A SZERBEKRŐL.
A SZERBEKRŐL.
Szerb testvéreink össze vannak vegyülve más fajokhoz tartozó polgártársaikkal. Nem akarom, hogy bármely más faj rajtuk felsőbbséget gyakoroljon. Ellenben fölteszem azt is, hogy méltányosságból ők sem kivánnak uralkodni más fajú polgártársaikon.
Az 1851-dik évi hivatalos népszámlálás szerint a szerb vajdaság a temesvári bánsággal 1.426,000 lakosok közt csupán 384,000 szerbet mutatott föl, valamivel többet, mint az összes lakosság negyedrészét.
Világos tehát, hogy ott, hol oláhok, szerbek, németek, magyarok, bolgárok, görögök és zsidók összevegyülve laknak, a nemzetiségi érdekek ki nem elégíthetők másképp, mint oly szervezettel, minő az, melyet itt feljebb fejtegettem. Ugyanis általa, az egyéni jogok sérthetetlensége alapján, biztosítva volna a szerbek részére: nemzetiségök társadalmi egysége, egy vajda választása, egyházuk független igazgatása, egyházi fejök szabad választása, kinek, ha jónak látják, megadhatják a patriárcha czimet; nyelvök szabad használata a községek és megyék igazgatása körében s a vele élhetés joga még az országgyűlésen is; végre a jogegyenlőség és szabadság egész terjedelmében.
Kijelentem egyébiránt nyiltan, a bennem élő testvéri érzelmek egész őszinteségével, hogy, ha azon polgártársaink, kiknek nyelve más, mint a mienk, óhajokat táplálnának, melyek figyelmes kutatásomat kikerülték, 37az csak onnan származik, hogy azon óhajok nem jöttek tudomásomra. De legyenek, kérem, meggyőződve polgártársaink, hogy a magyar nemzet feledségbe sülyesztette a hajdani kölcsönös sérelmeket, hogy testvérileg nyujt nekik kezet, s hogy semmiképp sem idegenkedik megadni mindent, mit testvér testvértől kivánhat.
Kossuthnak New-Yorkban, 1852. julius 9-dikén a horvát- és szlavon nemzethez intézett nyilatkozata, melyet Hentaller Lajos «A balavásári szüret» 108-dik lapján közöl, fölszólítja a horvát- és szlavon nemzetet, hogy vegyen részt a despoták elleni küzdelemben. «Hogy azonban – folytatja – már előzetesen is elejét vegyem mindenféle bizalmatlanságnak, nemzetem nevében ezennel ünnepélyesen kijelentem, s nemzetem igéretemet szentnek fogja tartani, hogy a magyarok semmi egyebet nem kivánnak, mint hogy a horvátok és szlavonok segítsenek nekik a Habsburgok jármát lerázni.
Mihelyest ez megtörtént, a magyarok készek a horvátokkal és szlavonokkal egyenlő államjogi alapon és független önkormányzat alapján, úgy miként az amerikai Egyesült-Államok vannak, szövetkezni; vagy pedig, ha a horvátok és szlavonok a régi állapotokat megunták volna, akkor a horvátok és a szlavonok történelmi és természetes területét, mint független szomszéd államot elismerni, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy Fiume teljesen szabad maradjon, s joga legyen választani, hogy független kereskedelmi város akar-e maradni, vagy pedig a magyar, vagy a horvát souverainitásnak veti magát alá. Első esetben Magyarország csak azt kivánja Horvátországtól, hogy az ország kereskedelmi forgalma a kikötő-várossal biztosíttassék, az utolsóban pedig, hogy Magyarország a horvát kikötőt terményei és kereskedelmi czikkei szállítására mindkét nemzet előnyére használhassa. E nyilatkozatom következtében elvárom, hogy azok, kik föl vannak hatalmazva, a horvát és szlavon nemzet nevében beszélni, összeköttetésbe fogják magukat velem tenni.
Kossuth az időnkint hazaüzent tájékozásaiban folyton figyelmébe ajánlotta a hazafiaknak a horvátokat. Londonban, 1859 február 24-dikén kelt levelében, melyet Ludvighoz intézett, (Iratai I. k. 142. 1.) a következőket irta: «Horvátországról ismered nézeteimet. Az nem nemzetiség, hanem nemzet, mely körülhatározott területtel bír. Ha megunta a kapcsolatot Magyarországgal, s független akar lenni, (de független ám, s nem osztrák tartomány), mi reá állunk csekély föltételek mellett (vámszövetség vagy szabad átmenet; Fiuménak szabad választás: Magyar- vagy Horvátországhoz 38akar-e tartozni, vagy Hanza-féle szabad város lenni; Péterváradra közös őrség).
