3.1.3 A lövegek típusai
3.1.3 A lövegek típusai
A tüzérséget a 16-17. századi inventáriumok – kimondatlanul – három kategóriába tagolták: ostromágyú, (Belagerungs-, oder Breschgeschützen) – tábori ágyú, (Feldgeschützen) – vetágyú, (Wurfgeschützen). Az ostromágyúkat általánosságban nagy űrméretű, de kis kaliberhosszúságú, nehéz cső, továbbá nagy hordtávolság, míg a tábor ágyúkat kisebb űrméretű, de nagy kaliberhosszúságú cső jellemezte. Könnyebb kezelhetőségük folytán ez utóbbiak tűzgyorsasága volt a nagyobb. A vetágyúkhoz, vagy ahogy régiesen mondták, „pattantyúkhoz” főként a mozsarakat (Mörser, Pöller) sorolták.106 Ezek csöve, szélsőségesen kis és nagy űrméretértékek mellett egyformán néhány kaliberhosszú volt, s kőgolyók mellett főként bombákat lőttek belőlük. Lafettájuk is eltért a többi lövegétől.107
106 Dolleczek, 1887. 84-87., 106-107.; Meynert, 1868. I. 390-393., Uo., III. 139-140., Feldzüge, 1876. I. 230-237.
107 A mozsarak alá használat közben nem volt érdemes kerekes lafettát tenni, mivel azok magas szögtartományban tüzeltek, így a csaknem függőleges irányú visszarúgó erőt teljes egészében a lafettának, főként pedig a tengelynek és a kerekeknek kellett felfogniuk, szemben az ágyúkkal, ahol ezt az erőt a hátragurulás nyelte el. Ez az esetenként többszáz fontos kaliberek mellett megoldhatatlannak bizonyult. Miethen, 1683. III. 6., 8.
E beosztás eredete nagyjából a 15. század közepére nyúlik vissza. Ezidőtájt a burgundiai és a francia tüzérségnél nagyarányú technikai fejlesztés zajlott le, amelynek egyik legfontosabb elemét a vasgolyó és a kerekes lafetta használatának bevezetése jelentette. Az előbbi hatására csökkent a lövegek mérete, az utóbbi pedig lehetővé tette, hogy a lövegpark a seregekkel együtt mozogjon, és a kisebb kaliberű (tábori) ágyúk egyre inkább részt vegyenek a nyílt ütközetekben is.108 E folyamat eredményeképp kezdtek a tábori ágyúk ténylegesen különválni az ostromlövegektől.109 Ezzel egyidőben kezdett kialakulni a vetágyúk kategóriája is.110 Míg azonban ez a lövegfajta, már csak a cső formája miatt is, jól elkülönült a másik kettőtől, addig az ostromágyúk és a tábori ágyúk közti határvonal technikai értelemben még sokáig nagyon elmosódott maradt. Mindenesetre ez a hármasság már az I. Miksa császár által létrehozott, Európa-szerte híres tüzérségnél és annak hadszertárainál (főként Innsbruckban) megfigyelhető. Az ott és akkor megteremtett szervezet és gyakorlat a későbbiekben mintaként szolgált a Habsburg tartományok, és így minden bizonnyal a magyarországi hadszertárak számára is.111
108 Az ostromágyúknál a korábban általános kőgolyó helyett bevezetett vasgolyó jelentősen fokozta a rombolóerőt. Az azonos tömegű kőgolyónál jóval kisebb átmérőjű vasgolyó használata következtében a lövegek űrmérete, s ezzel együtt tömege is csökkent, ugyanakkor e súlymegtakarítás lehetővé tette nagyobb kaliberhosszúságú csövek öntését. Ez pedig növelte a hatásos lőtávolságot és javította a találati pontosságot. Technikai szempontból további lényeges újítást jelentett, hogy az ágyúcsöveket már csapokkal öntötték, amelyek az azokon nyugvó cső függőleges irányzását a korábbiakhoz képest lényegesen egyszerűsítették. A mozgékonyságot a korábbiaknál masszívabb, a lövegek vontatását nagyobb távolságra is lehetővé tevő kerekes lafetta mellett a böröck (ágyútaliga) és a nyergesszekér használata is javította. Hogg, 1975. 37-39., Schmidtchen, 1977. 141-143., Duffy, 1979. 8., 13., McNeil, 1982. 83-89., Pepper–Adams, 1986. 8., Rogers, 1995.
109 Dolleczek, 1887. 75., Gohlke, 1911. 19-21., Schmidtchen, 1977. 77.
110 Kanonen, 1975. 20., Schmidtchen, 1977. 89-92. Az előbbi szerint állítólag Konstantinápoly ostromakor a kikötőt elzáró hajókat lőtték mozsarakból, s ettől kezdve használták volna a mozsarakat ívlövésre. Hogg, 1975. 38. ugyanezt állítja Kritobulos 1467-ből származó feljegyzése alapján. L. még: Dolleczek, 1887. 44-46.
111 A korabeli szakirodalomban is megjelent már e beosztás: Ufano, 1630. 8. L. még: Schmidtchen, 1977. 83-102., Kurzmann, 1985. 122-138. L. összefoglalóan: Pálffy, 1995a. 185-187.
A tábori és ostromlövegek kategóriája közötti bizonytalan határ mellett az egyes típusoknak sem voltak szigorúan meghatározott technikai jellemzői, a meglevő tág értékek között nagy átfedések keletkeztek. Ennek okát egyrészt az egységes, központilag előírt terminológia hiányában, másrészt a lövegfajták és kaliberek sokféleségében kell keresni. A magyar tüzérség számára mintául szolgáló Német-Római Birodalomban például a nagyfokú politikai megosztottságból következően, önállóságát bizonyítandó, minden város, minden fejedelem saját ízlése szerinti ágyúkat öntött. Emellett maguk a tüzérségi szakírók sem tudtak a névadás és a technikai jellemzők kérdésében egyezségre jutni. Érdemes egy pillantást vetni az 1. sz. Mellékletben levő táblázatra, amelyben a különböző időpontokban működött tüzérségi szakemberek munkáiból gyűjtött adatokat állítottam párhuzamba.112 A korabeli német kategorizálás teljes bizonytalanságának hatása Magyarországon is megmutatkozott. Számos példa van rá, hogy egy adatai alapján jól azonosítható löveget eltérő időpontban más típushoz soroltak.113 A helyzetet tovább rontotta a nálunk használt három nyelv eltérő névadási gyakorlata is.114
112 Az egyes forrásművek címe: (Jacob Preuss:) Ordnung, Namen vnnd Regiment Alles Kriegs volcks. Von Geschlechten, Namen vnd Zal aller Büchsen. In ein gantze Aerckelei ein Feldtzugs vnd Zeughaßs gehörig. Von iedes Gewicht, Schwäre Steyn vnd Lot. Auß dem Krieg Rathschlag Jacoben Preussen, Churfurstlicher Durchleuchtigkeit zu Sachsen Zeugmaisters. Strassburg, 1530. Essenwein, 1969. TeBd. 68-70., Meynert, 1869. I. 392-393. – Kriegsbuch des Reinhard von Solms. 1556. (Essenwein címadása.) Essenwein, 1969. TeBd. 79-82. L. még: Jähns, 1889. 509-516., 750-751. Jähns „Kriegsregierung” néven említi az első fejezet címe alapján, mivel a műnek nem volt főcíme. A munka nyolc könyvből áll, s közülük a harmadik és a negyedik foglalkozik a tüzérséggel. Ezek az adatok a harmadik könyvből valók, amely nagyrészt a személyzet feladatait és a szertüzérkedést tárgyalja. – Reinhard von Solms: Beschreibung, wie eines Stathafftigen Fürsten oder Herrn Zeughauß, mit grossem vnd kleinem Geschütz, Auch allerlei andern Gewehrn, Kriegßristungen vnd vorrat, Darzu in was summa gelts vngeferlich sich solliches alles verlauffen möcht, deren jedes vnderschiedtlich, wie hernach volgt, angezaiget wirt. 1556. Essenwein, 1969. TeBd. 83-84., Jähns, 1889. 509-516. Jähns szerint a mű negyedik könyve viselte a fenti címet. – Kriegsbuch Leonhard Fronsperger’s. Frankfurt, 1566. Essenwein, 1969. TeBd. 87-89. L. még: Jähns, 1889. 548-558., 637-640. – Daniel Speckle: Architectvra Von Vestungen, Wie die zu vnsern zeiten, an Stätten, Schlössern ... samt dem hiezu gehörigen Geschütz, ordentlich vnd nützlich sollen gebrauch werden. Strassburg, 1589. Essenwein, 1969. TeBd. 95-96. L. még: Jähns, 1889. 822-831. – Wallhausen 1617. 15. L. róla: Jähns, 1890. 987-989. – Furttenbach, 1627. 85-87. – Ufano, 1630. 8-9., 14-15. – Furttenbach, Joseph: Büchsenmeisterey-Schul, darinnen die new angehende Büchsenmeister und Feuerwercker ... in den Fundamenten ... der Büchsenmeisterey ... underwisen und gelehrt werden. Augspurg, 1643. L. róla: Jähns, 1890. 997-1001. – Miethen, 1683. I. 59-92. L. róla : Jähns, 1890. 1219-1226.
