A KORAI AVAR URALOM 630-IG
A KORAI AVAR URALOM 630-IG
A történeti események azt mutatják, hogy az avarság a 6. század utolsó harmadában még nem rendezkedett be véglegesen a Kárpát-medencében. Az Al-Duna és a Balkán hegység közti föld birtoklásáról továbbra sem mondtak le. 584/586-ban valóban elfoglalják Moesiát és Scythia Minor egy részét, s megkezdik politikai és gazdasági berendezkedésüket. A perzsa frontról visszahozott keletrómai csapatok azonban 593 és 598 között felszámolják az avarok észak-balkáni uralmát, majd 600–601-ben sikeres ellentámadásokat vezetnek a Temesközben is. Ez az „átmeneti” állapot tükröződik a korai avarság általános településrendjében. A dél felé tekintő és vágyakozó avar hatalom számára érdektelen volt a Kárpát-medence északi harmada. Északnyugaton (egyetlen katonai hídfő, Dévény kivételével) a Duna volt települési határuk, északon az erdősávot megállító Pest–Heves–Borsod megyei egykori szarmata sánc, amelyet északkeleten, a Nyírségben is csak egy-két ponton léptek át. Ettől délre nagyjából a szerémségi Duna-szakasz vonaláig települt meg az avarság. Elhatárolt legelőterületek központjában fekvő aulokban élt, amelyek régészeti nyomai (egyes temetkezések, 10-20 síros kis temetők) nehezen kutathatók. Csak a 600–601. évi vereségek után kerül 166sor a már addig is megszállt területek belső uralmi viszonyainak új rendezésére, melynek következményeként az avarság régészetileg is „láthatóvá” válik. Az állandó téli szállások (Dunaújváros, Kölked stb.), majd falvak mellett kialakulnak az első nagyobb, sokszor nemzedékeken át használt temetők. A 601 előtti és utáni nemzedék régészeti hagyatéka egyelőre nehezen különíthető el Erdélyben.
Az avar kor első évtizedeiben az Aradtól a Tiszáig terjedő Maros-völgyet ellenőrizte a kunágotai fejedelem és kísérete. A kunágotai fejedelem – a bajáni korszak egyik főméltósága – aulja a Maros völgyében volt, valahol Pécska és Arad között, szállásváltó útvonala pedig a Maros északi partvonalán sejthető. Csupán sírját rejtették el a távoli északi pusztában, nagyjából úgy és olyan távolságra a Marostól, ahogyan a Duna-balparti „kagáni” orduk nagyurainak a sírját elrejtették a Duna–Tisza köze homokbuckás-mocsaras vidékének a peremén (Bábony, Bócsa, Kecel) vagy a kunágotai fejedelem Tisza menti kortársának sírját a Tiszántúlon (Kunmadaras). Aranyban dús sírját megbízhatóan keltezik az I. Iustinianus élete vége felé vert, alig kopott aranysolidus és kardjának Iustinianus kori, bizánci domborműves aranyveretei a 6. század legvégére. Saját és utódja (utódai) katonai kíséretének gazdag lovas-fegyveres sírjai végighúzódnak a Maros mindkét partján (Németpereg – több gazdag korai lovassír – és Apátfalva az északi, Fönlak – két jelentős 7. századi sír –, Németszentpéter, Nagyszentmiklós-Bukova-puszta – két fegyveres lovassír –, Óbesenyő, Kiszombor O., Deszk G. lelőhelyek a déli oldalon). Sírmellékleteik – hosszú, egyenes pengéjű, jellegzetesen lovas harcosra utaló kardok, páncéltörésre alkalmas, erős kopják, csont merevítőlemezekkel borított, nagyméretű, ívelt reflex- (visszacsapó) íjak és a félelmetesen nehéz, háromélű nyílcsúcsok-nyilak – egytől egyig ázsiai fegyverek, ugyanúgy, mint nem kevésbé egységes lófelszerelésük: vaskengyelek, zablák és díszes lószerszámok. Asszonyaik temetkezéseiből keveset ismerünk, korai szemesgyöngyök a temeskenézi sírból kerültek elő, korai avar temetkezésekre valló, szabad kézzel formált edények pedig Széphelyen, Temeskenézen, Temesságon és Temesremetén. A korai avar település azonban egészen az Al-Dunáig terjedt, amit többek között a múlt század elején a krassó-szörényi Oravicabányán talált pompás nagygömbös ezüst díszfülbevalók igazolnak. Orsován egy kereszt alakban áttört testű bizánci bronzcsat áttört szíjvégekkel, a Szőlőtelepről korai avar fokos és kopjacsúcs a bizánciakkal közvetlenül érintkező határállomást tükröz.
