A lövés módozatai.
A lövés módozatai.
A tüzérség hatásfoka a lövedékek és lőporok minőségén túlmenően főként a lövés pontosságán és eredményességén múlt, s ennek eléréséhez korszakunkban a tüzérek komoly tudása és tapasztalata kellett. A már említettek mellett a lövés módszerei is fejlődtek, s ez is a tüzérség sokirányú felhasználását segítette elő.
A tüzérségi elmélet korszakunkban a lövésnek több alapfajtáját különböztette meg. A zavaros és ellentmondó leírásokból csak annyi volt kikövetkeztethető, hogy a csoportosításokban főként lapos-, ív- és pattintott lövés, valamint a vetés szerepelt.78 Miethennél háromfélével találkoztunk, a lapos, az ív- és a lefelé irányuló („Thalein Richtung”) lövéssel.79 E problémák ellenére a számunkra fontosabb, a gyakorlatban előforduló lövésfajták meghatározása jóval egyszerűbb.
78 Versuch ueber den Gebrauch der Artillerie im Kriege im freien Felde und bey Belagerungen … aus dem Franzoesischen uebersetzt von einem Koenigl. Preußischen Offizier. Berlin, 1773. (a továbbiakban – Gebrauch der Artillerie 1773.) 422–424. o.; J. G. von Hoyer: Allgemeines Woerterbuch der Kriegsbaukunst, welches die theoretische und praktische Darstellug aller Grundsaetze und Lehren des Festungsbaues, des Angriffes und der Vertheidigung befestigter Orte und des Minenkrieges enthaelt. Berlin, 1815. (a továbbiakban – Hoyer 1815.) III. 107–108. o. Igaz, hogy ezek jóval későbbi művek, de úgy vélem, mégis nyújtanak némi felvilágosítást a lövésfajtákról, mivel ezek elvben nem sokat változtak.
79 Miethen 1683. II. 38–39. o.; 44–45. o.; 49–50. o.
A harctéren alkalmazott lövéstípusok az egyes alapfajták gyakorlati megvalósítását jelentették más-más feladattal. Különböző célokra eltérő módszerekkel lőttek, de ez nem kívánta meg, hogy mindegyikhez külön löveget, vagy üteget állítsanak fel. Itt főképp az ostromlók szempontjából vizsgálom a kérdést, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy a legtöbb lövéstípussal a védelem is kiválóan harcolt.
A tüzérség legfontosabb feladata a várostromokban a réstörés és a réshez vezetőút 87járhatóvá tétele volt. Többféle módszer létezett e feladat végrehajtásához. Az egyik korábbi eljárás szerint állandóan csökkenő magasságú irányzékkal a fal tetejének mindig egy kis darabját faragták ls, s így a falat föntről lefelé szó szerint lebontották. A másik megoldásnál először egy képzeletbeli „v” két fölső csúcsára tüzeltek, amíg a fal ott meg nem repedt, majd pedig a „v” legalsó pontján a már megrepesztett részek alátámasztását is szétlőtték. A későbbiekben az elv nem változott, a módszer viszont annál inkább, mivel ekkor a fal lába felett mintegy két méternyire egy hosszú vízszintes rést vágtak, ezt bemélyítették, majd emelkedő irányzékú lövésekkel elkezdték fölfelé tágítani, amíg a fal le nem dőlt. Ezután már csak a nagyobb faldarabok és omladékok szétzúzása maradt hátra, vagyis a rés járhatóvá tétele (4. kép).80
80 M. Augoyat: Marschall v. Vauban’s Angriff und Belagerung fester Platze. Einzig vollständige und offizelle Ausgabe besorgt durch M. Augoyat Batallions-Chef im Ingenieur-Corps. Sinn und vorgetreu übersetzt von einem Preussischen Offizier. Berlin, 1841. (a továbbiakban – Augoyat 1841.) 109–110. o.; Feldzüge d. Prinzen Eugen 1876. I. 645. o.; Dolleczek 1887. 137–138., 257. o.; Müller 1892. 22., 24–26., 39., 44. o.; Iványi Béla: A tüzérség története Magyarországon a kezdettől 1711-ig. Hadtörténelmi Közlemények, 1926. 400–401. o.
A réstörés mellett a tüzérség egyéb támadó feladatokat is ellátott. El kellett némítania a védők lövegeit, s elűzni az ellenfél gyalogságát a mellvédek mögül. Erre több megoldást is ismertek már a korábbi időszakban is, de igazán hathatós alkalmazásuk csak Vauban alatt, az ostromok tervszerűbbé válásával következett be.
