III.
III.
Megjegyzem még, hogy a dunai confœderatió eszméje feltételes eszme, mely a keleti kérdésnek a népszabadság s civilisatio érdekeivel összhangzó megoldását supponálja, mely kérdésről talán meg fogom egy második levélben véleményemet mondani. Ha a solutio tovább késnék, mint azt gyanítani lehet, a terv valósítása vagy szűkebb körre szorulna, vagy más irányban válhatnék alkalmazhatóvá, s a terv részletei úgy egyik, mint a másik esetben a componens elemekhez képest módosításokat szenvedhetnének.
Én mindenesetre fel kivánom használni ezen alkalmat, hogy határozottan kimondjam nézetemet a nemzetiségi kérdést s a jövő politikai viszonyt illetőleg azon országokra s tartományokra nézve, melyek a magyar szent korona componens részeit képezik.
56E részben külön tekintetek fordulnak elő:
1. A tulajdonképpeni Magyarországot, 2. külön tekintetek Horvát-Slavon-Dalmátországokat, s ismét 3. külön tekintetek Erdélyt illetőleg.
1. A mi a tulajdonképpi Magyarországot illeti, nézeteim a közlött confœderationalis javaslat 11-dik pontjában vannak kifejtve, melynek részletei az 1851. organisationalis terv-vázlatomból vannak kivéve, s melyekhez csak azt adom, hogy mivel Magyarországon egyetlen egy vármegye sincs, melyet tisztán szerbek laknának, vagy a melyen csak túlnyomó többséggel is birnának, annálfogva alig van megye, hol a többi lakosok sérelme nélkül a szerb nyelv politikai érvényességre számíthatna; annak részemről nem volnék ellene, hogy a bánáti határőrvidék szerbek által lakott részeiből, s a Csajkás kerületből, – ha szükség a szomszéd megyékből is, – némely szerbek által lakott részek hozzácsatolásával (ha mindjárt, úgy mint a Kis-Kúnság, nem volnának is közvetlenül contiguusok) két új megye alkottassék, melyekben a szerb nyelv politikailag is érvényesíttessék, más fajok s nemzetiségek sérelme nélkül.
Egyébiránt Magyarországot illetőleg én is úgy, mint (Tisza Kálmán inditványa folytán) az 1861-diki országgyűlés, rendíthetlen elvnek vallom, hogy az ország territoriális integritása s politikai egysége azon határ, melyet a nemzetiségi kérdések elintézésénél szentnek s sérthetlennek kell tekinteni. Ezen határon belől mindent a nemzetiségi igényeknek, mit csak az igazság követelhet, a méltányosság kivánhat, s testvér testvértől, honpolgár polgártársától igénybe vehet.
De az országnak feldarabolását nyelvek szerint, s politikai egységének nyelvek szerinti szétszaggatását hongyilkosságnak tartom, s abban részemről soha, de soha és semmi áron részes nem leszek.
2. A mi Horvát-, Tót-, Dalmátországokat illeti, én ezen országokat, mind jogilag, mind tényileg, nemcsak nemzetiségeknek, hanem nemzetnek, souverain individualitással biró államoknak vallom, melyek kirekesztőleg magok birnak souverain joggal, magukról rendelkezni. Azért is valamint azt vallom, hogy Dalmátországnak szabad akaratától függ elhatározni, vajjon akar-e, s ha igen, mily alapon Horvát- és Tótországokkal államegységi kapcsolatba lépni, úgy hasonlóképpen elismerem, hogy Horvát-, Tót- s Dalmátországoknak saját tetszésétől függ: akarnak-e a magyar korona irányában annyi jó- s balszerencse által megszentelt hétszázados kapcsolatba visszalépni, vagy pedig azt végképp megszakítva, a magyar koronától definitive elválni. Ha az elsőt akarják, meg vagyok győződve, hogy a magyar nemzetet késznek találandják velök, mint teljesen egyenjogu társnemzettel (regna socia s nem partes adnexæ) új államszerződésre lépni, mely autonomiájukat 57s nemzetiségöket tökéletesen biztosítva, a társállami kapcsolatot bizonyos meghatározandó köz- s közös érdekekre szorítsa. Ha pedig tökéletes elválásra határozzák magukat, emlékeztetem a horvát nemzetet, hogy én voltam az, ki már 1843 vagy 44-ben Pestmegye gyűlésén indítványba tettem (s indítványom el is fogadtatott), hogy ha horvát testvéreink megunták a velünk 700 éves kapcsolatot, tétessék nekik országgyűlésileg ajánlat, hogy a magyar nemzet nem ellenzi elválásukat, váljanak békével, s Isten segélje külön utjokon.
