GEPIDA KIRÁLYOK ERDÉLYBEN
GEPIDA KIRÁLYOK ERDÉLYBEN
Napoca romjai körül nem véletlenül alakult ki rangos katonai kísérőkből és családtagjaikból valóságos települési gyűrű, a hajdani városban ugyanis a szilágysomlyói korszak utáni legrangosabb gepida fejedelmi személyek laktak. A falak között éltek, talán egy félig-meddig lakhatóvá tett romos épületben, mint Castra Reginában (Regensburg) előbb az alamannok majd a bajuvárok hercegei. De nem ott temetkeztek, hanem titokban a Kis-Szamos teraszán, a mai Apahida falu helyén. Mindmáig legizgalmasabb sírjukra 1889-ben bukkantak rá – sajnos a találók a már korábban is megbolygatott, megrabolt vaskapcsos koporsós temetkezést teljesen szétdúlták. A sírlelet első tudományos leírása körülbelül mindazt megállapította, amit ma is tudunk róla. Amit már akkor tudni lehetett: a sírlelet remekmívű áttört díszítésű, hagymagombos késő antik-bizánci aranyfibulájának „párja” I. Childerich frank király sírjából került elő (†481 vagy 482) – a keletrómai udvar szemszögéből nézve mindkét esetben nagyjából egyenrangú barbár fejedelmeknek küldött császári ajándékról van szó. Az apahidai fejedelmi sír két díszes ezüstkancsója viszont olyan keletrómai ajándék, ami többlet a Childerich-sírhoz képest. A sírban talált tömör arany karperec a 3–4. század óta a germán királyi családok egyik megkülönböztető jelvénye. Igazi méltóságát mégis az a 6 darab vadkanfejes, nagyméretű arany függődísz jelezte és jelképezte, amely mindmáig egyedülálló s amelyekről ma sem tudni, hogy miről függtek le – mivel a jelentős méretű tárgy elveszett, nem került múzeumba. Az első közlés Reccesvinthus vizigót király csüngődíszes votív koronáival vetette össze a csüngőket – elképzelhető 147azonban az is, hogy nagyméretű fibulákat vagy üvegedényeket díszítettek. Rekeszdíszes arany övcsatja és a fejedelmi csészéket díszítő arany fogópántja 5. századi „nemzetközi” stílusú, mégis megállapítható, hogy annak a gepida ötvösműhelynek az alkotása, amelyből a II. apahidai sír csatjai és fogópántja, a szamosfalvi kincslelet egyes ékszerei, a beregi nemesi sír arany rekeszes madárfibulája, a nagyszentmiklós-keresztúr-pusztai rekeszes gyűrű és a brassói (? vagy kolozsvári) bikafejes gyűrű kikerültek. A sír keltezéséhez nem sok kétség férhet. A díszfibula itáliai rokonait érmek és kísérőleletek 490 körülre keltezik, a Childerich-sírban talált párja pedig 481/82-ben került földbe. Az apahidai I. sírlelet tehát a 454–500 közötti időből származik.
A sírban nyugvó nevére és személyére a három aranygyűrűből lehet következtetni. Az egyiken kereszt alakban bevésett négy kisméretű egyenlő szárú kereszt jelzi tulajdonosa keresztény hitét. Keresztény voltával Konstantinápolyban is tisztában voltak, az ajándékba küldött díszfibula lemezét hangsúlyozottan egy hosszú kereszt díszíti, a hasonló aranyfibulákon csak a Rómában talált példányon van ugyanilyen kereszt. A második gyűrűn kis kereszt alatt az OMHARIVS név olvasható, az RI betűk össze vannak kapcsolva. A harmadikon, amely pecsétgyűrű volt, kereszt és monogram látható. A feltehetőleg görög tükörírásból egyaránt kibetűzhető az OMARIVΣ vagy az AVD-OMARIVΣ név, egyáltalán nem meglepő, hogy a második gyűrűn olvashatóval azonos névről van szó. Ilyen nevű gepida történelmi személyt a ránk maradt írott források nem említenek. A név második fele korrektül értelmezhető a gót harjaz (= ’Heer, sereg’) szóból. Mivel a monogram megengedi az Audomharius feloldási lehetőséget is, hibátlan keleti germán névformát kapunk: Audomharjaz, latinosan: (Aud) Omharius, jelentése a ’sereg ura’, a ’sereg üdve’. Ezt a nevet csak a gepidák egyik királya viselhette (vö. az Ardariks, a ’földek királya’ vagy a Gunderith/Gunderiks, a ’harcosok királya’ nevekkel). Király voltát Chlotharius = Lothar frank király és Hariobaudes alamann király neve is alátámasztja, az előbbi a ’sereg dicsősége’, az utóbbi ’seregverő’ értelmű.
A problémákat alaposan gazdagította az 1968-ban, az előző sírtól mintegy 500 méterre talált II. apahidai fejedelmi sír. A nyugat-keleti tájolású temetkezést a comboktól felfelé ez alkalommal is szétdúlták. Az I. sírban találttal szinte teljesen azonos (kissé nagyobb) rekeszdíszes övcsat, aranypántos üvegserleg s rekeszdíszes csésze fogópánt azt bizonyítja, hogy a két temetkezés időben egymástól nem eshet távol. A II. sír hallatlanul gazdag volt leletekben, ezek némileg arra is fényt vetnek, mi minden veszhetett el az I. sírból. A fejedelem kardszíját, mert kardja is volt, s nyilván az I. halottnak is volt, rekeszes aranyveretek tömege borította. Övén pompázatos arany rekeszmintás, többszínű kőbetéttel díszített tarsolyt viselt – ennek tulajdonképpen a fedőlapja maradt meg. E tarsoly egyetlen (későbbi) párja Readwald, Kelet-Anglia királya (†625) világhírű Sutton Hoo-i hajósírjából 148ismert. Egy másik aranyveretes tarsoly a Childerich-sírban talált tarsoly közeli rokona. Egy megvasalt faládában 3 lószerszámkészletet temettek a halott mellé: remek rekeszműves, aranysasokkal díszített, nyerget, arany kantárrózsákkal és sasfejdíszítményekkel borított kantárzatot, hun örökségre utaló, aranyveretes pálcarudas zablákat és így tovább. A sokkal gazdagabban eltemetett – ám korántsem biztosan rangosabb! – II. fejedelem méltóságjelvényei (regáliák) éppúgy hiányoztak a sírból, mint a személyére utaló gyűrűk (a personaliák). – Viszont – sajnos – egyik sírlelet sem teljes, a hiányok ezért óvatosan kezelendők.
1979-ben az I. és II. sír lelőhelye között, másodlagos helyen, rekeszdíszes nagy aranycsat került elő. Sajnos nem zárható teljesen ki, hogy a korábban feldúlt két sír valamelyikéből, talán a II.-ból származik. Tény azonban az is, hogy csak egyetlen nagyméretű, rekeszdíszes övcsat szokott előfordulni a korabeli fejedelmek viseletében, csatunk kisebb súlyú testvérei egy-egy példányban találhatók meg az I. és II. sírban is. Joggal lehet tehát egy III., észrevétlenül feldúlt apahidai fejedelmi sírra is gyanakodni.
A helyzetet bonyolítja, de egyszer talán meg is magyarázza a Kolozsvár-Szamosfalván talált kincslelet, amely az antik Napoca és az apahidai fejedelmi sírok között félúton került elő 1963-ban, a Kis-Szamos északi oldalán. A kincs pár centiméter mélyen egy edényben volt elásva. A találók az ékszerek egy részét szétvagdosták, számos darabot eltüntettek, a megmaradt kincs „mindössze” 617 gramm arany. Fő darabja egy pompázatos arany nyaklánc, amelyről nagyméretű arany korongdísz függött le. E korongbross egyértelműen keresztény, előlapját rekeszes, hátlapját vésett egyenlő szárú kereszt díszíti. Egy másik nyaklánc olyan aranygyöngyökből állott, amilyenek a gávai gazdag gepida női sírból és az apahidai II. fejedelmi sírból ismertek. A kincs ovális lemezű és karikájú csatjai a három apahidai övcsat rokonai, de előkerült az I. apahidai sír arany karpereceihez hasonló, kiszélesedő végű tömör karperecből is legalább két példányra való töredék. A kincs aranygyűrüinek testvérpéldányai vannak a bakodpusztai „királynői” sírokban (valószínűleg a szkír Edika király családtagjai 470 előttről), az ún. olbiai kincsben – a szamosfalvival rokon aranyláncon függő nagy díszkoronggal –, és a Basel melletti Lörrachban egy „egyszerűbb” alamann nemesasszony sírjában az 5. század második feléből, végéről. A kincs fontosabb darabja még egy gemmával díszített antik aranygyűrű.
Az apahidai és szamosfalvi leletek párhuzamait sokáig lehetne sorolni annak bizonyságául, hogy a hun korban kialakult, a hun kor mérhetetlen aranygazdagságából kinövő s egészen a század végéig abból táplálkozó „nemzetközi” pompával állunk szemben. E pompa kisebb-nagyobb mértékben a korszak valamennyi barbár uralkodójára és arisztokratájára jellemző. Legnagyobb mértékben mégis a hunok felett győzedelmeskedő, a hunok kincseit elsősorban megkaparintó gepidák királyaira.
149Az apahida-szamosfalvi „rejtély” nem kibogozhatatlan. Vitathatatlan, hogy a hun kort követő fél évszázadból Európából nem ismerünk az apahidaiakhoz mérhető fejedelmi férfi temetkezéseket, az egyetlen kivétel I. Childerich frank király sírja, s ez már önmagában is sokat mond. Erdélyen kívül nem ismerünk hozzájuk mérhető gepida leleteket, más gepida királysírokat sem. A gepida királyok, éppúgy, mint a hun nagykirályok vagy a korszak frank, osztrogót, alamann királyai, nem ültek s éltek állandó „székvárosban”, hanem több székhelyük – regiájuk volt. A gepida királyok nyári és téli regiája egymástól nyilván távol feküdt, az egyik valahol a Tisza menti síkságon, a másik Erdély hegyei-völgyei között. Korántsem tisztázott a regiák és palatiumok, valamint a királyi temetkezőhelyek összefüggése. I. Childerich például halálakor már nem a Turnacum körüli frank foederati királya volt, hanem Gallia-Belgica királya. Mégis ifjúsága színterén temették el, messze a késő római város falain kívül, túl a folyón, magányosan, titokban. A napocai regia is nyilván csak az egyik királyi udvar volt, környékén a királyok temetkezőhelyével. A dél-temesi Palánkról származó, az apahidai hegedű vagy hal alakú díszítményekkel rokon, egész felületén rekeszekben ékkőberakással díszített aranyékítmény – egy eddig csak a hun kor utáni gepida fejedelmi leletekből ismert forma – arra vet fényt, hogy az 5. század második felében a gepida fejedelmeknek a Krassó torkolatvidékén is udvarhelyük volt.
Az apahidai királysírok fejedelmi gazdagságát, királyi jelvényeit és földbe kerülésük valóságos korát mérlegelve nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az Ardarikingek sírjairól van szó. E sejtés a bizonyosság rangjára emelkedne, ha az I. és II. sír rekeszdíszes arany övcsatjaival azonos típusú, nemrég talált aranycsatról kiderülne, hogy nem a már ismert sírokból származik, hanem – mint sejthető – egy III. (észrevétlenül szétdúlt) apahidai fejedelmi temetkezés egyik véletlenül felbukkant ékszere. A gepida királyok 470–500 között temetkeztek Apahidán, közülük a 455-ben birodalmat alapító s nyilván még egy ideig uralkodó Ardarikot és az 500. táján uralkodó Gunderithet ismerjük a forrásokból név szerint. Meglehet, hogy az I. sírban nyugvó (Aud)Omharius nevű e kettő közül valamelyiknek a szinonimája, de valószínűbb, hogy a forrásokban nem szereplő, Ardarik és Gunderith között uralkodó gepida nagykirály neve. A szamosfalvi kincs elrejtése Elemund új dinasztiájának uralomra jutásával hozható kapcsolatba – egy menekülő Ardariking rejthette el családi ékszereit. A napocai regia és körülötte a kíséret udvarházai a 6. század elejére megszűnnek, ami aligha zajlott le erőszakos beavatkozás nélkül.
