van, hogy a megállapított adó a lehetőségig behajtassék, nehogy a hiány igazságtalanul másokat nyomjon, vagy az állam gépezete megakadjon.
Az állam jövedelmeinek csorbulása három okból származik: az adókötelezettek fizetési képtelenségéből, hanyagságból vagy csalásból. Az elsőért sem a miniszter, sem bárki más feleletre nem vonja a tisztviselőt, és az állam ezen lehetőségre mindig számít; a hanyagságot és csalást pedig pártolni, vagy lehetőségét előmozdítani nem föladatunk.
Magyarországnak összes hadi, hadfogadási és házi adója 1848 előtt körülbelül 8 milliót tett; most a direct adók 34 milliót haladnak meg: tehát jelenleg a direct adók összege mintegy 26 millióval meghaladja évenkint az akkorit. Magyarországnak összes államjövedelmei azon korban 25 és 27 millió között ingadoztak; most 100 millióra rúgnak, és alig elegendők az állam költségeinek fedezésére. 1848 előtt tehát évenkint direct adóban mintegy 26 millióval, indirect adókkal együtt pedig 60 vagy 70 millióval kevesebbet fizettek az ország polgárai, mint jelenleg fizetniök kell. Hová lett évenkint ezen tetemes érték? Gyarapodott-e azzal az ipar, a forgalom, a kereskedelem? vagy talán közintézeteink emelkedtek? növekedett-e a gazdaság virágzása, a földnek becse? Hiszen, ha az e század kezdetétől 1848-ig lefolyt éveket, közel félszázadot számítunk, az évenkinti 26 millió mintegy 1200 milliót tesz, az indirect adók hozzászámításával pedig az évenkinti 70 millió mintegy harmadfélezer millióra rúg. Hol van ez iszonyú értéknek nyoma a köznek vagy egyes polgároknak vagyonában? Elenyészett csekély kivétellel. És miért enyészett el? Mert a vis inertiæ s annak politikája, és azon körülmény, hogy nem adóztunk az ország fejlődésére, s mert nem mi rendelkeztünk azon adók hováfordításáról, és a bevett pénzekről az országnak senki számot nem adott, zsibbasztólag hatott minden beruházási készségre az állam nem segítette az ipar emelkedését, a kereskedelem pangott, az ország nem fejlődött, s csekély adója mellett is szegény maradott. Azon félszázad után 20 keserű évnek súlya nehezkedett reánk, oly 415nehéz idők, melyekben az absolut hatalom zaklatásait még az inséges évek csapásai is súlyosították: s mégis azon másfél év alatt, mely alkotmányunk visszaállítása óta lefolyt, kiszabadulva egyrészről az absolutismus, másrészről az egykor védelmül használt, de minden fejlődést elölő inertia bilincséből, adózva közczélokra, pénzügyeinkről magunk rendelkezve, nagyobb lendületet adtunk iparnak, kereskedésnek, forgalomnak, fölemeltük a föld értékét, s a tetemesen növekedett adózási teher mellett is és annak daczára hazánk fejlődésében többre mentünk, mint ezen századnak az 1848-diki évet megelőzött közel fél százada alatt. (Hosszas élénk helyeslés a jobb oldalon.) Ismételve mondom, hogy a fejlődő ipar mozgalmait és emelkedését a régi lassú formák közé visszaszorítani a közigazgatás semmi ágában többé nem lehet. (Nagy helyeslés a jobb oldalon.)
Emlékeztetem a t. házat, hogy midőn 1844-ben az országgyűlés megalkotta a váltótörvényeket, melyek alkotása első lépés volt az ipar és kereskedelmi forgalom emelésére, szükségesnek tartotta a régi megyei eljárást legalább annyiban megváltoztatni, hogy a felelősség eszméjét váltótörvényszéki végrehajtásoknál határozottan kimondotta, és igen rövid időt tűzött ki mind az alispánoknak, mind a végrehajtó megyei hivatalnokoknak, mely alatt a reájok bizottakat teljesíteni tartoztak, s a mulasztásból vagy halasztásból eredő károkért felelősökké tette őket.