Kiemelkedő jelentőségű a Maros árterének szélén talált fönlaki lovassír, egy ötvöskovács temetkezése, amelyből a Kárpát-medence legnagyobb és leggazdagabb – 44 darabot számláló – bronz préselőminta-készlete előkerült. A fönlaki lelet nem csupán a korai avar kori perzsa–bizánci stílusú öv-, lószerszám- és nyeregdíszítmények mintakincs tárháza, hanem egyik világos bizonyítéka az ötvösök-kovácsok társadalmilag kiemelkedő, sőt szakrális 167(hiszen mintakészletét és nyilván szerszámait is eltemették vele!) helyzetének. A fönlaki lovassír (amelyet sajnos szétdúltak, leleteiből sok elveszett) méltán csatlakozik legközelebbi testvéréhez, a kunszentmártoni ötvös-lovassírhoz, amelyben a korai avarság előkelő és drága védőfegyverét, a vaslemezekből összefűzött törzspáncélt is eltemették a kard, a vasnyelű kopja, valamint a 41 db préselőminta mellé.
Az Aranka déli partján Németszentpéter mellett előkerült lovassír nemcsak szokatlan észak-déli tájolásával, hanem a halott lábához tett, összehajtogatott lóbőrős temetkezésével is kitűnik. A sírt Heraclius császár 615–625 között veretett, az avar adó céljaira „államilag hamisított”, ún. „könnyű” solidusa keltezi, amely ruhadísz vagy nyaklánccsüngő lehetett. Az avar úr a közép-ázsiai afrasziábi (Ó-Szamarkand) 6–7. századi freskóábrázolásokról ismert, vaslemezekből összefűzött sisakot viselt, eddig egyedülálló korai avar védőfegyvert. Szokványos fegyverei (hosszú egyélű kard, kopjacsúcs, háromélű súlyos nyílcsúcsok) és lószerszáma mellett figyelmet érdemel 5 mellékszíjcsüngővel felszerelt fegyveröve, amelynek préselt ezüst szíjvégei a „fönlaki” ötvösműhelyből származnak. A Maros északi túlpartján Sajtényban Heraclius solidusa hasonlóan rangos, ismét a déli parton Nagyszentmiklóson Heraclius–Heraclius Constantinus ezüstpénze egyszerűbb temetkezésekről vall. Egyelőre nem dönthető el, hogy a korai avar idők melyik fázisába tartoznak a 6–7. századi bizánci csatokkal keltezett pécskai és orsovai sírleletek, a kisperegi sírok és a nyilván sírban talált zádorlaki korai avar edény. Ugyancsak általában keltezhetők a korai avar időkre a Barrán feltárt kőkemencés házak, orsógombokkal és orsókorongokkal.
Jelentős korai avar megtelepedést igazolnak az Érmelléken az Érmihályfalván, Érkeserűn, Székelyhídon, Irinyben előkerült temetkezések-sírleletek. Érmihályfalván már régebben szabad kézzel készített, szűk nyakú csuprok, füles csuprok és fazekak kerültek elő, talán a Rétaljáról, ahol újabban lovassírt találtak gyűrűs markolatú egyenes karddal, háromélű nyílcsúcsokkal, korai avar típusú, hurkos fülű kengyelpárral és félgömb alakú pitykékből sorakozó kantárdíszekkel, nem utolsósorban a türk és avar lovassírok sajátos eszközével, a szaluval. Székelyhíd-Horó-tanyán szabad kézzel készített, négycsücskös peremű belső-ázsiai típusú edény (vö. Marosnagylakkal), Irinyben egy közép-ázsiai technikai és formai hagyományt képviselő szürke fazék nemcsak a sírok korát, hanem avar eredetét is igazolja. A Sebes-Körös és az Alföld találkozásvidékén, az ártándi 6. századi gazdag lovassír szomszédságában, Köröstarján-Csordás-dombon kerültek elő korai avar temetkezések.
Az Erdélyi-medencében is számolhatunk a Maros-torkolat vidékihez hasonló korai avar aullal vagy orduval. Egy-egy „Erdély” lelőhelyű, nagyméretű gúlás-gömbös csüngőjű, „szentendrei típusú” arany fülbevaló – amely csak sírból származhat – a II. Iustinus arany tremissisével és Fokász 168solidusával 578–610 közé keltezett szentendrei nemesi sírokkal egykorú ordura utal. Az arany fülbevalóknak „folytatása” is van, egy „Erdély” lelőhelyű „deszki típusú” gúlacsüngős fülbevalópár, amely már a 7. század első felének előkelő ékszere. Ez a központ nyilván részesült abból a bizánci avar adóból, amelyet Mauricius (582–602) „könnyű” solidusai (Szegvár, Tiszakeszi, Csősztelek, Marosvásárhely környéke, Kőhalom), majd Fokász (602–610) „könnyű” solidusai (Kula, Szilágypér, Körtéd/Krušica, Mezőszabad) képviselnek, s amelyek Fokász „előkelő” utódjánál, Heracliusnál szinte kizárólagossá válnak (Hajdúdorog, Szeghegy, Szentes-Jaksor, Sajtény, Németszentpéter).
