DUNAI SZÖVETSÉG.
DUNAI SZÖVETSÉG.
Azon országok mindenképp sajátlagos viszonyai, melyek a Kárpátok és a Duna, a Fekete és az Adriai tenger közt feküsznek, nagyon megnehezítvén egy egységes állam alakulását, kivánatos, hogy az e tájakon elterülő régi történeti államok egymással szövetségre lépjenek, melyet «Dunai szövetség»-nek lehetne elnevezni. A közösen érdeklő tárgyakon kívül, miket a szövetségi hatóság intézne, minden állam törvényhozása, igazságszolgáltatása 43és közigazgatása teljesen független lenne. A lehető széleskörű decentralisatio és azáltal, hogy minden községnek és tartománynak bő szabadság engedtetnék, a szövetség összes lakói akadálytalanul fejlődhetnének s minden egyes nép elfoglalhatná az emberiség nagy családjában őt illető helyét.
Az új közjogi rend alapja a dunai tartományokban az egyes népek szabad beleegyezése volna, akár egy törvényalkotó gyűlés, akár az átalános szavazat alakjában. Így például Erdély lakói átalános szavazattal fognák eldönthetni, vajjon hazájuk egy legyen-e Magyarországgal? vagy legyen politikailag egyesülve Magyarországgal, közigazgatásilag pedig különválva attól, vagy végre csak szövetségben legyen Magyarországgal és a többi szövetséges állammal, mint maga is autonom állam, teljes egyenlőségi alapon? Részemről csak egy föltételt kötnék ahhoz, ha Erdély autonom állam s a szövetségnek, mint ilyen, kivánna tagja lenni; azt tudniillik, hogy Erdély és Magyarország közt personalis unio létezzék, a közös fő személyében. E két országnak egy ura kellene hogy legyen, bármi lenne is aztán a neve. A jó egyetértés a magyarok és románok közt, a mi az én leghőbb vágyam, jólétet és szabadságot biztosítana mindkét népnek. Remélem is, hogy el fogjuk érni e nagy czélt.
Az esetre, ha a keleti kérdés a keresztyén népek függetlenségével találna megoldatni, kivánatos, hogy Szerbia s a többi délszláv országok szintén belépjenek a dunai szövetségbe, mely ez esetben a Kárpátoktól a Balkánig terjeszkednék s állana: Magyarországból, Erdélyből, Romániából, Horvátországból s a netán Szerbiához csatolandott tartományokból stb.
Oly kényes kérdések megoldására, melyekre nézve a népek megegyezni nem tudnának, a barátságos hatalmak közvetítését vagy itéletét is ki lehetne kérni.
A szövetségi szerződést egy törvényalkotó gyülekezet készítené, alapul véve bizonyos elveket, mik közül néhányat megjelölök.
1. Közösen érdeklő ügyek lennének: a szövetségi terület oltalma, a külpolitika, a külképviselet, a kereskedelmi rendszer, odaértve a kereskedelmi törvényhozást, a vám, a fő közlekedési vonalak, a pénz, a súlyok és a mértékek.
2. Mindent, a mi a szárazföldi és tengeri haderőre, a várakra s a hadi kikötőkre vonatkozik, a szövetségi hatóság fogná szabályozni.
3. A szövetség egyes államainak a küludvaroknál nem volnának külön képviselőik, a szövetségi diplomatia egy és közös lesz.
4. Közös lesz a vámügy, melynek jövedelme az egyes államok közt akként fog fölosztatni, miként a törvényalkotó gyülekezet megszabni fogja.
44Közös lesz a kereskedelmi törvényhozás. Egy a pénz, egy a súly, egy a mérték az egész szövetségben.
5. A törvényalkotó gyűlés fogja eldönteni azt is, vajjon a szövetségi gyülekezet (parlament), mely a végrehajtó hatalmat gyakorolja, csupán egy kamarából álljon-e, avagy kettőből, mint az amerikai Egyesült-Államokban. Utóbbi esetben a képviselőház választatni fog, az egyes államok népességi aránya szerint. A senatusban a nagy és kis államok egyenlő számú tagok által lesznek képviselve, a miben a kisebb államokra nézve kitünő garantia rejlik.