A mint akkor szóltam, úgy szólok most is, és ha lehet, még határozottabban, mint valaha. Én, mint a magyar nemzet tagja, nemzetem részére horvát testvéreinktől semmit sem kivánok, mint hogy saját érdekükben fogjanak velünk kezet az osztrák járom lerázására; aztán rendelkezzenek magukról tökéletes souverain joggal, a mint jónak látják.
Egyébiránt azon véleményben vagyok, hogy a közlött confœderationalis javaslat elfogadása köztünk s a horvát nemzet között minden képzelhető differenciának véget vetne, és alig is tudok más kérdést képzelni, mint Fiume s a Muraköz hovátartozásának kérdését, mely azonban a confœderatio eszméje folytán fulánkját jóformán elvesztené. Mindenesetre amondó vagyok, hogy e kérdés – az illetők meghallgatásával is – egy barátságos hatalom arbitrageja útján legkönnyebben elintézhető.
Különben azt hiszem, hogy ha a confœderationalis eszmének valósítását a körülmények a magyar korona componens részeire szorítanák, horvát atyánkfiai maguk is érezni fogják, hogy az uralkodó személyének egysége érdekökben áll, sőt meggondolván, hogy ha a még török felsőség alatt levő szláv tartományoknak egy déli szláv államba egyesülése jövendővel bir, arra nem igen számíthatnak, hogy az a peripherián kívül fekvő Zágráb felé gravitálhasson, sőt el kell ismerniök, hogy sok oknál fogva inkább Szerbia látszik annak magkövéül hívatva lenni, úgy, hogy ha Horvátország a jövő déli Szláviának componens részét képezné, nemhogy ő számíthatna a többi componens részek assimilatiójára, hanem ő volna annak kitéve, hogy nemzeti individualitása absorbeáltatik. Ha pedig külön állami állást foglalna el, egy külön királynak s királyi udvarnak föntartását alkalmasint igen költséges commoditásnak tapasztalná, úgy tetszik tehát nekem, hogy mind nemzeti individualitásukhozi ragaszkodásuk, mind politikai statusgazdasági tekintetek oda mutatnak, hogy még szélesebb terjedelmű confœderatio esetére is inkább érdekökben állana a horvátoknak azt választani királyokul, kit a magyar nemzet is királyává választand, anynyival inkább, minthogy a confœderationalis tervben javaslatba hozott alternálás a királynak időszakonkint Zágrábban lakását biztosítaná. Ez 58azonban csak igénytelen nézet. A határozatban nekünk magyaroknak semmi közünk, ez csak a horvátokat illeti.
3. A mi végre Erdélyt illeti, az egészen más tekintetbe jő, mint Horvátország. Erdélyi nemzetiség nincs és soha nem is volt, mint van és volt horvát nemzetiség. Hanem Erdély lakossága éppen úgy, mint Magyarország sok más vidékeé, különféle nemzetiségű. Aztán a mi legfőbb, Erdély nem mint külön állam csatlakozott szerződésileg Magyarországhoz, nem is úgy jött a magyar korona birtokába, hogy azt mint külön államot a már külön álló Magyarország meghódította volna; nem, Erdély Magyarország őseredeti alkotásának őseredeti alkatrésze, a magyar koronának kiszakíthatatlan gyöngydarabja. Erdély oly föld, mely jogilag, históriailag, phisikailag, geographiailag, statusgazdászatilag a magyar korona integrans része, mely nélkül a magyar korona nem korona, Magyarország nem Magyarország, hanem valami csonka, nem tudom micsoda. Erdély oly föld, melyet Magyarországtól ephemer viszontagságok egy időre elszakítottak ugyan, mint elszakíták 160 évre Budát, a magyar királyok székhelyét, Fehérvárt, a magyar királyok sirhelyét, de melyet a história logikája a magyar koronának visszaadott előbb külön administratióval, de politikai egységgel, később pedig administrationalis egységgel is, Magyarország mint Erdély törvényesen constituált országgyűlései által törvényesen hozott, s a közös uralkodó által szentesített törvényei értelmében, mely azonban nem új jogczímet alapított, hanem csak az Isten, természet, s história által szentesített jogot állította vissza érvényébe.