Azt mondják némelyek, hogy az 1848-diki törvény is meghagyta a megyéket előbbi jogaikban és hatáskörükben, azt tehát így mellesleg változtatni most sem lehet. Meghagyta igen is, ideiglen. De mi volt ezen «ideiglenes» szónak értelme? Nem az, hogy az ideiglenesség még 25 év mulva egész kiterjedésében fönálljon, hanem az, hogy az ideiglenesség a legközelebbi országgyűlésen, mely három hónap mulva volt összehivandó, végleges rendezéssel cseréltessék föl. E remény teljesülését a viszontagságos események meggátolták; de ha ezt meg nem gátolták volna, bizonyosan az adó kivetésére és behajtására nézve is még 1848-ban lényegesen át lett volna alakítva a megyéknek régi gyakorlata. (Helyeslés a jobb oldalon.)
A pénzügyminiszter úr csak az imént hivatkozott azon törvényjavaslatra, melyet 1848-ban az adó kivetésére és behajtására vonatkozólag az akkori pénzügyminiszter készített. Tekintse meg bárki annak tartalmát, látni fogja, hogy a felelősség elve mind a megyei tisztviselőkre, mind magokra a megyékre határozottan ki van abban mondva. Így szól a többek közt a 11. §.: «mely följelentésnek (a községi 416költségek följelentésének) az előbbi szakaszban említett októberi közgyűlésből legfölebb október 3-dik hetében mulhatatlanul meg kell történni; s valamint a tárgyalásnak azon gyűlésben bevégzéseért a gyűlés minden tagja egyenkint, úgy a tárgy előterjesztése s a pénzügyminiszterhez kellő időben fölküldése iránt a gyűlés elnöke, hivatalától elmozdítás terhe alatt, felelős». (Élénk hosszas tetszés a jobb oldalon.) Ha már akkor, nyomban az 1848-diki törvények megalkotása után, szükségesnek tartatott ily felelősség, most akarnánk-e ismét a régi adóbehajtási módra visszamenni? (Zajos tetszés a jobb oldalon.)
Vannak, kik a miniszteri felelősség elvét fönn akarják ugyan tartani, de azt a megyékre, mint autonom testületekre kiterjeszteni nem kivánják.
A parlamenti kormány és miniszteri felelősség alapelve az, hogy minden tisztviselő, ki a politikai közigazgatás bármely ágában eljár, hivatalos tetteiért és mulasztásaiért felelősséggel tartozik. Első és legfőbb felelősség terheli azokat, kik a kormány élén állanak: a minisztereket; de hogy ők felelhessenek, szükséges, hogy felelős legyen az is, ki az ő rendeleteiket teljesíteni köteles. A felelősségnek ezen elve keresztül vonul a közigazgatás egész keretén, s azt sehol megszakasztani nem lehet. Ha lánczczal akarunk valamely terhet fölemelni, vagy valamely tárgyat összeszorítani, hogy szét ne dőljön, szükséges, hogy a láncz egészen s minden részeiben ép legyen, mert bármely közbenső szeme hiányozzék vagy legyen megszakadva, a láncz rendeltetésének nem fog megfelelni. A parlamenti kormánynyal párosult miniszteri felelősség is, ha annak bármely gyűrűje hiányzik vagy megszakasztatik, nem valóság többé, csak puszta szó és játék. (Zajos helyeslés a jobb oldalon.) Miként vihető ki a felelősség elve, ha az fölülről a megyékig fönáll, de ott megszakad? (Élénk tetszés a jobb oldalon.) Ily parlamenti kormányt, ily felelősséget én csakugyan képzelni sem tudok. És, a jelen kérdésre vonatkozólag, ha nem teszszük a megyegyűlést is felőssé arra nézve, mit hanyagságból vagy bármi okból elmulasztott, valóban az egész pénzügyi törvény és az adóbehajtás hajszálon függ és sikere csak egyes hatóságok önkényétől függ. (Igaz! a jobb oldalon.)