6. A végrehajtó hatalmat egy szövetségi tanács gyakorolja, melyet, ha egy kamara lesz: ez, ha kettő: ezek választják. Ő fog irányt adni a külpolitikának is, a törvényhozás ellenőrzése mellett.
7. A szövetség hivatalos nyelve fölött a törvényalkotó gyűlés fog határozni. A végrehajtó, úgy a törvényhozó hatalom gyakorlatában minden tag saját anyanyelvét használhatja.
8. A szövetségi hatóság székhelye váltakozva majd Pesten, majd Bukarestben, egyszer Zágrábban, másszor Belgrádban lesz.
9. Azon államnak, a hol a szövetségi hatóság a fönnebbi sorrend szerint tartózkodni fog – feje lesz egyidejüleg a szövetségi tanácsnak és a szövetségnek is ideiglenes elnöke.
10. Minden egyes állam otthon oly alkotmányt ad magának, a minő érdekeivel leginkább megegyezik, természetesen azon föltétellel, hogy ez alkotmány elvei a szövetség által szentesített elvekkel ne ellenkezzenek.
11. A különböző nemzetiségek és vallásfelekezetek egymáshoz való viszonya a következő alapokon rendeztetnék, melyek már a magyar bizottságnak Turinban, 1860. szeptember 15-én közzétett emlékiratában is benfoglaltatnak.
Nevezetesen:
a) Minden község maga határoz hivatalos nyelve fölött. E nyelven fognak folyni szóbeli tanácskozásai; készülni jelentései és levelei a megyefőnökhöz, kérvényei a kormányhoz és a diétához. Minden község maga szabja meg azt is, iskoláiban melyik legyen a tannyelv?
b) Minden megye szótöbbséggel dönti el, hogy a közigazgatásban melyik nyelv használtassék? E nyelven fognak folyni a szóbeli tárgyalások, szerkesztetni a jegyzőkönyvek s a levelezések a kormánynyal. A kormány viszont szintén e nyelven válaszol s fogalmazza minden rendeletét.
c) A parlamenti tárgyalásoknál minden képviselő tetszés szerint használhatja az országban dívó nyelvek bármelyikét.
45d) A törvények a megyékben és községekben otthonos valamennyi nyelven fognak közzététetni.
e) Az ország lakói szabadon egyesülhetnek nemzetiségük érdekében nagy nemzeti egyletekké (consortii), szervezkedhetnek kényük-kedvük szerint, s tarthatnak kisebb-nagyobb gyüléseket és időhöz kötött értekezleteket vallási ügyeik elintézése végett. Egyszersmind választhatnak maguknak nemzetiségi főnököt, a kit vojvodának, hospodárnak vagy más effélének nevezhetnek.
f) Templomaik és iskoláik fölött intézkedni, a nemzetiségi egyletekre bizhatják, szabadon választva főpapjaikat s czímezve ezeket patriarchának, metropolitának vagy más effélének.
g) Statumokat hozhatnak szervezetük- s nemzetiségi és vallási érdekeikre vonatkozólag.
h) Az állam csupán egyet követel tőlük, azt, hogy határozataik és tetteik nyilvánosságra hozassanak.