Az 1851-ben kidolgozott és 1852-ben Magyarországba küldött alkotmánytervre Kossuth 1859-ben ujra figyelmeztette a nemzetet. 1860 julius 25-dikén Kiss Miklóshoz intézett levelében (Iratai II. k. 490. 1.) meg azt irja, hogy Komáromy Györgynek lelkére kell kötni, hogy «ismertessék az oláh és szerb főnökökkel organisationális tervemet, mely Irányi könyve I. kötetének végén közölve van». Nem teszi azonban közzé e tervét egész terjedelmében 1880-ban megjelent Irataiban, s csak nagyon rövid és nagyon tökéletlen kivonatban ismerteti azt.
Iratai I. kötete 449-dik lapján lenyomatja Kossuth a belőle, mint elnökből, Klapka Györgyből és Teleki Lászlóból állott M. N. Igazgatóságnak Genuában, 1859. junius 22-dikén kelt egyik levelét a hazába. Ennek utolsóelőtti kikezdésében az Igazgatóság az országban lakó nemzetiségekre irányozza a figyelmet, s így végzi: «Szolgáljon vezérfonalul az ide mellékelt alkotmányterv, melyet az alólirt elnök dolgozott ki és mely alapelveiben mindnyájunk jóváhagyását bírja.»
Kossuth ez alkotmánytervről Irataiban (I. k. 453. 1.) mindössze a következőket irja:
«A levélben érintett alkotmányterv sokkal hosszabb, semhogy el lehetett volna küldeni, azért csak alapelvét s annak is csak a nemzetiségi kérdésre vonatkozó oldalát fogom ezuttal megismertetni.
Valamint a vallás, a nemzetiség is társas érdek. Ehhez, mint amahhoz az államnak, mint ilyennek, semmi köze. Az alkotmány biztosítván az egyesülhetés jogát, a polgároknak szabad nemzetiségi, mint egyéb érdekeik védelme s fejlesztése végett egyesülni s egyesületeket szervezni községenkint, megyénkint, országosan, éppen úgy, mint a protestánsok vallásos érdekeik tekintetéből egyesülvék községek, megyék, kerületek szerint, s az ágostai hiten levők országosan is. De miképpen ezen vallásos társulatok, a nemzetiségbeliek sem követelhetnek területi hatóságot polgári tekintetben, hanem szorítkozni fognak nemzetiségi érdekeik ápolására. E szempontból azonban teljes rendelkezési szabadsággal birandnak, választhatnak főnököket, kiket tetszésszerinti czímmel fölruházhatnak, valamint a vallási társulatok választhatnak elnököket, híván azokat patriarchák, metropoliták, érsekek, püspökök, superintendensek, felügyelők, gondnokoknak vagy akárhogyan. Tarthatnak gyűléseket és hozhatnak határozatokat az alkotmány és törvény korlátain belül, s az állam nem igényelhet egyebet, mint 39azt, hogy ezen gyűlések nyilvánosak legyenek. Ez elv úgy fog alkalmaztatni a magyar, mint a többi nemzetiségre, egyiknek sem lesz legkisebb kiváltsága, s a kormány, mint ilyen, egyiket sem fogja pártfogolni a többinek, vagy valamelyiknek rovására. Mennyiben pedig a kormánynak, országgyűlésnek, megyének, községnek hivatalos nyelvre van szüksége, e részben a föntebbi elv akképpen fogna alkalmaztatni, miszerint mindenhol a többség fogja elhatározni, micsoda nyelven vitessenek a közügyek, a kisebbségnek joga sértetlen hagyatván. Valamely megyének gyűlése pl. elhatározza, hogy a folyó évben román, vagy szláv, vagy szerb, vagy német, vagy magyar nyelven fogja vezetni a közdolgokat, azért a többi másajku polgároknak joguk lesz a maguk nyelvén nemcsak folyamodni, törvényszék előtt perlekedni, de a gyűlésekben is szólani. A kormány pedig a hivatalos magyar nyelvhez, ha a megye, melyhez intézi rendeletét, más nyelvet fogadott el hivatalosnak, e nyelven szerkesztett fordítást tartozik mellékelni közleményéhez, valamint a megye hasonló módot fog követni a kebelében levő községekkeli érintkezésében. Így viszont a megye, ha hivatalos nyelve nem a magyar, fordítást kapcsoland a kormányhoz intézett jelentéséhez. A törvények pedig az országban divatozó valamennyi nyelvre lefordíttatván, az illető nyelveken is ki fognak hirdettetni.»