Mi a megye most? Több-kevesebb számú bizottsági tagok öszszege, kik közül minden egyes esetben azok képviselik a megyét, kik a tanácskozásban éppen jelen vannak. A tapasztalás pedig azt mutatja, hogy kivált közigazgatási tárgyaknál a tisztviselőkön kívül alig van 15–20 bizottsági tag a gyűlésen jelen, kivált a 3-dik és 4-dik 417napon. És ezen néhány ember többségétől tegyük-e függővé a legfontosabb pénzügyi törvény vagy kormányrendelet végrehajtását vagy elvetését, kik még felelősek se legyenek határozataikért vagy mulasztásaikért, habár ez által az államnak vagy egyeseknek tetemes kárt okoznak is? (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) És e károkat, melyek az ő hibájokból, helytelen fölfogásukból származnak, más ártatlanok viseljék? (Igaz! Úgy van!) Egyszóval, oly rendszert, melynek alapelvei a következők: a megyei tisztviselő csak a megyének felelős; hivatala választástól függ; a megye senkinek nem felelős, sem azért, ha maga tett valamit helytelenül vagy mulasztott valamit, sem azért, ha tisztviselőjét nem szorította hivatalának teljesítésére; de a miniszter felelős minden mulasztásáért: mondom, ily rendszert képtelenségnek tartok. (Helyeslés a jobb oldalon.)
Vannak, kik elvben ugyan nem tagadják a megyék felelősségét, sőt azt ki is akarják mondani; de a megyei gyűlés tagjainak egyenkinti felelősségét nem akarják elfogadni, sőt a törvényjavaslatnak erre vonatkozó részét határozottan ki is akarják hagyatni.
Ilyen módosítvány fekszik a ház asztalán.
Nézetem szerint az a felelősség, melyet tettleg életbe léptetni nem lehet, annyi mint semmi felelősség. (Igaz! a jobb oldalon.)
Én e részben a törvényjavaslat tartalmát czélszerűbbnek s igazságosabbnak is tartom, mint az említett módosítvány azon szakaszát, mely a törvényhatóságokra nézve csak szóval említi meg a felelősséget, de mikénti eszközléséről semmit nem akar szólani.
Már ha valamely törvényhatóság vagyis annak gyűlése követ el oly hibát vagy mulasztást, melyért a módosítvány értelmében is felelősséggel tartozik: kit kell azért tettleg felelősségre vonni? kit kell büntetni, kit a károk megtérítésében elmarasztalni? a megyét? a várost, vagy annak minden polgárait? vagy a gyűlésnek mindazon tagjait, kik jelen voltak, még azokat is, kik az elkövetett hibának, a helytelenül hozott végzésnek, a mulasztásnak okozói nem voltak, sőt talán az ellen fölszólaltak, de kisebbségben maradtak? Ez csakugyan méltatlanság volna, mert büntettetnék az ártatlan a hibással együtt, sőt a hibás miatt. (Élénk tetszés a jobb oldalon.) A miniszteri és illetőleg a pénzügyi és központi bizottsági törvényjavaslat szerint ellenben csak a vétkesek sujtatnának.
De nem akarok hosszas lenni. (Halljuk! Halljuk!) Sokat szólottak a t. képviselők e fontos tárgy fölött, az eszmék nem újak s meg vannak bőven vitatva.
418Csak egy vádra, melyet némelyek ellenünk emeltek, akarok egyszerű észrevételt tenni. (Halljuk!)
A kik féltékenyen őrzik a megyei autonomiának eddigelé gyakorlatban volt minden legkisebb részét, vádat emelnek ellenünk, hogy mi e jelen törvényjavaslattal a megyei intézvény gyökerére tettük a fejszét és ki fogjuk irtani. Nem állítom én, hogy e részben szándékossággal vádolnak; de legalább azt mondják, hogy az általunk pártolt törvényjavaslat elfogadásának ez lenne a következése.
Ne vegyék rossz néven azon tisztelt képviselő urak, hogy én e vádat nemcsak visszautasítom, hanem azt állítom, hogy a megyei intézvényt, melynek sok, a régi korból származott hiányai mellett sok becses oldala van, éppen akkor koczkáztatjuk, ha elmulasztjuk azt a fejlődő nemzeti élet szükségeihez és a kor igényeihez alkalmazni és alkotmányunk alapelveivel, a parlamentalis kormány alapelvéből származó felelősség eszméjével, összhangzásba hozni. (Zajos tetszés a középen.)