A védők lövegeinek elhallgattatását, élőerejének elűzését a falakról és megsemmisítését többféleképp is végre tudták hajtani. A mozsarak ilyen irányú tevékenységéről szóltunk már. Az ágyúknál e célt a demontir- vagy leszerelő lövéssel igyekeztek elérni, amikor a fal síkjára merőleges irányú, maximális lőportöltéssel leadott lövésekkel próbálták a mellvédeket és lőréseket szétzúzni, s a mögöttük álló ellenséget elpusztítani. Eredménye többnyire nem bizonyult kielégítőnek, csak ha az üteget legalább a mellvédek magasságáig fel tudták emelni, és a falakhoz elég közel telepíthették, ahonnan a tüzérek jól látták a célt.81
81 Gebrauch der Artillerie 1773. 215–216. o.; Hoyer 1815. I. 264. o.; Müller 1892. 22., 23–24., 44. o.
A demontir-lövést mintegy kiegészítette az enfilir-, vagy oldalazó lövés, ezt „a védművek homlokvonalaira (pontosabban ezek meghosszabbítására) merőlegesen álló ütegekkel hajtották végre, amelyek lövegei a bástyák mögötti teret hosszában végigpásztázták”. Ezt a módszert már a XVI. században ismerték és alkalmazták, és a kevéssé fedezett falak fölött könnyen át tudtak lőni a tüzérek.82 Ahhoz viszont, hogy a lövésfajta a tagoltabb védművek ellen is eredményes legyen, a változatlan alapelv mellett új eljárás kellett, amelynek tökélyre fejlesztése ismét csak Vauban nevéhez fűződik. A ricochet-, azaz pattintott lövés (11. ábra) végrehajtása azonban rendkívül nagy pontosságot és tapasztalatot igényelt, mivel egyrészt fedezett, szemmel nem látható célra tüzeltek, másrészt a meghatározott szög alatt kilőtt lövedéknek egészen laposan és alacsonyan kellett a mellvéd teteje fölött átrepülnie, hogy olyan szögben érjen talajt a mellvéd mögötti őrjárati útban, hogy onnan felpattanva végigugráljon a védvonal teljes hosszában. Minthogy a kilövési szög adott volt, csak a kb. fél golyósúlynyi lőportöltet minimális változtatásával lehetett a kívánt röppályát elérni. Ez a lövés nagy és gyors eredményekkel járt, de nehézkessége miatt a tüzérek nem szerették, s Vaubannak csak a század végére sikerült teljesen elfogadtatnia használatát.83
82 Hoyer 1815. I. 286–287. o.; Müller 1892. 22., 24. o.
83 Gebrauch der Artillerie 1773. 211. o. de tkp. a 207–221. oldalak végig a ricochet- és a demontir-lövéssel foglalkoznak. Továbbá Hoyer 1815. III. 19–21. o.; Augoyat 1841. 104–109. o.; Feldzüge d. Prinzen Eugen 1876. I. 639–640. o.; Müller 1892. 29., 41., 44. o.
A probléma a ricochet-lövéssel az, hogy a szakmunkák adataiból nem lehet eldönteni, mióta szerepelt a gyakorlatban. Müller szerint a németek már a XVII. század közepén Haubitzokkal lőttek ily módon (39. o.), Vauban pedig Maastrichtnál, 1673-ban próbálkozott vele először, igaz, nem sok eredménnyel (41. o.), de az ostromról szóló leírás még abban az évben nyilvánosságra került (52. o.), s vele feltehetően a ricochet-lövés módja is. Az elmélet alapjait a Geschichte d. Kriegswesens 1838. 639. o. szerint egy Morell nevű olasz már 1672-ben leírta, de több más művel együtt azt állítja, hogy Vauban csak 1688-ban, Phillipsburgnál alkalmazta először (Hoyer 1815. III. 21. o.; Augoyat 1841. 108. o.). Az állítás alapját képező Vauban-féle levél ellenére sem tartom azonban kizártnak, főleg mert az enfilir-lövés oly régóta ismert volt, hogy már jóval előbb megpróbálkozott a ricochet-lövéssel.
88Korszakunkban elméletileg már meg tudták oldani a bástyafül mögött fedezetten álló, egyenes lövéssel elérhetetlen lövegek megsemmisítését is. Erre szolgált a bricole-, vagy pattintott (visszapattanó) lövés, amelynél a lapos szögben a kurtina falára lőtt golyó a szárnyra vágódott vissza. Ez sem volt azonban elég eredményes eljárás.84
84 Hoyer 1915. I. 177. o.
Végezetül szólnunk kell még egy olyan eszközről, amely ugyan nem tartozott szorosan a tüzérséghez, de célja és hatása ezzel azonos, és a budai ostromban is szerepelt: a patárdáról.
