3.1.4 A lövegek „keresztneve”
3.1.4 A lövegek „keresztneve”
A lövegek „elkeresztelése” már a tüzérség korai időszakában is dívott. Mindenekelőtt a nagyméretű ágyúk kaptak „személynevet”.254 Miksa császár már említett lövegei között igen hangzatos nevűeket találunk: Weckauf, Der wunderlich Narr, Alt Adler von Tirol, Wilde Gret, Lauerpfeiff, stb.255 A névadásban bizonyos tendencia is megfigyelhető, amiben a lövegek mérete és alakja volt a mérvadó. Az ostromágyúkat többnyire mesebeli állatokról (sárkány, griff), vagy ragadozókról (krokodil, farkas), esetleg más nagytestű állatról (bika), a tábori ágyúkat viszont kisebb hüllőkről (kígyó, gyík, béka) vagy madarakról (fülemüle, rigó, galamb) nevezték el. Érdekes, hogy a vetágyúkat ritkán keresztelték el. Az említettek közül egyesek az idők folyamán típusnevekké léptek elő, mint német nyelvterületen a Basiliskus, Nachtigall, Singerin, a magyarban pedig a kígyó(?). Ugyanakkor sok lövegnek valamilyen tulajdonsága (hangja), formája, esetleg díszítménye után adtak nevet. Ez a szokás Magyarországon is dívott,256 miként az is, hogy a lövegeket öntetőjükről nevezték el. Az ilyen jellegű névadásnak köszönhetően számos löveg „életútját” követhetjük nyomon,257 s ezáltal lehetőség nyílik a tipizálásnál jelentkező eltérések megfigyelésére is.
254 Schmidtchen, 1977. 32-42.
255 Kurzmann, 1985. 126-127. Nem kevésbé híres a bécsi Arzenálban ma is látható Pumhart von Steyr, az edinburghi Mons Meg, a genti Dulle Griet. Brown–Smith, 1989. 1–38.
256 Thaly, 1870., Takáts, 1908b., Iványi, 1927. 129-133. E tanulmányokból a teljes magyar névadási gyakorlatról képet kaphatunk.
257 Ismét a Pórtáncra utalnék, amely minden kassai leltárban megtalálható, ahol pedig nevét nem írták oda, ott a „nevesített” eseteknél szereplő kalibere alapján azonosítható.