113 L. erre pl. Domokos, 1997. 2. számú mellékletben a kassai lövegállományt összehasonlító táblázatot.
114 Az elnevezések azonosítására Iványi Béla tett kísérletet, a lövegek technikai jellemzőire azonban nem fordított túl sok figyelmet. Iványi, 1927. 1-30. Takáts Sándor a magyar gyártású lövegekkel foglalkozó cikke is érintette kérdéskört. Takáts, 1908b. 130-145. L. még: Demkó, 1917. 188-218., Szendrei, 1888. 617-631. A modern irodalomban Kalmár János írt a problémáról. Kalmár, 1971. 170-171. Az osztrák művek törökkori részei is többször megemlékeznek a tüzérség magyarországi szerepéről, minthogy a korabeli magyar tüzérség szorosan kapcsolódott az osztrákhoz. Dolleczek, 1887., Meynert, 1868.
A legtöbb típust természetesen a német nyelvű leltárak különböztették meg, szemben a másik két nyelvvel, ahol, néhány kivételtől eltekintve, a tipizálás tulajdonképpen csupán a nagy és a kiskaliberű lövegek csoportjára korlátozódott, főként általános, vagy általános értelemben használt típusnevekkel. Mindhárom nyelvben bevett gyakorlat volt továbbá, hogy lövegek típusnevei mellé annak méretére utaló jelzőt is illesztettek, úgymint: minor, maior, parvus, magnus, oblongus, ill. klein, groß, einfach, kurz, ill. kis, kicsiny, öreg, dupla, hosszú, rövid, stb. Ezeket rendszerint az általános lövegelnevezések (ágyú, bombarda, tormentum, Stück) előtt alkalmazták, bár a konkrét típusneveknél sem ritka. Az einfach és a doppelt jelzők a német terminológiában egyazon típus különböző méretű tagjainak megkülönböztetésére szolgáltak, főként a tábori ágyúk kategóriájánál, ott is elsősorban a Falkaunoknál és a Falkonetteknél. Ezek, megfelelő kaliberadatok hiányában, nem adnak tájékoztatást a lövegről, ráadásul e jelzők gyakorta egymáshoz viszonyítják az ugyancsak számszerű paraméterek nélkül leírt ágyúkat.
A korábbi szakirodalom is számos észrevételt tett már a tipizálás kérdésében. Megállapították, hogy a németek által felvett inventáriumok általában jóval pontosabbak és részletesebbek, mint a magyar vagy latin nyelvűek, amelyek nem követik szorosan a német kategorizálást.115 Ezen felül ez utóbbi jegyzékek készítői nem mindig voltak tüzérségi szakemberek, ezért az összeírások elnevezései, adatközlései sokhelyütt megbízhatatlanok, pontatlanok, s általában következetlenek is (ez megmutatkozik a sokféle és viszonylagos jelzőhasználatban).116 Az inventáriumokban leírt lövegek típusukat tekintve többé-kevésbé megfelelnek a német kategóriáknak, azonban az előbbi okok folytán elnevezéseik csak annyiban hasonlóak a németekéhez, hogy az ágyúknak hüllő-, vagy madárnevet, esetleg tulajdonosa, öntetője nevét adták.117 Ezen felül ki kell emelni azt a tényt, hogy azonos nevű és típusú magyar és német lövegek között nagyságbeli eltérések mutatkoznak a németek javára.118
115 Iványi, 1927. 7-8.
116 Iványi, 1927. 15., Takáts, 1908b. 140.
117 Takáts, 1908b. 141.
118 Uo. 142.
A törökkorban a magyar tüzérség is – követve a német tipizálást –, alapvetően a fent bemutatott három fő kategóriára oszlott. Mellettük azonban meg kell említeni két olyan lövegtípust, amelyet az eredeti német tipológiában nem találunk meg, s amelyek így önálló kategóriává lépnek elő: a tarackot és a seregbontót. Ezeken túlmenően – már csak nagy számuknál fogva –, külön kell foglalkoznom az általános lövegelnevezések (ágyú, Stück, bombarda, stb.) alatt szereplő példányokkal.
3.1.3.1 Az ostromágyúk
3.1.3.2 A tábori ágyúk
3.1.3.3 A tarack
3.1.3.4 Vetágyúk
3.1.3.5 Seregbontók
3.1.3.6 Általános értelmű lövegelnevezések