Nem is tartom szükségesnek azok ellen czáfolatba ereszkedni, kik a Traján császár idejére vonatkozó 170 éves római hódításra alapított fallaciak folytán Erdélyt a magyar koronától elszakítani követelik. Boldog Isten, mivé lenne Európa, ha annak közjoga a római birodalom bukása s a népvándorlás előtti alapokra vitetnék vissza. Távol vagyok attól, hogy az oktalan fanatismus eme barbar ábrándjait a román nemzetnek számítsam be, hanem mert ily ábrándok vannak, s merész rágalmakkal kevert izgatásokkal iparkodnak a tudatlan tömegnek szenvedelmeit fölpaskolni, határozottan (s ezt a magyar nemzet nevében) kinyilatkoztatom, hogy a míg Árpád honában egyetlen egy magyar él (milliók élnek pedig), Erdélyt a magyar koronától sem vokssal, sem karddal elszakítani senki sem fogja.
De már a mi azt illeti, vajjon, Erdélynek a magyar koronáhozi tartozása mindenesetre épségben tartatván, Erdély administrative is uniálva maradjon-e Magyarországgal, vagy mint 1848-ig volt, külön administratióval birjon-e, erre nézve véleményem következő:
59Az administrationalis unio törvényessége kétségbe hozhatlan. Tulajdon azon legalitási alapon nyugszik ez, mint amaz egykorú másik törvény, mely az egykori volt jobbágyokat szabad földbirtokosokká s az alkotmány sánczain kívül tartott népet a nemességgel s privilegizált osztályokkal egyenjogú szabad polgárokká tette. Faj, nyelv, valláskülönbség nélkül. S még nem hallottam, hogy az erdélyi románok közül valaki ama felszabadító törvény érvényességét kétségbe vonta volna.
Abban is tökéletesen egyet értek, hogy míg az osztrák ház uralmat bitorol a magyar korona földterülete felett, az unióhoz szilárdan ragaszkodni elengedhetlen hazafiúi kötelesség. Sőt az áhitattal várt szabadságharcz lefolyása alatt is szükségesnek tartom az administrationalis egységet, mert az a sikernek, a győzelemnek feltétele.
De a mely perczben az osztrák járom le van rázva, s a függetlenség ki van víva, nem látok abban legkevesebb veszélyt is, hogy Erdély összes lakosságának szavazatára bocsájtassék: vajjon Erdély külön autonom administratióval birjon-e, vagy Magyarországgal administrative is uniálva maradjon? A politikai egység s a magyar koronának Erdélyhezi joga mindenesetre épségben hagyatván, mert ezt, és az uralkodó azonosságát a magyar nemzet csak kérdésbe is venni sohasem engedendi.
Azt tartom egyébiránt, hogy bölcs s követésre méltó az amerikai Egyesült-Statusok provisiója, mely constitutionalis törvények megváltoztatására a præponderans többséget, a szavazatok két-harmadrészét kivánja.
Ha aztán a szavazás oda ütne ki, hogy Erdély külön törvényhozással és közigazgatással birjon, mint 1848 előtt birt, s ha a dunai confœderatio eszméje valósíttatnék, nemcsak természetesnek s igazságosnak, hanem különösen magyar szempontból nagyon kivánatosnak is tartom, hogy az autonom Erdély annak tagja legyen, s benne mint egyenjogú társ képviseltessék. Ez Erdélynek a magyar koronáhozi viszonyát nemcsak hogy nem tágítaná, sőt azt az érdekek hatalmánál fogva, ha lehet, még szorosabbra fűzné.
Magától értetik, hogy Erdély belsejét illetőleg a nemzetiségi kérdésre nézve tulajdon azon elvek volnának követendők, melyeket Magyarországot illetőleg felállítottam.
