A BÉCSBE VEZETŐ ÚT Az oszmán nagyhatalom az 1520-as években
363A BÉCSBE VEZETŐ ÚT
Az oszmán nagyhatalom az 1520-as években*
Az oszmán nagyhatalom az 1520-as években*
Megjelent: Két tárgyalás Sztambulban. Hyeronimus Łaski tárgyalása a töröknél János király nevében, Habardanecz János jelentése 1528 nyári sztambuli tárgyalásairól, a kötetet összeállította BARTA Gábor, a tanulmányokat és a jegyzeteket írta BARTA Gábor–FODOR Pál, a dokumentumokat fordította BARTA Gábor–KUN József, Bp., 1996, 63–96 (Régi magyar könyvtár. Források, 5).
Amikor 1520 őszén elterjedt a hír, hogy a szeptember 21-ről 22-re virradó éjszaka meghalt Szelim szultán, az oszmán fővárosban és tartományokban épp olyan megkönnyebbülést éreztek, mint az európai királyi udvarokban. Az oszmán alattvalók és a keresztény ellenfelek azonban ellentétes okokból néztek nagy várakozással az új uralkodó, Szülejmán szultán uralma elé. Az Oszmán Birodalomban a vezetés és az alattvalók széles tömegei ritkán tapasztalható egyetértésben utasították el Szelim már-már mániákusnak tűnő keleti politikáját, s alig várták, hogy véget érjenek a muszlim hittestvérek ellen viselt háborúk és hozzájuk kapcsolódó belső leszámolások. Az európaiak viszont, akik – mint kiderült: ok nélkül – nagyon féltek a harcias Szelimtől, úgy érezték, Szülejmán trónra lépésével eljött az az idő, amikor a kereszténység és az iszlám békében élhet egymással. Ez a remény azért tűnt megalapozottnak, mert azt az Oszmán Birodalom ügyeiben legtájékozottabb velencei diplomácia táplálta. Tomaso Contarini isztambuli ügyvivő (bailo) 1520 októberében azt a hírt küldte Velencébe (a velenceiek pedig a főbb európai udvarokba), hogy az új szultán minden jel szerint békés lesz, mivel „igazságos és tökéletes tulajdonságokkal bír”. X. Laó pápa a hírről értesülve megnyugodva jelentette ki, hogy mostantól a keresztények biztonságban érezhetik magukat.1
1 Alberto TENENTI, La formation de l’image de Soliman à Venise (1520–1530 env.), in Soliman le Magnifique et son temps. Acte du Colloque de Paris. Galeries Nationales de Grand Palais. 7–10 mars 1990, publiés par Gilles VEINSTEIN, Paris, 1992, 43.
Noha a velenceiek még 1521 elején is tovább küldözgették a szultán békés természetéről szóló híreket, néhány hónapon belül kiderült, hogy a velencei diplomácia fatális tévedést követett el. A Magyarország elleni 364hadjárat megmutatta, hogy az oszmán politikában olyan fordulat következett be, ami súlyos fenyegetést jelentett az egész keresztény világra nézve. Az 1521-ben Isztambulba érkező velencei követ. Marco Minio, már pontosan érzékelte, hogy a nándorfehérvári hadjárat nem a véletlen műve volt, hanem a birodalom új stratégiájának a nyitánya. A pasák nemcsak az európai politikai helyzetről, Rómáról, az utakról stb. érdeklődtek feltűnő kíváncsisággal, hanem azt is nyíltan megmondták, hogy a szultán elkötelezte magát az európai offenzíva mellett. A háború első célpontja Magyarország, hogy aztán onnan kiindulva könnyebben támadhassák meg a többi országot.2
2 Eugenio ALBÈRI, Le relazioni degli ambasciatori veneti al senato durante il secolo decimosesto, serie III, volume III, Firenze, 1855, 75–76.
Ezt a politikai fordulatot, amely csak Európából nézve tűnt váratlannak, elsősorban mégsem Szülejmán személye, hanem számos bel- és külpolitikai tényező együttes hatása kényszerítette ki. Hogy a kényszer szó használata nem túlzás, azt különösen jól mutatják a nándorfehérvári hadjáratot megelőző események. 1520–21-ben két nagyobb lázadás tört ki a birodalom keleti felében, a második már a hadjárati készülődés kellős közepén. A szultán mégis a támadás mellett döntött, vállalva annak kockázatát is, hogy az ottani bizonytalan helyzet miatt nem viheti magával az anatóliai csapatokat. Azt mondhatjuk, az új uralkodónak egyszerűen nem volt más választása, mint hogy a lehető leggyorsabban megkezdje az európai hódításokat.
Az oszmán irányváltás Magyarország történetében is döntő változásokat hozott, hiszen ez vezetett el a királyság déli határait védő végvárrendszer bukásához, a mohácsi katasztrófához és azokhoz a tárgyalásokhoz, amelyek eredményeképpen Magyarország 1528-ban az Oszmán Birodalom vazallusa lett. Magyarország összeomlásának okai így leginkább az országon kívül: az Oszmán Birodalom belső helyzetében és a nemzetközi politikai viszonyokban rejlettek. Az alábbiakban ezért elhagyva a magyar látószöget, az Oszmán Birodalom nézőpontjából tekintjük át azokat a kül- és belpolitikai eseményeket és folyamatokat, amelyek Szülejmánt arra késztették, hogy szakítson apja politikájával, és seregeit a budai, majd a bécsi útra vezetve harcba szálljon az európai főhatalomért.
A kizilbas probléma – kiegyezés Iránnal
Tengeri vagy szárazföldi hatalom? – a portugál kérdés
Katonalázadások, társadalmi felkelések és vallási mozgalmak
Ibrahim pasa, Velence és az európai politika