Kossuth Iratai I. k. 369-dik lapján közzéteszi Klapka tábornoknak hozzá 1859. május 22-dikén irott levele nyomán azon egyezményt, melyet Klapka keleti útjában Couza Sándorral, Moldva- és Oláhország választott fejedelmével kötött. Ezen egyezmény b) pontja így szól:
«A magyar fölkelés sikerére nagy fontossággal bír az, hogy a Magyarországot lakó magyar, oláh és szerb nemzetiségek minden pártszellemről, minden elválási eszméről és mindazon ellenségeskedésről lemondjanak, melyek 1848–49-ben oly nagy, szerencsétlenségeket okoztak.
Tartsák szem előtt, hogy Ausztria ujra azon gaz eszközökhöz nyulhat, melyeket az említett időszakban a végett használt, hogy ezen, akkor még versengő nemzetiségeket egymás ellen uszítsa, miszerint egyiket a másikkal, s így mindnyájukat szolgaságba verje.
A magyar nemzet előre meg van győződve, hogy számára az oláh hazafiak rokonszenve biztosítva van. Párisban is megvárják a fejedelemségek kormányától, hogy saját érdekeitől vezényeltetve, használni fogja Magyarországban és Erdélyben lakó fajrokonainál befolyását arra, hogy a kibékülés létrejöjjön.
Másrészt a magyar hazafiak, mindjárt a küzdelem kezdetével, nyiltan hirdetendik a következő elveket, melyek alkotmányukba foglalandók:
401. Minden régi meghasonlás elfeledése és teljes kibékülés a szerbek, oláhok és magyarok közt.
2. Ugyanazon jog és szabadság Magyarország minden lakosának, faj- és valláskülönbség nélkül.
3. A község és a vármegye önkormányzata. A vegyesajkú polgárok lakta vidékek lakosai barátságosan fogják közigazgatási nyelvüket meghatározni.
4. A vallás- és közoktatásügyek igazgatásában teljes függetlenség a különböző vallások és nemzetiségek számára.
5. A szerb és oláh csapatok külön lesznek szervezve, és szerb, illetve oláh nyelven vezényeltetnek. A különféle hivatalokra alkalmazás az egész hadseregben mindenki számára egyenjogú lesz.
6. A háboru befejezte után egy Erdélyben összehívandó gyűlés határozna ezen tartománynak Magyarországgal való administrativ egysége fölött, s ha a többség azt határozná, hogy Erdély régi, különálló administrativ helyzetébe visszalépjen, ez nem elleneztetnék.
7. Kell, hogy a testvériség elve vezéreljen mindnyájunkat. Ez vezethet csak azon czélhoz, mely felé törekednünk kell; s ez a czél: a három dunai államnak: Magyar-, Szerb- és Moldva-Oláhországnak confœderatiója.»
Kossuth, miként Irataiban előadja, 1859 május havában Londonban találkozott Obrenovics Milossal, Szerbia fejedelmével, s ez neki a többek között ezeket mondotta: «... minthogy önök a Couza fejedelemmel kötött egyezményben, mely velem közöltetett, maguk is kijelentették, hogy a Magyar- s Moldva-Oláhország és Szerbia közti védszövetséget, vagyis a dunai confœderatiót oly czélnak tekintik, mely felé törekedni kivánnak, erre nézve, további fejtegetés nélkül, csak annyit jelentek ki, hogy ebben tökéletesen egyetértek».
A villafrancai békekötés a Klapka-féle egyezmény gyakorlati foganatosítása megkisérlésének útját állotta, de a Couzával való viszonynak véget nem vetett.