Korai avar aulra utalhat egy állítólag Kolozsvárról származó (tévesen Abrudbánya lelőhellyel ismert) italo-bizánci eredetű aranykosaras fülbevaló, amely a pannoniai, sőt Tisza menti avarok körében gyakori itáliai kapcsolatok egyetlen erdélyi emléke.
Az erdélyi aulok díszöv- és lószerszámdísz-igényét a Nagy-Küküllő völgyében Erzsébetvároson, a Kis-Küküllő völgyében Korond-Firtoson talált préselőminták tanúsága szerint a fönlakihoz hasonló eszközökkel és módon dolgozó rangos ötvösök elégítették ki. Ragyogó bizonyítéka egy Gyulafehérvárról – nyilván szétdúlt lovassírból – származó, fönlaki típusú és méretű, máltai kereszt alakú bronz szíjelosztó, amelynek középső, félgömb alakú tagját bajuszos férfimaszk díszíti.
8. ábra. Avar lószerszámdísz és aranygyűrű Gyulafehérvárról
A Küküllők völgyében sejthető korai központ katonai-harci kíséretének lovas-fegyveres sírjait a közeli Maros-völgyből, Nagyenyedről ismerjük, de ide sorolható a diódi lovassír is, valamint Szászsebesről egy ép, korai avar „nomád” edény, nyilván sírból. A 600 utáni állandó avar berendezkedéssel 169lehet kapcsolatban az avarok megtelepülése a mezőbándi gepida-germán faluban. A mezőbándi temető két szélén feltárt (részleges?) lovas temetkezések azt bizonyítják, hogy (rövid együttélés után?) a gepida lakosságnak innen is távoznia kellett. A mezőbándi temető szélén, sírban talált ún. fogazásos II. germán „állatstílussal” díszített, remekmívű aranygyűrű közeli párhuzama (ezüstből) Keszthely-Fenékpusztáról ismert. Kora, alapos kutatások eredményeként, 580 utánra, de 630 előttre tehető. Ez a díszítőstílus szorosan kapcsolódik a legkorábbi avar fejedelmi leletek csoportjához (ún. „Jankovich-aranyak”, Kunmadaras), amelyeket ma már II. Iustinus (565–572) és Mauricius (582–602) aranysolidusával lehet keltezni (Kölked). Egy mezőbándi préselt övdíszítmény rokona Nyíregyháza-Kertgazdaság egyik sírjában szintén Mauricius – kopott, ruhára varrott – solidusával került elő. A mezőbándi avar sírok kora tehát jelen ismereteink szerint nagy valószínűséggel 600–630 közé keltezhető. Annak nyomán, hogy a bajáni dinasztia vezette avar, bolgár, gepida, szláv hadak 626-ban súlyos vereséget és veszteséget szenvedtek Konstantinápoly falai alatt, 629/630-ban az avar birodalom népei lázongani kezdenek, Dalmácia szláv törzsei pedig lerázzák az avar uralmat, és bizánci védelem alá helyezkednek. Az avar birodalmat megrázó belháború nyomai a régészetben is lépten-nyomon megfigyelhetők: falvak-temetők szűnnek meg, a 630 előtt létesített temetőket a zűrzavar idején sokfelé feldúlják, kirabolják – ez történik a mezőbándi avar sírokkal is. A bajáni dinasztia végül felülkerekedik, de a belháború fontos segédnéptől, a bolgároktól fosztotta meg az avarságot, nyugat és délnyugat felől pedig védekezni kényszerült a szlávokkal szemben.
Az eseménynek kevés olyan jó régészeti tükre van, mint a gepidástól-avarostól teljesen feldúlt és kirabolt mezőbándi temető. De Erdélyből származik az esemény egyetlen datált, pozitív bizonyítéka is, a Korond-Firtosváralján 1831-ben talált aranypénzlelet (237 db, avagy több mint „300” – nyilvánvalóan túlzott hírek szerint „5000”). A nemzedékeken át összeharácsolt pénzkincs legkésőbbi érmei, Heraclius és Heraclius Constantinus 625 körül vert solidusai a kincs elrejtését és tulajdonosa pusztulását vagy elmenekülését 630 körülre rögzítik. Egyben szintén fontos adat arra nézve, hogy az erdélyi korai avar központ valóban a Kis-Küküllő völgyében lehetett.