Hiszem, hogy a fönnebbi javaslatokat a dunai tartományok mind elfogadják, mert megfelelnek óhajaiknak és érdekeiknek s biztosítják jövőjüket. Ily módon sikerülni fogna köztük benső egyetértést eszközölni, a minek legelső következménye a zsarnokok bukása és az volna, hogy szétmállanának azon vén és korhadt államok (értsd: Ausztria és Törökország), melyek őket most szolgaságban tartják s nemes törekvéseiket meggátolják. Az ég nevére kérem a magyar, szláv és román testvéreket, borítsanak fátyolt a multra, s nyujtsanak egymásnak kezet, fölkelvén, mint egy ember a közös szabadságért, s harczolván valamennyien egyért, egy valamenynyiükért a svájcziaktól adott régi példa nyomán. Az ég nevére kérem, fogadják el a tervet, mely nem concessio, hanem kölcsönös és szabad szövetkezés. Minden egyes al-dunai nemzet, ha sikerülne is maga köré gyűjtenie most máshová tartozó fajrokonait, legfölebb másodrendű államot alkothatna, melynek függetlensége örökös veszélyben forogna, s mely szükségképp alárendelve volna idegen befolyásoknak. De ha a magyarok, délszlávok és románok a fönnebbi tervet fölkarolják, elsőrendű, gazdag és hatalmas állam lesznek 30 millió lakossal, mely sokat fog nyomni Európa mérlegében.
Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román között! Ime, ez az én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom! Ime egy mosolygó jövő valamennyiök számára!
Turin, 1862. május hó 1-én.
Kossuth Lajos.
461862. május 23-dikán hozta meg Pestre a párisi «Le Pays» a dunai confœderatio tervének szövegét, miként e gyűjtemény szerkesztője egy akkor kelt levélből tudja. Ugyanezen forrás szerint 24-dikén estve a nemzeti kaszinóban az 1861-diki fölirati és határozati párt több tagja tárgyalta a tervet, s mindnyájan egyetértettek abban, hogy azt a leghatározottabban vissza kell utasitani, s erről Kossuthot is értesíteni kell. E czélból a határozati pártbeliek junius 1-sejére értekezletet hívtak össze. Addig is Hajnik Pál vállalkozott reá, hogy tudósítja a Párisban élő Kiss Miklóst a hatásról, a melyet a confœderatio terve Pesten keltett.
Miként a határozati pártnak egyik vezető tagja e gyűjtemény szerkesztőjének beszéli, azért bízták e föladatot a fölirati párthoz tartozott Hajnikra, mert baráti benső viszonyban volt Kiss Miklóssal.
Hajnik Pál május 28-dikán Kiss Miklóshoz intézett levelében a többek közt azt irja, hogy «a magyar szent korona alatt nem találni magyar embert, ki e tervet elfogadná». «Ez a terv csak egy újabb, de szerb-oláh kiadása lenne a február 26-diki patensnek, s valóságos nullificatiója lenne a magyar elemnek az országban.» Hajnik tehát fölszólítja Kiss Miklóst, irja meg Kossuthnak, hogy a terv az országban nagy resensust keltett.
Deák Ferenczről Hajnik e levelében a következőket irja: «Annyit mondhatok, hogy Deák bálványa az országnak. Soha oly magasan nem állott senki újabb időkben az egész nemzet előtt, mint ő, a páratlan. S ha látnád, hogy a határozati pártbeliek hogyan csúsznak-másznak előtte. S ne higyje senki, hogy Deák tágítani fog. Ott fönn Bécsben, kivált a magyar kanczelláriánál, haragusznak reá, hogy ő, a ki most dictatori szerepet játszhatna az országban, sem nem szól, sem nem mozdul, sem nem tesz semmi avanceot a kiegyenlítésre. Őt e miatt valóságos calamitásnak is nevezik. Csak sok ily calamitás lenne a világon.»
A határozati pártiaknak junius 1-sején tartott értekezletén megjelentek Almásy Pál, Tisza Kálmán, Tisza Lajos, Keglevich Béla gr., Beniczky Ferencz, Simonyi Lajos b., Ivánka Imre, Podmaniczky Frigyes b. és mások, s elhatározták, hogy tudatják Kossuthtal, hogy, ha tervéhez ragaszkodik, Magyarország nem az 1861-diki föliratok alapján, de sokkal rosszabb alapon is kész leend a dynastiával kiegyezni. Beniczky Ferencz vitte meg az üzenetet Kossuthnak.
A határozati pártnak egyik tagja, a kitől e gyűjtemény szerkesztője az imént közölt adatot kapta, ezzel kapcsolatban még a következőket beszélte neki: «A confœderationális terv közzétételéig sokan járultunk hozzá 47pénzünkkel azon törekvésekhez, hogy a külföldi lapok a magyar ügyekről hű értesítéseket közöljenek. Attól a percztől fogva, a mint a confœderatio terve mint Kossuth terve köztudomásra jutott, tíz adakozó közül kilencz megtagadta a pénzbeli hozzájárulást, kinyilatkoztatván, hogy már most abba kell hagyni minden agitatiót, mert Kossuth tervének megvalósítása igazában Magyarország halála volna.»
Podmaniczky Frigyes b. «Napló-töredékek» czímű műve III. kötetének 143-dik lapján megemlékezik arról, hogy az abstinentia politikája, a mely Magyarországban 1861. augusztus haván túl beállott, számtalan embert érzékenyen sujtott, s így folytatja: «E kétes viszonyok között nagy csapás érte pártunkat, a mely igen sokakat a gyengébb fajtájú Cátók közül az ellenfél táborához való közeledésre jogosított föl; naplómban ezeket olvasom följegyezve az itt megpendített ügyről:
Aszód, 1862. junius 11.
«Pesten töltöttem nehány napot a lóversenyek alkalmából, de megvallva az igazat, nem valék képes mulatni, mert összes politikai pártunk rendkívül le van verve Kossuth Lajos manifestuma miatt. E manifestum a dunai confœderatiót egy Svájcz módjára készült alkotmánynyal állítja oda végczélul és a boldogulhatás kútforrásául. Azok, a kik kevésbbé ismerik az emigratio gyengéit és annak a vaksággal határos képzelmeit, iszonyúan föl vannak bőszülve a manifestum szerzője ellen, s megvallom, nem ok nélkül, mert az efféle kiáltványok útján tereltetnek az emberek a bécsi Reichsrath környékébe, mert ha már Reichsrathba kell minden áron mennem, csak inkább megyek Bécsbe a németek, mint Belgrádba a ráczok közé.
A fölirati párt közlönye, a Pesti Napló, épp oly kevéssé vett tudomást Kossuth tervéről, mint a határozati párt szélső árnyéklatának közlönye, a Jövő. Az utóbbi lap szerkesztőségének egyik tagja beszélte e gyűjtemény szerkesztőjének, hogy ők egyfelől azért hallgattak a tervről, mert nem helyeselték azt, másfelől azért, mert nem akarták Kossuthot compromittálni.
Ellenben közzétette a tervet a kormány hivatalos lapja, a Sürgöny junius 6-dikán megjelent számában, valamint a conservativek és klerikálisok közlönye, a Pesti Hirnök junius 7-dikén megjelent számában.
Hallgatott a tervről a Jókai Mórtól szerkesztett Magyar Sajtó is, a határozati párt közlönye, május 31-dikéig. Az e napon megjelent számában következőket olvashatni:
48«A franczia és német lapok által terjesztett magyar manifestum, mely a dunai confœderatio eszméjére vonatkozik, mint biztos kútfőből irhatjuk, apokryph.»
A császári rendőrség azonban maga elé idézte Jókait és követelte tőle, hogy lapja nyilatkozatát, mint a valóságnak meg nem felelőt, vonja vissza. Jókai kénytelen volt a fölszólításnak engedni, ugyanakkor azonban pártja főbb embereinek egyetértésével lapjában azt is kijelentette, hogy a terv elfogadhatatlan. Nyilatkozata, mely a Magyar Sajtó junius 7-diki számában jelent meg, a következő:
«Lapjaink május 31-diki számában azon hírt közöltük, miszerint bizonyos, a milanói Alleanzában megjelent nyilatkozmány apokryph. Miután azonban kútforrásunk, melyből e czáfolatot merítők, jogosult ugyan, de nem közvetlen, s az illető helyen azóta is mindekkorig ama nyilatkozvány vissza nem vonatott, kénytelenek vagyunk előbbeni állításunktól elállni, hanem egyúttal azt is kijelenteni, hogy államelvek, melyek a Szent István birodalma alatt értett Magyarországnak bárki által, bármi érdekben, bármi árért történhető megcsorbításán alapulnak, nézeteinkkel soha nem találkoztak és egyezésünket soha nem birandják.»