Kossuth Iratainak I. kötete 61-dik lapján ismerteti a levelet, a melyet a M. N. Igazgatóság (Kossuth, Klapka, Teleki László gr.) 1860. szeptember 15-dikén Couzához, Moldva-Oláhország fejedelméhez intézett. A levél azon izgatások alkalmából keletkezett, melyeket 1860 nyarán Erdélyben támasztottak, s melyek az Ausztria ellen indítandó harcz esetére az 1848/9-diki 41iszonyatosságok megujulásával fenyegettek. E levélnek a magyarországi nemzetiségekre vonatkozó részét Kossuth így ismerteti: «S miszerint tudva legyen a fejedelem előtt, minő elvek által vagyunk mi s politikai barátaink a nemzetiségi kérdésben vezéreltetve, a levél elsorolja azon alapelveket, melyek egy általam még Kutahiában kidolgozott alkotmánytervből kivéve Irataim I. kötete 453-dik lapján meg lettek ismertetve, s melyeket politikai barátaink a hazában, az akkori körülmények követelményeire való tekintetből, épp oly egyetemesen elfogadtak, mint a mily egyetemesen el voltak határozva az erdélyi unióhoz az 1848-diki törvények értelmében rendíthetlen kitartással ragaszkodni, s annak újra kérdésessé tételét semmi szín alatt, semmi áron meg nem engedni».
E gyűjtemény szerkesztőjének kezénél van a Bukarestben megjelent «L'Etoile D'Orient» 1868. október 13/25-diki száma. Ebben egész terjedelmében közzé van téve a M. N. Igazgatóságnak Couzához 1860 szeptember 15-dikén intézett levele, a melynek eredetijéről a szerkesztőség a lap ugyanazon számában azt irja, hogy kezei között van. Ennek szövege a magyar nemzetiségekre vonatkozólag éppen nem felel meg azon fogyatékos kivonatnak, a melyet Kossuth 1851-diki alkotmánytervéről az ő Iratai I. kötetének 453-dik lapján olvashatni.
A M. N. Igazgatóságnak a «L'Etoile D'Orient»-ben megjelent levele az erdélyi unióról egy szóval sem emlékezik meg, a nemzetiségekre vonatkozó pontjai pedig így szólanak:
«Nous aurons l'honneur de présenter à Votre Altesse, l'extrait d'un travail publié par un des soussignés, (Kossuth) sur les exigences de langues et de nationalités, dans notre patrie.
Le grand principe de l'égalité des nationalités et des langues fut déjà adopté par notre diète en 1819. Ce projet n'en contient que les développements sur lesquels nous sommes tous d'accord; en voici les principaux:
1. Chaque commune déterminera elle-même quelle sera sa langue officielle. C'est en cette langue qu'elle fera rédiger les procès-verbaux de ses séances, ses rapports et lettres au Comitat, ses pétitions au gouvernement et la diète. Chaque commune décidera en outre, quelle sera la langue d'enseignement de ses écoles.
2. Chaque Comitat décidera également à, la majorité des voix, quelle sera sa langue administrative. C'est en cette langue qu'il fera dresser ses procès-verbaux et protocoles, et correspondra avec le gouvernement, et c'est en cette même langue que lui seront expédiés les décrets et réponses du gouvernement.
423. Les membres de la diète Hongroise pourront se servir dans les discussions parlementaires de n'importe laquelle des langues du pays.
4. Les lois devront être promulguées en toutes les langues adoptées par les Comitats et les Communes.
5. Tous les habitants du pays pourront s'associer librement dansl’intérêt de leurs nationalités respectives, quelles qu'elles soient, en grandes communautés nationeles, s'organiser comme bon leur semblera, convoquer des réunions plus ou moins nombreuses, instituer des assemblées périodiques de leurs délégués. Ils pourront également nommer des chefs nationaux qu'ils appelleront Vayvodes ou Hospodars ou de n'importe quel autre nom à leur convenance.
6. A leur communauté nationale ils joindront, si cela leur convient, le gouvernement de leur église et de leurs écoles. Ils pourront nommer librement leur chefs ecclésiastiques et leur décerner, si bon leur semble, le titre de patriarche ou de métropolitain ou n'importe quel autre.
7. Ils pourront faire des Statuts concernant l'organisation ainsi que l'administration de leur association, et tous leurs intérêts tant nationaux, que religieux.
8. L'Etat ne leur demande qu' une chose: la publicité de leurs délibérations et de tous leurs actes.»
Kossuth Lajos Genua mellett 1861. deczember 20-dikán kelt és Jósika Miklóshoz Brüsselbe intézett levelében (l. Iratai III. k. 667. lapját) ezeket irta: «Most is abban járok, hogy a nemzetiségi kérdésben tudassam a világgal programmomat, s meg vagyok győződve, hogy a lehető legjobb szolgálatot teendem vele a hazának.»
A confœderationalis terv, úgy a mint az Alleanza 1862. május havában közzétette, «A közelmult titkaiból» Budapesten, 1878. Légrády testvéreknél megjelent munka szerint magyar fordításban így szól:
