3. A GEPIDÁK KIRÁLYSÁGA
1383. A GEPIDÁK KIRÁLYSÁGA
A mauriacumi (korábban tévesen: catalaunumi) csatában „eratque et Gepidarum agmini innumerabili rex ille famosissimus Ardaricus, qui ob nimiam suam fidelitatem erga Attila eius consiliis intererat. Nam perpendens Attila sagacitate sua, super ceteros regulos diligebat; Ardaricus fide et consilio clarus” (Jordanes, Getica 199): „…és ott volt a gepidák megszámlálhatatlan seregével a leghíresebb király, Ardarik is, aki Attilához fűződő hűsége miatt tanácskozásaiban is részt vett. Az éles elmével mérlegelő Attila ugyanis az összes kiskirályok közül őt kedvelte a legjobban; Ardarikot hűsége és tanácsai tették híressé.” – Eddig a kortárs Priszkosz adatait használó Cassiodorus gót történetét kivonatoló Jordanes jellemzése, amelyből elhagytuk a gótok történetíróinak suta, rosszul sikerült betoldását, tudniillik hogy Attila az osztrogót Valamir királyt is a „legjobban” kedvelte volna.
Nem vitás: 451-ben Ardarik – gepidáival együtt – már az „Úr jobbján” állt. Felemelkedésük éppen leveretésükből fakadt. A hunok leverték, kiirtották a vezetésre csak a törzsfői tanáccsal együtt képes királyi családot és az arisztokrácia jó részét, magát a gepida népet azonban a Körös–Sebes-Körös folyóktól északra meghagyták régi településterületén. Vagyis a Felső-Tisza, Bodrog–Ér–Kraszna–Szamos völgyében. Amikor a hun főhatalom az Alföldön berendezkedett, a gepidák voltak a Dunától keletre az egyetlen jelentős nép, amely zárt kötelékben közvetlenül szomszédságukban élt. Hun uraik gazdaságilag, politikailag, katonailag csakhamar kezdtek rájuk támaszkodni – más szövetséges nem lévén a közelben. A gepidák fölé helyezett új király, Ardarik nem a régi nemzetségi társadalom „főtisztviselője” s nem is a törzsfők tanácsának „elnöke” volt, hanem saját népe felett éppoly korlátlan hatalmú úr, mint Attila a birodalom népei és előkelői felett. Ezt a korlátlan – nem választáson vagy születésen alapuló – hatalmat a hunok és Attila kölcsönözték Ardariknak, de néhány más vazallus királynak is. Az eszes Ardarik azok közé tartozott, akik ezt a hatalmat népük számára gyömölcsöztették. – Egyértelműen kiderül ez már hun kori régészeti leleteikből is.
453-ban, Attila váratlan halálakor a Kárpát-medencében Ardarik és a két Római Birodalom elleni hadjáratokban edzett nagy serege volt a helyzet ura. Az Attila fiak örökösödését nem nézte tétlenül, a népek felett osztozkodó, egymással hadakozó fejedelemjelöltek saját uralmát veszélyeztették. Elsőnek Ardarik kelt fel Attila fia, Ellák ellen – a többieknek nyilván módjuk sem lett volna a kezdeményezésre –, példájával maga mellé állítva a Duna fölötti szvébeket és rugiakat, valamint Edika szkírjeit. A harc súlyát azonban az „ense furens Gepida” – „a karddal dühöngő gepida” – viselte, és „Ardarici gladius” – „Ardarik kardja” – hozta meg 455-ben a Nedao folyó mentén a döntő győzelmet is.
139Győzelmük eredményeként „a gepidák a hunok szállásterületeit erőszakkal maguknak foglalták el, s egész Dacia határát győztesként birtokolták. A (Kelet)római Birodalomtól erős férfiakként csak baráti (szövetségi) egyezményt kértek, békét és évjáradékot.” („Nam Gepidi Hunnorum sibi sedes viribus vindicantes totius Daciae fines velut victores potiti nihil aliud a Romano imperio, nisi pacem et annua sollemnia, ut strenui viri, amica pactione postulaverunt.” Jordanes, Getica 264 – keletrómai eseményről lévén szó, valószínűleg Priszkosz nyomán.) – Mindkettőt sikerrel, a gepidák a 6. század közepének két kritikus évtizedét leszámítva, mindvégig a Keletrómai Birodalom külső szövetségesei voltak.
Hogy Dacia már ekkor, tehát 455-ben a gepidák uralma alá került, s nem évtizedekkel később, mint azt a régészeti leletek megalapozatlan interpretálása nyomán korábban a régészek vélték, arról ez a Priszkosztól származó forráshely egyértelműen tanúskodik. De tanúskodnak maguk a régészeti leletek is.