Az augsburgi «Allgemeine Zeitung» 1862. junius 13-dikán megjelent számában junius 9-dikén kelt bécsi levelet közölt, a mely előadta, hogy a Magyar Sajtó Kossuth renomméeját meg akarta menteni és ezért a neve alatt megjelent tervet koholtnak nyilvánította, de a hatóságnak «különben gyengéd» figyelmeztetésére visszavonta légből kapott állítását.
A németországi emigránsoknak «Deutsche Einheit und Freiheit» nevű londoni egylete megbízásából Karl Blind «Deutschland und Ungarn. Gegen Kossuth's Plan einer Donau-Confœderation» czímen 1862-ben röpiratot tett közzé.* E röpirat ismertette Kossuth tervét, a melyet kalandosnak jellemzett és ezután így folytatta:
London. Trübner & Co. Paternoster Row.
«Magában Magyarországban a terv kétségen kivűl a legkevesebb pártolóra fog találni. Aki a magyar függetlenségi párt vezetőinek nézeteit ismeri, tudja, hogy az eddigi történeti összes alapokat megrendítő ilynemű javaslat ott jó fogadásra éppen nem számíthat. Az a Magyarország, a melyet a világ ismer, túlnyomólag magyar, reá ojtott német műveltséggel. A magyar nemzetiség, a többivel szemben, a legtömörebb. Benne van az országnak magva. Az alkotmányra és szabadságra irányuló törekvések, habár 49mint Angliában, századokon keresztül szorosan aristokratikus alakban, mindig benne találták legerősebb támaszukat. A szlávok Magyarországban körülbelül annyian vannak, mint a magyarok. Csakhogy szétszórvák a peripherián, nincs közös nyelvük, s szellemi fejlődésüket és a szabadságért hevülő érzéseket tekintve, kétségtelenül mögötte állanak a magyaroknak. Ugyanez áll az oláhokról vagy románokról, a kiket ugyancsak úgy, mint a szlávokat, a magyar főnemesség hosszú időn át kemény járomban tartott és ezzel fejlődésökben erőszakosan hátráltatott.»
Megemlítve, hogy 1848-ban a magyarok és németek az absolutismus ellen küzdöttek, míg a horvátok, szerbek, tótok és románok is a zsarnokok oldalán harczoltak, a röpirat így folytatja:
«Nem szólva a szabadságnak emez érdekeiről, nemzet-politikai szempontból is úgy áll reánk nézve a dolog, hogy a magyaroknak kezet kell nyujtanunk, ha nem akarjuk előmozdítani a mi országaink területére is átnyuló panszlavismust. Csehországban a cseh izgatók azon vannak, hogy úgy Németországból, mint Magyarországból kitörjenek egy-egy szegletkövet és belőle külön «politikai individualitást» faragjanak. Azt akarják, hogy csehek, morvák és tótok szorosan egyesüljenek és ezzel utat mutassanak ugyanilyen műtételre a Dráva és a Száva mentén hasonló alakulásokra törekvő testvéreiknek. Ennek csak úgy lehet elejét venni, he egymás mellé állanak a magyarok és a németek, persze nem a fekete-sárga központosítás programmjának, hanem a kölcsönös függetlenség, szabadság és a barátságnak ezekből fakadó érzései alapján.»
«Kossuth ellenben, a ki pedig egykor a magyar nemzetiségnek talán nagyon is merev előharczosa volt, a dunai confœderatióra vonatkozó tervével Magyarországot a szlávoknak úgyszólván kezökbe akarja játszani. Magyarországnak máris elég a baja különböző fajaival és nyelveivel, s Kossuth az új szövetségbe még be akar vonni további oly elemeket, melyek rokonok a moskovitismussal, s e mellett még olyan nyersek és félig barbárok, a mint Törökországban sokfelé találhatók. Egyetlen pillantás a nyelvek térképére mutatja, hogy ekként a mérleg serpenyője egészen a szláv oldal felé fordulna, s hogy Németországnak úgyszólván délkeleti kapujánál egy második Oroszország teremtetnék. Egészen olyan ez a javaslat, mint a minőt a prágai 1848-diki juniusi hirhedt congressus, a csehek fanatikus triójának, Palacky, Rieger és Braunernek auspiciumjai alatt, s orosz pópáknak, valamint panszlav úgynevezett demokratáknak részvételével napvilágra hozott. S hogy e részben semmi kétség fönn ne forogjon, Kossuth hozzáteszi, hogy a dunai confœderatiónak túlnyomólag szláv képviselőkből álló alakuló gyűlése határozza meg a hivatalos nyelvet, s hogy a szövetségi hatóság 50gyűlései fölváltva Pesten, Bukarestben, Belgrádban és Zágrábban legyenek, azaz az egyik esetben egy magyar-német városban, egy másikban egy románban, ellenben kettőben egy szlávban. Ebből világosan láthatni, hogy minő volna a 30 millióból tervezett dunai szövetségnek arczulata Nyugat-Európával szemben.
Blind ezután megirja, hogy Kossuth, a ki egykor a leghatározottabban szállt síkra a panszlavismus ellen, reá akarja borítani Magyarországra a szláv áradatot, a mely elfojtaná ez ország magvát és mely átcsapna a német tartományok területére is.
«Csak mélyen lehet sajnálni ily fordulatát azon férfiúnak, a ki a magyar forradalom élén oly kiváló állást foglalt el, a kinek neve egybe van kapcsolva a függetlenségi harcz legdicsőbb eseményeivel, s a kinek szellemi ereje annyira jelentékeny. A ki Magyarország szabadsága iránt jóindulattal van, fájdalommal értesül Kossuthnak legújabb eszméjéről. Nem ez az, a miért a dunai völgy népe hősies harczokban vérét ontotta. Nem ez az, a miért a honvédeknek annyi meg annyi csapatja Ausztriának és Oroszországnak egyesült seregeivel daczolt. S nem ezért lázadt föl Bécs népe, midőn az októberi fölkeléssel a szorongatott szomszéd országon könnyíteni akart. Nem ezért bízták Kossuthra nemzete képviselői a legfőbb vezérletet; nem ezért harczolt Komárom; nem ezért halt meg Batthyány és múlt ki a bitófán a legbüszkébb és legbátrabb magyar férfiaknak egész sora. A bécsi Burgban bizonyára ujjonganak Kossuth megvakultságán. Gondolkozó magyar politikusok azonban csak gyászolhatnak, hogy az egykor nagy befolyású vezér oly tévútra került, a mely veszedelmesebb Görgey árulásánál.»
A röpirat így végződik:
«Ezen rövid megjegyzések elégségesek a német demokraták álláspontjának tisztázására. Senki sem kivánhatja inkább, mint mi, hogy Magyarország megszabaduljon a zsarnokságtól; a mi pedig a viszonyokat Törökországban illeti, éppen nem tagadjuk, hogy ott szükség van változtatásokra. A habsburgi háznak, az osztrák központosításnak, Magyarország, Galiczia és Velencze elnyomásának ellenségei vagyunk és maradunk. De egészen más az, vajjon művelt szabadságtörekvések kerekednek-e fölül Bécsben és Pesten, vagy hogy a legdurvább néptömegek, a melyek Magyarországnak és az ottomán birodalomnak határain székelnek, az orosz panszlavismus előőrseiképpen és mint a deczemberi férfiú szövetségesei jelenjenek meg Európa szinterén. Csakis ezen mindenképpen veszedelmes tervek ellen foglalunk állást, s meg vagyunk győződve, hogy velünk tartanak a magyar függetlenségi harcznak gondolkozó vezetői, akár otthon, akár a száműzetésben fáradjanak hazájuk szabadságáért.»
51Kossuth az Alleanza 1862-dik évi 16-dik számában a következő magyarázatát adta tervének:
