Az építőanyag beszerzése
Az építőanyag beszerzése
A várak javításához szükséges építőanyagokat háromféle módon szerezték be: a kincstári tulajdonban lévő bányák, erdők stb. hozamából, készpénz, vásárlás útján, vagy pedig természetbeni adó formájában, a parasztoktól. Az egyes építkezéseken mindig eltérően alakult, hogy melyik megoldáshoz folyamodtak. A székesfehérvári vár 1572-es javításánál például igen kevés készpénzt fordítottak dologi kiadásokra, tehát feltehetőleg a másik két eszközt vették igénybe az építőanyag beszerzésére.39 Eger felújításánál viszont 1614-ben az összkiadásnak megközelítőleg 36%-át tették ki az anyagvásárlások költségei.40 Mardin 1549-ben lezajlott javításánál még ennél is jóval nagyobb lehetett a dologi kiadásokra fordított összeg aránya, hiszen a 802 780 akcsét kitevő összköltségnek a 10%-át sem emésztették fel a bérek.41
Bécs, Nat.-Bibl. Türk. Hss. Mxt. 553.: Velics A.: i. m. I. 251–52. o.
Istanbul, Başbakanlik Arşivi, Maliye 158.
N. Göyünç: i. m. 92. o.
Az anyagbeszerzések lebonyolításának olyan részleteiről, hogy a különböző esetekben honnan és kiktől vásároltak, forrásainkból nagyon kevés tudható meg. Mindenesetre feltételezhető, hogy az illetékes hatóságoknak ez nem kis gondot okozott. Egy alkalommal például eképpen utasították anyagbeszerzésre az egyik tisztségviselőt: „… amennyi deszka csak szükséges, azokat ahonnan csak lehet összeszereztesd, előkészíttesd …”.42 Szokollu Musztafa pasa pedig 1578-ban egyenesen az ellenséghez, a komáromi kapitányhoz fordult azzal a kéréssel, hogy építkezéséhez cserepet és deszkát küldjön.43 A beszerzés nehézségeire utal az a körülmény is, hogy gyakran igen messziről szállítottak a szükséges anyagokat. Palota várának kijavításához például 1664-ben Buda környékéről,44 Újvár helyreállításához 1665-ben pedig a budai, esztergomi és székesfehérvári szandzsákokból hozták a meszet.45 Kanizsa javításánál szintén hasonló nehézségek léphettek fel az 1630-as években, mert a beszámolóban külön 383kiemelték, hogy „a sok ezer kocsi kőés mész a messze távolban fekvő Pécs környékéről hozatott.”46
Karácson I.: i. m. 93. o.
Takács S.–Eckhart F.–Szekfü Gy.: A budai pasák magyar nyelvű levelezése I. 1553–1589. Budapest, 1915. 153. o.
Drezda, Sächs. Landesbibl. H. No. Eb 387.
Uo.
Istanbul, Topkapi Sarayi Arşivi, E 895.
Bár nyilván nem egyedül ezek határozták meg, de az említett problémák is szerepet játszhattak abban, hogy a török adminisztráció az e téren fennálló szükségleteit inkább természetbeni adók által igyekezett kielégíteni. Megfigyelhető, hogy akkor vetettek ki efféle adót különböző helységekre, mikor azok közelében valamelyik vár, híd stb. javítása esedékessé vált.47 Ezek az esetleges, s így feltétlenül súlyosabb terhet jelentő kivetések azonban nem kizárólagos formáit képviselték az adó általi anyagbeszerzésnek. Több helységre ugyanis olyan módon róttak ki ilyen terheket, hogy az építőanyag beszolgáltatását az illető hely állandó adói közé sorolták, s ezért olykor a többi adót arányosan csökkentették. Így, állandóan adóban szolgáltatott palánkfát, hídszöget az alföldi városok közül például Nagykőrös.48 Ez az eljárás mintegy átmenetet képez ahhoz a harmadik módszerhez, amely a birodalom egészét tekintve a leginkább jellemző. Ahhoz tudniillik, hogy az időnként javításra szoruló objektumok közelében egyes helységeket bizonyos adók alól mentesítették, s azok ennek fejében tartoztak építőanyagot beszolgáltatni. Túlnyomórészt e rendszer keretében elégítették ki a várak napi anyagszükségletét, s csak a nagyobb javítások idején folyamodtak egyéb eszközökhöz. Jellemző e tekintetben a pesti vár faanyaggal való ellátásának megszervezése a XVI. század közepén. A budai szandzsák 1546-os összeírása szerint ehhez a várhoz négy falu (Szentlőrinckáta, Sződ, Tápiószentmárton és Gubacs) volt rendelve az alábbi feltételek mellett: „A nevezett falu lakosai arra rendeltettek, hogy amikor a pesti vár hídjainak, ágyúinak és ágyúszertárának kijavításához fa kell, azt kivágják és saját kocsijaikon a nevezett várba hordják. Az új szultáni defterben úgy jegyeztetett fel, hogy amennyiben ezen a módon szolgálataikat ellátják, rendkívüli adókat (avarit-i divanijje ve tekalif-i örfijje) – legyen az várjavítás, vagy kétkezi munka, a szpáhi számára tűzifa- és szénabeszolgáltatás, vagy egyéb szolgálat –, valamint az említett szolgálaton kívül más adókat, miután a tizedet és az adókat a javadalombirtokosnak megfizették, tőlük ne követeljenek”.49 Javítása esetén a pesti várhoz hasonlóan Szultánhiszári várát is az arra kirendelt falvak látták el faanyaggal oly módon, hogy ennek ellenében „rendkívüli adóik (avarit haneleri) megszüntettettek”.50
Az alábbi rendelet szerint ilyen szolgáltatással terhelték meg Gyöngyös városát 1669-ben a hatvani vár javítása miatt: „…Hatvan vára, amelynek javítása... e szent évben elrendeltetett, a városokra és falvakra évi illetékképpen kirótt épületfával megfelelő módon elláttatott; Gyöngyös városa is az évi illetékképpen kiszabott épületfát megadta; mivel a vár jelenleg hiányban nem szenved ..., a parancs megérkezése után ezzel az ürüggyel a nevezett város népét ne háborgassák ...” – Gyöngyös város levéltára, 194. sz.
Szilády Áron–Szilágyi Sándor: Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon. I–II. Pest, 1863. l. az egyes évek adózását összegző regesztrumokat.
Káldy-Nagy Gy.: Kanuni devri Budin tahrir defteri (1546–1562) (Szulejmán korának budai tahrir defterei). Ankara, 1971. 133., 194., 207., 323 o. Vö. továbbá uő.: A budai szandzsák 1559. évi összeírása. Pest Megye Múltjából 3. Budapest, 1977. 86., 96., 217., 120. o.) Ezt a rendszert egészítette ki a budai kincstár a maga részéről azzal, hogy időnként – főleg átalányfizető helységektől – pénzadó helyett építőanyag beszolgáltatását kívánta, s ezeket Budán elraktározta, majd szükség esetén onnan kiadta. L. Fekete L.–Káldy-Nagy Gy.: i. m. 317., 536. o.
Drezda, Sächs. Landesbibl. H. No. Eb 387. (Szultánhiszári = vár az aydini livában.)