A kevéssé megalapozott régészeti elképzelésekkel kapcsolatban, amelyek a gepidák birtokolta Dacia fogalmát a leleteket szolgáltató belső erdélyi települési övezetre korlátozzák, egyértelműek az egykorú írott források: a gepida katonai hatalom az Al-Duna mentén az Olt torkolatáig terjedt. Magába foglalta tehát az egész hajdani Daciát az egykori Dacia Inferiorral együtt. Oltenia mind a históriai, mind pedig a hun régészeti adatok alapján valóban a „hunok szállásterülete” volt. A kortárs Cassiodorustól kölcsönzött leírás világosan meghatározza a gepidák határait a 6. század első harmadában: „Scythia prima ab occidente gens residet Gepidarum, que magnis opinatisque ambitur fluminibus. Nam Tisia per aquilonem eius chorumque discurrit; ab africo vero magnus ipse Danubius, et ab eoo Flutausis secat, … intorsis illis Dacia est, ad coronae speciem arduis Alpibus emunita” (Jordanes, Getica 33). – Vagyis Scythia Minortól (Dobrudzsa) nyugatra lakik a gepidák népe, nagy és nevezetes folyóktól határolva, ez északról a Tisza, délről maga a nagy Duna, keletről pedig az Olt… amely a Dunába ömlik. Ezeken túl van a meredek Alpok koszorújától védett „Dacia” – amely ebben a megfogalmazásban nem azonos a gepidák politikai határaival. De ugyanezek a határok derülnek ki a kortárs Jordanes saját leírásából is: „Daciam… quam nunc Gepidarum populi possidere noscuntur, quae patria in conspectu Moesiae sita trans Danubium coronae montium cinguntur… haec Gotia, quam Daciam appellatur maiorem, quae nunc, ut diximus, Gepidia dicitur… a meridiae Danubii terminabant” (Jordanes, Getica 74). – Tehát a gepidák mostani országa Moesiával szemben a Duna túlpartján terül el. A hajdaniaktól Daciának, aztán Gotiának nevezett országot most Gepidiának hívják, délről a Duna határolja.
Csak a szilárdan gepida kézben lévő Tisza és Olt közti Duna-határral magyarázható a gepidák 539. évi sikeres al-dunai háborúja. A Theudepert 140frank királlyal Bizánc ellen szövetkezett gepidák (miközben szövetségesük Itáliában támadt a bizánciak ellen) a Dunán átkelve véres csatában tönkreverték Calluc magister militum bizánci seregét – maga Calluc is elesett –, s győzelmük nyomán megszállták „Dacia csaknem valamennyi városát”. Itt a keletrómai „Dacia ripensis”-ről van szó, amely a Duna déli oldalán a Vaskaputól az Olt torkolatáig terjedt; de gepida uralom alá került ekkor a moesiai Singidunum (Belgrád és vidéke) is. Ekkor és itt jut először uralmuk alá nagyobb számú „szolgává tett római lakosság”. És itt segítik át az Al-Dunán a gepidák egy évtizeden át a szlávokat, 550-ben pedig a Thraciára támadó kutrigurokat. A Dunától délre fekvő római földet csak a bizánci–langobard szövetségtől 551-ben elszenvedett vereség után voltak kénytelenek feladni.
Dacia Inferior (Havasalföld, Oltenia) területén a gepida települési rendszer ismeretében legfeljebb csak gyéren települtek meg békés gepidák, mivel katonai határőrvidék volt. Nyomaik gyér volta (csupán Craiova közeléből, Şimnicből ismert eddig 6. századi pecsételt díszítésű gepida cserép) azonban ezúttal a régészeti kutatások hiányossága vagy éppen egyoldalúsága. Az Al-Duna északi partján (Orsova, fibulás sír) és az Al-Dunától délre ugyanis többfelé előkerültek a gepida megszállók ékszerei, fegyverei és edényei. (Singidunum, Ratiaria, Augustae stb.). Valószínű – s a régészeti leletek ritkasága talán erre utal –, hogy az Olt–Al-Duna négyszögben a gepidákuralmuk idején nem tűrtek számottevő korábbi lakosságot. A gepida „Olt-limest” a 6. század hatvanas éveinek elején a szlávok törik át, de legkésőbb 567/68-ig az avarok.
A GEPIDÁK A HUN KORBAN ÉS A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN
ERDÉLY GEPIDA BENÉPESÜLÉSE
GEPIDA KIRÁLYOK ERDÉLYBEN
A GEPIDÁK A MEROVING-KULTÚRA IDŐSZAKÁBAN
GEPIDA TELEPEK ÉS TELEPÜLÉSEK
GEPIDA TEMETŐK
A 6. SZÁZADI GEPIDÁK TÁRSADALMA