Ugyanazon egy alkotmányos rendszerben két oly intézvény, mely merőben ellenkezik egymással, állandóan meg nem fér. Ha mindegyik intézvény fontos és becses, nem az egyiket vagy másikat kell eltörölni, hanem a merev ellenkezést kell köztök megszüntetni.
Ne Feledjük, hogy éppen az ipar és forgalom fejlődése által élénk a mozgalom a nép minden osztályaiban. Naponkint jobban kezdjük ismerni a pénz és idő becsét, a naponkint nehezebben fogják türni tudni a hon polgárai mindazon gátakat, melyek a szabad mozgalmat hátráltatják: mindinkább terjedni fog azon igen természetes vágy, hogy kiki ott, hol a törvény oltalmára, az állam segélyére, a tisztviselő és biró közbenjárására szorul, nemcsak igazságos, hanem gyors és pontos eljárást találjon; és ha e részben a megyék autonomiájának némely részletei szolgálnak akadályul, ha az által látják sokan és naponkint többen koczkáztatva jogos érdekeiket, nem egyedül a hibákat, hanem, ha azokat kiigazítani nem akarjuk, magát az intézvényt fogják megtámadni. Fejünk fölött csap össze ezeknek törekvése s akkor lesz igazán lényegében fenyegetve a megyei intézvény. (Hosszas zajos helyeslés és éljenzés a jobb oldalon.)
Nekünk, kik ezen intézvényt lényegében meg akarjuk tartani, kezet kellene inkább fognunk, hogy azon hiányokat, melyek károsak, kiigazítani törekedjünk: mert ha mi annyit sem teszünk, a mennyit 1848-ban mind a miniszterium, mind az országgyűlés e részben bizonyosan tett volna, ha az események által meg nem gátoltatik, félek, 419hogy a megyei autonomia föntartása jövőben alig lesz lehető. (Nagyon igaz!)
Nem mi veszélyeztetjük a megyék főnállását, hanem veszélyeztetik azok, kik még az autonomiának régi korból származott s a régi korba illő, de most már a nemzet fejlődését akadályozó egyes részleteit is változatlanul fönn akarják tartani. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.)
Nem szeretném, ha a parlamentális kormánynak s az ezzel párosult felelősségnek elve egyenes és határozott összeütközésbe hozatnék a megyei intézvénynyel.
Minden kornak megvan saját kedvencz eszméje. Nem szeszélyből származik, mint a divat változásai, hanem rendesen a nemzet életéből s a szükség érzetéből.
Századokon keresztül elméleti és gyakorlati tudósok kerestek módokat, miként lehet az állam életében rendet és szabadságot úgy egyesíteni, hogy egyik a másikat ne veszélyeztesse. A különféle államformák között, melyek időnkint oly gyakran változtak, abban találtak némi megnyugvást, hogy legyen az államhatalom parlamenti kormány kezébe letéve felelősség mellett, melylyel azon kormány a fejedelemnek és a népnek is tartozik.
Ez jelenleg a kor eszméje, s a tapasztalás bizonyítja, hogy midőn a régibb kornak bármily becses intézvénye az újabb kornak valamely nagyszerű eszméjével ütközik össze, ha az ellentétet kiegyeztetni nem lehet, az előbbi ama régibbet vagy magához simítja, vagy elsodorja.
Igyekezzünk elkerülni, hogy nálunk e két eszme összeütközésbe jöjjön, mert nagy veszteségnek tartanám a megyei autonom intézménynek elenyészését, mitől ily összeütközés esetében méltán félhetünk, (Élénk helyeslés a jobbon) ha a két elvet a lehetőségig összhangzásba nem hozzuk.
Mindezek folytán egyszerüen kijelentem, hogy mivel én azon kellékeket, melyeket az adók behajtása elméletileg és gyakorlatilag szükségesnek bizonyít, a miniszterium, a pénzügyi és központi bizottságok által beadott törvényjavaslatban sokkal inkább föltalálom, mint az eddig előterjesztett módosítványokban: én e módosítványokat nem fogadom el. (Élénk hosszas éljenzés a jobb oldalon.)
A képviselőház julius 17-dikén tartott űlésében, névszerinti szavazás útján, 197 szóval 94 ellenében a pénzügyi és központi bizottságok szövegét fogadta el.
