A MAROSSZENTANNAI TEMETŐ
A MAROSSZENTANNAI TEMETŐ
Hét évtized után is talán még mindig ez a legjobb, mondhatni az egyetlen olyan vizigót temető, amelyen keresztül a gót hitvilágba, társadalomba, etnikai viszonyokba s a mindezeket megjelenítő anyagi kultúrába bepillanthatunk.
A temetőben kétféle, egymásra merőleges irányban fektették a halottakat. A sírok túlnyomó többsége nagyjából észak-déli tájolású. A temető északi felében és északnyugati negyedében közöttük és fölöttük (4. és 9. sír!) 12 nyugat–keleti irányítású sír helyezkedett el. A keletelt sírok, két gót viseletű asszonyt (egy gazdagot és egy szegényt) nem számítva, melléklet nélküliek voltak, edény vagy ételmaradvány nem volt egyikben sem. Két halott kezét keresztény módra összekulcsolták. – Ezek a temető legkésőbbi sírjai (3. fázis).
A temető magját egy fövenybánya elpusztította. Korábbi, nagyobb része a bányától északra és északkeletre esik (3. század vége–4. század első fele, 1171. fázis) – itt csupán a legszélen egy vagy két temetkezés későbbi. Erre a korai részre „kerültek rá” a legkésőbbi nyugat–keleti irányú sírok.
1166. ábra. Bronzfibulák, övcsatok és csontfésűk a marosszentannai gót temetőből
A fövenybánya déli és nyugati oldaláról származnak a félkorong fejű bronz- és ezüstfibulák, ezek nem alakulnak ki a 4. század középső harmada előtt, viseletük inkább a század második felére esik. Ez tehát a temető későbbi szárnya (2. fázis). Feltűnik azonban, hogy a pogány húsáldozat, a sírokba mellékelt sertés-, kecske-, juh-, kakas- és tyúkhús, valamint a tojásétel éppúgy hiányzik a temető késői gót sírjaiból, mint a melléklet nélküli sírokból. Megfigyelhető az edény – tehát italáldozat – megritkulása is. A temető korai tömbjében valóságos edénykészleteket helyeztek a sírokba. Élelem–ital tartására (fazék, csupor) és fogyasztására (tál, pohár) szolgáló készletekre vagy 12 temetkezésben található példa, a sírba helyezett edények átlagos száma 5-6, de egy-egy gazdagon eltemetett fiú és leánygyermek esetében eléri a 9-12 darabot. Az edényben – vagyis a fazékban, tálban sírba helyezett másvilági útravalóban – való gazdagság más korai 4. századi erdélyi gót temetőkre is jellemző (pl. Rugonfalva, Csombord, Marosújvár, Mezőerked). A temető későbbi korszakában csak 1-1 edényt tesznek a halottak mellé, ha egyáltalán tesznek. Itt nyilván nem társadalmi különbségnek vagyunk tanúi – hiszen az ékszerek éppenséggel gazdagabbá váltak –, hanem a hitvilág átalakulásának.
A szegényebb és gazdagabb gót asszonyok viseletére egyaránt jellemzők a fibulák, az övcsatok, fésűk, gyöngyből fűzött nyakláncok, római eredetű csüngőkészletek, valamint a mindennapi munka folytatása végett sírba helyezett fonóorsók agyaggombjai, a varrótűk csonttokjai és kések. A férfiak halotti öltözete puritán volt: egy-egy bronz vagy vas övcsat, tűzszerszám, egy-két kés, edény, esetleg vasfibula. Nem lehetetlen, hogy a hanyatt fektetett, melléklet nélküli, észak–déli irányú halottak – legalább 4-5 ilyen volt – szegény szabad gótok temetkezései.
Római provinciális áru kevés volt Marosszentannán: egy cserépkorsó, egy kúp alakú üvegpohár; római edényeknek még utánzatai sincsenek a temetőben. Nincs még egy vizigót temető, amelyben olyan kevés lenne a római áru és „hatás”, mint a római Dacia szívében talált legnagyobb temetőben.
